<div dir="ltr"><div style id="stcpDiv"><h1><span class="">Stefka István</span>1956</h1>
<h2>Álláspont. Ötvenhatról őszintén beszélni és <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u>a tényeknek megfelelően feltárni a valóságot még mindig kényes téma.</u></span></h2>
<p class="">
<a href="http://magyarhirlap.hu/tart/kereses?HNDTYPE=SEARCH&name=doc&page=1&fld_in_content=1&fld_title=&fld_sort=score&fld_keyword=&fld_author=57">Stefka István</a> – 2014.10.22. 02:41 <br></p><p class=""><a href="http://magyarhirlap.hu/cikk/7982/1956?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201410">http://magyarhirlap.hu/cikk/7982/1956?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201410</a><br></p>
<p>A forradalom óta eltelt ötvennyolc év, és még egyetlenegy
igazán nagy és kiemelkedő irodalmi, filmművészeti vagy képzőművészeti
alkotás sem született a kommunizmus elleni magyar szabadságküzdelem
legnagyobb történéséről. Forradalmunknak világpolitikai jelentősége
volt, a magyar nép hősi harcot folytatott a világ egyik legerősebb
hadseregével, és mégsem akadt eddig egyetlen alkotó sem, aki méltó módon
más nemzetek jelentős és magasztos történéseihez hasonlóan például
filmre vitte volna a mi függetlenségi harcunkat. Pedig az ötvenes
évekből lenne miből meríteni: koncepciós perek, halálos ítéletek, ávós
terror, kitelepítések, internálótáborok, bebörtönzések és betetőzésül a
nép felkelése. Egy nemzet kelt fel az idegen elnyomás és a kíméletlen
diktatúra ellen, harcoltak a pesti srácok, az egyetemisták, a munkások. A
vidék Magyarországa, Erdély magyarsága is a forradalom mellé állt. A
hősies harcokban fogalommá vált a Magyar Rádió ostroma, a Corvin-köz, a
Köztársaság tér, a Széna tér, a Móricz Zsigmond körtér, a Baross tér, a
Blaha, a Klinikák, a budai vár és a sortüzek közül a legkegyetlenebb, a
Kossuth téri vérengzés.<br><br>Ami engem máig foglalkoztat, az a Kossuth
téri mészárlás és a Köztársaság téri pártház ostroma körüli homály,
ködösítés, pedig jó lenne már megtudni az igazságot. Jó lenne már tudni,
hogy miért kellett október 25-én a Parlamentnél összegyűlt békés és
fegyvertelen emberek közül csaknem ezer embernek meghalnia, több száznak
megsebesülnie. Miért történt ez? Kinek, kiknek a parancsára lett a
véres csütörtök? A Köztársaság téren a pártházat védő ávósok miért
lőtték halomra az embereket? Kik adtak parancsot arra, hogy a
sebesülteket hordágyon szállító mentősöket géppuskatűz alá vegyék, és
miért következett be a feldühödött tömeg népítélete? Obersovszky Gyula
Igazság című lapja adott először hírt a Parlament előtti vérengzésről:
„Október 25-én az ÁVH-s pribékek fél 11 és fél 1 óra között vérfürdőt
rendeztek a fegyvertelen budapesti dolgozók tízezrei között, akik azért
vonultak a magyar Parlament elé, hogy ország-világ fülébe kiáltsák: Nem
vagyunk fasiszták!, Nem vagyunk banditák!, Nem fosztogatunk!, Hazudik a
rádió és tollnoka, Kalmár György!” <br><br>Milyen ismerősek ezek a
szavak? Hányszor hallottuk ezeket a jelzőket – most már a jobboldaliak
ellen – a kommunisták szellemi örököseitől, a balliberálisoktól a
rendszerváltás óta? Nos, a parlament előtti vérengzésről sem a Szabad
Nép, sem a Magyar Rádió nem ejtett egy szót sem. Nem véletlen. Két élő
tanú így emlékszik erre: az Ötvenhat ötven éve című könyvben Nagy József
iparművész, aki fehér ballonban egy szovjet tank tetején tartotta a
nemzetiszínű zászlót – ez a fotó bejárta a világsajtót –, ezt mondta:<br>„A Parlamentből is lőttek. Ez a körkörös mészárlás fél óráig is eltartott.<br><br>A katona csak parancsra lő. De ki volt a legfőbb tisztségviselő ekkor a Parlamentben, aki a tüzelésre adta a parancsot?” <br><br>Ágh
István költő is az Országház előtt volt. Hulló levelek vére című
visszaemlékezésében ezt írta: „Félrenéztem és fölrobbant a Kossuth tér…
Csak nehézfegyverek össztüze tehette, ami történt… Búvóhelynek képzeltem
a Rákóczi-szobrot, elűztek onnan a hullák… Bal combomban villamos ütés
fekete zsibbadása… Teherautókkal szállítottak fekve a platón… Hordágyról
néztem végig a téren… Mint körvadászat után!… Haldoklók ették a földet,
kapaszkodtak a gyep gyökérzetébe.” Ennek a sortűznek sem lett felelőse,
ismeretlenek maradtak a tettesek.<br><br>Valakik titkon vagy nyíltan
még mindig akadályozzák, hogy kiderüljön az igazság, 1956 igazságai.
Wittner Mária, Mádl Dalma, Jókai Anna és Kubik Anna szeretné, ha a még
élő ötvenhatosok kívánságának megfelelően a hatvanadik évfordulóra
felállítanák a forradalom és szabadságharc központi emlékművét az
egykori Köztársaság, ma II. János Pál pápa téren. Máris óriási
felhördülés indult el a balliberális értelmiség soraiban. Például Rainer
M. János történész így vélekedett: „Elképesztő és orbitálisan
szerencsétlen az elképzelés”, mivel a Köztársaság téri pártház
ostrománál 1956. október 30-án leszámolásra és lincselésre került sor.
Ennek áldozatai leginkább kis pártfunkcionáriusok és besorozott
kiskatonák voltak, s ez a forradalom kínos szégyenfoltja. <br><br>Szerintem
sem jogszerű a nép forradalma alatt a népítélet, bár tudjuk, hogy az
ávéhások és a politika komisszárjai milyen súlyos bűnöket,
gyilkosságokat követtek el a nép ellen. De azért az nem jó, ha
történészek, politikusok összemossák a tettesek és az áldozatok
cselekedeteit. Ezzel ötvenhat történésének lényegét hamisítják meg,
amivel immár ötvennyolc éve kísérleteznek. Egy epizód rávetítése magára a
forradalomra nemcsak hiba, de bűn is. Ilyen megközelítés szerint csak a
pártházat védő egykori ávós „hősökre” szabad ott emlékezni. <br><br>Remélem,
megépül ott az ötvenhatos forradalmárok emlékműve, és lesznek nagy
művek 1956-ról. Már csak azért is kötelességünk ez, mert a világ
nagyjai, köztük két francia Nobel-díjas író is, csodálták
Magyarországot. Francois Mauriac így ír: „A megszelídíthetetlen
Magyarország megmutatja a világnak, hogy a történelem irányát
meghatározhatja a leggyengébbek akarata is, akkor, amikor az erősebb
állandóan embertelen. Az emberiség történelme elítéli az
embertelenséget.” Albert Camus pedig így: „A magára maradt Európában
csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem
áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még
közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”</p> - See more at:
<a href="http://magyarhirlap.hu/cikk/7982/1956?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201410#sthash.6CZVmJkC.dpuf">http://magyarhirlap.hu/cikk/7982/1956?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201410#sthash.6CZVmJkC.dpuf</a></div></div>