<div dir="ltr"><a href="http://jezsuita.blog.hu/2015/03/12/valtozik_az_egyhaz_az_iden_otven_eve_befejezodott_ii_vatikani_zsinat_jelentosege_es_hatasa" target="_blank">Változik az egyház? – Az idén ötven éve befejeződött II. Vatikáni zsinat jelentősége és hatása</a><br><br><a href="http://jezsuita.blog.hu/2015/03/12/valtozik_az_egyhaz_az_iden_otven_eve_befejezodott_ii_vatikani_zsinat_jelentosege_es_hatasa" target="_blank">http://jezsuita.blog.hu/2015/03/12/valtozik_az_egyhaz_az_iden_otven_eve_befejezodott_ii_vatikani_zsinat_jelentosege_es_hatasa</a><br><h3>2015.03.12. 21:59 <a href="http://blog.hu/user/172719/tab/data" target="_blank">Satori</a>
</h3>
<p style="text-align:justify"><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b><img src="http://m.cdn.blog.hu/je/jezsuita/image/images_1.jpeg" alt="images_1.jpeg" style="margin-right:5px" height="147" width="272">A
II. Vatikáni zsinat a Katolikus Egyház történetének 21. egyetemes
zsinata volt</b></u></span>; az egész világról a Vatikánba érkező püspökök gyülekezete,
akik <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>az egyház életében az éppen fontosnak ítélt témákat vitattak meg.</b></u></span>
Az összes résztvevő száma körülbelül 2540 fő volt, akik négy szekcióban
üléseztek. Az esemény 1962 és 1965 között, két pápa: XXIII. János és VI.
Pál uralkodása alatt zajlott. A zsinat dokumentumait VI. Pál léptette
életbe: négy konstitúciót, három deklarációt és kilenc dekrétumot. XVI.
Benedek, a nemrégiben visszavonult pápa ezzel kapcsolatban így
fogalmazott: vissza kell térni a zsinat szövegeihez, mert azok
„iránytűként szolgálnak” (2012. október 11).</p>
<p><a name="14c13a0ae7cd1e11_more7264111"></a></p>
<p style="text-align:justify">Ratzinger egyébként maga is részt vett a
II. Vatikáni zsinaton, még fiatal teológusként, mint Josef Frings kölni
bíboros érsek teológiai tanácsadója. 50 esztendővel később, a hit éve
megnyitásakor, már<span style="background-color:rgb(208,224,227)"><u><b> XVI. Benedek pápaként így emlékezett vissza azokra az
időkre: „csodálatos nap volt, amikor 1962. október 11-én több mint 2000
zsinati atya ünnepélyes bevonulásával a római Szent Péter Bazilikába
megnyílt a II. Vatikáni zsinat”.</b></u></span></p>
<p style="text-align:justify">A II. Vatikáni zsinat (1962 októberétől
1965 decemberéig) tehát – a 2540 „zsinati atya” részvételével –
egyháztörténelem eddigi legnagyobb döntéshozó gyűlése volt, amelyre
eddig sor került a Katolikus Egyház történelmében – és az egyik
legnagyobb az egész emberiség történelmében is. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Nagy jelentőségű
reformok</b></u></span>at léptetett életbe, <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>mind biblikus, mind liturgikus, mind pedig
ökumenikus és szervezeti kérdésekben. E döntések az egyház belső életét
mélyen érintették, s velük kapcsolatban nem szűnt meg a vita az
egyházban az elmúlt fél évszázad során</b></u></span>. Az egész egyházat illetően
azonban <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>a későbbi pápák semmit sem utasítottak vissza, vagy vontak
vissza a zsinat tanításából</b></u></span>. Persze általános elfogadásról vagy
jóváhagyásról is csak részben beszélhetünk, különösen, ami a katolikus
közösség belső életét illeti.</p>
<p style="text-align:justify">A II. <i>Vaticanum</i> <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>megreformálta a
liturgiát<span style="background-color:rgb(255,255,0)">: bevezette a népnyelven végezett szentmisét, megújította a
szertartásokat, sürgette a koncelebráció (a több pap által végzett
szentmise) intézményét</span>.</b></u></span> A zsinatot követő reformok során bevezették a
néppel szemben végzett szentmisét (megfordították az oltárokat), és a
misekönyvet teljes egészében lefordították élő nyelvekre. A liturgikus
reform – ami a leginkább látványos változásokat hozta – máig is a zsinat
legvitatottabb intézkedései közé tartozik; s<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b> ez volt az oka</b></u></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>az egyetlen
„skizmának” (szakadásnak) is (a tradicionalista úgynevezett
lefebvristák elszakadása volt az egyetlen formális szakadás</b></u></span>, <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>amely a II.
Vatikáni zsinatot követte).</b></u></span></p>
<p style="text-align:justify">A liturgikus reformhoz kapcsolódik <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>a
biblikus reform</b></u></span> is, amely <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>ajánlotta a szentírásolvasást, szemben azzal</b></u></span><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>, </b></u></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><b><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u>
hogy a Trentói zsinat (1545-1563) </u></span>– a félreértelmezésektől való felelem
miatt – még jórészt a klérusnak igyekezett fenntartani a biblia
forgatását s lelkipásztori megfontolásokból nem ajánlotta azt az
egyszerű híveknek</b></span>, kötelezővé téve a régi latin fordítás (a <i>Vulgata</i>)
használatát. Ma a liturgikus reform következtében a szentmisében a
szentírási szövegek bővebb választékából hallunk, és a hívek számára nem
csak megengedett, de <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>egyenesen ajánlott is a biblia személyes és
közösségi olvasása.</b></u></span></p>
<p style="text-align:justify">A zsinat <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>óriási lökést adott</b></u></span> a Katolikus
Egyház részéről annak<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> a gondolatnak, hogy az egykor egységes keresztény
egyház sokfelé szakadt felekezetei újra közeledjenek egymáshoz, a
keresztények jövőbeli egységének reményében</b></u></span>. Ebben állt az úgynevezett<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>
„ökumenikus reform” </b></u></span>lényege.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> A zsinat előtt a katolikusoknak külön
engedélyre volt szükségük, hogy részt vehessenek imatalálkozókon, sőt
ahhoz is, hogy hivatalos (akár plébániai) szinten is párbeszédbe
bocsátkozzanak nem katolikusokkal.</b></u></span> <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Ma</b></u></span> ez a részvétel nemcsak megtűrt,
hanem <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>az ilyen típusú találkozókat maga a Katolikus Egyház is
szorgalmazza.</b></u></span></p>
<p>Az ökumenikus reformhoz hasonlóan újratárgyalták az alapelveket és
módszereket a zsidókkal, valamint a többi nem keresztény vallással való
kapcsolatokat illetően. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>A II. Vatikáni zsinat elítélte az
antiszemitizmust és kijelentette, hogy a keresztényeknek törekedniük
kell a zsidókkal való baráti kapcsolatokra. </b></u></span>Ennek értelmében<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> II. János
Pál pápa „idősebb testvéreinknek” nevezte őket, valamint több zsinagógát
is meglátogatott, s ebben utódai, XVI. Benedek és Ferenc pápa is
követték példáját.</b></u></span> Mindhárom pápa járt a jeruzsálemi siratófalnál,
2000-ben, 2009-ben és 2014-ben, ahol minden alkalommal rabbik is
imádkoztak zsoltárokat (mint köztudott, a héber bibliát, a <i>Tanakh</i>ot,
a keresztény biblia magában foglalja). Ezekre az eseményekre biztosan
nem kerülhetett volna sor a II. Vatikáni zsinatot megelőzően. A zsinat
nélkül nem lett volna lehetséges az Assisiben 1986-ben, 2002-ben és
2011-ben és tartott vallásközi imatalálkozó-sorozat sem, amelyek
megrendezésével mind Wojtyla pápa, mind pedig Ratzinger pápa sokat tett a
világbéke megőrzése illetve előmozdítása érdekében.</p>
<p style="text-align:justify">A zsinat kifejezetten <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><span style="background-color:rgb(255,255,255)">akarta és sürgette
a</span><u><b> párbeszéd</b></u><span style="background-color:rgb(255,255,255)">et</span><u><b> és </b></u><span style="background-color:rgb(255,255,255)">az</span><u><b> együttműködés</b></u><span style="background-color:rgb(255,255,255)">t </span><u><b>a jóakaratú emberekkel</b></u></span> is <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>a béke és
az igazságosság előmozdítása céljából</b></u></span>, valamint elismerte a
vallásszabadságot. Ezzel valójában paradigmatikus változás történt:<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> </span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b><span style="background-color:rgb(255,255,0)">IX.
Piusz pápa </span>1864-ben még „Sillabus” címmel 80 tévedést elítélő ünnepélyes
jegyzéket adott ki, melynek 15. pontjában ezt írta: „[<i>Anathéma</i>,
azaz kiátkozás alá essék mindaz,] aki azt állítja, hogy bárki vallást
változtathat és azt a vallást követheti, amelyet az ész fényétől
vezettetve igaznak tart.</b></u></span>” <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>XVI. Benedek ezzel szemben az „Ecclesia in
Medio Oriente” (2<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><span style></span></span>012) kezdetű apostoli buzdításában már mindenki alanyi
jogaként ismeri el, a szabadságot „hogy megválassza, mely vallást hiszi
igaznak</b></u></span> (<i>libertá di scegliere la religione che si crede essere vera</i>)”.</p>
<p style="text-align:justify"><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>A II. Vatikáni zsinat sok szempontból
gyökeres változást hozott</b></u></span> az egyház életében, bár a korábbival való
folytonosság kétségbevonhatatlan. A változás <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>kihatott a pápa szerepének
értelmezésére is:</b></u></span> ami az öltözékét, beszédének nyelvezetét, hétköznapi
életének eseményeit illeti, <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>szakított a monarchikus külsőségekkel (nincs
többé hordszék</b></u></span>, a pápa előtti térdhajtás stb.), és lényegi dolgokban <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>
átvette a nyugati világban általánosan elfogadott diplomáciai és
társadalmi szokásokat</b></u></span>. A külsőségek tekintetében Ferenc pápa további
egyszerűsítéseket vezetett be, melyek azonban talán csak az ő stílusához
tartoznak, és nem válnak véglegessé. A zsinat után újra tárgyalták az
egyházban az úgynevezett<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b> „kisebb rendek” (<i>ordini minori</i>,
1972-től „szolgálatok”) szerepé</b></u></span>t is: az állandó diakónus az eukarisztia
rendkívüli kiszolgáltatója lett; megmaradt azonban a lektor és az
akolitus szerepköre. Több püspöki szinódus is kérte II. János Pál pápát
és XVI. Benedeket, hogy vizsgálják felül a „rendes kiszolgáltatókra” (<i>ministeri ordinati</i>)
vonatkozó normákat is, annak érdekében, hogy <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b><span style="background-color:rgb(0,255,0)">bizonyos szerepkörök
hozzáférhetővé váljanak a laikusok</span></b>,<span style="background-color:rgb(255,255,255)"> különösen pedig a nők számára is</span></span><span style="background-color:rgb(255,255,255)">, ez
azonban eddig nem történt meg.</span></p>
<p style="text-align:justify">Általános vélemény, hogy a zsinat és a
zsinati pápák lelkiismeretvizsgálata lényegesen átformálta a Katolikus
Egyház kulturális, társadalmi és politikai helyzetét. A II. <i>Vaticanum</i>ot
megelőzően a római egyházat globálisan a konzervatív blokkhoz tartozó
intézményként érzékelték és kezelték, amely szembehelyezkedik a modern
demokratikus és pluralista társadalom számos vívmányával. Egyes
területeken persze ma is létezik ez a szembenállás, de<span style="background-color:rgb(255,153,0)"><b> az elmúlt hosszú
fél évszázad során számos alkalommal és különböző színtereken éppen a
katolikus közösség harcolt a szakszervezeti, lelkiismereti és politikai
szabadság érdekében, például diktatúrák uralma és háborúk idején, vagy a
nyugatitól különböző kultúrákban.</b></span> (Kevéssé köztudott, hogy Indiában az
egyház a liberalizmus szimbóluma, mert ellenzi a szülők által
„előkészített” házasság [<i>arranged marriage</i>] intézményét!)</p>
<p style="text-align:justify">Végül a II. Vatikáni zsinat
előmozdította belső megújulást és a párbeszédet: támogatta az egyházon
belüli döntésekben való tevékeny részvétel és <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><b>a felek közötti egyeztetés
kultúráját</b></span>. Olybá tűnik, mintha XXIII. János pápa nem egyszerűen csak
összehívta volna a zsinatot, amely néhány érvre rá azután bezárult,
hanem <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><b>szinte egy állandó ülésező zsinat jött létre: a püspöki
konferenciák szinódusai rendszeresen összeülnek</b></span>, az egyházmegyékben
pedig helyi zsinatokat rendeznek. Mindezen eredmények ellenére talán
éppen ez a szektor az, ahol a zsinati reform a legkevésbé átütő
eredményekkel szolgált: bár az egyház valamennyi tagjáról állítja az
„egyenlő méltóság” elvét, de ezen a téren még mintha akadnának
hátralékok (elegendő például a nők Ferenc pápa által is gyakran
hangsúlyozott szerepére gondolnunk). Szintén <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>leszögezték az
egyházkormányzás „kollegialitásának” fontosságát, de máig sem került sor
a püspökök pontos szerepének tisztázására. </b></span></p>
<p style="text-align:justify">A zsinattal a Katolikus Egyház útjára
indította azt, amit Joseph Ratzinger egy még pápaságát megelőzően
közzétett interjúkötetében „a jelen nagy ugrásának” nevezett. <span style="background-color:rgb(230,145,56)"><b>Eddig
minden pápa, aki a II. Vatikáni zsinat után uralkodott, megerősítette
hűségét a zsinat határozataihoz, de a megfigyelők többsége egyetért
abban, hogy VI. Pál pápa pontifikátusának második részétől kezdve
(1967-1968) kiéleződött az egyházban a reform-pártiak és zsinat által
kijelölt irányt többé-kevésbé helytelenítők közötti feszültség.</b></span> VI. Pált
követve – nyilvánvalóan az egyház további megosztását elkerülendő – II.
János Pál és XVI. Benedek pápa is megfontoltabb politikát folytatott, a
zsinat határozatait óvatosan alkalmazva az egyház életének mindig új
kontextusára.</p>
<p style="text-align:justify"><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>S milyen utat követ Ferenc pápa?</b></u></span> Nyilván
túlságosan korai még az értékelés. Egyvalami azonban bizonyos:<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> az új
pápa mélyen elkötelezett a zsinat mellett – és reformjainak folytatását
is szívén viseli.</b></span><span> </span>Csak egyetlen témát, a nők kérdését kiragadva idézek Bergoglio pápa a <i>Civiltà Cattolica</i>
című jezsuita folyóiratban közreadott interjújából:<span style="background-color:rgb(208,224,227)"> „Szükség van arra,
hogy kiterjesszük egy élesebb női jelenlét terét az egyházban. Félek egy
ʻszoknyába bújt hímsovinizmus’ megoldásától, hiszen a nők valóban,
struktúrájukat tekintve különböznek a férfiaktól.</span> Azokat a beszédeket
azonban, amelyeket a nők szerepéről hallok, gyakran a hímsoviniszta
ideológia ihleteti.” A nők, folytatja a pápa „mély kérdéseket vetnek
fel, amelyekkel szembesülnünk kell. Az egyház nem lehet önmaga a nők és
az ő sajátos szerepük nélkül.” Amiként maga Ferenc fogalmaz: „az
evangélium mára aktualizált olvasatának dinamikája, amelyet a zsinat
megvalósított, abszolút megfordíthatatlan.”</p>
<p style="text-align:justify">Az egyház tehát – ha egyesek szerint
lassan is – feltartóztathatalanul halad előre. A türelmetlenség nem
használ. Ugyanez a Bergoglio pápa, <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><b>a kúria reformjá</b></span>val kapcsolatos
kérdésekre válaszolva így fogalmazott: „Sokan például azt gondolják,
hogy a változások és reformok rövid időn belül bekövetkezhetnek. Én
abban hiszek, hogy mindig időre van szükség, hogy megteremtsük egy
valódi és hatékony változás feltételeit. És ez a [lelkek]
megkülönböztetés[ének] ideje. Néha azonban a megkülönböztetés mégis arra
sarkall, hogy azonnal megtegyük azt, amit eleinte csak később akartunk.
Ez történt velem is ezekben a hónapokban.”</p>
<p><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><b>Ferenc pápának így továbbra is nagy bölcsességre van szüksége az
esedékes döntések meghozatalához, főként pedig eleven figyelemre a
Szentlélek indításainak követéséhez</b></span>.</p></div>