<div dir="ltr">Kénytelen vagyok megszólalni<br><br>Amióta a nép úgy döntött, hogy szálljak ki a politikából, igyekeztem ehhez tartani magamat. Még saját pártom, a Magyar Demokrata Fórum megszűnését <br><br>megelőző vitákban sem foglaltam állást. Úgy gondoltam, azoknak kell a döntéseket meghozniuk, akiket erre felhatalmaztak. A Fideszen és holdudvarán <br><br>belüli harcokba pedig végképp nem szeretnék beleszólni. De <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>ha <u><span style="background-color:rgb(234,209,220)">igaztalan és méltatlan támadás</span></u> éri a rendszerváltoztatást, amelynek valamiképp részese <br><br>voltam, és Antall Józsefet, aki ennek az időszaknak a hőse és mártírja is egyben, akkor kénytelen vagyok megszólalni. </b></span><br><br>A Magyar Nemzet április 10-ei számában „A tapolcai választás tétje” című írásában Fricz Tamás a következőket állítja: „Ma már szerencsére pontosan <br><br>tudhatjuk, Kahler Frigyesnek, a kitűnő alkotmányjogásznak, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kutatójának egy nemrég megjelent <br><br>könyvéből (Az igazság Canossa-járása, Antológia 2014.), hogy Horn Gyula, az MSZP és Antall József között lényegében véve alku köttetett arról, hogy <br><br>Magyarországon nem lesz semmiféle lusztráció és történelmi igazságtétel…Úgy tűnik ma már, hogy Antall József fogott ember volt, úgy tűnik, hogy az MSZP, <br><br>Horn Gyula, Antall József illetve Sólyom László jó magyar szokás szerint „lemutyizta” a rendszerváltást.” <br><br>Ha az embernek sikerül túltennie magát azon a<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> felháborodáso</b></span>n, <u><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>amely e hazugság olvastán </b></span></u><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>elfogja</b></span>, akkor <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>megpróbálja higgadtan cáfolni</b></span> az állításokat. <br><br>Először is az igazságtételre – abban a részében, amelyben valóban elmaradt – nem valamiféle alku következtében, hanem más okokból nem került sor. A <br><br><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Zétényi Zsolt, MDF-es képviselő által beterjesztett igazságtételi törvényjavaslatot például csak a kormánykoalíció képviselői szavazták meg</b></span> (az <br><br>MSZP és a Fidesz ellene szavazott, az SzDSz tartózkodott). <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>A köztársasági elnök az ellenzék mellé állt </b></u></span>és nem írta alá a törvényt, hanem az <br><br>Alkotmánybírósághoz fordult, amely alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette azt. Figyelemre méltó, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)">nem sokkal ezután <br><br>Németországban elfogadtak egy hasonló törvényt, amelyet a Karlsruhe-i alkotmánybíróság alkotmányosnak minősített</span>. Igaz, ott a kelet-német <br><br>kommunista utódpárt kivételével valamennyi parlamenti párt megszavazta a javaslatot. Ha nálunk is így lett volna, és az MSZP kivételével az ellenzék is <br><br>felsorakozik a Zétényi-törvény mögött, kizárt dolog, hogy az Alkotmánybíróság fellépett volna ellene. <br><br>Tény, hogy<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> a Magyar Demokrata Fórum igazságtételi törekvései (Justitia-terv, Kónya tanulmány, Zétényi-törvény</b></span>) <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>masszív ellenállásba ütköztek. Az <br><br>ellenzéki pártok, az őket támogató és a médiában sokat szereplő értelmiségi csoport, valamint a sajtó túlnyomó része nem csupán ellenezte ezeket a <br><br>törekvéseket, hanem minden alkalommal valóságos rágalomhadjáratba kezdtek, mondván: a kormánykoalíció átlépi a jogállami határokat és <br><br>„boszorkányüldözésbe” kezdett. </b></u></span><br><br>Egy héttel a Zétényi-törvény elfogadása után már feljelentések tízezreiről beszéltek, és Pető Iván, az SzDSz frakcióvezetője a velem folytatott vitában <br><br>azzal riogatta a televízió nézőit, hogy a törvény elfogadása következtében el fog szabadulni a pokol. Ez <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a hisztériakeltés minden esetben nagyon is hatásos volt. </b><br></u></span><br>Persze az átalakulás tárgyalásos jellege és a létrehozott jogállami keretek eleve korlátot szabtak a radikális megoldásoknak. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><b>Nem kell tehát alkukat, paktumokat <br><br>vizionálni ahhoz, hogy magyarázatot kapjunk arra, miért volt olyan csökevényes az igazságtétel.</b><br></span><br>Káhler Frigyes a közelmúltban megjelent és <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Fricz Tamás által hivatkozott könyvében </b><b>Horn Gyula 1991. november 13-án, a Zétényi-törvény <br><br>megszavazását követő héten elhangzott, meglehetősen zavaros parlamenti beszéde nyomán jut arra a következtetésre</b></span>, hogy lehetett valamiféle <br><br>„gentlement’s agreement” az MSZMP és az ellenzék között, és ebbe belekeveri Antall József személyét. Aztán idézi a miniszterelnök két héttel később <br><br>elhangzott felszólalását, és megállapítja, hogy Antall ebben nem cáfolta az MSZP elnökének azt az állítását, miszerint a kerekasztalnál létrejött volna <br><br>valamiféle gentlement’s agreement, arra vonatkozóan, hogy nem lesznek felelősségre vonások. <br><br><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Horn az említett zavaros felszólalásában valóban célozgatott ilyesmire</b></span>. A miniszterelnök ezen az ülésen nem vett részt, de én frakcióvezetőként – és az <br><br>Ellenzéki Kerekasztal szervezőjeként azonnal visszautasítottam Horn Gyula állítását. A következőképpen fogalmaztam: „Itt, a Házban, többször elhangzott <br><br>az utóbbi időben - és most Horn Gyula is erre utalt - a háromoldalú tárgyalások idején kötött állítólagos hallgatólagos megállapodás. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Én, mint az Ellenzéki <br><br>Kerekasztal szervezője, felelősségem tudatában mondhatom, hogy semmi ilyesmiről szó nem volt. </b><br></span><br>Káhler Frigyes erről nem tesz említést. A miniszterelnöknek viszont felrója – és messzemenő következtetésre jut belőle – hogy két héttel később elhangzott <br><br>felszólalásában nem cáfolta az MSZP elnökének állítását. De miért is kellett volna ezt megtennie, amikor frakcióvezetője ezt már azon melegében megtette? <br><br>Ráadásul egy olyan felszólalásban, amelynek célja az ellenzék és a sajtó által a Zétényi törvény elfogadása és a „Kónya-Pető vita” után keltett hisztéria <br><br>visszautasítása volt, hogy a koalíció nem törvényes igazságtételre, hanem „boszorkányüldözésre” készül? S hogyan lehet ennek alapján arra a <br><br>következtetésre jutni, hogy „a hatalmat átadók és átvevők között volt egyfajta megállapodás az átfogó igazságtétel mellőzésére”? Amit aztán Fricz Tamás úgy <br><br>személyesít meg, hogy „Horn Gyula, az MSZP és Antall József között lényegében véve alku köttetett arról, hogy Magyarországon nem lesz semmiféle <br><br>lusztráció és történelmi igazságtétel”.<br><br><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>De mindez egy prekoncepció alapján kialakított megalapozatlan vélemény csupán</b></u></span>, s<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><b> önmagában nem igényelne válaszadást.</b></span> Miként az a bulvársajtóba <br><br>(vagy „bulvárpolitikába”) illő színvonaltalan megállapítás sem, hogy „az MSZP, Horn Gyula, Antall József illetve Sólyom László jó magyar szokás szerint <br><br>„lemutyizta” a rendszerváltást.”<br><br><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>De az az elképesztő állítás, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Antall József </span>„fogott ember” lett volna, már nem csak történelemhamisítás, hanem aljas rágalom, súlyos <br><br>kegyeletsértés.</b></u></span> Erre <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>reagálni: becsületbeli ügy. Ugyanakkor nehéz mindezt indulat nélkül megtenni, de megpróbálom</b></span>. <br><br>A miniszterelnök ellenfelei nehezen fogadták el, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Antall József végig tiszta tudott maradni a Kádár-rendszer legnehezebb évtizedeiben</b></span>. Nehezen fogadták <br><br>el, hogy<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> van egy ember, aki túléli a diktatúrát, s közben semmi olyat nem tesz, amiért egy kicsit is restelkednie kellene.   </b></span><br><br>A liberális oldalhoz sorolt történész, Rainer M. János tüzetes kutatást végzett az Antall Józsefre és édesapjára vonatkozó titkosszolgálati anyagokban. Kutatása <br><br>eredményét „Jelentések hálójában” című könyvében tette közzé. Ebből kiderül, hogy Antall Józsefet 1957-től 1989-ig folyamatosan megfigyelték a kommunista <br><br>állambiztonság emberei. A jelentésekből egy olyan személyiség képe bontakozik ki, aminek alapján érthető, hogy<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> a titkosszolgálatokban</b></span><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> fel sem <br><br>merült, hogy Antall Józsefet </b></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>megpróbálják beszervezni</b></span>. A könyvben közzétett dokumentumok alapján a néhai miniszterelnök szinte megdicsőül. <br><br>Ehhez képest, több mint húsz évvel Antall József halála után akad valaki – ráadásul a magát jobbközépnek valló oldalról – aki azt az elképesztő vádat <br><br>fogalmazza meg, hogy a miniszterelnök „fogott ember” volt. Fricz Tamás cikkének alcíme: „Fennáll a veszélye annak, hogy a hatalom elfelejti, kinek mit <br><br>köszönhetett.” Az egzisztenciális aggodalmakat megértem. De miért kell ebbe a „mai kocsmába” Antall Józsefet és a rendszerváltoztatást belekeverni?<br><br>Bíró Zoltánnak egyébként – Antall elődjének az MDF élén – már korábban is voltak olyan nyilatkozatai, amelyben Antall Józsefet „küldött embernek” <br><br>nevezte. Ezt azonban mindenki egy sértett ember nevetséges vádaskodásának minősítette, és senki sem foglalkozott vele. Időközben azonban Bíró egy egész <br><br>történeti intézetet kapott. S lám, a Rendszerváltást Kutató Intézet keretében<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> Káhler Frigyes megfogalmaz egy megalapozatlan gondolatsort valamiféle <br><br>gentlement’s agreementről, ami<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> Antall </span>és a kommunisták között jött volna létre </b></span>a felelősségre vonás elmaradásáról. Ezt kollégája, Fricz Tamás továbbgondolja <br><br>és a Magyar Nemzetben leírja: Antall József „fogott ember” volt. Ugyanazt, amit az MSZMP-ből a rendszerváltás hajnalán kizárt, népi baloldali főigazgató – <br><br>kicsit finomabban – már évekkel ezelőtt megfogalmazott…<br><br><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Mindezt egy olyan miniszterelnökről állítja a szerző, aki a haza szolgálatát az életénél is többre becsülte. Ha elolvassa Antall József orvosainak írt <br><br>leveléből az alábbi részletet, talán elgondolkodik a cikkében magának tulajdonított erkölcsről, és a kimondott szóért viselt felelősségről:</b></span><br><br><span style="background-color:rgb(0,255,255)">„Tiltakoztatok az ellen, hogy nem vállalom a jobb esélyt adó, de a munkám folytatását korlátozó, majd lehetetlenné tevő kezelést. Meg akartatok mindent <br><br>tenni az ember meggyógyítása érdekében, de nekem a miniszterelnöki teendők ellátása a feladatom, erre esküdtem fel, mint egy katona. Ez elé nem <br><br>helyezhetem a magam személyes érdekét. Ha nem lesz más esélyem, akkor talán – a dolgok jó előkészítése mellett – a halálom is szolgálatot tehet az emberi <br><br>érzések, a nemzeti elkötelezettség és a nemzeti egység érdekében. Elszánt, kemény, munkabíró embernek, a halált a haza érdekében bármikor vállaló <br><br>embernek nevelt nagyapám, apám, anyám és a Piarista Gimnázium. Ha észre fogom venni, hogy a betegségtudatom rossz hatással van a döntéseimre, fogom <br><br>tudni a kötelességemet.<br></span><br>                                                                                          Kónya Imre<span style="background-color:rgb(0,255,255)"><span style></span></span><br></div>