<div dir="ltr"><p class="">Visszajelzést péntek (ápr.24. ) estig kérek emailen a <a href="mailto:greschem@gmail.com">greschem@gmail.com</a> címre<br></p><p class="">ár: 800 Ft<br></p><p class="">2015. április 30., 19:30</p><p class="">Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Budapest</p><p class=""><b>Prokofjev</b>: <a href="http://www.filharmonikusok.hu/koncert?id=1064#m933">Hamupipőke - szvit no. 1, op. 107</a><br><b>Brahms</b>: <a href="http://www.filharmonikusok.hu/koncert?id=1064#m512">IV. szimfónia e-moll, op. 98</a><br> </p><p class="">Vezényel: <b><a href="http://www.filharmonikusok.hu/koncert?id=1064#sz971"><b>Rossen Milanov</b></a></b></p><p class="">Közreműködik: <a href="http://www.filharmonikusok.hu/zenekar"><b>Nemzeti Filharmonikus Zenekar</b></a></p><div class=""><p style="text-align:justify">Amiben
Rossen Milanov más, mint a többi karmester: elismert balettdirigens is,
rendszeresen dolgozik együtt jó nevű koreográfusokkal, Zürich,
Stockholm, Genf, Philadelphia balett-társulataival. Több zenei
kultúrában él: másfél évtizede szülőhazája, Bulgária egyik vezető
szimfonikus zenekarának a zeneigazgatója, továbbá két amerikai zenekart
vezet, valamint az észak-nyugat spanyolországi Asztúria zenekarának első
karmestere. Tanulmányait a két legrangosabb amerikai zenei egyetemen, a
Curtis Intézetben és a Juilliard School of Music hallgatójaként
folytatta. Tizenegy évet töltött a Philadelphia Zenekarnál Wolfgang
Sawallisch, Christoph Eschenbach és Charles Dutoit asszisztenseként,
illetve másodkarnagyaként. Olyan világhírű szólistákkal lépett fel, mint
Yo-Yo Ma, Itzhak Perlman, Joshua Bell, Midori és Christian Tetzlaff. A
szovjet-orosz zeneszerzők kimagasló tolmácsolójaként is komoly érdemeket
szerzett, személyes ismeretség köti a Prokofjev családhoz: ő mutatta be
a zeneszerző unokájának egyik művét. A második világháború évei alatt
írt, méltán népszerű Hamupipőke balettet úgy tartja számon az irodalom,
mint Szergej Prokofjev legszebb zenéinek foglalatát.</p></div><br> <p><a name="m933"> </a></p><p class=""><span style="float:right"><a href="http://www.filharmonikusok.hu/koncert?id=1064#pagetop"><img style="margin-left: 10px; padding-top: 1px;" src="http://www.filharmonikusok.hu/img/arrow-red-to-top.gif" border="0" height="12" width="9"></a></span>Hamupipőke - szvit no. 1, op. 107</p><p style="text-align:justify">A
Hamupipőke című balettet Prokofjev 1940 és 1944 között komponálta;
bemutatójára azonban csak a háború befejezése után, 1945 novemberében
kerülhetett sor a moszkvai Nagy Színházban, a címszerepben Galina
Ulanovával. A siker olyan nagy volt, hogy a darabot 1946 áprilisában
másodszor is színre vitték, és a balett zenéjéből a zeneszerző még
ugyanebben az évben három különböző zenekari szvitet állított össze. Az
1. szvithez a balett első két felvonásának részleteit használta fel. A
legtöbb esetben jelentősen átdolgozta, illetve kiegészítette az
eredetit, nem egyszer a balett több különböző számának zenei anyagát
gyúrta össze egyetlen tétellé, s a részletek sorrendje sem mindig követi
a színpadi történés időrendjét.<br>
Az első két felvonás tartalma: I. Hamupipőke bálba készülődő
mostohanővérei egy vállkendőt varrnak, ám összevesznek azon, hogy ki
viselje, s végül kettétépik. Egy menedéket kérő koldusasszony lép be,
akit a mostoha és lányai ki akarnak dobni, Hamupipőke azonban felajánlja
neki a saját helyét a tűznél, és egy pár régi cipőt. Az asszony
távozik, majd anya és lányai egy rövid tánclecke után elindulnak a
bálba. A koldusasszony, aki valójában Tündér-nagymama, visszahozza az
üvegcipőkké változott lábbeliket. Összehívja a négy évszak tündéreit, s
Hamupipőke szegényes öltözékét gyönyörű báli ruhává, egy tököt hintóvá,
az egereket lovakká, a szöcskéket és szitakötőket lakájokká
változtatják. De a tündér figyelmezteti Hamupipőkét: a varázslat csak
éjfélig tart, utána az üvegcipők kivételével minden visszaváltozik azzá,
ami eredetileg volt.Tizenkét törpét bíz meg azzal, hogy éjfélkor
emlékeztessék erre a lányt. II. A Herceg, aki ezen a bálon szeretne
menyasszonyt választani magának, nem táncol senkivel mindaddig, amíg
Hamupipőke meg nem jelenik. Együtt táncolnak, majd frissítőként a Herceg
három narancsot kínál a lánynak, aki kettőt a mostohanővéreinek ad.
Éjfélkor a törpék előugrálnak a kastély nagy órájából. Hamupipőke
hanyatt-homlok rohan ki az éjszakába, s közben elveszíti a fél cipőjét. A
Herceg elhatározza, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem találja a
cipőpárját.<br>
A szvit tételei: 1./Bevezetés. A balett két fontos motívumát előlegezi: a
tétel elején és végén a szegény, szolgasorban tartott Hamupipőke
dallamát, középső részében pedig, a hárfa és a brácsák zsongó
kíséretével a bálról álmodozó lány témáját. 2./Pas de châle. A
mostohatestvérek groteszk tánca a kendő két felével, majd báli duettjük a
narancsokkal. 3./Perpatvar. A tánclecke bevezető futamai után akét
nővér civakodása a kendő fölött. 4./A Tündér-nagymama és a Tél tündére. A
Tél tündérének táncát a Tündér-nagymama két megjelenése szakítja meg.</p>
<p style="text-align:justify">5./ Mazurka. A színpadon a Herceg
belépését megelőző tánc. A tétel első felének zenei anyaga azonos a
balettével, ám a Herceg megjelenése ezúttal –a többször ismételt,
figyelmet parancsoló fúvós-szignál ellenére – elmarad. 6./Hamupipőke a
bálba megy. A tétel két részre tagolódik: először a bálba induló
izgatott zenéje, majd a bálban előadott tánca (klarinétszólóval
bevezetett keringője) hangzik fel. 7./Hamupipőke keringője. Valójában
Hamupipőke és a Herceg táncának szenvedélyes zárószakasza. 8./Éjfél. A
nagy óra számlapja kivilágosodik: mindjárt éjfél! Halljuk a másodpercek
kopogását, s azután a tizenkét óraütést. A rövid lezárás Hamupipőkének a
bálról álmodozó témáját idézi vissza, diadalmas tutti-hangzással: a
színpadon ott áll a Herceg, kezében a fél pár üvegcipővel…<br>
</p><p> </p><p><a name="m512"> </a></p><p class=""><span style="float:right"><a href="http://www.filharmonikusok.hu/koncert?id=1064#pagetop"><img style="margin-left: 10px; padding-top: 1px;" src="http://www.filharmonikusok.hu/img/arrow-red-to-top.gif" border="0" height="12" width="9"></a></span>IV. szimfónia e-moll, op. 98</p><p style="text-align:justify">A
mélységesen zárkózott Brahms nem szívesen engedett bepillantást alkotói
műhelyébe. Jóllehet ő maga előszeretettel tanulmányozta a nagy
elődöktől fennmaradt vázlatokat, a maga hasonló munkájáról alig hagyott
nyomokat maga után, a kompozícióival kapcsolatos kérdésekre pedig
előszeretettel adott tréfás – utóbb nemritkán kifejezetten
félrevezetőnek bizonyuló – válaszokat. Közismert például, hogy egyik
legderűsebb hangulatú kompozícióját, a II. szimfóniát kiadója számára
mint mélységesen melankolikus művet harangozta be, amelynek címlapját
gyászkeretbe kell majd foglalni. De éppily keveset tudhatott meg tőle
valódi munkájáról az a barátja, aki 1885 őszén a Mürzzuschlagban töltött
nyár terméséről érdeklődött a zeneszerzőnél, s akinek szóló válaszában
Brahms csupán néhány „polkát és valcert” emlegetett. Ezekben a
hónapokban ugyanis valójában a IV. szimfónia utolsó két tételén
dolgozott, miután az előző nyáron, ugyanitt, az első kettőt vetette
papírra. <br>
A IV. szimfóniában polkát és valcert hiába keresnénk, s bár a meiningeni
bemutatón a mű sikert aratott, semmiképp sem sorolhatjuk a zeneszerző
legkönnyebben befogadható kompozíciói közé. Jellemző, hogy még a
zeneszerző bécsi környezete is értetlenül fogadta Brahms számos
megoldását: Max Kalbeck például a kompozíció egységét hiányolta, amit a
két utolsó tétel elhagyásával (s helyettük újak komponálásával) vélt
orvosolhatni, míg Eduard Hanslick éppenséggel a nyitótétel közben érezte
úgy, „mintha két borzasztóan szellemes ember alaposan helyben hagyott
volna.” A Brahmsszal amúgy is feszült viszonyban lévő Hugo Wolf pedig
kritikájában maró iróniával egyenesen úgy fogalmazott, hogy „akárcsak a
Jóisten, Brahms úr is érti a módját, hogy a semmiből csináljon valamit”,
s ennyiben „az ötlet nélküli komponálás művészete egyértelműen
Brahmsban találta meg méltó képviselőjét.”<br>
Manapság számos elemző úgy sejti, az értetlenség részben egyfajta
„titkos program” számlájára is írható, amelyet a zeneszerző senkivel sem
osztott meg, jóllehet ennek ismeretében mindenki számára egyértelművé
válhatott volna egy-egy sajátos zeneszerzői megoldás indoka. Az első
tétel főtémája például végső soron valóban nem több ereszkedő tercek
(illetve az ezekkel zeneelméleti szempontból lényegében azonos, emelkedő
szextek) láncolatánál, s ennyiben mintha igazolná az „ötlet nélkül
komponálás” vádját – csakhogy ez a terclánc Brahms több más művében is
visszaköszön, s utóbb a Négy komoly énekben az „O Tod, o Tod” szöveggel
jelenik meg, így a különös szimfóniakezdet mögött is a halállal
kapcsolatos programatikus gondolatokat sejthetünk. Különösen annak
fényében, hogy a finálén végigvonuló híres basszusmenet Bach 150.
kantátájának záró kórustételéből származik, ahol éppen a „Napjaimnak a
szenvedésben / Isten mégis örömben vet véget” sorokhoz kapcsolódik.
Felix Weingartner tehát alighanem jó nyomon járt, amikor Brahms utolsó
szimfóniájának zárótételében a Beethoven Kilencedikjét lekerekítő finálé
egyfajta ellenpárját vélte felismerni: míg utóbbiban az Öröm mámora
ragadja magával a hallgatót, Brahms zenéje bizonyos értelemben „a
pusztulás valóságos orgiáját” tárja elénk. Hogy mindez a zeneszerző
konzervatív baráti körének kevéssé lehetett ínyére, érthető – mai füllel
hallgatva azonban Brahms halálvíziója legalább annyira lenyűgöző, sőt
felemelő élmény, mint Beethoven klasszikusabb fohásza az örömhöz.</p>
<p style="text-align:justify"> </p><p> </p><p><a name="sz971"> </a></p><p class=""><span style="float:right"><a href="http://www.filharmonikusok.hu/koncert?id=1064#pagetop"><img style="margin-left: 10px; padding-top: 1px;" src="http://www.filharmonikusok.hu/img/arrow-red-to-top.gif" border="0" height="12" width="9"></a></span>Rossen Milanov</p><p style="text-align:justify"><img alt="" src="http://www.filharmonikusok.hu/f/image/muveszek/milanov%20100.jpg" align="left" height="116" width="100">Rossen
Milanov az USA-ban a Juilliardon valamint a Curtis Intézetben végzett
karmesteri tanulmányokat. Korábban a Duquesne Egyetemen és a Bolgár
Nemzeti Zeneakadémián szerzett oboaművészi diplomát. Különleges
egyéniség, előadásmódját az éles zenei intellektus és az újra nyitott
művészi felfogás jellemzi. Olyan világhírű előadóművészekkel dolgozott
együtt, mint Yo-Yo Ma, Itzhak Perlman, Joshua Bell, Midori, Christian
Tetzlaff és André Watts. Tizenegy éven át irányította karmesterként a
Philadelphiai Zenekart. Jelenleg a Princetoni Szimfonikus Zenekar
igazgatója és az Orquesta Sinfónica del Principado de Asturias (OSPA)
első karmestere Spanyolországban. Emellett jól ismert személyiség Észak
Amerikában, Európában sőt még a Távol Keleten is. A modern zene iránti
elkötelezettségből fakadóan számos világpremier, így Richard Danielpour,
Nicolas Maw és Gabriel Prokofjev műveinek bemutatója fűződik a nevéhez.
Az elismert gyakorló zenekar, a New Jersey-ben működő Symphony in C
zeneigazgatójaként gyakran dolgozik együtt fiatal tehetséges
zeneszerzőkkel az évente megrendezésre kerülő Fiatal Zeneszerzők
Versenyén. A korábban a Bolgár Nemzeti Rádió Zenekarának
főzeneigazgatója, majd a Szófiai Új Szimfonikus Zenekart vezető
karmester volt. A bolgár kormány A Bolgár Kultúráért díjjal tüntette ki
és 2011-ben elnyerte az ASCAP díját a Princetoni Szimfonikus Zenekar
kreatív műsorának megalkotásáért. Szabadidejében szívesen főz, és
kulináris tehetségét jótékonysági eseményeken kamatoztatja.</p></div>