Megint sumákol a Népszabadság

A Népszabadság szerint az olvasói
egyetértenek a melegfelvonulás megtartásával; a szavazásról készült
megannyi képernyőfotó azonban egészen más eredményt mutat, az ezzel
kapcsolatos magyarázkodásuk pedig érdekes kérdéseket vet fel.

2015. június 11. 21:58

A Népszabadság online kiadása szokásos heti szavazásán arról kérdezte
olvasóit – „Tarlósékat a melegek zavarják, a fasizmus már nem annyira”
című cikkük kapcsán –, hogy zavarja-e őket, hogy „a Budapest Pride résztvevői végigvonulnak az Andrássy úton?”

Azt is ígérték, hogy a szerdai Népszabadság lapcikkben nyilvánosságra
hozzák az eredményt – így is tettek, a lapcikkben közölték, hogy a Pride
megtartása mellett szavazók hajszállal – 2 százalékkal – megelőzték a
melegfelvonulást ellenzők táborát, azaz 51 százalék szavazott a
melegfelvonulás mellett, 49 ellene.

Csakhogy mintegy féltucatnyi, a szavazás állásáról különböző
időpontokban készült printscreen mond ellent ennek a számnak, mivel
mindegyik azt mutatja, hogy a Népszabadság online kiadásának olvasói
ennél jóval elutasítóbbak: a „legmelegbarátabb” eredmény is 69
százalékos elutasítottságot, és 31 százalékos elfogadást mutatott csak,
az egyértelműen iránymutató szándékú cikk ellenére.

Lássuk az eredményeket

A Vigyázó blog a szavazás állásáról három időpont kapcsán közölt eredményeket:

– kedden 15 órakor 1471 igen (69 százalék), 666 nem (31 százalék) volt az állás

– 17 óra 30-kor 4896 igen (76 százalék) és 1524 nem (24 százalék)

– 20 óra 15 perckor már nem változott az arány (6816 igen, 2185 nem).

Az Origo szerdán 12 órakor – tehát a szavazás közzététele után 26 órával – azt írta, „az eddig válaszolók 3/4-e igennel szavazott”, azaz akkor sem következett be törés a tendenciában.

Az Alfahír szerda délután 16 óra 17 perckor tett közzé képernyőfotót a
szavazásról, ekkor 11 531 (77 százalék) volt az „igen”, 3451 (23
százalék) pedig a „nem” szavazatok száma.

Sőt, a nemrég még mindig nyitott szavazás
állása csütörtökön 11 óra 32 perckor 15 334 igen (78 százalék) és 4305
nem (22 százalék) szavazat volt, fél órával később 15 410 és 4330 volt
az állás (azaz lényegében az arányok változatlanok maradtak),
illeszkedve a „nem”-ek lassú visszaszorulásának tendenciájához.

Matematikai furcsaság

Ezek ismeretében nehéz elképzelni, hogy bármikor lett volna olyan
szavazatállás, amelyre igaz lett volna a nyomtatott Népszabadság által
közölt arány. Az újságnál a lapzárta időpontja 22.30, ekkorról sajnos
nincsen elérhető képernyőfotó; támpontot a lapzárta előtt 2 óra 15
perccel készült Vigyázó blog-féle printscreen ad (76-24 százalékos
„igen” vezetéssel), valamint a másnap déli Origo-cikk arról, hogy a
szavazók háromnegyede az „igenre” szavazott, azaz előtte is, utána is
hasonló arányban vezetnek a melegfelvonulást nem támogató olvasók.

Lenullázták az eredményeket

A történet itt még nem ért véget; a Népszabadság Online ugyanis
gyakorlatilag elismerte, hogy szavaztatás közben előfordult, hogy
lenullázta az eredményt. Saját Facebook-oldalukon a szavazáshoz tartozó
cikk posztja alatt
ugyanis az egyik kommentelő megosztotta az Alfahír hírportálnak a furcsa
szavazatszámlálásról készült cikkét, amire a NOL ma reggel kommentben
úgy reagált: „Nem egészen világos, miért lenne tisztességes az a
szavazás, amelyre robotokat szabadítottak. Nem a vélemények miatt
kellett újraindítani, hanem a támadás miatt.” Azaz a NOL
szavazórobotokra hivatkozva elismerte az Alfahír lenullázásról szóló
értesüléseit.

Cikkcsere, magyarázkodás

Sőt, a portál később, ma délelőtt a szavazást tartalmazó cikkét lecserélte
(ezzel a szavazást is elérhetetlenné téve) egy olyanra, amelyben azt
írta: bár sokan hazugsággal vádolták meg őket, „a szavazást azonban egy
rendszerhiba miatt meghekkelték, a Népszabadság – észlelve a
rendszerhibát – az utolsó, manipuláció nélküli állás eredményét
ismertette”. Hozzátették: „Ha az igenek lettek volna akkor többségben,
annak az eredményét tette volna közzé.”

Ennek kapcsán telefonon sikertelenül próbálta az MNO elérni az
orgánumot, az e-mail-re pedig a cikk megjelenéséig nem válaszoltak.

Az MNO kérdései a következőek voltak:

– Mi volt az „utolsó, manipuláció nélküli állás” időpontja, ekkor hányan szavaztak igennel és hányan nemmel a feltett kérdésre?

– Hányszor és mikor nullázták le a szavazás eredményeit?

– Történt már ilyen szavaztatásnál hasonló hekkelés? Bevett gyakorlat ilyenkor az utolsó, hitelesnek megítélt eredmény közlése?

– Miért nem jelezték a szavazatok lenullázásának tényét, miért nem
zárták le a szavazást korábban, csak a botrány kirobbanásakor?

– Mivel magyarázzák, hogy továbbra is jól dokumentálhatóan érkeztek szavazatok a már ismert, 70 százalék fölötti arányban?

– Amint választ kap az MNO, természetesen azokkal kiegészítve frissíti a cikket.

MNO nyomán