<div dir="ltr"><h3><a href="http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1979:ha-latnek-az-csak-a-hab-lenne-a-tortan&catid=43:lelki&Itemid=69" target="_blank">http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1979:ha-latnek-az-csak-a-hab-lenne-a-tortan&catid=43:lelki&Itemid=69</a></h3>
<div>
<h2>
Ha látnék, az csak a hab lenne a tortán!
</h2>
<div>
2014. augusztus 06. szerda, 04:25 | Írta: Horváthné Dunaveczki Leona
</div>
</div>
<p><b><img style="float:left" src="http://talita.hu/images/Leona2.jpg" alt="Leona2" height="192" width="245"> <br>„Sokan kérdezik, hogyan tudok vak emberként annyi mindennel foglalkozni. Három gyermekünk van, <a href="http://sikerul.com/" target="_blank">blogot írok</a>, énekelek a Para-ra Gospel Kórusban, és tanulok." Horváthné Dumaveczki Leona vallomása veszteségeiről, a tevékeny szeretetről.</b></p>
<p> </p>
<p> /.../ Azt gondolom, hogy<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> azért sok a megfáradt ember, mert olyan
súlyos terheket is hordoznak, amiket nem kellene. Amikor <span style="background-color:rgb(213,166,189)">hibáink,
gyengeségeink</span> nyomasztanak, vagy annak következményeit kell cipelnünk,
nem marad</b></u></span><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> energiánk arra, hogy azokat a dolgokat tegyük, amire elhívást
kaptunk.</b></u></span> Engem nagyon meg tud bénítani, ha kő van a szívemen. Sajnos,
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>túl sokáig szoktam ezek felett keseregni!</b></u></span> Bárcsak mindig gyorsan
végiggondolnám olyankor, hogy honnan jöttem, ki és hogyan vette le a
terheimet akkor, és ki és hogyan tudná ezt megtenni abban a nehéz
pillanatban is, ha kérem!</p>
<p>/.../</p>
<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Vesztettem 1.</b></u></span></p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>
</b></u></span><p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Szürkehályoggal születtem</b></u></span>. Mivel még alig néhány hónaposan
megműtöttek, egy darabig láttam annyit, hogy tudtam olvasni a normál
méretű betűket, önállóan közlekedtem és nagyon szerettem rajzolni. A
színekben tudtam a legjobban gyönyörködni, ezért szerettem
kislánykoromban szedni a mezei virágokat is például, vagy megcsodálni,
hogy nagymamám hogyan gondozza a kertet. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Sokat nyaraltam a Balatonnál, a
naplementét a mai napig látom magam előtt</b></u></span>. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>13 éves koromban egy
jutalomüdülésen vehettem részt Mallorca szigetén. Nagy valószínűséggel
ott történt, hogy a nehéz bőrönd cipelése következtében levált a
retinám.</b></u></span></p>
<p>Először nem értettem, hogy miért látok rosszabbul, ha sötétedik. Volt
olyan, hogy segítséget kellett kérnem már ott, hogy az esti sétánál ne
botoljak meg, ez azelőtt nem volt jellemző. Amikor pár hét múlva az apró
betűket már nem tudtam elolvasni, azonnal megvizsgáltak és befektettek a
kórházba.<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b> Kétszer operáltak meg, ami arra volt elég, hogy ne hirtelen
veszítsem el a látásomat, hanem lassuljon a folyamat. Azt mondták, hogy
vagy egy év, vagy ötven év, és teljesen meg fogok vakulni. Ennek már 23
éve, s valóban, szép lassan azóta is folyamatosan romlik a látásom. Ma
még a napsütést és az erős lámpafényt érzékelem, és ez nagyon jó
hatással tud lenni a hangulatomra.</b></u></span></p>
<p>Hálás vagyok a színekért, a látással töltött évekért, a napsütésért,
azért, hogy a vakságon keresztül nagyon sokat tanulhatok a bizalomról,
vezetésről, és arról, hogy milyen az, amikor nem vagyok képes meglátni
az élet értelmét, csodáit, valaki szeretetét, saját helyzetemet.<br><br></p>
<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Vesztettem 2.</b></u></span></p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>
</b></u></span><p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>8 éves voltam, amikor édesanyám meghalt szénmonoxid mérgezésben. 32
éves volt. </b></u></span>T<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>itkárnőként dolgozott, s emlékszem, hogy legépelte nekem az
elipszilonos szavakat, hogy könnyen meg tudjam tanulni. Hétvégén mindig
odaült mellém és nézte, hogyan formálom a betűket. Szerettem, amikor
vasalt, annak olyan jó illata volt. Amikor kórházban voltam a szemem
miatt, csak vasárnapi és szerdai napokon volt látogatás abban az időben,
de neki valahogy sikerült megoldani, hogy máskor is meglátogasson.
Mindig szoknyát hordott, télen is, festette a körmeit, emlékszem még a
színére is, meg a hajára, az arcára, sőt arra a dezodorra is, amit
használt. Minden héten vitt zeneóvodába, s amikor egyszer egy piros
csillagot hoztam haza, áradozott mindenkinek, hogy egyszer majd biztos
énekes leszek! Én voltam a szeme fénye.</b></u></span><br><br></p>
<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Vesztettem 3.</b></u></span></p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>
</b></u></span><p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>A nagymamám nevelt tovább az ő halála után, aki nagyon sokat segített
abban, hogy feldolgozzam édesanyám hiányát.</b></u></span><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> Erős hite volt, mindig
mondta, hogy imádkozzunk.</b></u></span> Volt egy mondata, amit – így szoktam
fogalmazni – olyan sokszor elmondott, hogy a végén elhittem: <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>„Sose
zúgolódjál fiam, mert az Isten jó!"</b></u></span> Sajnos, őt is elvesztettem, amikor
14 éves voltam. Azt írta az emlékkönyvembe: <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>„Szeresd az Istent, s boldog
lesz az életed!" Amikor nagymamámra és édesanyámra gondolok, hála tölt
el az együtt töltött évekért. </b></u></span>A gondoskodásukért, a gondolataikért, a
tetteikért, és örülök, hogy ezek megmaradtak bennem annyira, hogy tovább
tudom adni a gyerekeimnek!<br></p>
<p><b>Szeretek, hogy szeressenek</b></p>
<p>A nagymamám halála után az motiválta a tetteimet, hogy szeressenek.
Hogy kapjak. Azért próbáltam mindenkinek megfelelni, amennyire csak
lehetett, hogy ezt a szeretetéhségemet valahogy csillapítsam, s úgy
éreztem, hogy semmi nem elég. Mindig többre és többre volt szükségem.
Elvesztettem azokat, akiket a legjobban szerettem, elvesztettem a
látásom, s ekkor vált igazán fontossá számomra, hogy választ keressek
erre az ürességre. Hálás vagyok ezekért a fájdalmakért, mert az élet
lényeges kérdéseihez vezettek el engem!<br><br></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Ami nekem lényeges kérdés volt</b></u></span></p><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>
</b></u></span><p><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Létezik olyan valaki, akit ha megszeretek, nem kell elveszítenem
soha? Aki mindig elérhető és úgy szeret, ahogy vagyok? Akinek nem kell
megfelelnem? Aki segít nekem, hogy őszintén tudjak szeretni, ne csak
azért, hogy viszont szeressenek? Létezik egyáltalán önzetlenség a
világon?</b></u></span> <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Ezt például nem tudtam soha elképzelni. Adok-kapok rendszerben
tudtam csak gondolkodni, hiszen csak a feltételes szeretet törvényét
ismertem, s nem is láttam kiutat ebből. </b></u></span>Pedig <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>nagyon vágytam rá, hogy a
tetteimet ne a viszonzás reménye hajtsa! Hogy tudjak úgy szeretni, hogy
ne várjak cserébe semmit. Hogy tudjak úgy adni bármit is, hogy ne azt
nézzem, ebből mi lesz a hasznom később. Hogy merjem vállalni a hibáimat
és ne tagadjam le, vagy ne hárítsam át másokra. Hogy őszintén
beszélhessek és cselekedhessem, ne a szeretetéhség diktáljon és
vezessen.</b></u></span> Úgy vágytam arra, hogy egyszer azt érezzem, békességem van,
mindenem megvan, mert valaki annyira erősen szeret, hogy az elég, és
úgy, ahogy vagyok, ismerve minden titkos húzásomat is!Mivel erre nem
láttam esélyt, beletörődtem, hogy nincs kiút; az életem lényege, hogy
megszerettessem magam másokkal, hogy aztán viszonzást nyerjek és ne
fájjon annyira, hogy az édesanyám és a nagymamám már nem élnek.<br></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Szomjoltás</b></u></span></p><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>
</b></u></span><p><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Ilyen lelki körülmények között hallottam 15 éves koromban a Bibliából
egy asszonyról, aki a kúthoz ment vízért és találkozott Jézussal. Ő azt
mondta neki, hogy olyan vizet ad, amitől sohasem fog megszomjazni.
„Igen!" – kiáltottam fel magamban – „Nekem is erre van szükségem!"</b></u></span> –
mert annyit sejtettem, hogy itt a lelki szomjúságról beszélnek. S ahogy
ez a sóhaj megszületett bennem, <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>úgy éreztem, hogy megtaláltam a választ a
magányomra! Azt hirdették, hogy Jézus ma is él, közöttünk van, bármikor
megszólíthatjuk, s annyira szeret, hogy meghalt a mi bűneinkért, az
összesért.</b></u></span></p>
<p>Van valaki, aki ismer, és mégis szeret! Mert azt addig is sejtettem,
hogy bár mások nem látnak belőlem szinte semmit, Ő mindent lát. És mégis
szeret! És mégis szeret!!! Ennek bizonyítéka, hogy hagyta magát
megölni, amikor a Földön járt. Mindig ez a bizonyíték lebeg a szemem
előtt, ha elkezdek kételkedni a körülmények miatt. Ha csak ez az egy
dolog lenne az életemben, ami pozitív, már akkor is teljes lenne, de<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>
Isten megajándékozott az évek során olyan emberekkel, akik ha kellett,
anyám helyet anyáim voltak, sok testvért kaptam, akiknek a hite és
szeretete erősített és erősít, van férjem és vannak gyerekeim, s közben
Isten családjához tartozom!<br></b></u></span><br></p>
<p style="text-align:left"><b><img style="float:right" src="http://talita.hu/images/leona1.jpg" alt="leona1" height="368" width="245"><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u>Honnan van erőm, hogy vakon is aktív életet éljek?</u></span></b></p>
<p>Sokan kérdezik, hogyan tudok vak emberként annyi mindennel
foglalkozni. Három gyermekünk van, blogot írok, énekelek a Para-ra
Gospel Kórusban, és tanulok. Istentől kérem az erőt, aminek segítségével
ezekre képes vagyok.<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> Az Ő erejét használom a mindennapokhoz, mert azt
tapasztaltam, hogy az enyém nem elég ahhoz az élethez, amire vágyom. </b></u></span>
Márpedig én mozgalmas és színes életre vágyom, amiben őszintén
szerethetek!<br><br></p>
<p><b><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u>Hogyan dolgoztam fel, </u></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u>hogy nem látok?</u></span></b></p>
<p>Erre a válaszra is mindig sokan kíváncsiak. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A legnagyobb értéknek azt
tartom, hogy a mindenható Isten úgy szeret, </b></u><u><b>ahogy vagyok</b></u></span>, s <span style="background-color:rgb(255,255,0)">ahhoz, hogy
lássam a Tőle kapott élet szépségét, csodáit, <u><b>a nyitott szívemre van
szükség csupán.</b></u></span> Ha egyszer mégis valamilyen csoda folytán látnék, az már
csak hab lenne a tortán. A boldogságom nem ettől függ! Van egy dal,
aminek a szövegében egy mondat sokat adott: „Csak nézlek, csodállak,
szebb vagy, mit szem láthat". Amíg el tudtam idáig jutni, hogy így
gondolkodjam erről, az egy hosszú folyamat eredménye.<br><br></p>
<p><b>Sok erőt szabadít fel, amikor nem cipelek <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u>felesleges terhek</u></span>et</b></p>
<p><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Teher az, amikor megbántok valakit, amikor irigy vagyok valakire,
amikor aggodalmaskodom, amikor nincs bennem kitartás, amikor nincs
bennem szeretet. Ezek nagyon tudnak nyomasztani</b></u></span>. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Ha nem szabadítana meg
tőlük valaki,</b></u></span><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> előbb-utóbb biztosan összeroppannék a bűntudat súlya
alatt! </b></u></span><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>De mindig felszabadít az a tény, amiről mélyen meg vagyok
győződve: </b></u></span>Jézus halála elég fizetség az én Isten elleni múltbéli,
jelenlegi és a jövőbeni lázadásaimért, szeretet nélküli önzéseimért.</p>
<p>Horváthné Dunaveczki Leona: felmentve!!!</p></div>