<div dir="ltr"><div>
<h1>Je suis Barbie… avagy a bájos szörnyek színre lépnek</h1>
<div style="width:284px">2015/01/24<br><a href="https://ulrichblog.wordpress.com/2015/01/24/je-suis-barbie-avagy-a-bajos-szornyek-szinre-lepnek/#more-5509" target="_blank">https://ulrichblog.wordpress.com/2015/01/24/je-suis-barbie-avagy-a-bajos-szornyek-szinre-lepnek/#more-5509</a><p><span style="color:rgb(0,0,0)"><b>A szőke nő vicc modellje?</b></span></p></div></div>
<p>Közhely, hogy<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> a posztmodern ember identitás-zavarban szenved.</b></u></span> Szülők
és nevelők amiatt aggódnak, hogy korán kezdik. A gyerek, aki nem tudja
ki ő, jó eséllyel soha nem tudja meg. Amúgy némely közvélemény-alkotó
szerint jól van ez így, maradjunk nyitottak. Ki tudja, akár Conchita
Wurst is lehet belőlünk? A tehetségkutatók úton vannak, talán belénk
botlanak.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> Ma már nem az a kérdés, hogy „<span style="background-color:rgb(255,255,0)">Ki mit tud?</span>”, hanem, “Ki is
vagyok”?</b></u></span><span></span></p>
<p>Szeretnénk magunk a „Big Brother”-ré válni valamelyik valóság
showban. Istenem, ha belegondolok, hogy apáink még a Big Brother
mindenhova behatoló tekintetétől féltek!</p>
<div style="width:310px"><b><a href="https://ulrichblog.files.wordpress.com/2015/01/monster-high-art.jpg" target="_blank"><img src="https://ulrichblog.files.wordpress.com/2015/01/monster-high-art.jpg?w=300&h=143" alt="Lányod a szörny?" height="143" width="300"></a></b><p>Lányod a szörny?</p></div>
<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>A marketingnek kimondottan jól jön az állandósított azonosság-válság.</b></u></span>
Új és új mezeket, új és új szerepeket kínálnak, és így a világ egyetlen
színpaddá vált. A barokk is erről álmodott, de ma már az álom
egyetemes, globális és „valós”. A szereplőknek nem kell valósnak lenni.
Itt van például a<span style="background-color:rgb(0,255,0)"> <u><b>Barbie. öltöztető babáként kezdte</b></u></span>. Mivel a modern
Pinocchio „lány”, nem az orra nőtt meg, hanem a lába, és hamarosan
filmszár is lett. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Időközben megöregedett. A Mattel cég, mely „piacra
dobta” </b></u></span>velem egyidős,<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b> 45-ös születésű. Így várható volt, hogy egy szép
napon kistestvére születik.</b></u></span> I<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>gaz, 2010-ig kellet várni</b></u><span style="background-color:rgb(255,255,255)">, amikor az örök
szőke, őszülnie ne akaró Barbie már 59 éves volt. </span><u><b>A Monster High
viszont mindjárt csapatostul rontott be az ajtón, és előkelő
fantáziarokonsággal kérkedhetett, amit nevük is mutatott: Draculaura,
Frankie Stein és a többiek.</b></u></span> S persze, hamarosan belőlük is filmsztár
lesz, és számítógépes játékok szereplői. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>S mit gondoltok, kik a szülők? A
Mattel cég alapítói.</b></u></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>A babák, mint minden játék, a gyerekeket felnőtt szerepükre tanítja.</b></u> </span>A
fiúk katonásdit játszanak, a lányok babákat ringatnak, leendő
anyaságukra készülve. Fürdetik, fésülik, etetik a „kicsit”. Maradi,
konzervatív elképzelés! <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Barbie nem anyának készült, hanem manökennek.
Nem kell neki gyerekkonyha, hanem a kifutón illegeti magát.</b></u></span> <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Nem
állíthatom, hogy<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> Barbie bűne</span> lenne <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a népességcsökkenés</span> szerte az egész
Nyugaton.</b></u></span> De<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> talán mégis van valami összefüggés. Ha igen, akkor a
szörnyek piacra vetése aggasztó. Aki még kételkedik, az kattintson rá
valamelyik játékra. A reality showból irreality show lett. </b></u></span>A mesevilág
immár nem az álmoké, hanem társbérlőnk a „valós” világban.</p>
<p>Egy barátom mesélte: kislánya – mivel a szülők nem hajlandók az új
őrületre átállni – bevitte az óvodába Barbieját. Este sírva mesélte
szüleinek, hogy a többi gyerek kinevette őt, hogy ilyen maradi! Másnap
azonban egyik játszópajtása is elhozta magával az addig szégyellt
Barbieját, és bevallotta, hogy otthon csak azzal játszik. Nem fogjátok
elhinni, de egy héten belül minden gyerek Barbieval játszott. Ahhoz,
hogy ez a Barbie-ellenforradalom működhessen, kellett egy pár biztató
szó a szülőktől. Én pedig azon tűnődöm, hogy ugyan ki hitte volna el ezt
nekem 1959-ben, Barbie születésének évében. Épp akkor kezdtem el a
gimnáziumot.</p>
<a href="http://wordpress.com/about-these-ads/" rel="nofollow" target="_blank">About these ads</a>
</div>