<div dir="ltr"><h2><a href="http://jezsuita.blog.hu/2014/06/01/parkapcsolat_szex_utazas_lelkipasztori_tanacsok" target="_blank">Párkapcsolat, szex, utazás: lelkipásztori tanácsok</a></h2>
                        <h3>2014.06.01. 23:51 <a href="http://blog.hu/user/137135/tab/data" target="_blank">pacsy</a></h3><p><a href="http://jezsuita.blog.hu/2014/06/01/parkapcsolat_szex_utazas_lelkipasztori_tanacsok" target="_blank">http://jezsuita.blog.hu/2014/06/01/parkapcsolat_szex_utazas_lelkipasztori_tanacsok</a><br></p>
                        
                                <p style="text-align:justify"><img src="http://m.cdn.blog.hu/je/jezsuita/image/csinos-orosz-l%C3%A1ny-Szentp%C3%A9terv%C3%A1ron.jpg" alt="csinos-orosz-lány-Szentpéterváron.jpg" style="margin-left:5px" height="260" width="213">A minap a családunkból valaki elmesélte, hogy szeretne elutazni Ausztráliába.<span>  </span>Gyerekkori
 álom – nincs is ezzel semmi baj! Ráadásul talált egy srácot, aki 
alkalmas útitársnak mutatkozik. Az apró gond legfeljebb csak annyi, hogy
 az illető 28 éves hajadon leány, éspedig a legcsinosabb fajtából… 
Amikor nekem, a szerzetes nagybácsijának mesélt a projektről, még azt is
 hozzátette: fél egy kicsit, hogy a fiú útközben esetleg szerelmes lesz 
belé… Szóval, mint a mellékelt ábra mutatja, a miénk az egy „rém rendes 
család” ám… :) (Képünk csupán illusztráció :)<a name="14d34107aa0fcff1_more6253956"></a></p>
<p style="text-align:justify">Ti mit szóltatok volna? Nekem egy kicsit
 lassú a reakcióidőm – különösen, amikor bonyolult és érzelmileg is 
kényes ügyekről van szó –, hát csak hallgattam… Csak napokkal később 
kezdtek tudatosulni bennem a kérdéssel kapcsolatos érzelmek, és 
fokozatosan körvonalazódott az is, amit legszívesebben válaszoltam volna
 – ha egy kicsit talpraesettebb vagyok…</p>
<p style="text-align:justify">Például nem ártott volna egy kicsit 
behatóbban érdeklődnöm az utazás anyagi következményeiről. A költségek 
egyenlő megosztását ugyanis itt nagyon fontosnak tartom. Mert ha ezen a 
téren nem elég világosak a játékszabályok, akkor bizony nagyon 
bonyodalmas viszonyok állhatnak elő… Ha le vagyok kötelezve valakinek, 
tapasztalat szerint nehez(ebb)en merek/tudok neki nemet mondani. Kicsit 
úgy érezhetem: tartozom neki valamivel „viszonzásképpen”. És ez 
veszélyes dolog: olyan helyzetekbe és döntésekbe sodorhat, amiket később
 könnyen megbánunk.</p>
<p style="text-align:justify">Bizony, szívem szerint kerek perec 
megmondtam volna: „Az a javaslatom, hogy ne feküdjetek le egymással.” 
Tudom, hogy ez „durva”, meg hogy beleszólás mások magánügyeibe, de én 
néha megengedek magamnak ilyen direkt tanácsokat. Sosem felejtem el: még
 kollégiumi lelkész koromban egyszer mondtam ugyanezt egy leánynak, aki 
másnap visszajött és őszintén megköszönte. Azt mondta, akkor este, a 
randi után olyan természetes lett volna, de másnap rettenetesen érezte 
volna magát. (Persze olyan „esetem” is volt, amikor nem tartották meg 
ezt a tanácsomat; de hát a papi élet nem csupa sikerélmény… :) És néha 
utóbb – amikor elmondták – szintén igazolva érezték a véleményemet.</p>
<p style="text-align:justify">Pedig nem vagyok szex-ellenes! :) Azok 
közé a papok közé sem tartozom, akiknél minden az abortusz és a 
születésszabályozás témája körül forog (ami – ahogy tapasztalom – 
gyakran elfojtás és tudatosítatlan kontroll-igény következménye). De nem
 is akarok úgy tenni, mintha ezek nem léteznének. Ráadásul egy utazás 
azért is „veszélyes”, mert ott folyamatosan egymásra van utalva két 
ember; kicsit rásegít a kaland, az ismeretlen környezet is; ráadásul 
szállást találni is sokkal olcsóbb közösen. Szóval, szerintem nem árt 
nagyon is észnél lenni…</p>
<p style="text-align:justify">Azt persze már megszoktam, hogy a 
látszat alapján soha ne mondjak véleményt. És azt is, hogy semmilyen 
körülmények között sem ítélkezzek. Valószínűtlen történeteket ismerek 
ugyanis: például, amikor fél évig együtt lakott egy fiatal pár – még a 
házasságkötésük előtt –, és nagyjából mindenki a környezetükben meg volt
 arról győződve, hogy együtt élnek; csak én tudtam – belső fórumról –, 
hogy külön szobában alszanak, és milyen szigorúan vigyáznak a házasság 
előtti tisztaságra. Külsőre senki sem hitte volna el (én meg persze 
hallgattam, mint a sír… :) De papról is tudok, akit a szóbeszéd 
összehozott egy fiatal nővel, pedig teljesen tiszta kapcsolat volt 
közöttük! (Meg persze tudnék mesélni ellenkező példákat is – ott is néha
 minden látszat ellenére –, de nem teszem, hogy ne botránkozzatok…)</p>
<p style="text-align:justify">Attól sem szoktam kétségbeesni, ha 
valakinek esze ágában sincs megőrizni a szüzességét a házasságkötésig – 
én is csak ebben a világban élek, megszoktam már… Főként pedig tisztában
 vagyok vele, hogy a legmagasabb katolikus morált nem lehet (és nyilván 
nem is szabad!) számon kérni olyanokon, akiknek fogalmuk sincs arról, 
kicsoda Jézus Krisztus. (Ez egyébként olykor megkeresztelt katolikusokra
 is áll.) Nem csodálkozom hát azon, hogy csak a legelkötelezettebbek 
élnek az egyház által ajánlott („megkövetelt”) magas erkölcsi mércék 
szerint. Ráadásul – és most jön a dekonstrukció! – sajnos az sem 
automatikus megoldás: még a fülemben cseng, ahogy nemrég egy fiatal 
kolléga – aki éppen posztgraduális erkölcsteológiai tanulmányokat 
folytat – egy ünnepek utáni „dömping-gyóntatás” után ezt találta 
mondani: „Hogy mi mennyit ártottunk ezzel a katolikus szexuálmorállal…!”
 Nem kíváncsiskodtam, mire gondol… De nekem is összefacsarodik a szívem 
olykor, amikor megkeseredett és majdnem „megnyomorított” (gyakran 
önmagukat megnyomorító) idősebb keresztény emberekkel, legjobb híveimmel
 találkozom, akik egész életükben minden erejüket a szüzességük 
megőrzésére szánták, s a rengeteg elfojtás árát idős korukra 
keserűséggel, vénkisasszonyos allűrökkel és vaskos szexuálneurózissal 
fizetik meg.</p></div>