<div dir="ltr"><div><div>
<h1>Megvédeni Európát</h1><a href="http://mno.hu/vezercikk/megvedeni-europat-1297196?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201507" target="_blank">http://mno.hu/vezercikk/megvedeni-europat-1297196?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201507</a><br><span>szerző: Pápay György, 2015. július 27., hétfő 00:01, frissítve: hétfő 08:18 </span>
</div>
</div>
<div>
</div>
<div>
<p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Meg kell védeni</b></span> Európát és <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>az európai
értékeket </b></span>– <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>üzente Tusnádfürdőről a miniszterelnök,</b></span> és ezzel
maradéktalanul egyetérthetünk. Ahogy azzal is, hogy Európát időnként
önmagától kell megvédeni, legyen szó <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a multikulturalizmus önfeladó –
erősebb olvasatban: önpusztító – stratégiájá</b></span>ról vagy <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a nemzetek feletti
Európa rögeszméjé</b></span>ről. Ahol egy olyan államalakulatot is csak a csodával
határos módon lehet összetartani, mint Belgium, ott nem Európai Egyesült
Államokra<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> van szükség</b></span>, hanem <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>sokkal inkább az etnikai sokszínűség mint
adottság elismerésére és józan kompromisszumokra (az utóbbiakat a
Székelyföldön végképp nem kell külön magyarázni)</b></span>. Ez persze nem jelenti
azt, hogy az említett sokszínűség korlátlanul bővíthető lenne: Orbán
Viktor helyesen érzékeli, hogy a kontinens lakossága mára kihátrált az
európai baloldal által a bevándorlásra adott válaszok – pontosabban az
ésszerű válaszok hiánya, sőt a probléma fel nem ismerése – mögül.</p>
<p>Azt is hozzá kell tenni azonban, hogy <span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>nem kizárólag a nemzetállami
keretek jelentik Európa megőrzésre érdemes örökségét</b></span>.<span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b> Legalább ilyen
fontos</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>az egyéni szabadság itt kialakult felfogása, amely hosszú
történelmi fejlődés eredménye</b></span>, s amely gyakran oly kevéssé érthető – sőt
esetenként elfogadhatatlan – a más kultúrkörből érkezők számára.<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> Itt
</b></span>nem a szabadságjogok már-már öncélú kiterjesztésére <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>gondolunk</b></span>, hanem <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a
modern Európa – és a Nyugat – talán legfőbb értékére: arra, hogy úgy
volt képes relatív jólétet nyújtani polgárainak, hogy közben nem
szolgáltatta ki őket az államhatalom <span style="background-color:rgb(234,209,220)">kényének-kedvének.</span></b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Ez választja el
Európát </b></span><span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>az olyan feltörekvő globális hatalmi szereplőktől, mint Kína,
Oroszország vagy Törökország</b></span>. Vagyis <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>az</b><span style="background-color:rgb(255,255,255)">októl a hol </span><b>önkényuralmi, hol
afelé elmozduló rendszerektől,</b></span> amelyeket Orbán Viktor tavalyi, nagy
vihart kavaró tusnádfürdői beszédében még a nemzetközi elemzések
sztárjaiként említett.</p>
<p>Ahogy a medve nem játék, úgy az illiberális állam fogalma sem az –
demokratikus vezetőnek érdemes vigyáznia, mikor említ autoriter
rendszereket példaként, s mikor állítja szembe a Nyugat gazdasági
teljesítményét <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>előbbiek hatékonyságá</b></span>val. Hiszen ennek a – gyakran csak
látszólagos – <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>hatékonyságnak az a kulcsa, hogy az egyén alárendelhető az
állam céljainak, sőt rosszabb esetben fel is áldozható azokért.</b></span> Ez
pedig nemcsak a szabadságjogokra oly kényes amerikai füleknek csenghet
disszonánsan, hanem egy olyan közép-európai ország polgárainak is,
amelynek volt „szerencséje" a XX. század mindkét totalitárius
diktatúrájának pusztítását elszenvedni. <span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>Nem csoda hát, hogy a
miniszterelnök idén jobban vigyázott a hasonlatokka</b></span>l, s példái között is
inkább európai jobbközép politikusok (Cameron, Sarkozy) szerepeltek.
Ebben persze van némi reálpolitika is: <span style="background-color:rgb(182,215,168)"><b>nem lenne szerencsés egyszerre
falakat emelni mind kelet, mind nyugat felé.</b></span></p>
<p>Akik tehát azt várták, hogy Orbán Viktor a Nyugat alkonyáról szóló
elbeszélést fogja továbbszőni, azoknak csalódniuk kellett. Kérdés, hogy
az ő csalódásuk reményt jelent-e azok számára, akiknek <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a polgári
Magyarország nem pusztán politikai termék, hanem olyan politikai
program, amely az említett európai értékeken alapul. Amely elismeri a
</b><b>nemzet jelentőségé</b></span>t, de nem söpri le a nemzeti érdekre való
hivatkozással az egyén, illetve a kisebb közösségek jogos igényeit.
Amely <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>olyan országot épít, ahol a hatékonyság nem ír felül minden más
szempontot, és ahol a hatalomnak megvannak a maga ésszerű korlátai.</b></span>
Egyebek között lehet kritikát – akár építő kritikát – megfogalmazni vele
kapcsolatban.</p>
<p>Bízunk benne, hogy ez kevésbé utópikus elképzelés, mint a nemzetek feletti Európa.</p> </div></div>