<div dir="ltr">K.Lttagtól egy másik listáról:<br><br><br><blockquote type="cite" style="border-left-style:none;color:inherit;padding:inherit;margin:inherit"><div><div><a href="http://magyarkonyhaonline.hu/" target="_blank">http://magyarkonyhaonline.hu/</a><br><br></div></div></blockquote><div><br></div><br>
<h1>A pusztinai boszorkány</h1><p style="font-weight:bold">
Nyisztor Tinka konok asszony. Negyedszázada harcol azért, hogy a
romániai Pusztinán (a színmagyar katolikus településen) magyar nyelven
misézzenek a papok. Épp ennyi ideje foglalkozik a moldvai csángók
táplálkozási szokásaival és sorsával is. Közben a néprajztudomány
doktora lett, ő az első moldvai magyar, aki anyanyelvén elérte ezt a
fokozatot. Mégsem külföldön lett tudós, hanem hazacsángált. Élete a
szállóige cáfolata. Senki sem próféta a saját hazájában. Ám néha
előfordul.
</p><p><b>- Mi köze a csángó misének a csángó galuskához?</b></p><p>- Semmi. És minden. Mindkettő a kulturális identitás része.</p><p><b>-
Maga makacs asszony. Negyedszázada kínozza a papokat a magyar misével.
Zaklatta a pápai nunciust, az idegösszeomlás szélére kergette a
jászvásári püspököt, kieszközölte, hogy fogadják a Vatikánban. Sosem
adja fel?</b></p><p>- Engem mindig kiborít, ha a mise szóba kerül. Velem
nem érdemes erről beszélni. Huszonöt éve taposok valamiben, és nem
látok eredményt. Most el kéne keserednem, de nem szoktam.</p><p><b>- Még szerencse, hogy nem átkozták ki.</b></p><p>-
Már 1999-ben a nyakára jártam a bukaresti pápai nunciusnak, szegény úgy
kiakadt, hogy megkért, járjak inkább a jászvásári püspökhöz, kínozzam
őt. De ne adjam fel a párbeszédet. Milyen párbeszédet? - kérdeztem,
hiszen itt csak én beszélek. Maguk a középkorban úgy megégettek volna,
mint a sicc! Nem is értette, mit mondtam. Aztán egy-két év múlva
megértette. Amikor újra mentem, sírva fogadott a szerencsétlen. Azt
mondta: "Hölgyem, ennyit tudtam elérni." Ez azt jelenti, hogy
imádkozhatunk magyarul a templomban, minden pénteken egy órát. Nem
engedik sem közvetlenül mise előtt, sem utána, mert félnek, hogy
meghallja a falu és akkor mindenki elkezd magyarul imádkozni. Ha
Magyarországról érkezik egy csoport és hoznak magukkal papot, akkor
misézhetnek magyarul a templomban. A turisták igen. De nekünk ez nem
jár, pedig Pusztina színmagyar katolikus falu, ötezer lélek lakja.
Legutoljára a püspök megint leültetett nyolc kispappal, és elkezdték
magyarázni, hogy mi nem tudunk magyarul, románok vagyunk. Na, onnantól
én többet nem beszéltem. Tudják mit, mondtam, én a püspökségre be nem
teszem soha többé a lábam. Ennyi év alatt már a kövek is megpuhultak
volna.</p><p><img tabindex="0" class="" alt="" src="cid:D968B9B0-282D-47F9-9405-2336E8225E9E" height="400" width="600"></p><p><b>- De hát 2006-ban végül fogadták a Vatikánban.</b></p><p>-
Két bíboros fogadott bennünket, Pietro Parolin, a pápai állam
külügyeinek helyettes vezetője és Michael Banach, a közép-kelet-európai
ügyek illetékese. Az egész rosszul indult, mert a jászvásári (ias¸i-i)
püspök előtte arról tájékoztatta a Szentszéket, hogy a csángó nyelvnek
nincs írott formája, tehát nincs csángó liturgia. Hogy akarunk mi
imádkozni? A francia és olasz nyelven folyó kihallgatás közben azonban a
pusztinai asszonyok pusmogni kezdtek magyarul, én meg válaszoltam
nekik. A két bíboros megrökönyödve kérdezte, milyen nyelven beszélünk?
"Hát magyarul" - mondtam. "Miért, az ott élők tudnak magyarul?" -
hüledeztek. A romániai püspök úgy tájékoztatta a Szentszéket, hogy
Pusztinán egyedül Nyisztor Tinka beszél magyarul. Még szerencse, hogy a
Szentszék minden körülmények között megbízik a püspökeiben.</p><p><b>- Ez egyházpolitika?</b><br><br>-
Persze! Én kis agyú, azt hittem, hogy a kommunisták nem engedték.
Dehogy! Jászvásáron létrehozták a román nyelvű teológiai kart, és attól a
pillanattól kezdve a mi sorsunk megpecsételődött. Itt románul beszélő
katolikus kell. A püspök meg is mondta: "Hölgyem, ez a történelem
fintora, hogy Romániában több a magyar katolikus, mint a román. De a
Vatikánnak román katolikus kell!" A magyar legyen Magyarországon.
"Szóval az egyház identitást lop?" - kérdeztem. "Miért, a Szent
Péter-bazilika nem bűnbánócédulákra épült?" - hangzott a válasz. A római
katolikus egyház vezetői és a helybeli plébánosok állandóan azt
hangsúlyozzák, hogy a román nyelv elterjesztésével ők civilizálják a
moldvai csángókat. Kell ehhez hozzátennem valamit?</p><p><b>- És hogyan gyónnak Pusztinán?</b></p><p>-
Hát ez a baj, amikor rájöttem, hogy az asszonyok meghalnak, de nem
tudnak meggyónni. Én ezt fel sem fogtam. Az idősek a mai napig nem
tudnak meggyónni románul. Amikor ezt megírtam a nunciusnak, nagyon
megijedtek. Azóta lehet gyónni magyarul. De hogy? Hát úgy, hogy a pap
meg sem moccan. Végighallgat, feloldoz és kész. Nem szól semmit. Mi
lenne, ha azt gyónnám, hogy megöltem kétszáz embert? Akkor is
feloldozna!</p><p><img tabindex="0" class="" alt="" src="cid:79037A4E-74B8-40F9-A0C6-41E61B66B917" height="400" width="600"></p><p><b>- Dani Péter és Kaszap Ilona lányaként született Pusztinán. Hogy lett önből Nyisztor Tinka?</b></p><p>-
A Tinca divatos névnek számított az ötvenes években. Ion Creang, a
híres román mesemondó szerelmét hívták Tincának. Pusztinán mindenkinek
két neve volt, az otthoni, meg a hivatalos román. Én eleinte Dani
Katalin néven írtam cikkeket, de a román hivatalnok azt írt le, amit
tudott vagy akart. Budapesten aztán megelégeltem, hogy "Nistor Tincának"
szólítanak, és átírtam Nyisztor Tinkára. Én ma hivatalosan Nyisztor
Tinka vagyok.</p><p><b>- Darukezelőből hogyan lett etnográfus?</b></p><p>-
Ebben nőttem fel. Az anyai nagyapám nagyon jó adatközlő volt, sokat
járt hozzá Domokos Pál Péter, aki összegyűjtötte többek közt a
csángómagyar népdalokat, és engem érdekelt, miért jár hozzánk. Hamar
rájöttem, hogy az a szakma, ami az én kultúrámmal foglalkozik, az a
néprajz. A saját kultúrám, akartam tudni, mi van vele.</p><div><br></div><b>- És a táplálkozástudomány?</b><div><br></div><p>-
Azt Kisbán Eszter javasolta. Hálásnak kell lennem budapesti
tanáraimnak, mert próbáltak megvédeni. Ők látták, hogy mit csinálok,
mivel foglalkozom. A táplálkozás ártatlan téma. Én itt születtem, és
Moldvában nem volt feldolgozva semmi. Kisbánnak ez volt a hajrá.
Franciaországban, amikor az etnográfusok rájöttek a XX. század elején,
hogy a nemzeti identitás szempontjából milyen fontos a
táplálkozáskutatás, elindult az iparosodás, megváltoztak az étkezési
szokások, és már nem volt mit kutatni. Itt Kelet-Európában az iparosítás
nem ment végbe, vagy csak sokkal később. Amellett az 1990 után
felszabadult országokban a gasztronómiának nagy reneszánsza lett. Abban
keresgélt mindenki. Hát belevágtam én is. Pedig a táplálkozást nehéz
kutatni, akár a szexualitást. A konyha olyan, mint a hálószoba. Egy nő
se szereti, ha valaki beles a hálószobájába vagy a konyhájába.</p><p><img tabindex="0" class="" alt="" src="cid:4540BB96-6A57-4932-B80B-E9EB1A83B5B3" height="400" width="600"></p><p><b>- Ezt a magyar nyelv szépen tükrözi: étel-élet, vágy-étvágy.</b></p><p>-
Persze, úgy szeretlek, majd megeszlek. A dolgok összefüggnek. Az
emberek ragaszkodnak a főztjükhöz, a szokásaikhoz. Főleg az ünnepi
étrend változik lassan. Pusztinában például a lakodalomban, a halottas
torokon nem az ételek mennyisége fontos, hanem az, hogy minél több
vendég legyen. Én már 6-700 személyre is főztem. Egy széken három vendég
is megfordul. Ha nem férnek el, akkor a temetőkapuban
élelmiszercsomagot osztanak.</p><p><b>- És a csángók még ma is csak kétszer esznek egy nap?</b></p><p>-
Igen, ez is a középkori paraszti hagyomány maradványa. A reggeli
fogalma a gyári munkával jött létre, de errefelé nem volt ipar. Itt amíg
a jószág jól nem lakott, az utolsó kutya is nem kapott, addig nem evett
senki. Az ebéd már 9-kor ebéd volt. Pusztinában azért mondták: "Tinka,
ez a reggeli!" Mondtam nekik: "Hát idefigyeljetek, velem ne
vitatkozzatok. Ha reggel kilenckor puliszkát főztök és a levest az
asztalra teszitek, akkor az főétkezés. Este meg ott van munka után a
vacsora. Ez kettő. Még a viccben sincs háromszori étkezés.</p><p><b>- Milyen viccben?</b></p><p>-
Hát amikor a csángó gyereket kérdezi az okostojás tudós. "Te gyerek,
hányszor esztek ti egy nap?" A válasz: "Egyszer-egyszer egyszer,
egyszer-egyszer kétszer, egyszer-egyszer egyszer sem."</p><p><img tabindex="0" class="" alt="" src="cid:82B01F3F-EF16-4966-AFAA-13F2EAB3A24A" height="400" width="600"></p><p><b>- Könyvében azt írja, hogy "akkor finom a leves, ha jó sebes". Ez mit jelent?</b><br><br>-
A leves minél savanyúbb, annál sebesebb. Így mondjuk. A középkorban
egész Európában a savanyú ízvilág volt a jellemző. Ma az édes uralkodik.
Itt Moldvában megmaradt a savanyú. A legfőbb savanyítónk a borcs, meg
az oltott juh- vagy tehéntej mellékterméke, a savó, amit, ha néhány
napig állni hagyunk, megsavanyodik, azaz jó sebes lesz. Épp azt
készítettem maguknak: savanyú pityókalevest. De savanyítunk
korpaciberével, sommal, éretlen gyümölcsökkel is. Az étel, ami savóval
készül, finomabb, mint ha ezt a krumplilevest most megtejfölözném.</p><p> <b>- És mikor "savanyú a sebes", és mikor "sebes a savanyú"?</b></p><p>- Ne bosszantsanak, a két kifejezés különbségére még nincs nyelvtörténeti magyarázat.</p><p><b>- És a rántás, ami nem is rántás?</b></p><p>-
Nálunk a levesekbe rántást főznek bele (ez a pergelés), a zsírban
vöröshagymát és az évszaknak megfelelő zöldséget dinsztelünk, meg
pirospaprikát, esetleg egy kis lisztet, de az el is maradhat. Nem
sűrítünk a liszttel, hanem ízesítünk. Gondolkodom rajta, hogy rajzolok
egy rántástérképet. Melyik csángó faluba mikor érkezett. A rántást a
franciák találták ki, onnan vette át a bécsi udvar, tőlük meg mi. A
székelyes csángók a XVIII. században érkeztek Moldvába, a madéfalvi
veszedelem után, az osztrákok elől menekültek, hozták a rántást. Az
északi csángók a tatárjárás idején költöztek ide a XIII. században, más
nyelvjárást beszélnek, bár ma már nem tudnak magyarul. Ők nem ismerik a
rántást. A moldvaiak sem. Ez olyan, mint a kenyér. A svájci azt mondja,
hogy a magyarok mindenhez kenyeret esznek. Az én apám még a húslevest is
kenyérrel ette. Mi meg azt mondjuk, ha látnád, mennyi kenyeret esznek a
románok.<br><br></p><p><img tabindex="0" class="" alt="" src="cid:D6710FCF-3D34-4F92-A959-44E7EEF8CC12" height="400" width="600"></p><p><b>- Arra van magyarázat, hogy a csángó galuska miért nem a galuska?</b></p><p>-
Magyarázat biztos van, de ez etimológusok dolga. A Vajdaságban dalma, a
románoknál sarmale. Török eredetű. Magyarországon talán a formája miatt
nevezték el róla a galuskát. Sokan töltött káposztának mondják, de
helyesebb a tőtike kifejezés.</p><p><b>- Hogyan készül?</b></p><p>- Én
úgy nőttem fel, hogy hús egyáltalán nem volt benne. A csángó galuska
szerintem a középkori kásaétel. Leforrázott szőlő-, káposzta- vagy
martilapulevélbe göngyöljük a tölteléket. Én vadon termő
fuszulykalevélbe is szoktam. Amikor nézem a kertemet, azt gondolom:
miért menjek vad fuszulykáért nem tudom hova, az erdőbe, amikor itt van a
karósbab, ekkora nagy levelei vannak és olyan vékony, mint a
cigarettapapír. Abba is betöltöm.</p><p><b>- Előtte forrázza vagy áztatja?</b></p><p>- Lesózom. Ha este lesózom, akkor reggelre megpuhul, csak ki kell mosni.</p><p><img tabindex="0" class="" alt="" src="cid:DE834318-5252-4840-92F5-6F128F60DA0B" height="400" width="600"></p><p><b>- Mivel töltik?</b></p><p>-
Hát kásával, nem is rizzsel. Hajdina, haricska, kukoricadara. A kása
egy dara, darabosabb, mint a liszt, jól ki kell mosni, hogy a héja, a
külseje távozzék. Kerül bele apróra vágott friss káposzta, lehet savanyú
káposzta is, szalonnapörc, dinsztelt zöldségek, hagyma, paprika. Aztán
összegyúrjuk. Rendesen össze kell dagasztani, mint a kenyértésztát,
aztán lassú tűzön két órát is főzzük. Volt, hogy ezret megtöltöttem.</p><p><b>- Hogyan készül a híres fokhagymás mártogatós, a muzsdéj, amit szinte mindenhez kínálnak?</b></p><p>-
Öt-hat gerezd fokhagyma, sok só, hogy pikáns legyen, majd vízzel
felöntöm. Szoktam olajjal is készíteni, akkor olyan lesz, mint a
majonéz.</p><p> <b>- Tinka, taníthatna Budapesten, külföldön, hiszen
Svájcban is járt egyetemre, de maga többnyire az itteni tájba
kapaszkodik, és rendre hazacsángál. Mi az, ami - ennyi csalódás ellenére
- visszahúzza?</b></p><p>- Volt már, hogy letelepedek Magyarországon és
kész. Nem harcolok tovább. Megvolt az összes papírom. De félredobtam,
otthagytam. 2001-ben Kisbán professzor asszony nagyon mozgolódott, hogy
maradjak. De anyukám megbetegedett, lehet, hogy így volt leírva a
nagykönyvben. Úgy döntöttem, hazajövök. Nagyon féltem, hogy nem tudok
megélni, de mit nagyzoljak, a szívem visszahúzott. Az ösztöneimre
hallgatok, mint minden, természethez közel élő ember. Már rég nem
szégyenkezem a körülményeim miatt. Ez vagyok, így élek. Ezt akkor is el
kellett döntsem, amikor falusi turizmussal kezdtem foglalkozni, ami jól
jön, mert munkanélküli vagyok. És a falusiaknak is tudok egy kis
jövedelmet biztosítani. Minden látogatónak elmondom, hogy mi itt nem
rendelésre mosolygunk, hanem azt mutatjuk, amink van. És még valami. Az
egyszerű ember nem ér rá identitászavarral küszködni, a pórnépnek más
dolga van. Meg kell élnie. Én is pórnép vagyok. És ha az ember tanulni
kezd, akkor annak következményei lesznek. Ilyen-olyan. Részben
felszabadulsz, másrészt viszont felelősséget vállalsz azokért, akik
közül kiemelkedtél. Kitágul a világ, és sok mindent tisztábban látsz, de
az igazságérzet ott motoszkál benned. Nem szabadulhatsz. Nekem erről
szól a hit.</p><p><img tabindex="0" class="" alt="" src="cid:A22E3128-206A-49D3-A723-CFA77A2BE752" height="400" width="600"></p>
<h3><br><br><b>Csángó ételek</b></h3>
<ul><li><b>Cibereleves:</b> szilvából készült savanyú leves</li><li><b>Csihánleves:</b> csalánleves</li><li><b>Elrántott hús:</b> saját zsírjában lesütött és abban eltett hús (modern kifejezéssel: konfitálás)</li><li><b>Muzsdéj:</b> fokhagymás öntet</li><li><b>Kakastej:</b> cukrozott híg puliszka</li><li><b>Málé:</b> kukoricadarából készült kása</li><li><b>Padladzsikatokán:</b> paradicsométel, amit puliszkával mártogatnak</li><li><b>Libapánkó:</b> fánk</li><li><b>Piritmálé:</b> puliszkából készült pirítós</li><li><b>Zöldfuszujkaleves</b>: zöldbableves</li><li><b>Óttat:</b> kocsonya</li></ul><br></div>