<div dir="ltr"><div class="">
<h1 itemprop="name">Obama tusványosi beszéde</h1><span class="">2014. augusztus 12., kedd 13:30, frissítve: kedd
13:50 , szerző: Mráz Ágoston Sámuel<br><a href="http://mno.hu/nezopontok/obama-tusvanyosi-beszede-1241959">http://mno.hu/nezopontok/obama-tusvanyosi-beszede-1241959</a><br></span>
</div>
<div style="width:100%;height:auto;float:none" class=""><img style="float: none; margin: auto;" itemprop="image" src="http://mno.hu/data/users/nezopontok/Kepek_cikkekhez/2014-08-12_%28Obama_tusvanyosi_beszede%29.jpg" alt="Obama tusványosi beszéde" class="" height="411" width="645"></div>
<div class="">
<p itemprop="description"><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Nemrég maga az amerikai elnök bosszankodott saját politikai rendszerén, épp a New York Timesban.</b></u></span></p>
</div>
<div class="">
<p>Tudom, hogy <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a miniszterelnök tusványosi
beszédén a művelt körökben „illik" felháborodni</b></u></span>. Sajnos a szinte
kötelező fejcsóválás mintha enyhe agyrázkódást is eredményezne, s mindez
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>megakadályozza, hogy </b></u><u><b><span style="background-color:rgb(255,255,0)">egyébként gondolkodó-elemző emberek a beszéd
valódi tartalmával is</span> <span style="background-color:rgb(255,255,0)">foglalkozzanak.</span></b></u></span> A klisékben kimerülő hangoskodás,
amelyhez talán a beszédet sem kell elolvasni, sajnos magyar átok. Talán
nem is új jelenség a magyar történelemben. Az viszont mindenképpen, hogy
úgy néz ki, <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>az idei nyárnak ez a beszéd lesz az egyetlen beszédtémája.</b></u></span>
Se párt, se politikus – különösen nem baloldalról – nem tudott hasonló
izgalmat és érdeklődést kiváltani gondolataival.</p>
<p>Mindezt nem azért írom, mert Orbán Viktor beszédének minden részletével egyetértenék. A HírTv <a href="http://mno.hu/pentek8">P8</a>
című műsorában már alkalmam volt kifejteni, hogy<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b> a miniszterelnöki
vízióban szereplő „illiberális állam” helyett találóbb lett volna
„posztliberális államot” említeni.</b></u></span> Felületesen nézve persze ásítozásra
kényszerítő jelentőségű a különbségtétel. De míg az első a nemzetközi
nyilvánosságban a demokrácia egyfajta fosztóképzője (függetlenül attól,
hogy a miniszterelnök mit ért alatta), addig a posztliberális jobban
kifejezi a szándékolt célt: a meglévő értékek integrációját követő
továbbfejlesztést és paradigmaváltást.</p>
<p>Az Orbán Viktor által idézett változások ugyanis tagadhatatlanok. A
ma nem olyan – és a holnap különösen nem lesz olyan –, mint a tegnap
volt Nyugaton. Ezt bizony az Egyesült Államokban is tudják, amit a
világhatalmi vezető státus szinte naponta demonstrált visszaszorulása
tesz egyértelművé. S bizony ilyenkor a kormányzásra felhatalmazottakat
zavarja, ha nem tudnak kormányozni. Legalábbis erre utal, hogy<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b> nemrég
maga az amerikai elnök <a href="http://www.nytimes.com/2014/08/09/opinion/president-obama-thomas-l-friedman-iraq-and-world-affairs.html?hp&action=click&pgtype=Homepage&version=LargeMediaHeadlineSum&module=b-lede-package-region&region=lede-package&WT.nav=lede-package&_r=1">bosszankodott</a>
saját politikai rendszerén – épp </b></u></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a tusványosi beszéd miatt a
Magyarországnak járó uniós források elvonására felszólító </b><b>New York
Times-ban.</b></u></span><u><b> Obama szerint az amerikai politikai rendszer
„diszfunkcionális”, amelyért ellenzéke, a republikánusok radikálisai
mellett az ottani politika jelenlegi arzenálja, az amerikai
választókerületek tetszőleges alakítgatása az uralmon lévők által, a
média balkanizációja és politikában lévő ellenőrizetlen pénzek
felelősek. Mindez, szerinte, ellehetetleníti, hogy „közösen fontos
kihívásokkal nézzen szembe az ország”. </b></u>Ez Obama tusványosi beszéde.
Nehéz lenne tagadni, hogy a magyar miniszterelnök is ugyanerről beszélt –
igaz, a magyar politikai rendszer diszfunkcionalizmusa ellenében
létrejött második kétharmad birtokában. Csak emlékeztetőül, Orbán
szerint „a nagy világversenyben, amely a legversenyképesebb állam
megteremtésének érdekében zajlik, azt várják el a magyar polgárok a
magyar vezetőktől, hogy találják meg, dolgozzák ki, kovácsolják ki azt
az új magyar államszerveződést, amely (…) ismét versenyképessé teszi a
magyar közösséget, és azokat az el nem végzett munkákat, be nem tartott
kötelezettségeket, amelyeket fölsoroltam, elvégzi és tiszteletben
tartja.” Persze akad különbség is a két gondolatmenetben: <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Obama
Indonéziát és Chilét hozza pozitív példaként, míg Orbán a világ
feltörekvő hatalmait említi.</b></u></span> Mindenki azokból az országokból indul ki,
amelyeket megismerhetett, Orbán második miniszterelnöksége során az
általa sorolt országok vezetőivel folytatott eszmecserét. Természetesen a
hazai közbeszéd formálóinak egy része ezt is tudatosan félremagyarázta.<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>
Sem Orbán nem akar Magyarországon kínai, sem Obama a saját országában
indonéz viszonyokat.</b></u></span> De alighanem mindketten találnak a világban olyan
országokat, ahol működik valami, amit érdemes tanulmányozni és ami
átvehető belőlük vagy eltanulható tőlük. A tanulás és a másolás között
azonban érdemi különbség van. Aki nemzeti szuverenitásban gondolkodik,
az úgysem fog soha egy másik államot egy az egyben lemásolni. A
kritikátlan másoláshoz más világkép, attitűdök és érdekek kellenek.</p>
<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>A magyar eseményekről alighanem nagyrészt a New York Timesból
tájékozódó, a liberális demokráciát a világ lehetséges legjobbjának és
meghaladhatatlannak kikiáltó Francis Fukuyama is <a href="http://444.hu/2014/08/03/fukuyama-is-megtalalta-orbant/">Twitter-bejegyzésében</a>
támadta a magyar miniszterelnök beszédét. Ha több forráskritikával élt
volna, s a beszédet is elolvassa, nemcsak a manipulatív összefoglalókat
és hadüzenetnek szánt kommentárokat, </b></u></span><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>ő is magára ismerhetett volna</b></u></span>. A
német Cicero magazin legújabb számában<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b> ugyanis azt mondja ugyanő az
amerikai demokráciáról, hogy ugyan nem törékeny, de a kormányok
teljesítőképessége „nem túl jó” és már évtizedek óta romlik, amelyet a
költségvetések elfogadása körüli huzavona is jelez. Fukuyama a probléma
gyökerét – és ilyenkor a fékek és ellensúlyok magyarországi hiányát
felpanaszolóknak kapaszkodniuk kell – a „vetocracyban” jelöli meg, amely
azt jelenti, hogy túl sok „checks and balances” lett a rendszerbe
beépítve</b></u></span>, amelyet a jól szervezett kisebbség – ő az amerikai szavazók
15-20 százalékát kitevő Tea Partyra gondol – számára lehetővé teszi a
többség akaratának felülírását, amely rossz minőségű törvényalkotáshoz
vezet és megakadályozza az igazán fontos kérdések felé fordulást.<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b> Ezeket
a szavakat akár a magyar miniszterelnök is mondhatta volna a 2010
előtti hazai helyzetről.</b></u></span></p>
<p>S végül néhány szót hadd vesztegessek a magára a figyelmet jobb híján
már csak a gyűlöletkeltéssel felhívni tudó <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Charles Gatira. Egy
tanítvány kitagadása nem túl szép emberi gesztus, de lelke rajta</b></u></span>. A
Magyarország elleni amerikai teendők <a href="http://www.the-american-interest.com/articles/2014/08/07/the-mask-is-off/">tanulmányba foglalása</a>
azonban mégiscsak <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>túllő a célon. A magyar szemlélőnek a szerző haragja
érthető, az általa elkötelezetten támogatott, sőt kitalált magyarországi
politikai projekt, a Bajnai-akció csúfos kudarcot vallott. Ha belülről
nem sikerült a befolyásolás, marad a jól bevált külső hangulatkeltés.
Olyan erős szavak, miszerint a beszéd bizonyítja, hogy Orbán nem
demokrata, s sem nem barátja, sem nem szövetségese a Nyugatnak és az
Egyesült Államoknak.</b></u></span> Ezt a következtetést vajon abból sikerült levonnia,
hogy a miniszterelnök szerint a „liberális demokrácia” Magyarországon
nem tudta megvédeni a közvagyont, megakadályozni az államadósság
elszabadulását és megvédeni a határon túli magyarokat, de „egy
demokrácia nem szükségképpen liberális”? No comment.</p> </div></div>