<div dir="ltr">
<h1 class="">Ferenc pápa: Itt az ideje, hogy az apák és anyák visszatérjenek száműzetésükből! </h1>
<div class="">2015. május 20. szerda 17:13<br><a href="http://magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-itt-az-ideje-hogy-az-apak-es-anyak">http://magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-itt-az-ideje-hogy-az-apak-es-anyak</a></div>
<h3 class="">Ferenc pápa a családról szóló katekézisét folytatva<span style="background-color:rgb(217,234,211)"> a
családon belüli nevelés másra átruházhatatlan feladatá</span>ról elmélkedett a
Szent Péter téren tartott szerdai általános kihallgatás keretében május
20-án.</h3><p style="text-align:center"><a title="" href="http://magyarkurir.hu/img.php?id=61386&img=o_0520katek.jpg"><img src="http://magyarkurir.hu/img.php?id=61386&p=1&img=c_0520katek.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p style="text-align:center"><em>KÉPGALÉRIA – klikk a képre!</em></p>
<p>Ma, kedves testvéreim, mivel láttam, hogy sokan családostul vagytok
jelen, szeretnélek így köszönteni titeket: Isten hozott minden családot,
jó napot minden családnak!</p>
<p>Folytatjuk a családról szóló katekézisek sorát. Ma <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a család egyik
lényegi </b></span>jellemzőjéről, vagyis arról <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>az alapvető feladatá</b></span>ról lesz szó,
hogy <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>nevelje a gyermekeket, hogy azok felnőjenek az önmagukért és
másokért vállalt felelősségben.</b></span></p>
<p>Nagyon szép az, amit az imént hallottunk Szent Pál apostoltól:<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b>
„Gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr
szemében. Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket
veszítsék”</b></span> (Kol 3,20–21). Ez bölcs szabály: úgy kell nevelni a
gyermekeket, hogy <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>hallgassanak szüleikre, engedelmeskedjenek szüleiknek,
akik</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b><span style="background-color:rgb(255,229,153)">viszont nem </span>parancsolgathatnak visszatetsző módon, </b></span>hogy<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> ne <span style="background-color:rgb(234,209,220)">
</span></b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>keserítsék meg gyermekeiket. </b></span><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A gyermekeknek ugyanis úgy kell
növekedniük, hogy ne kedvetlenedjenek el, lépésről lépésre.</b></span> Ha ti,
szülők azt mondjátok gyermekeiteknek: „Menjünk fel azon a lépcsőn”, és
kézen fogjátok őket, és lépésről lépésre felsegítitek, az rendben van.
Ha viszont azt mondjátok: „Menj fel!” – „De nem bírok!” – „Menj már!” –
nos ezt hívják a gyermekek <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>elkedvetlenítésének és megkeserítésének: ha
olyasmit kértek tőlük, amire nem képesek</b></span>. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Ezért a szülők és gyermekeik
közötti kapcsolatban bölcsességnek, nagy egyensúlynak kell lennie.</b></span>
Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek, ez tetszik Istennek. Szülők,
ne keserítsétek meg gyermekeiteket azáltal, hogy olyasmit kértek, amire
képtelenek. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Úgy kell velük törődni, hogy felnőjenek az önmagukért és
másokért vállalt felelősségben.</b></span></p>
<p>Az, hogy a nevelés a család egyik lényegi feladata, magától értődő
kijelentésnek tetszhet, de <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>manapság sem hiányoznak a nehézségek. Nehéz a
nevelés azoknak a szülőknek, akik csak este látják gyermekeiket, amikor
fáradtan hazaérkeznek a munkából.</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Már akinek egyáltalán van munkája! Ez
még nehezebb az elvált szülők számára, akiknek élethelyzete is
megnehezíti a nevelést. Szegénykék, nehezen jöttek ki egymással,
elváltak. Nagyon sokszor túsznak használják a gyermeket: az apa
rosszakat mond neki az anyjáról, az anya rosszakat mond neki az apjáról,
és ez nagyon ártalmas.</b></span> Én viszont azt mondom az elvált szülőknek: <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>soha,
de soha ne használjátok túsznak gyermekeiteket!</b></span> Ti elváltatok, sokféle
nehézség és ok miatt, az élettől ezt a megpróbáltatást kaptátok, de <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>ne
gyermekeiteknek </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>kelljen a válás súlyát hordozniuk! Ne használjátok
túszként a házasfél felé</b></span>:<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> azt hallva kell felnőniük, hogy az anya jókat
mond az apjukról, még ha nincsenek is együtt, és az apa jókat mond az
anyjukról. Az elvált szülők esetében ez nagyon fontos, igaz, nagyon
nehéz is, de meg lehet tenni.</b></span></p>
<p style="text-align:center"></p>
<p>De mindenekelőtt azt a kérdést tegyük fel:<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b> hogyan neveljünk? Milyen örökségünk van, amelyet át kell adnunk gyermekeinknek?</b></span></p>
<p>A legkülönfélébb „kritikus” értelmiségiek ezer módon elhallgattatták a
szülőket, hogy megvédjék a fiatal nemzedékeket a családi nevelés –
valódi vagy vélt – káraitól. Megvádolták a családot – többek közt –
tekintélyelvűséggel, túlzott védelmezéssel, konformizmussal,
konfliktusokhoz vezető érzelmi nyomásgyakorlással.</p>
<p>Egyfelől <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>ténylegesen szakadás támadt a család és a társadalom, a
család és az iskola között. A nevelési szövetség mára felbomlott. </b></span>A
társadalom és a család közötti nevelési szövetség azért került válságba,
mert<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> a kölcsönös bizalom megrendült. Sokféle tünete van ennek.</b></span> Az
iskolában például <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>megromlott a szülők és a tanárok közötti kapcsolat.
Olykor feszültségek és kölcsönös bizalmatlanság figyelhető meg,</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>ennek
levét pedig természetesen a gyermekek isszák meg.</b></span></p>
<p>Másfelől megszaporodtak az úgynevezett „szakértők”, akik átvették a
szülők helyét a nevelés legbensőbb területein is. Az érzelmi életről, a
személyiségről és annak fejlődéséről, a jogokról és kötelességekről a
„szakértők” mindent tudnak: célokat, motivációkat, technikákat. A
szülőknek pedig csak az a feladatuk, hogy meghallgassák őket, tanuljanak
tőlük és megfeleljenek nekik. Megfosztva szerepüktől gyakran túlságosan
is aggályossá válnak, kisajátítják gyermekeiket olyannyira, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>sosem
fegyelmezik őket: „Nem szabad fegyelmezned a gyereked!” Egyre inkább
„szakemberekre” bízzák őket, életük legkényesebb és legszemélyesebb
dolgaiban is, maguk pedig, egyedül, sarokba vonulnak.</b></span> Így manapság az a
veszély fenyegeti a szülőket, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>kizárják magukat gyermekeik életéből.
Ez súlyos baj! </b></span>Gyakoriak az ilyen esetek. Nem mondom, hogy mindig ez a
helyzet, de előfordul.</p>
<p>A tanító néni az iskolában leszidja a gyereket, és üzen a szülőknek.
Hadd meséljek el egy esetet saját életemből. Amikor negyedik elemista
voltam, egyszer egy csúnya szót mondtam a tanító nénire, ő pedig, egy
kiváló asszony, hívatta anyukámat. Anyukám másnap elment, négyszemközt
megbeszélték a dolgot, utána pedig behívtak engem is. Ott a tanító néni
előtt anyukám elmagyarázta, hogy csúnya dolog volt, amit csináltam, s
nem lett volna szabad. De ezt oly nagy szeretettel tette anyukám, és azt
is kérte, hogy kérjek bocsánatot ott rögtön a tanító nénitől.
Bocsánatot kértem, és örültem, mert azt mondtam magamban: „Na, ezt
megúsztam!” Igen ám, de az csak az első fejezet volt. Amikor hazaértem,
jött a második fejezet is… Képzeljétek csak el, ha a tanító néni
manapság ilyesmit tenne! Mi történne? Másnap a szülők mindketten vagy
csak egyikük már ott is lennének az iskolában, és leszidnák a tanítót,
mert hiszen a „szakértők” megmondták, hogy a gyereket nem szabad így
leszidni. Megváltoztak az idők! De a szülőknek nem szabad kizárni
magukat gyermekeik neveléséből!</p>
<p>Nyilvánvalóan helytelen ez a hozzáállás: nem harmonikus, nem
dialogikus, ehelyett arra kell törekedni, hogy<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> a család és a nevelés
világának más szereplői, az iskola, az edzések… együttműködjenek
egymással, és ne egymás ellenében működjenek.</b></span></p>
<p>Hogyan jutottunk ide? <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Kétségtelen,</b></span> hogy a szülőknek, vagy jobban
mondva, <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>bizonyos nevelési modelleknek a múltban megvoltak a maguk
hiányosságai.</b></span> Ez kétségtelen. De az is igaz, hogy vannak olyan hibák,
amelyeket csak a szülőknek van joguk elkövetni, hogy utána azokat helyre
is hozhassák oly módon, ahogy rajtuk kívül senki sem képes. Azt is
tudjuk továbbá, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>az élet fukar kézzel bánik velünk: nincs idő</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>a
beszélgetésre, a gondolkodásra, egymással való szembenézésre.</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Sok szülőt
„elrabolt” a munka – „Apának, anyának dolgoznia kell!” </b></span>– és más
elfoglaltságok, zavarban vannak gyermekeik új igényeivel és a mai világ
bonyolultságával szemben – amely sajnos ilyen, és ilyennek kell
elfogadnunk –, és a hibázástól való félelem miatt lebénulva érzik
magukat. A probléma azonban nemcsak az, hogy nem beszélgetnek
gyermekeikkel. Sőt,<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> a felszínes csevegés nem teszi lehetővé, hogy</b></span> <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>valódi
találkozás jöjjön létre az értelem és a szív szintjén. </b></span>Inkább azt
kérdezzük meg: <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Igyekszünk-e megérteni, „hol” vannak valójában
gyermekeink életútjukon? Hol van a lelkük, tudjuk? És főként: tudni
akarjuk? Meg vagyunk-e győződve arról, hogy ők voltaképpen nem mást
várnak tőlünk?</b></span></p>
<p><img style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" src="http://magyarkurir.hu/img.php?id=61386&p=1&img=c_052013.jpg" alt="" border="0"></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>A keresztény közösségeknek az a feladata, hogy segítséget nyújtsanak a
családoknak nevelői küldetésükben, és ezt mindenekelőtt Isten igéjének
fényével tegyék.</b></span> Pál apostol emlékeztet bennünket a szülők és a
gyermekek kölcsönös kötelességére: „Gyermekek, fogadjatok szót
szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr szemében. Apák, ne
keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket veszítsék” (Kol 3,20–21).<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><b><span style="background-color:rgb(255,229,153)">
Mindennek a szeretet az alapja, amelyet Isten ad nekünk, az a szeretet,
amely </span>„nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a
rosszat nem rója fel. […] Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél,
mindent elvisel” (</b></span>1Kor 13,5.7). <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Még a legjobb családokban is szükség van
arra, hogy elviseljék egymást, sok türelem kell hozzá! De ilyen az
élet! Az életet nem laboratóriumban, hanem a való világban éljük. Maga
Jézus is végigjárta a családon belüli nevelés állomásait.</b></span></p>
<p>Ebben az esetben is Krisztus szeretetének kegyelme beteljesíti azt,
ami bele van írva az emberi természetbe. Mily sok gyönyörű példáját
látjuk az emberi bölcsességgel teli keresztény szülőknek! Ők
megmutatják, hogy a jó családi nevelés az emberiség tartóoszlopa. A jó
családi nevelés társadalmi kisugárzása olyan erőforrás, amely
hozzájárulhat a kevésbé szerencsés gyermekeknek jutott űrök, sebek,
anya- és apahiány begyógyításához. Ez a kisugárzás valódi csodákra
képes, és az egyházban nap mint nap megtörténnek ezek a csodák!</p>
<p>Kívánom, hogy az Úr adja meg a keresztény családoknak a küldetésükhöz
szükséges hitet, szabadságot és bátorságot. Ha a családi nevelés újra
megtalálja a főszereplőként való működés büszkeségét, sok minden jóra
fordul a bizonytalan szülők és a csalódott gyermekek számára egyaránt.
<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>Itt az ideje, hogy az apák és anyák visszatérjenek </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>száműzetésükből </b></span>–
mert száműzték önmagukat gyermekeik neveléséből –,<span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b> és ismét felvállalják
nevelői szerepüket. Reméljük, hogy az Úr megadja a szülőknek ezt a
kegyelmet: </b></span>azt, hogy nem száműzik magukat gyermekeik neveléséből. <span style="background-color:rgb(255,229,153)"><b>
Nevelői feladatukat pedig egyedül szeretettel, gyengédséggel és
türelemmel tudják teljesíteni!</b></span></p>
<div class="">
<p>A mai általános kihallgatáson részt vett két magyar csoport –
tájékoztatta szerkesztőségünket Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet
rektora. </p>
<p>A Pápai Magyar Intézet négy növendéke – Hodász András újmisés
(Esztergom-Budapest), Lovassy András újmisés (Vác), Nagy Krisztián
(Eger) és Bárdos Krisztián (Eger) – mellett jelen voltak a Szent Péter
téren, és találkoztak, kezet fogtak a Szentatyával az óbudai főplébánia
alapításának 1000. évfordulója alkalmából a plébánia képviseletében
Tercsi Zoltán plébános, valamint Tarlós István főpolgármester és
felesége. </p>
</div>
<p><br>Fordította: Tőzsér Endre SP</p>
<p>Forrás: Vatikáni Sajtóosztály</p></div>