<div dir="ltr">
<span>
<div><img src="http://ad2.netriota.hu/adlog.php?bannerid=81&clientid=56&zoneid=12&source=&block=0&capping=0&cb=230e5af682c53e1acfd2331f80223dcf" alt="" style="width:0px;min-height:0px" height="0" width="0"></div>
</span>
<div>Az elmaradt igazságtétel nyomában<br><a href="http://gondola.hu/cikkek/94617-Az_elmaradt_igazsagtetel_nyomaban.html" target="_blank">http://gondola.hu/cikkek/94617-Az_elmaradt_igazsagtetel_nyomaban.html</a><br></div>
<div><span>„Ha pedig a jog állna az igazság érvényesülésének útjában, úgy a rossz jogot kell megváltoztatni, nem pedig az igazságot” </span></div>
<div>
</div>
<div>
2015. január 24. 11:37
</div><img src="http://gondola.hu/kepek/nyito/92178.jpg" alt="">
<p>
Ellenzői azzal érveltek, hogy csak a bosszú és az elégtétel a célja,
valamint félelmet kelt az emberekben az 1991-ben benyújtott a
Zétényi–Takács-féle törvénytervezet, amelyet később meg is semmisített
az Alkotmánybíróság. Így hát annak ellenére is, hogy meggyőző parlamenti
többséggel fogadták el, nem lépett hatályba. Pedig <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>ha idejekorán
sikerült volna rendezni az igazságtétel kérdéskörét – felfedn</b></u></span>i <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a
diktatúra bűneit</b></u></span> és<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> megbüntetni</b></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a bűnösöket</b></u></span> –, <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>akkor a mai magyar
bírósági gyakorlat sem szembesülne</b></u></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> olyan jogi nonszenszekkel, mint
amilyet Biszku Béla ügyében is láthatunk.</b></u></span></p>
<p>
„<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Ma, 1992. március 3-án, amikor ezeket a sorokat írom, megtörtént az
igazság, az igazságosság legteljesebb mérvű és igen látványos lábbal
tiprása a legújabb kori Magyarország történetében.</b></u></span> Határozott <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>az
Alkotmánybíróság, s <span style="background-color:rgb(255,255,0)">a Zétényi–Takács-féle törvényt részleteiben is,
egészében is</span> alkotmányellenesnek minősítette”</b></u></span> – így fejezte ki
felháborodását Polgárdy Géza arra a hírre reagálva, hogy a Sólyom
László-vezette Alkotmánybíróság kihirdette döntését. Polgárdy így
folytatta: „Mindez azért tragédia, mert az igazság érvényesülésének
jogállamban semmiféle gátja nem lehet! Még a jog sem! Még a jogszabályi
hierarchia csúcsán lévő alkotmány sem! <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Ha pedig a jog állna az igazság
érvényesülésének útjában, úgy a rossz jogot kell megváltoztatni, nem
pedig az igazságot, annak érvényesülését háttérbe szorítani.”</b></u></span></p>
<p>
<span style="font-size:14px"><b>Bűnök és dátumok</b></span></p><div><span>
<div><img src="http://ad2.netriota.hu/adlog.php?bannerid=46&clientid=56&zoneid=14&source=&block=0&capping=0&cb=4446d40397cceefcb0e5235e4c926e39" alt="" style="width:0px;min-height:0px" height="0" width="0"><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat célja – nagy
általánosításban – az volt,</b></u></span> hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a nyilas uralom végétől a
rendszerváltásig eltelt időszakban politikai okokból elkövetett, de
jogilag meg nem torolt és nem üldözött bűncselekményeket,</b></u></span> az elévülés
lehetőségének kizárásával, <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>büntethetővé tegye</b></u></span>. A két beterjesztő,
Zétényi Zsolt és Takács Péter, mindketten a Magyar Demokrata Fórum
képviselői a rendszerváltás utáni első szabadon választott
Országgyűlésben, pontos dátumokhoz kötötték, hogy mely időszakra
vonatkoztatták a jogszabályt: az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a
között elkövetett bűncselekményekre.</div></span></div>
<p>
És akkor időzzünk még kicsit a dátumoknál: Zétényi és Takács 1991-ben,
május elején nyújtotta be a tervezetet, amit a parlament 1991. november
4-én, név szerinti szavazással fogadott el a kormánypárti többség
támogatásával, az ellenzék egy részének heves tiltakozása, más részének
tartózkodása mellett. A végeredmény: százkilencvenhét igen, ötven nem,
hetvennégy tartózkodás. A javasolt és ekkor elfogadott megoldás három fő
bűncselekménytípus elkövetőin kívül azonban az ugyanezekben a
gaztettekben érintett minden más bűntársnak a büntetlenséget jelentette
volna egyúttal, vagy ahogy egyesek már akkoriban is fogalmaztak, felért
egy „felmentéssel”. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Zétényi Zsolt és Takács Péter tervezete ugyanis
alapvetően <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a halált okozó testi sértés, a szándékos emberölés és a
hazaárulás esetében</span> zárta volna ki az elévülés lehetőségét</b></u></span>, de így
<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>például <span style="background-color:rgb(234,209,220)">a verőlegényeknek és társaiknak</span> védettséget is adott volna.</b></u></span>
Miután a parlament megszavazta, Göncz Árpád köztársasági elnök előzetes
normakontrollra megküldte a törvényt az Alkotmánybíróságnak, ahová
indítványa 1991. november 18-án érkezett meg. Elég is itt most ebben az
összesítésben ennyi a dátumokból, hiszen ezzel több hónapig tartó
halogatás kezdődött.</p>
<p>
Egy nappal a törvény elfogadása előtt <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Göncz így nyilatkozott a Magyar
Rádióban</b></u></span>: <span style="background-color:rgb(244,204,204)"><u><b>„…korántsem a társadalom, hanem a politika erőszakolja ki az
igazságtétel végtelen procedúráját, amely inkább csak eltereli lényegi
kérdésekről a figyelmet. Pedig ehelyett a gazdasági kérdések, az ifjúság
jövője, a szociális biztonság problémái, a kultúra helyzete s a
mezőgazdaság szerteágazó gondjai várnának mihamarabb megoldást…</b></u></span>” Vagyis,
mint ebből az idézetből is nyilvánvalóan kitetszik, <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a köztársasági
elnök igyekezett lebeszélni</b></u></span><span style="background-color:rgb(255,255,0)"> a képviselőket a törvénytervezet
megszavazásáról.<u><b> Zétényi már akkoriban is több alkalommal elmondta: nem a
bosszú a fontos, „a lényeg a bűnök megnevezése és megmérettetése</b></u></span>”.</p>
<p>
<span style="font-size:14px"><b>Biszku és a visszarendeződés</b></span></p>
<p>
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Ezek a bűnök javarészt máig is megtorlatlanok, és elsősorban – kevés
kivétellel – feltáratlanok.</b></u></span> Megméretlenek. Mert megfelelő jogi keretek
híján nincs megfelelő mérőműszer sem ezek értékelésére, kezelésére. S
ezért történhet meg, hogy<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>ha valakit évtizedek múltán mégis sikerül
bíróság elé állítani, ezer meg ezer kifogással, törvényi kiskapuval
élve, mindenféle jogi nonszenszekbe kapaszkodva mégis megúszhatja, vagy
legalábbis gátolhatja az eljárás lefolytatását.</b></u></span></p>
<p>
Nincs ezekben a hetekben, hónapokban kerek évfordulójuk, semmiféle
jelentősebb jubileumuk a Zétényi–Takács-féle törvény elfogadásához és az
alkotmánybírósági megtorpedózásához kapcsolódó eseményeknek, a most
kilencvennégy éves Biszku Béla ügyében a múlt héten történtek – hogy
egyáltalán megtörténhet ebben az országban ilyesmi! – jelzik azt is,
hogy nincs szükség semmiféle jeles alkalomra ahhoz, hogy az igazságtétel
problematikájával foglalkozzunk, hiszen ez maga a velünk élő
történelem, amelyik épp a megoldatlansága miatt ugyanolyan aktuális ma
is, mint amilyen volt 1991-ben és 1992-ben.</p>
<p>
Mint megírtuk,<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> Biszku Béla és ügyvédje 2015. január 17-én
elfogultsággal vádolta meg a bíróságot, és szerinte sérült a
tisztességes eljáráshoz való jog.</b></u></span> A pártállami diktatúra egyik véreskezű
vezetője ellen – jelentősen megkésve – azért indult eljárás, mert az
ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése után részt vett a
kegyetlen leszámolásokat végrehajtó karhatalom megszervezésében és
irányításában. Nem véletlenül érdemelte ki <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>„a puha diktatúra
legkeményebb ökle” megnevezést, hiszen intézkedéseihez köthető több,
halálos áldozatokkal járó sortűz</b></u></span>, mint amilyen a budapesti volt 1956.
december 6-án, a Nyugati pályaudvarnál, majd két nappal később a
salgótarjáni. Csak ennek, a másodiknak negyvenhat halálos áldozata volt –
köztük nők és gyerekek.</p>
<p>
Az ügyészség mindezek fényében a büntetőperben életfogytiglani
börtönbüntetést kért. Ehhez képest <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>viszonylag enyhének mondható, hogy az
elsőfokú bíróság tavaly öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszkut,
aki fellebbezett a döntés ellen. Ügyvédje a Fővárosi Ítélőtáblán
benyújtott elfogultsági indítványában azzal érvelt, hogy a hazai
igazságszolgáltatás rendszerében nincs esély a tisztességes elbírálásra,
a magyar igazságszolgáltatás pártatlansága kétségbe vonható</b></u></span>, Biszku
ügyében személyre szóló jogalkotás történt még az alaptörvény szintjén
is, amikor a háborús bűntettek elévülhetetlenségét szabályozták, a
végrehajtó hatalom is jelezte igényét a vádlott elítélésre, politikai
hecckampány folyt, és az ügyben hadbírók járnak el.</p>
<p>
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Elhangzik mindez 2015-ben, „a puha diktatúra legkeményebb öklének”
védelmében,</b></u></span> mi sem igazolja hát szebben és képlékenyebben, hogy a
Zétényi–Takács-féle törvénnyel összefüggésben huszonkét-huszonhárom
évvel ezelőtt elhangzott érveknek, az akkori megfontolásoknak, illetve
az Alkotmánybíróság akkor hozott határozatának máig ható következményei
vannak. Illetve az akkor a jogalkotók által <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>rendezni kívánt </b></u></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>gondok
továbbra is rendezetlenek</b></u></span>.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> A másodfokon eljáró bíró tanács pedig
elhalasztotta a tárgyalást, amíg a védő elfogultsági kifogásáról a tábla
egy másik tanácsa meg nem hozza döntését. Biszku Béla tehát megint időt
nyert.</b></u></span> Úgy hiszem, hogy<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> ebben az eljárásban immár</b></u></span> nem a vádlottnak a
tisztességes eljáráshoz való joga, hanem<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> az áldozatainak a tisztességes
igazságtételhez való joga</b></u></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>sérült.</b></u></span></p>
<p>
Ez pedig már nem is a törvényhozói vagy a bíró gyakorlatot érinti,
hanem<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> társadalmi kérdés, társadalmi mulasztás</b></u></span>. Már csak ezért is érdemes
fellapoznunk a korabeli sajtót, hogy a puszta adatsorokon – dátumokon
és hivatalos véleményeken – túl, lássuk azt is, ilyen folyamatokat
indított el és milyeneket akasztott meg a törvény alkotmánybírósági
elutasítása. Hiszen fontos szem előtt tartanunk azt is, hogy mindezek
bizony még nagyon rövid idővel a rendszerváltás és a szabad választások
után történtek, amikor még nagyon aktuális volt a „tavaszi
nagytakarítás” kérdésköre, s amikor még – az új idők szellemében – a
kezdő, az akkor induló vállalkozók is arról beszéltek, hogy muszáj
tartalékolniuk, akár feketén is, mert „bármikor jöhet itt még egy
visszarendeződés”.</p>
<p>
<span style="font-size:14px"><b>A békesség megteremtése</b></span></p>
<p>
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Mécs Imre volt</b></u><u><b><span style="background-color:rgb(255,255,0)"> a törvénytervezet </span>egyik legnagyobb ellensége</b></u></span>, ő már a
parlamenti szakaszban is jelezte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul
miatta: <span style="background-color:rgb(244,204,204)"><u><b>„…azt láttam a parlamentben, hogy eldurvult és eltorzult a
politikai élet. S ki tudja hányadszor végiggondolva, rádöbbentem, hogy
ez a törvény is a társadalom megosztottságát, az emberek félelmét és
szorongását növeli. Az országnak nem erre van szüksége. A múlt
megismerése csak azért fontos, hogy tanuljunk belőle, de erre a
büntetőjog alkalmatlan eszköz. A harmincöt évvel ezelőtti generációnak
legfeljebb a fele él, és azok, akik időközben felnőttek, értetlenül
állnak a törvényesített bosszú előtt. Ráadásul nekik kell az apák
adósságait kiegyenlíteni, az új gazdasági rendet és demokratikus
társadalmat kiépíteni”</b></u></span> – <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>így nyilatkozott a Népszava 1991. november
18-ai számban, amikor azt magyarázta, miért támadja meg ezt a törvényt
az Alkotmánybíróságnál. </b></u></span>Tény azonban, hogy <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>jelentős túlzás volt
törvényesített bosszúról beszélnie, hiszen a magyar jogszabály messze
elmaradt a hasonló cseh és szlovák (illetve csehszlovák…), valamint
néhány más lusztrációs törvény szigora mellett.</b></u></span> „…ez a törvény valójában
közkegyelmet is ad, mert azok a verőlegények, akik »csak« maradandó
testi fogyatékosságot okoztak, vagy félbolondra vertek valakit, nem
büntethetők” – nyilatkozta akkor Zétényi.</p>
<p>
<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Antall József miniszterelnök </b></u></span>az Új Ember című katolikus hetilap 1991-es
összevont évzáró számának adott nyilatkozatában<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> így értékelte a
helyzetet: „A történelmi igazságtétel elkerülhetetlen. A jogállamiság
keretein belül ezt meg kell tennünk.</b></u></span> Egyetlen olyan törvényt sem
hoztunk, amely ne állna ezzel összhangban, s c<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>sak csodálkozni lehet
azon, hogy</b></u></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>amikor gyilkosokról, gyilkosságban közreműködőkről vagy a
hazaárulás nagyon súlyos, minősített eseteiről </b></u></span><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>van szó,</b></u></span> <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>ezt a törvényt</b></u></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>
egyesek a jogállamisággal ellentétes döntésként fogják föl.</b></u></span> A meghozott
törvények – ismételten hangsúlyozom – nem állnak ellentétben az
igazságérzettel, a jogállami keretekkel. Nagyban hozzájárult volna a
békesség megteremtéséhez, ha azok, akik korábban elkövették ezeket a
bűnöket, ma nem haszonélvezői lennének a múltban szerzett
kiváltságaiknak, hanem lett volna bennük annyi szemérem, hogy maguktól
elismerik tetteiket. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Ha hajlandók lettek volna szégyenkezve,
röstelkedve, de legalább bevallani, </b></u></span><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>akkor a társadalom sértett
csoportjai, a megpróbáltatásokat átéltek sokkal könnyebben válnának
megbocsátóvá és felejtővé.”</b></u></span></p>
<p>
A Sólyom László vezette Alkotmánybíróság elutasító döntése után Zétényi
Zsolt néhány képviselőtársával ismét megpróbálkozott, és 1992
szeptemberében egy hasonló törvénytervezetet nyújtott be a parlamentnek.
Ekkor már figyelembe vették a testület korábbi kifogásait is, és egy
jogi kiskapu kihasználásával igyekeztek törvényesíteni az igazságtételt.
A forgatókönyv ennek esetében is ugyanaz volt, mint az első alkalommal:
az Országgyűlés 1993. február 16-án elfogadta a törvényt, amelyet Göncz
Árpád ismét előzetes normakontrollra küldött, június 30-án pedig az
Alkotmánybíróság kihirdette határozatát, amelyben alkotmányellenesnek
mondta ki a jogszabályt. Ha egyetértünk Polgárdy Géza fent idézett
értékelésével, ha nem, ahhoz aligha férhet kétség, hogy<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>ha „a jog állna
az igazság érvényesülésének útjában, úgy a rossz jogot kell
megváltoztatni, nem pedig az igazságot, annak érvényesülését háttérbe
szorítani.</b></u></span>” Ha ez idejekorán megtörtént volna, akkor ma sem
szembesülnénk olyan jogi nonszenszekkel, mint például Biszku Béla
ügyében.</p>
<p>
<i>Szabó Palócz Attila</i></p>
<div>Magyar Hírlap</div></div>