<div dir="ltr"><h1 class="">Ferenc pápa: Leginkább a szív reformja foglalkoztat </h1>
<div class="">2014. december 11. csütörtök 17:15<br><a href="http://magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-leginkabb-sziv-reformja-foglalkoztat-1-resz">http://magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-leginkabb-sziv-reformja-foglalkoztat-1-resz</a><br></div>
<h3 class="">Ferenc pápa első alkalommal adott interjút
Dél-Amerikában megjelenő lapnak. Elisabetta Piqué interjúja az argentin
La Nación napilap nyomtatott változatában jelent meg 2014. december
7-én. A beszélgetést teljes terjedelmében közöljük – az alábbiakban az
első része olvasható.</h3><p><a title="" href="http://magyarkurir.hu/img.php?id=57595&img=o_pope-francis--1.jpg"><img style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" src="http://magyarkurir.hu/img.php?id=57595&p=1&img=c_pope-francis--1.jpg" alt="" border="0"></a><br>„Isten
jó hozzám, egy jó adag egészséges meggondolatlanságot ad nekem. Azt
teszem, amit tennem kell.” „Már az első pillanattól azt mondtam
magamnak: »Jorge, nem változtass, maradj ugyanaz, aki eddig voltál,
hiszen kinevettetnéd magad, ha változtatnál a te korodban.«”<br><br>Íme, néhány mondat azok közül, amelyeket idestova huszonegy hónappal megválasztása után Ferenc pápa mondott a <em>Nación</em>nak adott interjújában a Szent Márta-házban csütörtök délután.<br><br>Buenos
Aires egykori érseke első exkluzív interjújában, melyet latin-amerikai
lapnak adott, ötven perc alatt – fesztelenül és jókedvűen – lényegében
mindenről beszélt.<br><br>Szót ejtett egészségéről, útjairól, de nem
került olyan kényes témákat sem, mint a melegek, az elvált
újraházasodottak helyzete vagy a közeledő választások Argentínában.<br><br>A
hetvennyolcadik életévét nemsokára betöltő Jorge Bergoglio nem kerüli
meg azt a témát sem, amely pápaságának egyik központi témája, és amelyet
leginkább sürgetett az őt 2013. március 13-án pápává választó konklávé:
a római kúria reformjáról van szó, amelynek szükségessége már XVI.
Benedek pápasága alatt szükségesnek látszott. Elmondja, hogy jövőre még
nem fog végezni vele. Hozzáteszi, hogy valójában a „lelki reform, a szív
reformja” az, ami most leginkább foglalkoztatja.<br><br>Elismeri, hogy
„sok hiányzik még” a Vatikán megtisztításából, nagy természetességgel
beszél az ellenállásról, amellyel szembe kell néznie, de amely –
állítása szerint – nem nagyon aggasztja.<br><br>„Az ellenállás most
nyilvánvalóvá válik, de számomra jó jel, ha az ellenállás okait nyíltan
elmondják, mintsem, ha valaki nem ért egyet, titokban tartaná.
Egészséges, ha a dolgokat nyíltan megtárgyaljuk, nagyon egészséges” –
állapítja meg abban a lakosztályban, amely most otthonául szolgál a
Vatikánban.<br><br>Fáradsága ellenére egy sűrű nap végén, mely kora
reggeltől tele volt teendőkkel és találkozásokkal, Ferenc, aki nem
veszítette el Buenos Aires-i [porteño] akcentusát és beszédstílusát,
közvetlennek és egészen derűsnek mutatkozott.<br><br>Könnyedsége
ellenére utalt pápaságának vitatott témáira is, mint amilyenek az
októberi rendkívüli püspöki szinódus kapcsán előkerültek. A családok mai
állapotának leírásában Bergoglio élesen és egyenesen fogalmazott: „Ezer
sebből véreznek.”<br><br>A szinódus nyilvánvalóan megoszlott annak
tekintetében, hogyan is kell ma az egyháznak szembenéznie a
kihívásokkal, különösképpen az elvált újraházasodott katolikus hívők
helyzetével. Ferenc bátorkodik azt állítani: olyanok, mint akiket
„ténylegesen kiközösítettek”, hiszen helyzetük miatt az egyház sokféle
tevékenységből kizárja őket.<br><br>„Walter Kasper német bíboros nem
tett mást, csak azt mondta, hogy keressünk megoldási lehetőségeket,
vagyis ő megnyitotta a teret. Erre néhányan megijedtek” – magyarázta a
pápa.<br><br>Mindazok megnyugtatására, akik azt hiszik, hogy a szinódus
zavart keltett, a pápa arra is emlékeztet, hogy a szinódus egy
„folyamat”, és „az egyház házasságról szóló tanítását egyetlen ponton
sem változtatta meg”.<br><br>„Nem félek továbbmenni a szinodális úton,
mert ez az az út, amelyet Isten kér tőlünk. Sőt, a pápa az, aki
biztosítja ezt, aki efelett is őrködik” – mondja.<br><br>Ferenc pápa –
magától – szót ejt az argentinok áradatáról is, akik azért utaznak
Rómába, hogy lefényképezkedjenek vele. Figyelmeztet: úgy döntött, hogy a
2015-ös elnökválasztás miatt nem fogad politikusokat
magánkihallgatáson, hanem csak a szerdai általános kihallgatások végén a
Szent Péter téren.<br><br>Megerősíti továbbá, hogy bár nem fog
Argentínába utazni 2016 júliusában a tucumáni eucharisztikus
kongresszusra, mert az időben közel esik a lengyelországi ifjúsági
világtalálkozóhoz, az ország meglátogatásának terve megmarad, ugyanazon
év másik időpontjában kerül majd rá sor. Elárulja azonban, hogy 2015-ben
három másik latin-amerikai országot látogat meg – melyeket még nem
kívánt megnevezni –, valamint első alkalommal Afrikát is.<br>Kijelentette,
hogy a Vatikán bankjaként ismert IOR (Vallási Művek Intézete), melyet
évtizedeken át a pénzmosás és a maffia beférkőzésének gyanúja vett
körül, „remekül működik”.<br><br>Ferenc az exkluzív interjút a <em>Nación</em>
napilapnak egy fontos vatikáni esemény előtt néhány nappal adta,
december 12-én ugyanis a Guadalupei Szüzet, Latin-Amerika védőszentjét
ünneplik.<br><br>Azon a napon a Szent Péter-bazilikában ünnepi
szentmisét mutat be, amelyen argentin zenészek a Misa Criollát [Kreol
mise] adják elő. Ez Ariel Ramírez ötven évvel ezelőtt szerezte, s ez
történelmi pillanat volt az első „világ végéről érkezett” pápa számára.<br><br>A misét a zeneszerző fia, Facundo Ramírez vezényletével, Patricia Sosa énekesnő és egy római kórus közreműködésével mutatják be.<br><br>„Amikor
először halottam a Kreol misét, még tanultam, azt hiszem teológiát, de
nem emlékszem jól. Nagyon tetszett. Nagyon tetszett az <em>Isten báránya</em>, lenyűgözően szép! Azt viszont sosem felejtem el, hogy Mercedes Sosa énekelt” – vallotta meg a pápa.</p>
<p style="text-align:center">* * *</p>
<p><em><strong>I. A latin-amerikai egyházról és a kúria reformjáról</strong></em><br><br><strong>– Latin-Amerika büszke arra, hogy ő adhatta az első nem európai pápát. Mit vár ettől a térségtől?</strong><br><br>–
Latin-Amerika már jó ideje – a Latin-amerikai Püspöki Tanács (CELAM)
megalakulása és első gyűlése óta – egy megkezdett úton jár. Larraín
püspök, a CELAM első elnöke nagy lendületet adott neki. Konferenciát
tartottak Rióban, aztán Medellínben, Pueblában, Santo Domingóban és
Aparecidában. A latin-amerikai püspöki karok közös útjának mérföldkövei
voltak ezek, eltérő módszerekkel dolgoztak, kezdetben még félénken. Ezt
az ötven év alatt megtett utat azonban nem lehet letagadni, ezalatt
ugyanis öntudatára ébredt az egyház Latin-Amerikában, és hitében egyre
érettebbé vált. Ezen úttal párhuzamosan sok energiát fektettek Guadalupe
üzenetének tanulmányozásába is. Döbbenetes, milyen sok tanulmány
született a Gaudalupei Szűzről, a kegyképről, Mária alakjának mesztic
voltáról, a <em>Nican Mopouá</em>ról [a jelenésekről szóló első
beszámoló], mély teológia van bennük. Ezért, amikor a Guadalupei Szüzet,
Amerika védőszentjét ünnepeljük december 12-én, a Kreol mise
szerzésének 50. évfordulóján, a latin-amerikai egyház által megtett útra
emlékezünk.<br><br><strong>– Egy felmérés, melyet nemrég végeztek a
térség vallásosságáról [Pew Research Center], megállapította, hogy a
„Ferenc-hatás” ellenére még mindig vannak katolikusok, akik elhagyják az
egyházat.</strong><br><br>– Az Aparecidára vonatkozó statisztikákat
ismerem, ezek az egyedüli adataim. Nyilvánvalóan számos, egyházon kívüli
tényező is közrejátszik ebben. Például a jólét teológiája ihlet sok
vallási közösséget, amelyek vonzzák az embereket. De aztán ezek az
emberek megállnak félúton. De hagyjuk az egyházon kívüli okokat, inkább
azt kérdezem: melyek azok az egyházon belüli okok, tőlünk függő dolgok,
amelyek a hívőkben elégedetlenséget váltanak ki? Az, hogy az emberek nem
éreznek magukhoz közel minket, illetve a klerikalizmus. A közelség ma
felszólítás a katolikusok számára, felszólítás arra, hogy induljunk el
az emberek felé, váljunk felebarátaikká, legyünk közel hozzájuk, a
problémáikhoz, a valóságukhoz. Ahogyan a CELAM püspökeinek mondtam Rio
de Janeiróban, a klerikalizmus megállítja a világi hívők fejlődését,
éretté válását Latin-Amerikában. A világiak Latin-Amerikában főként a
népi vallásosságban érettek. A világi hívők szerveződéseiben azonban
mindig felmerült a klerikalizmus problémája. Szóltam már erről az <em>Evangelii gaudiumban</em> [a pápa első apostoli buzdítása].<br><br><strong>–
Az egyház megújulásának, amelyre Ön hív, az is célja, hogy az egyház
megkeresse az „elveszett bárányokat” és megállítsa az „érvágást”, melyet
a hívők kiáramlása jelent?</strong><br><br>– Nem tetszik az „érvágás”
képe, mert szorosan kapcsolódik a prozelitizmushoz [térítés]. Nem
szeretek prozelitizmushoz kapcsolódó fogalmakat használni, mert nem az
igazságot fejezik ki. A „tábori kórház” képét szeretem használni: vannak
súlyos sebeket hordozó emberek, akik azt várják tőlünk, hogy
begyógyítsuk sebeiket, melyek ezeregy ok miatt keletkeztek. El kell
indulnunk, el kell mennünk hozzájuk, hogy sebeiket gyógyítsuk.<br><br><strong>– Ez hát a stratégia, visszatéríteni azokat, akik eltávoznak?</strong><br><br>–
Nem szeretem a „stratégia” szót sem, inkább az Úr lelkipásztori
felhívásáról beszélnék, különben minden csak egy nonprofit szervezet
lenne… Az Úr felhívásáról van szó, ez az, amit ma az egyháztól kér, nem
mint stratégiát, mert az egyház nem toboroz hívőket. Az egyház nem
térítésre törekszik, hiszen az egyház nem térítéssel, hanem vonzással
növekszik, ahogyan Benedek pápa mondta. Az egyháznak tábori kórházzá
kell válnia, ki kell mennünk gyógyítani az emberek sebeit, miként az
irgalmas szamaritánus. Vannak, akiket az sebzett meg, hogy maga az
egyház elhanyagolta őket, magukra hagyta őket, vannak, akik borzalmakat
szenvedtek el…<br><br><strong>– Ön olyan pápa, aki egyenesen szokott
beszélni, ami segíti, hogy világosan meg tudja mutatni pápasága irányát.
Ön szerint miért vannak körök, amelyek elveszítették tájékozódási
képességüket, akik azt mondják, hogy az egyház „kormány nélküli hajó”,
főként a mostani családszinódus után?</strong><br><br>– Csodálkozom
ezeken a kifejezéseken. Nem tudok róla, hogy használták volna ezeket. A
médiában úgy jelenik meg, mintha mondták volna. De amíg meg nem kérdezik
az illetőt: „Ön ezt mondta?”, addig fenntartom testvéri kételyemet.
Általában az a baj, hogy nem olvassák el a dolgokat. Egyszer például
valaki ezt mondta nekem: „Világos, hogy hasznos a megkülönböztetés [az
imádságos mérlegelés], de nekünk világosabb dolgokra van szükségünk.”
Így válaszoltam neki: „Nézd, írtam egy enciklikát – igaz, »négykezeset« –
és egy apostoli buzdítást. Folyamatosan nyilatkozatokat teszek és
prédikálok – így gyakorlom a tanítói hivatalt. Ami ezekben van, azt
gondolom, és nem azt, amiről a média azt mondja, hogy gondolom. Nézd meg
azokat, bennük világosan megtalálhatod; az <em>Evangelii gaudium</em> nagyon világos.”<br><br><strong>– A sajtóban némelyek arról beszéltek, hogy „a mézesheteknek vége” a szinóduson tapasztalt megosztottság miatt…</strong><br><br>–
Ez a megosztottság nem célegyenesen a pápa ellen irányult; vagy
mondhatjuk úgy is, nem volt pápa, amellyel kapcsolatban
megfogalmazódhattak volna. Ott ugyanis a pápa csak elindította a vitát,
hogy aztán meghallgasson mindenkit. Az a tény, hogy a szinódusi atyák a
végén akkora lelkesedéssel fogadták a beszédemet, azt mutatja, hogy nem a
pápával van probléma, hanem a különböző lelkipásztori hozzáállások
között van feszültség.<br><br><strong>– Amikor a status quo megváltozik,
amit az Ön Vatikánba érkezése jelentett, mindig természetes, hogy van
ellenállás. Kicsivel több, mint húsz hónap után, ez a kezdetben csendes
ellenállás nyilvánvalóbbnak tűnik…</strong><br><br>– Maga mondta. Az
ellenállás most nyilvánvalóvá válik, de számomra jó jel, ha az
ellenállás okait nyíltan elmondják, mintsem, ha valaki nem ért egyet,
titokban tartaná. Egészséges, ha a dolgokat nyíltan megtárgyaljuk,
nagyon egészséges.<br><br><strong>– Gondolja, az ellenállás kapcsolatban áll az Ön által végzett takarítással, a Római Kúria belső szerkezeti átalakításával?</strong><br><br>–
Számomra az ellenállás eltérő véleményt jelent, nem valami koszos
dolgot. A döntésekkel kapcsolatosak, amelyeket ott meghozok, így
érthetők. Világos, hogy vannak döntések, amelyek gazdasági, mások inkább
lelkipásztori témákat érintenek.<br><br><strong>– Aggódik?</strong><br><br>–
Nem, nem aggódom, minden normálisnak tűnik számomra, az lenne nem
normális, ha nem lennének eltérő álláspontok. Nem lenne normális, ha
semmi se kerülne elő.<br><br><strong>– Befejezte vagy folytatja a takarítást?</strong><br><br>–
Nem szeretnék „takarításról” beszélni. Inkább arról van szó, hogy a
kúriát abba az irányba irányítjuk, amelyet a bíborosok általános
gyűlései kértek. Nem, ehhez még sok hiányzik. Nagyon sok hiányzik. A
konklávé előtti általános gyűléseken ugyanis mi, bíborosok sok dolgot
kértünk, és mindebben előre kell haladni…<br><br><strong>– Amit a takarítás során talált, rosszabb, mint amire számított?</strong><br><br>–
Először is, nem számítottam semmire. Arra számítottam, hogy visszatérek
Buenos Airesbe [nevet]. Aztán pedig, nem is tudom, Isten ebben jó
hozzám, megajándékozott egy jó adag egészséges meggondolatlansággal. Azt
teszem, amit tennem kell.<br><br><strong>– De mégis, hogy halad a munka?</strong><br><br>–
Szóval minden nyilvános, köztudott. Az IOR [Vallási Művek Intézete]
kitűnően működik, ott elég jó munkát végeztünk. A gazdaság helyzete is
jó. Ami most inkább foglalkozat, az a lelki reform, a szív reformja.
Most írom karácsonyi beszédemet a kúria tagjai számára. Két karácsonyi
köszöntést fogok tartani, egyiket a kúria prelátusainak, másikat pedig a
VI. Pál-teremben a Vatikán egész személyzetének, alkalmazottnak és
családtagjaiknak, hiszen ők is segítenek, hogy haladjanak a dolgok.
További program lesz a lelkigyakorlat a prefektusok és a titkárok
számára. Hat napra bezárkózunk, imádkozunk, miként tavaly, a nagyböjt
első hetében. Ugyanabba a házba megyünk.<br><br><strong>– Jövő héten
újra összeül a G-9 [a kilenc bíborosból álló tanácsadó testület, amely
segíti a pápát a reformok folyamatában és az egyház egyetemes
kormányzásában]. 2015-re kész lesz a kúria híres reformja?</strong><br><br>–
Nem, a folyamat lassú. Pár napja tartottunk egy összejövetelt a
dikasztériumok vezetőivel, ahol ismertettem javaslatukat a Világiak, a
Család, illetve az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának összevonására.
Megvitattuk, mindenki elmondta a véleményét, utána pedig visszakerült a
téma a G-9-hez. Látható hát, hogy a kúria reformja hosszú időt vesz
igénybe, ez a legösszetettebb rész…<br><br><strong>– Ez azt jelenti, hogy nem lesz kész 2015-re?</strong><br><br>– Nem, apró lépésekkel haladunk előre.<br><br><strong>–
Igaz, hogy egy házaspár is lehet ennek az új dikasztériumnak az élén,
amely magába foglalná a Világiak, a Család, illetve az Igazságosság és
Béke Pápai Tanácsát?</strong><br><br>– Lehet, nem tudom. A
dikasztériumok élére vagy a titkári hivatalba a legalkalmasabb
személynek kell kerülnie, legyen az férfi, nő vagy házaspár…<br><br><strong>– Tehát nem szükségszerűen bíboros vagy püspök…</strong><br><br>–
Fenn, egy olyan dikasztérium élén, mint a Hittani Kongregáció, az
Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció vagy a Világiak, a Család,
illetve az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának összevonásával
létrejövő új dikasztérium élén mindig bíborosnak kell lennie. Így a
legjobb, hiszen közel áll a pápához, mint aki az adott területen
együttműködik vele. A dikasztérium titkárának azonban már nem kell
püspöknek lennie, mert van egy nehézség, amely ott fellép: ha egy
püspöktitkárt le kell cserélni, hová küldje az ember? Egyházmegyét kell
keresni, ám előfordul, hogy nem alkalmas egyházmegyei szolgálatra, hanem
csak erre a feladatra alkalmas. Csak két püspöktitkárt neveztem ki: a
Vatikán Városállam Kormányzóságának titkárát, hogy plébánosa legyen
mindenkinek, illetve a püspöki szinódus titkárát arra, amit ott a
püspökség jelent.<br><br><strong>– Sűrű éve volt: több jelentős
utazással, a rendkívüli szinódussal, a Vatikán kertjében a közel-keleti
békéért tartott imatalálkozóval… Melyik volt a legjobb, illetve a
legrosszabb pillanata?</strong><br><br>– Nem tudnám megmondani. Minden
pillanatban van valami jó, de olyasmi is, ami ott nem annyira jó, nemde?
[Csend.] Például a találkozó a nagyszülőkkel, az idősekkel csodálatosan
szép volt.<br><br><strong>– Benedek is ott volt…</strong><br><br>–
Nagyon tetszett az a találkozó, de nem mondanám a legjobbnak, hiszen
mindegyik csodálatos. Nem tudom. Nem tudom, mit mondjak, soha nem
gondoltam még erre.<br><br><strong>– És milyen pápának lenni? Mi az, amit legjobban és amit legkevésbé szeret benne?</strong><br><br>–
Van egy dolog, ami tényleg igaz, és amit szeretnék elmondani: mielőtt
ide jöttem volna, nyugdíjba készültem vonulni. Vagyis már megbeszéltem a
nunciussal, hogy amikor majd visszatérek Buenos Airesbe, összeállítjuk
[a lehetséges utódok] hármas listáját, hogy az év [2013] végén az új
érsek hivatalba tudjon lépni. Gondolataim teljesen azon templomok
gyóntatófülkéi körül jártak, ahová gyóntatni jártam. Azt is terveztem,
hogy két-három napot Lujánban fogok tölteni, a többit pedig Buenos
Airesben, Luján ugyanis sokat jelent nekem, és a gyóntatás Lujánban
igazi kegyelem. Amikor itt találtam magam, mindent elölről kellett
kezdeni, hiszen minden új volt számomra. Már az első pillanattól azt
mondtam magamnak: „Jorge, ne változtass, maradj ugyanaz, aki eddig
voltál, hiszen kinevettetnéd magad, ha változtatnál a te korodban.”
Ezért mindig megtartottam, amit Buenos Airesben csináltam. Természetesen
az egykori hibákkal együtt, amelyeket ez magával hoz. De inkább így
haladok előre, amilyen vagyok. Nyilvánvalóan ez változtatásokat
eredményezett a protokollban, de nem a hivatalosakban, azokat jól
betartom. De a viselkedésmódom az emberekkel való érintkezésben is
ugyanaz, mint Buenos Airesben, vagyis ez a „ne változtass” jól
beállította az életvezetésemet.<br><br><strong>– Visszatérőben
Dél-Koreából az egyik feltett kérdésre azt válaszolta, hogy arra számít,
két-három év múlva „megy az Atya házába”. Erre sokan elkezdtek aggódni
egészségi állapotáért, azt gondolták, beteg lehet vagy valami
megviselhette ebben az életstílusban. Hogy van? Hogy érzi magát?
Nagyszerűen néz ki…</strong><br><br>– Megvannak a bajaim, és ilyen
életkorban érzi az ember a bajait. De Isten kezében vagyok, és egyelőre
többé-kevésbé jó a munkaritmusom.<br><br><strong>– Egyes konzervatív
körök az Egyesült Államokban úgy vélik, azért mozdította el az
észak-amerikai tradicionalista Raymond Leo Burke bíborost az Apostoli
Signatura Legfelsőbb Bíróságának éléről, mert vezéregyénisége volt annak
a csoportnak, amely ellenállt bármiféle változtatásnak a püspöki
szinóduson… Igaz ez?</strong><br><br>– Burke bíboros egy napon
megkérdezett, mit kell majd csinálnia, mivel nem kapott megerősítést
tisztségében jogi értelemben, hanem csak a <em>donec alitur provideatur</em>
[további rendelkezésig] formula alapján folytatta működését. Azt
mondtam neki: „Adj egy kis időt, mert a G-9-ben [a bíborosok tanácsadó
bizottsága] a jogi átszervezésen gondolkodunk”, és elmagyaráztam neki,
hogy még semmiről sem döntöttek, a gondolkodás fázisában vannak. Később
pedig előkerült a Máltai Lovagrend ügye, ott épp egy életerős amerikaira
volt szükség, olyasvalakire, aki otthonosan mozog azon a területen, és
erre a feladatra ő jutott eszembe. Már jóval a szinódus előtt
felajánlottam neki. Azt mondtam neki: „Erre majd a szinódus után kerül
sor, mert azt szeretném, hogy a szinóduson te is részt vegyél, mint az
egyik dikasztérium vezetője”, a Máltai Lovagrend védnökeként nem tudott
volna részt venni. Hálásan megköszönte nekem, jó értelemben, elfogadta,
sőt úgy tűnt, még tetszését is elnyerte. Ő egy mozgékony, sokat utazó
ember, ott pedig sok munkája lesz. Nem igaz tehát, hogy azért váltottam
volna le, ahogyan a szinódus alatt viselkedett.<br><br><strong>– Vannak tervei 78. születésnapjára, december 17-re? A hajléktalanokkal fog ünnepelni, mint tavaly?</strong><br><br>–
A hajléktalanokat nem én hívtam meg, hanem az alamizsnás. Szép gesztus
volt. Onnan született a legenda, hogy a hajléktalanokkal reggeliztem.
Igazából a ház teljes személyzetével együtt reggeliztem, és ott voltak a
hajléktalanok is. Olyan dolgok ezek, amelyeket az emberek képzelete
talál ki velem kapcsolatban. Olyan nap volt, amikor nem misézek lenn a
kápolnában, mert szerdánként, amikor általános kihallgatás van, együtt
étkezünk a ház minden dolgozójával. Számomra ez teljesen normális nap,
mint bármely másik.</p>
<p style="text-align:center"><br>* * *</p>
<p><em><strong>II. A családszinódus: „Úgy tűnik, mintha az elvált újraházasodottak ki lennének közösítve.”</strong></em><br><br><em>Az
interjú során Ferenc pápa azt kérdezte, hogy az elváltak vajon
nincsenek-e kizárva az egyház életéből. Elmondta, hogy a szinóduson nem
esett szó a melegek közti házasságról.</em><br><br><em>Az októberben
tartott rendkívüli püspöki szinódus, mely a családok előtt álló
kihívásokkal foglalkozott, csak egy folyamat kezdete volt, amely jövő
októberben fejeződik be egy másik szinódussal, és amelynek a pápa a
biztosítéka.</em><br><br><em>Amikor erről a témáról kérdeztem az
interjúban, Ferenc pápa kijelentette, hogy nem fél továbbmenni a
megkezdett szinodális úton. Elismerte, hogy voltak eltérő nézőpontok,
elmondta, hogy „senki sem beszélt melegek közti házasságról”, és
emlékeztetett arra, hogy semmilyen ponton nem változtattak az egyház
házasságra vonatkozó tanításán, de voltak viták az újraházasodott
elváltakról. Ez utóbbi témával kapcsolatban a pápa úgy látja, hogy az
elváltak „ténylegesen kiközösítetteknek tűnnek”, hiszen az egyház
kizárja őket az életéből.</em><br><br><strong><br>– A családról tárgyaló
mostani rendkívüli püspöki szinódus két egyházfelfogást hozott
napvilágra: van egy megvitatásra nyitott és egy megvitatást ellenző
oldal. Ön mit gondol?</strong><br><br>– Nem mondanám, hogy a dolgok így
állnának… Igaz, leegyszerűsítve, hogy érthetővé váljanak a dolgok,
mondhatná valaki, hogy vannak, akik inkább ezen, mások inkább a másik
oldalon állnak. Az, ami ott gazdag volt: a szinódusi folyamat, ez pedig
nem egy parlamenti működésmód, hanem egy olyan tér, amelyet a Szentlélek
borít be és védelmez, hogy ő munkálkodhasson benne. Két világos
tulajdonságra van szüksége a résztvevőknek: bátorságra a felszólalásban
és alázatra a meghallgatásban. Igazán jól működött. Igaz, vannak
álláspontok, amelyek inkább ehhez vagy ahhoz oldalhoz tartoztak, de az
igazság keresésének szándékával. Kérdezheti tőlem: „Voltak-e olyanok,
akik makacsul ragaszkodtak álláspontjukhoz?” Igen, akad néhány. De ez
nem aggaszt. Imádkoznunk kell, hogy a Szentlélek megváltoztassa őket, ha
akadnak ilyenek. Az viszont érződött, hogy testvérekként keressük,
minként nézzünk szembe a családok lelkipásztori gondozásának
kihívásaival. <br><br>A családok ezer sebből véreznek, a fiatalok nem
házasodnak össze. Mi történik? Később, amikor jönnek, hogy házasságot
kössenek egymással, de már együtt élnek, azt hisszük, hogy egy három
találkozóból álló jegyesoktatással felkészíthetjük őket a házasságra. De
ez nem elég, mert nagy többségük nem tudja, mit jelent egész életre
elköteleződni. Utolsó évében Benedek kétszer is kijelentette: a házasság
semmisségének kimondásánál azt is figyelembe kell venni, hogy milyen
hite volt az illetőnek, amikor megházasodott. Ha csak általánosságban
mozgó hite volt, tudta-e teljesen, mit jelent a házasság, képes volt-e
arra, hogy teljesen odaadja magát egy másik személynek? Ezt kell
alaposan tanulmányoznunk, hogy lássuk, miként segítsünk…<br><br>Néhány
napja, egy pár, akik együtt élnek, elmondták nekem, hogy
összeházasodnak. Azt mondtam nekik: „De jó! És jól felkészültök?” Erre
ezt válaszolták: „Igen, keressük a ruhámhoz illő templomot” – mondta a
lány. „Igen, folyamatosan a meghívókkal, az emléktárgyakkal és minden
hasonlóval foglalkozunk” – mondta a fiú. „A lakodalom egyelőre problémát
jelent, mert nem tudunk helyet választani, nem szeretnénk ugyanis, hogy
túl messze legyen a templomtól. Aztán, a tanúink, miként a szüleim is,
elváltak, így nem lehet jelen mindkettő.” Ezek mind az ünnepléssel
kapcsolatos kérdések! Persze, meg kell ünnepelni a házasságkötést, ez
igaz, mert bátorságra van szükség a házassághoz, és ezt meg kell
tapsolni. Egyikük sem utalt azonban még halványan se arra, mit is jelent
ez egész életük számára. Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy sok ember
számára a házasságkötés csak egy társadalmi esemény. A vallási szempont
elő sem kerül. És hogyan tud az egyház segíteni ilyen körülmények
között? Ha nem készültek fel, bezárjuk az ajtókat? Ez komoly probléma.<br><br><strong>–
Konzervatív körök, különösen az Egyesült Államokban, attól félnek, hogy
a hagyományos tanítás hanyatlásnak indul. Azt mondják, hogy a szinódus
zavart keltett, mert bár együttélés és a meleg párok közötti kapcsolat
„pozitív tényezőiről” beszélt a [vita utáni] jelentésben, utána azonban
visszakozott…</strong><br><br>– A szinódus folyamat volt. És ahogyan egy
szinódusi atya véleménye csak egy szinódusi atya véleménye, úgy egy
első jelentés is csak egy első jelentés, amelybe minden össze van
gyűjtve. A szinóduson senki sem beszélt homoszexuálisok közötti
házasságról, nem is gondoltunk rá. Arról beszéltünk, hogy ha egy
családban, van egy meleg fiú vagy lány, hogyan tudja a család nevelni,
hordozni, és hogyan segítsük az ilyen családot, hogy kezdeni tudjon
valamit ezzel a kissé szokatlan helyzettel. A szinóduson tehát a
családról beszéltünk, valamint a homoszexuális személyekről a családjuk
összefüggésében, mert hiszen ez olyan valóság, amellyel újra meg újra
találkozunk a gyóntatószékben: gyónni jön az apa vagy az anya, akinek
ilyen fia vagy lánya van. Több alkalommal előfordult ez velem Buenos
Airesben. Nekünk pedig azt kell keresnünk, hogyan segítsünk ennek az
apának vagy anyának, hogy támogatni tudja a fiát vagy a lányát. Ez az,
amiről szó volt a szinóduson. Ezért beszélt valaki pozitív tényezőkről
az első jelentésben. Az viszont csak az első jelentés volt.<br><br><strong>– Vannak, akik attól tartanak, hogy a hagyományos tanítás hanyatlásnak indul…</strong><br><br>–
Mindig kialakulnak félelmek. De miért nem olvassák el a dolgokat, miért
csak egy napilap cikkét olvassák el, nem pedig azt, amiről a szinódus
döntött, amit publikáltak? Mi a szinódus eredménye, mi az, mi számít? A
szinódus zárójelentése, a záróüzenet és a pápa beszéde. A szinódusból ez
az, ami végleges, de viszonylagossá és időlegessé válik ez is, mert
ebből készül el a következő szinódus előkészítő dokumentuma <em>(lineamenta).</em>
Azt hiszem, hibázott néhány szinódusi atya, amikor magyarázatot adott a
médiának. Mi ugyanis úgy döntöttünk, hogy mindenki úgy nyilatkozik,
ahogyan szeretne, teljes szabadsággal, semmilyen cenzúrát nem
alkalmaztunk. Áttetszőek akartunk lenni. Miért összefoglalókat <em>(briefing)</em>
adtunk, és nem azt tettük közzé, ki mit mondott? Két okból: először is,
mert igaz, hogy előzetes elküldték a felszólalásaikat írásban, de ennek
csak egy részét mondták el, nem az egészet, vagy változtattak rajta.
Ezért nem volt szó szerinti híradás. Másodszor pedig a személyek védelme
érdekében. Számomra ez a legfontosabb. Ha ez ugyanis parlament lenne,
akkor figyelembe kellene venni azt is, ki küldött minket, vagyis a helyi
egyházat. Ez azonban nem parlament, vagyis a résztvevőknek jogukban áll
teljesen szabadon elmondani, ami bennük van, anélkül hogy bárki
megtudná, hogy ő mondta azt. Az persze fontos, hogy tudják az emberek,
mi hangzott el, ezért magyarázták el összefoglalóan a sajtótájékoztatón,
hogy erről, arról meg amarról volt szó. És mindig különböző, eltérő
látásmódú püspökök beszéltek, hogy haladjunk előre. Mindez a munkát
védte, hogy a Szentlélek tudjon vezetni minket. Nincs bennem félelem.<br><br><strong>– Félelem, mitől?</strong><br><br>–
Félelem attól, hogy ezt az utat kövessük, a szinodalitás útját. Nem
félek, mert ez az az út, amelyet Isten kér tőlünk. Sőt, a pápa az, aki
biztosítja ezt, aki efelett is őrködik. Így kell tehát előrehaladnunk.
Van egy érdekes dolog, és ezt záróbeszédemben is elmondtam: egyetlen
ponton sem nyúltunk hozzá az egyház házasságról szóló tanításához. Az
elvált újraházasodottak esetében feltettük a kérdést: mit tegyünk velük,
milyen ajtót nyithatunk meg előttük? Lelkipásztori segíteni akarás
vezetett minket: engedélyezhetjük-e nekik a szentáldozást? Ez azonban
önmagában nem megoldás, a megoldás az integráció. Nincsenek kiközösítve,
ez igaz, de nem lehetnek keresztszülők, nem lehetnek felolvasók a
misén, nem áldoztathatnak, nem lehetnek hitoktatók, hét dolgot nem
tehetnek, van listám ezekről odaát. Álljon meg a menet! Ezeket számba
véve úgy tűnik, gyakorlatilag ki vannak közösítve! Nyissuk hát ki egy
kicsit jobban a kapukat! Miért ne lehetnének keresztszülők? „Nem, mert –
gondold csak meg – milyen tanúságot fognak tenni keresztgyermekük
előtt.” Egy olyan férfi és olyan nő tanúságát, akik ezt mondják:
„Kedvesem, én hibáztam, ezen a ponton elbuktam, de hiszem, hogy az Úr
szeret, követni akarom Istent, a bűn nem győzött le, tovább szeretnék
lépni.” Milyen tanúságtétel lehetne keresztényibb ennél? Ha pedig jön az
egyik csaló, korrupt politikusunk, aki szeretne keresztszülő lenni, s
annak rendje és módja szerint egyházi házasságban él, őt elfogadja?
Milyen tanúságot tesz majd a keresztgyermeke előtt? Példát mutat a
korrupcióra? Vagyis változtatnunk kell egy kicsit a dolgokon,
változtatnunk kell azon, mit hogyan ítélünk meg.<br><br><strong>– Mi a véleménye a német Walter Kasper bíboros által javasolt megoldásról?</strong><br><br>–
Kasper, amikor februárban a bíborosok előtt beszélt, mondandóját öt
fejezetre osztotta, négy a házasság céljáról szól, mindegyik gyöngyszem,
nyitottak, mélyek. Az ötödik foglalkozik azzal, hogy mit kezdjünk az
elvált újraházasodottak problémájával, hiszen ők is a mi hívőink. És
felvázol egy lehetséges megoldást, nem valami saját ötletet ad elő. Mi
történt? Néhány teológus elzárkózott az ilyen javaslatok elől, vagyis
homokba dugták a fejüket. Kasper nem tett mást, csak azt mondta:
„keressünk megoldási lehetőségeket”, vagyis ő megnyitotta a teret.
Néhányan megijedtek, és odáig jutottak: szentáldozást soha. A lelki
szentáldozás rendben van. Mondja csak: a lélekben való áldozáshoz nem
szükséges Isten kegyelme? Ezért kapott a lélekben való áldozás kevés
szavazatot a szinódusi jelentésben <em>(Relatio synodi)</em>, mert nem
értettek vele egyet se ezek, se amazok. Vannak, akik támogatják, de
mivel keveset tartalmazott, ellene szavaztak. És vannak, akik nem
támogatják, és a másikat akarják, mert ez nem elég.<br><br><em>Az interjú második, befejező részét holnap adjuk közre.</em><br><br></p>
<p>Fordította: Tőzsér Endre SP</p>
<p>Fotó: News.va</p></div>