<div dir="ltr"><h1 class="">Ferenc pápa: Gondoskodni a szegényekről nem kommunizmus, hanem evangélium </h1>
<div class="">2015. január 12. hétfő 15:38<br><a href="http://magyarkurir.hu/hirek/gondoskodni-szegenyekrol-nem-kommunizmus-hanem-evangelium">http://magyarkurir.hu/hirek/gondoskodni-szegenyekrol-nem-kommunizmus-hanem-evangelium</a><br></div>
<h3 class="">Január 13-án jelenik meg Andrea Tornielli és Giacomo
Galeazzi közös <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u>könyv</u></span>e „Papa Francesco. Questo economia uccide” (Ferenc
pápa. Ez a gazdaság öl) címmel <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u>a pápa társadalmi tanításáról. A könyv
egy interjúval zárul, </u></span>melyet a szerzők még tavaly októberben készítettek
Ferenc pápával. </h3><p><em><a title="" href="http://magyarkurir.hu/img.php?id=58170&img=o_vt-it-art-38493-papa_poveri.jpg"><img style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" src="http://magyarkurir.hu/img.php?id=58170&p=1&img=c_vt-it-art-38493-papa_poveri.jpg" alt="" border="0"></a><br></em>Az interjú a kötet beharangozójaként jelent meg a <em>La Stampa</em> olasz napilap január 11-i, vasárnapi számának első lapjain.<br><br><em>„Marxista”,
„kommunista” és „pauperista”: <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Ferenc pápát a szegénységre, a társadalmi
igazságosságra vonatkozó szavai, a nélkülözők helyzetére vonatkozó
gyakori felhívásai miatt kritikák és néha kemény, szarkasztikus
támadások érték. Hogyan éli meg mindezt a pápa? </b></u></span>A szegénység miért
ennyire erőteljesen jelenvaló a tanítóhivatalában?</em> </p>
<br><strong>– Szentatya, a kapitalizmusnak az a formája, amelyben az
utóbbi pár évtizedben élünk, Ön szerint valamiképpen
visszafordíthatatlan?</strong><br><br>– Nem tudom, hogyan válaszoljak
erre a kérdésre. Belátom, hogy <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>a globalizáció sok embernek segített
kiemelkedni a szegénységből, ám sok más embert éhhalálra ítélt. Igaz,
hogy összességében növekedett a világ gazdagsága, de az egyenlőtlenségek
ugyanúgy nőttek, és a szegénység újabb formái léptek színre.</b></u></span>
Megjegyzem, hogy ez a rendszer fönntartja a selejtezés, a
„szemeteskosár” kultúráját, amelyről már több alkalommal is beszéltem.<br><br>
Létezik <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a selejtezés politikája és szociológiája</b></u></span>, valamint egyfajta <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>
selejtező magatartás is</b></u></span>. Amikor a rendszer középpontjában nem az ember
áll többé, hanem a pénz; amikor a pénz bálvánnyá válik, a férfiak és a
nők csupán eszközei annak a társadalmi és gazdasági rendszernek, amelyet
nagyarányú egyenlőtlenség jellemez, sőt ural. Így <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>ez a logika „kidobja”
mindazt, aminek nem veszi hasznát: ez a hozzáállás dobja ki a
gyermekeket és az időseket, és mára ez már a fiatalokat is sújtja. </b></u></span><br><br>Megdöbbent
az a tény, hogy a fejlett országokban több millió olyan 25 év alatti
fiatal él, akinek nincsen munkája. „Se-se” fiataloknak hívják őket,
hiszen se nem tanulnak, se nem dolgoznak: nem tanulnak, mert nincs
lehetőségük erre, nem dolgoznak, mert a munkahelyekből hiány van. <br><br>Szeretnék
emlékeztetni a selejtezés kultúrájára, amely ahhoz vezet, hogy
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>elutasítjuk a gyermekeket, az abortusszal is</b></u></span>. Megdöbbentenek a
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>születésszámok</b></u></span>, amelyek itt, Olaszországban <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>ennyire alacsonyak</b></u></span>: így
elveszítjük a kapcsolatot a jövővel. Hasonlóan vezet el a selejtezés
kultúrája a <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>magukra hagyott idősek rejtett eutanáziájá</b></u></span>hoz. Ők a mi
emlékezetünk, a múltunkkal való kapcsolat, amely a bölcsesség egyik
forrása a jelen számára. <br><br>Olykor megkérdezem magamtól:
legközelebb mit fogunk kidobni? Időben meg kell állnunk. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Álljunk meg!</b></u></span>
Ezért hát, ha válaszolni szeretnék a kérdésre, azt mondom: nem tekintjük
a dolgok jelen állását visszafordíthatatlannak, nem törődünk bele. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Egy
olyan társadalmat és gazdaságot</b></u></span> próbálunk kiépíteni, <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>melyben az ember és
az ő java áll a középpontban, nem</b></u></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a pénz</b></u></span>.<br><br><strong>– Hozhat-e egy
etikusabb gazdaság változást, irányíthat-e nagyobb figyelmet a
társadalmi igazságosságra, helyénvaló-e, ha alapvető változásokat
föltételezünk a rendszerben?</strong> <br><br>– Mindenekelőtt helyénvaló
az emlékezetünkbe idézni, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>az etikára szükség van a gazdaságban és a
politikában is</b></u></span>. Több alkalommal nem egy államfő és politikai vezető
beszélt velem erről, miután megválasztottak Róma püspökévé, és módom
volt találkozni velük. Azt mondták: nektek, vallási vezetőknek
segítenetek kell nekünk, etikai útmutatást adva számunkra. Igen, a
lelkipásztor megfogalmazhatja felhívásait, de meggyőződésem, <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>miként XVI.
Benedek is emlékeztet erre <em>Caritas in veritate</em> kezdetű
enciklikájában, hogy szükség van <span style="background-color:rgb(217,234,211)">olyan férfiakra és nőkre, akik
imádkozva Isten felé emelik karjukat, akik annak tudatában élnek, hogy a
szeretet és egymással való osztozás</span></b></u></span>, amiből az igazi fejlődés kiindul,
nem a mi két kezünk műve, hanem <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>ajándék, amelyet kérnünk kell (vö. <em>Caritas in veritate</em> 79.).</b></u></span><br><br>
Ugyanakkor arról is meg vagyok győződve, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>ezeknek a férfiaknak és
nőknek el kell köteleződniük a társadalom, a politika, az intézmények és
a gazdaság minden szintjén, a közjót helyezve a középpontba</b></u></span>. Nem
halogathatjuk tovább a szegénység strukturális okainak megoldását, hogy
így kigyógyítsuk társadalmunkat egy olyan betegségből, amely csakis új
válságokhoz vezethet.<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> A piacok és a pénzügyi spekulációk nem
örvendhetnek teljes szabadságnak.</b></u></span> A szegények problémáinak megoldása
nélkül nem lelhetünk a világ problémáira sem megoldást. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Olyan
programokra, modellekre és folyamatokra van szükség, amelyek elősegítik a
források jobb elosztását, a munkahelyteremtést és a [társadalomból]
kirekesztettek ügyének teljes értékű előmozdítását.</b></u></span><br><br><strong>– Miért van az, hogy XI. Piusz pápa <em>Quadragesimo anno</em>
kezdetű enciklikájában megfogalmazott,<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u> a pénz nemzetközi imperializmusa</u></span>
<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u>elleni erőteljes és prófétai szavait</u></span> ma sokan – köztük katolikusok is –
eltúlzottnak és radikálisnak érzik?</strong><br><br>– XI. Piusz
túlzónak tűnik azok számára, akik úgy érzik, szavai őket érintik,
prófétai kijelentései pedig érzékeny pontjaikra mutatnak rá. A pápa
azonban nem túlzott, az igazságot mondta el az 1929-es gazdasági és
pénzügyi válság után, „jó hegymászóként” úgy látta a dolgokat, ahogyan
vannak, képes volt messziről szemlélni azokat. Félek, hogy sokkal inkább
azok a túlzók, akik még ma is úgy érzik, XI. Piusz felhívásai hozzájuk
szólnak…<br><br><strong>– <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u>Érvényesek még a <em>Populorum progressio</em> állításai, amelyek kimondják, hogy a magántulajdon nem abszolút jog, hanem alá van rendelve a közjónak, illetve Szent X. Piusz <em>Katekizmus</em>ának
a kijelentései, melyek az égbekiáltó bűnök között sorolják fel a
szegények elnyomását és a munkások jogos bérének a visszatartását is?</u></span></strong><br><br>–
Ezek nemcsak hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>ma is érvényes kijelentések, hanem az idő múlásával
egyre inkább úgy érzem, hogy megerősítést nyernek a tapasztalat által. </b></u></span><br><br><strong>– Sokakat megérintettek szavai: <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u>a szegényeket „Krisztus testének” nevezte.</u></span> Zavarja önt a „pauperizmus” </strong>[a szegénység állapotának helyeslése, felértékelése – <em>a ford. megjegyzése</em>]<strong> vádja?</strong><br><br>–
Mielőtt Assisi Szent Ferenc föllépett volna, ott voltak a
„pauperisták”, a középkorban számos pauperista irányzat létezett. A
pauperizmus az evangélium és az evangéliumi szegénység karikatúrája.
<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Szent Ferenc azonban segített megtalálni a mély köteléket a szegénység
és az evangélium útja között.</b></u></span> Jézus kijelenti, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>nem szolgálhatunk
két úrnak, <span style="background-color:rgb(234,209,220)">Istennek</span></b></u></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> és a gazdagságnak</b></u></span>. Ez pauperizmus? Jézus elmondja
nekünk, hogy milyen „protokoll” szerint ítélnek majd felettünk, erről
Máté evangéliumának 25. fejezetében olvashatunk: <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>éheztem, szomjaztam,
fogságban voltam, beteg voltam, mezítelen voltam, és ti segítettetek
nekem, felöltöztettetek, meglátogattatok, gondoskodtatok rólam</b></u></span>.
Ahányszor megtesszük ezt egy testvérünkkel, Jézusnak tesszük. <br><br><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Gondoskodni
felebarátunkról:</b></u></span> a szegényről, a testben vagy lélekben szenvedőről, a
nélkülözőről. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Ez a próbakő.</b></u></span> Ez is pauperizmus lenne? Nem, ez az
evangélium. <br><br><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A szegénység eltávolít </b></u></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a bálványimádástól</b></u></span>, attól,
hogy azt érezzük, tudjuk, elegek vagyunk önmagunknak. Zakeus, miután
találkozott Jézus irgalmas tekintetével, vagyona felét a szegényeknek
adta. Az evangélium üzenete mindenkihez szól,<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> az evangélium nem a
gazdagokat ítéli el, hanem</b></u></span> a <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>gazdagság bálványimádását, ami érzéketlenné
tesz</b></u></span> <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>a szegény kiáltására</b></u></span>. <br><br>Jézus azt mondta, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>mielőtt
fölajánlanánk áldozati adományunkat az oltárnál, ki kell engesztelődnünk
a testvérünkkel, hogy békében legyünk vele.</b></u></span> Úgy hiszem, analóg módon
kiterjeszthetjük ezt a felhívást arra is, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>békében kell lennünk a
szegény testvéreinkkel is</b></u></span>.<br><br><strong>– Ön a szegényekre irányuló
figyelem kapcsán hangsúlyozta a folytonosságot az egyház hagyományával.
Tudna említeni néhány példát erre?</strong> <br><br>– Egy hónappal a II.
vatikáni zsinat megnyitása előtt XXIII. János pápa ezt mondta: „Az
egyház úgy mutatkozik meg, mint amilyen, és mint amilyen lenni szeretne –
mint mindenki egyháza, és különösen a szegények egyháza”. Az ezt követő
években a szegények javára irányuló alapvető döntés helyet kapott a
tanítóhivatali dokumentumokban. Valaki ezt újdonságnak is gondolhatná,
ám valójában olyan figyelem ez, mely az evangéliumból ered, és amely már
a kereszténység első századaiban dokumentálható.<br><br> Ha
elismételnék néhány szakaszt a 2. és 3. század egyházatyáinak
szentbeszédeiből, arról, hogyan kell bánnunk a szegényekkel, azzal
vádolhatnának, hogy marxista prédikációt tartok. „<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b><em>Amit a szegénynek
adsz, nem a magadéból adod, csak azt adod vissza, ami az övék. Hiszen
azt foglalod le magadnak, ami mindenki közös használatára adatott. A
föld mindenkié, nem a gazdagoké.”</em> </b></u></span><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Szent Ambrus szavai ezek</b></u></span>, melyeket VI. Pál pápa fölhasznál <em>Populorum progressio</em> kezdetű enciklikájában. E szavak alapján kijelenti, hogy <em>„a
magántulajdon senki számára sem képez abszolút és feltétel nélküli
jogot.<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> Senkinek sem szabad a maga kizárólagos használatára fenntartania
szükségleteit meghaladó javakat akkor, amikor a többiek még a szükséges
létminimummal sem rendelkeznek.</b></u></span></em><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>” </b></u></span><br><br><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Aranyszájú Szent János így tanított:</b></u></span> <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>„<em>ha
nem osztod meg javaidat a szegényekkel, az azt jelenti, hogy meglopod
és megfosztod őket az élettől. A javak, melyeket birtokolunk, nem a
miénk, hanem az övék.</em></b></u></span>” [...] Amint láthatjuk, <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>a szegények iránti
figyelem ott van az evangéliumban s az egyház hagyományában is, nem </b></u></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a
kommunizmus találmánya</b></u></span>, s nem szabad ideologizálni azt, ahogyan ez
megtörtént néhányszor a történelem folyamán. <br><br><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Az egyház, amikor
arra hív minket, hogy győzzük le </b></u></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a „közömbösség globalizációját”</b></u></span>, távol
áll a politikai érdekektől és nézetektől: egyedül Jézus szava indítja
erre, s szeretné fölajánlani hozzájárulását <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>egy olyan világ
felépítésében, ahol oltalmazzuk egymást és gondot viselünk egymásra.</b></u></span><br><br><em>Forrás: La Stampa, 2015. január 11. (149), 2–3. o.</em><br><br></div>