<div dir="ltr"><div class="">
<h2 class="">
Szeretném beléd lehelleni utolsó sóhajtásom!
</h2>
<div class="">
2014. október 06. hétfő, 09:17 | Írta: Szerkesztő<br><a href="http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2041:szeretnem-beled-lehelleni-utolso-sohajtasom&catid=34:ittesmost&Itemid=58">http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2041:szeretnem-beled-lehelleni-utolso-sohajtasom&catid=34:ittesmost&Itemid=58</a><br></div>
</div>
<p><b><img style="float: left;" src="http://talita.hu/images/borsos_az_%C3%B6zvegy.jpg" alt="borsos az özvegy" height="345" width="245"> <br><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u>„Kedves
szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön! – Egy sejtelem mondja
nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak –
elvérzettem" –</u></span> Az aradi vértanúk emléknapján Lázár Vilmos feleségének
írt búcsúleveleivel tisztelgünk a mártírok előtt.</b></p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Lázár Vilmos (1817-1849) ezredes a szabadságharc előtt, 1844-ben
kilépett a császári hadseregből és zempléni birtokán gazdálkodott, majd
hivatalnok lett. 1844 augusztusában vette feleségül a báró Reviczky
Máriát (1812-1873) a királyhelmeci Szentlélek templomban. Felesége, aki
öt évvel idősebb volt nála, özvegyként három gyermekét, Szerencset,
Bélát, Madelaine-t hozta magával házasságába, akiket Lázár sajátjaként
nevelt.</b></u></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Lázár Vilmos 1848 októberében vette fel a szolgálatot a magyar hadseregben.</b></u></span></p>
<p>A harc befejeztével először Temesvárott őrizték, ekkor már vele volt felesége, majd Aradra is elkísérte: „<i>Leírjam érzelmeimet, amelyekkel szegény Marimtól az utcán kellett megválnom?</i>"
– kérdezi naplójában<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b> Lázár. Mikor megtudta, hogy szerelme nem
látogathatja, Lázár elkeseredett: „Összegörnyedtem mélyen égető
fájdalmamban, szememből könnyek perdültek ki." És hozzáteszi: „<i>El voltam választva a világtól, s ami nekem e világon legkedvesebb, nőmtől.</i>"</b></u></span>
Később felesége mégis kapott engedélyt a látogatásra. Lázár október
5-én este két fájdalmasan gyönyörű búcsúlevelet írt asszonyának és
gyerekeinek.</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,255)"><u><b>Lázár Vilmost „kegyelemként" – mert már 1848 előtt kilépett a katonai
szolgálatból, és az osztrákok előtt tette le a fegyvert –, nem
felakasztották, hanem agyonlőtték. A kivégzőosztag előtt a férfi valóban
úgy halt meg, ahogy megírta feleségének: „Én Istenem, szegény nőm!" –
mondta utoljára. Aznap, mikor Lázárt kivégezték, felesége már betegen
feküdt. Lázár gyóntatója kézbesítette a küldeményeit és a levelét,
amelyet az asszony a sírástól elolvasni sem tudott, ezért azt a pap
tolmácsolta. „<i>A szenvedések elkábítottak, megbénítottak. Alig vagyok képes gondolataimat összeszedni.</i>"
– írta négy nappal később fájdalmában sógornőjének<span style="color:rgb(111,168,220)">. <span style="color:rgb(0,0,0)">Lázárné
megkísérelte megszerezni férje holttestét,</span></span> de nem sikerült.</b></u></span> 1850
tavaszán ismét próbálkozott, eredménytelenül. Élete végéig ápolta és
őrizte férje emlékét.</p>
<p>Lázár csontjait csak 1913-ban találták meg az aradi vár sáncában. Most az emlékoszlop kriptájában nyugszik.</p>
<p> </p>
<p><b>Lázár Vilmos levelei feleségének:</b></p>
<p>Arad, október 5-én 1849. estve</p>
<p><img style="float: right;" src="http://talita.hu/images/L%C3%A1z%C3%A1r_Vilmos.jpg" alt="Lázár Vilmos" height="289" width="275"><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>Kedves
szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön! – Egy sejtelem mondja
nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem
– és velem több becsületes, derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem
minden hézagját bírtad, Te magad maradsz e földön. – Te voltál mindenem,
Te leszesz utolsó sóhajtásom. – De marad még neked egypár jó embered,
és az én és a Te szegény gyermekeid. Ezekben találd fel minden földi
boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe
fogja önteni a vigasztalás malasztait – és arra törekedj is, ezt
kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára
megnyílnak! Én érted és nyugodalmodért fogok az Istenhez imádkozni –
Te, édesem, mindenem, hasonlóképpen értem imádkozz. – Károly szavát
bírom, hogy rólad és gyermekeinkről gondoskodni fog. Szerencs hátravan
ugyan, de jóakarat ki fogja pótolni a hiányzót. – Isten Veled! Isten
veletek! Szeretném beléd lehelleni utolsó sóhajtásom – de az úgyis meg
fog történni. Én mártír vagyok, és ártatlanul halok meg. Az Isten, aki
még sohasem hagyott el, most sem fog elhagyni – én pedig szellemképp
körül foglak lebegni mindenha! Légy nyugodt, és élj boldogul – örök
szerelmemben. – Ott fenn ismét látjuk egymást, ha van egy jobblét. –
Képzeletemben dobogó szívemhez szorítlak, csókollak – és maradok
síromiglan hű, szerető</b></u></span></p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>
</b></u></span><p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>Vilmosod</b></u></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>Kedves gyermekeim! jók legyetek! Szeressétek egymást! éljetek anyátokat vigasztalva, szeretve. – Szerető apátok<br>Vilmos</b></u></span></p>
<p> <img style="float: left;" src="http://talita.hu/images/reviczky_m%C3%A1ria.jpg" alt="reviczky mária" height="436" width="275">Október 5-én, 1849.</p>
<p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>Mindenem e földön, kedves szentem, Máriám! A lelkiatya*, akinek
kezeiben letettem vallomásomat – és kinek kitártam tiszta öntudattal
bíró keblemet, át fogja neked adni kis gyűrűmet, szivartárcámat és
evőeszközömet melyet itt, fogságom alatt használtam. Károlynál fogsz
találni egy levelet és kedves arcképedet – azonkívül több holmit. – Én
keresztülvíttam az élet-halál tusáját – én meg fogok halni, mint
férfiúhoz illik. Szívem, a szegény, mely érted fog dobogni utolsó
ütéséig, és tiszta szerelmem nálad maradnak. – Én nem akarom átkozni a
végzést, nem senkit – én boldogító szerelmedben öt évet és majd két
hónapot éltem, és ezen idő vigaszul szolgál. hogy már el kell hagyni e
földi pályát. – Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy
emléket tőlem – élő jeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán
élte egész életét-nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én. Te
pedig, éltem védangyala, kinek kezeiben lételem tisztább és jobb lett –
Teneked, kedves Marim, még egyszer az utolsó istenhozzádot mondom, és
szolgáljon ezen vallomásom neked vigaszul, hogy annak oka, miszerint
nyugodtan halhatok meg, Te vagy, és felteszem felőled, Te mindenem, hogy
méltó fájdalmaidat nem lecsillapítani, mert azt, tudom, hogy nem lehet;
tudom magamról is, de korlátolni fogod, és azzal bebizonyítani, mily
kedves emlékem Teneked.</b></u></span></p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>
</b></u></span><p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>Köszöntsd, csókold nevemben Ármint, Hermit, Lórit, Minát, Stainert és
Mednyánszkyt és különösen még Szomjasékat és minden jó ismerősöket és
barátokat – és rokonokat.</b></u></span></p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>
</b></u></span><p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>Csókold kedves gyermekeinket, és öleld forrón szívedhez nevemben,
miként én Téged, Te kedves Marim, képzeletemben ölellek és szorítlak
ezen az utolsó percenetig érted dobogó szerelmes szívemhez. – Isten
veled! Tied örökké, még a síron túl is a te hű</b></u></span></p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>
</b></u></span><p><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>Vilmosod</b></u></span></p></div>