<div dir="ltr"><div><a href="http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2014/tv1408/lukacsi.html">http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2014/tv1408/lukacsi.html</a><br></div>ÜdvözleteL.<br><br><b><font face="Arial,Helvetica">Lélekben amatőrcsillagász maradtam </font></b>
<br><b><font face="Arial,Helvetica">Beszélgetés Kiss László akadémikussal</font></b>
<br>
<hr align="LEFT" size="1">
<p><img src="http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2014/tv1408/l1.jpg" align="LEFT" height="250" hspace="5" width="268"><i><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">Kiss
László akadémikus, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont
Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet kutatóprofesszora, aki itt hozta
létre kutatócsoportját az MTA Lendület Programjának keretében. Tagja a
Magyar Csillagászati Egyesület elnökségének, és főszerkesztője az Egyesület
hírportáljának. Fontosabb nemzetközi együttműködései közül kiemelkedő a
svájci vezetéssel készülő CHEOPS exobolygó-kutató űrtávcső projekt, amiben
a miskolci Admatis Kft. ipari partnerként kb. 1,2 kg-nyi „magyar vasat”
készít. A 2017 végén, 2018 elején pályára állítandó űrtávcső tudományos
előkészítő programjában az exoholdak kimutatásához optimális megfigyelési
stratégia kidolgozását végezi munkatársaival. Emellett kutatócsoportjával
folytatja az adatgyűjtést az átalakított üzemmódú Kepler-űrtávcsővel. Tervei
között szerepel a 2020-as évek 1 milliárd dolláros Large Synoptic Survey
Telescope (LSST) megfigyelő csillagászati vállalkozásában való részvétel,
és a Tejútrendszer szerkezetének feltérképezése a „big data” technikáinak
alkalmazásával. </font></font></i>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Pár évvel ezelőtt az
egyik rádióműsorban egy vallásfilozófus volt a vendég, s a riporter első
kérdése szó szerint így hangzott: Most akkor van Isten, vagy nincs Isten?
Én nem leszek ennyire kemény, csak azt kérdezem, most akkor hány univerzum
van – úgy körülbelül?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Egy biztosan. Hogy ezen
kívül van-e még, azt nem tudjuk, én legalábbis nem tudom, de szerintem
itt a Földön más se. A Teremtő, ha van ilyen, valószínűleg tudja, ő viszont
most nem ül közöttünk. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Ezek szerint csökken
a valószínűsége annak, hogy valamelyik Univerzumban, valamelyik galaxisban,
valamelyik bolygó egyik városában, az ottani kávéházban két pasas éppen
az Univerzumról beszélget…</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Ha van, akkor remélem,
hogy egy szép hölggyel beszélget az ottani Lukácsi Béla. De komolyra fordítva
a szót, ebben az a kérdés rejlik, hogy ez-e az egyetlen Univerzum, amelyről
jelenleg tudunk. A helyzet az, hogy a Világegyetem, ahogy mi, megfigyelő
csillagászok ismerjük, sokkal unalmasabb annál, mint amit esetleg az egzotikus
elméletekbe belelátunk. Ezeket a multiverzum-elméleteket, amelyek szerint
sok Világegyetem van, s adott esetben valamelyikben minden ugyanúgy van,
mint itt, el tudom képzelni, de csak sci-fi-témának. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">–<i> Akkor maradjunk a mi
kis világunknál, az is elég nagy. Hány útlevele van most?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Kettő, de lehetne három
is, mert hármas állampolgár vagyok. Van, aki a kulcstartókat, van, aki
a hölgyeket, mások a bélyegeket gyűjtik, én egy időben az állampolgárságokat
gyűjtöttem. Szabadkán születtem, s a Vajdaságban éltünk, vagyis a Jugoszláv
Szocialista Szövetségi Köztársaságban, aztán ez Kis-Jugoszlávia lett, abból
is volt háromféle változat, most pedig Szerbia van. 1999 és 2001 között
bevándoroltam Magyarországra, majd később Ausztráliába is. Negyedik állampolgárságot
már nem szeretnék. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Amikor átjött Magyarországra,
háborús idők voltak, vagyis katonaszökevénynek minősült?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Annak. 1991 augusztusában
behívót kaptam, voltam is sorozáson Magyarkanizsán. A horvát frontra vittek
volna harcolni, de előtte két hónappal felvettek a szegedi József Attila
Tudományegyetemre. Egy pénteki napon volt a sorozás, szombaton már Szegeden
voltam, s felkerestem a későbbi témavezetőmet, Szatmári Károlyt. Elmondtam
neki, hogy szükségem lenne egy olyan papírra, amelyik igazolja, hogy az
egyetemhez tartozom, s kapok onnan valami ösztöndíjat. Kaptam is egy szép
pecsétes papírt, amivel sikerült elhalasztanom a szolgálatomat a jugoszláv,
majd a szerb hadseregben. Ez 1999-ben lejárt, de akkor meg a Koszovó miatti
háború dúlt, s most már tényleg katonaszökevény lettem. Hivatalosan nem
tudtam tovább halasztani, de azt mondtam, hogy nem megyek haza, majdcsak
lesz valahogy. A Milosevics-rendszer bukása után aztán jött egy általános
amnesztia. Tehát nem voltam se hős, se üldözött, de azért megérintettek
az események. Jugoszlávia szétesése, a polgárháború nagyon súlyos élmény
volt. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Az egyetemet tehát itt
végezte Szegeden, de szinte mindjárt utána egy pályázattal elment Ausztráliába,
ahol végül is hét évig maradt. Hol vált igazi csillagásszá, itt Magyarországon
vagy Ausztráliában?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Természetesen Magyarországon.
A doktorimat 2000 februárjában védtem meg Szegeden. Fizikusként végeztem,
de csillagászati témákkal kezdtem el foglalkozni, részt vettem a csillagászati
képzés létrehozásában, nagyon sokat oktattam is az első időkben. Tehát
a csillagásszá válásom mindenképpen a szegedi egyetemhez kötődik. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Miért éppen Ausztráliába
pályázott? Valamiért az a közkeletű hiedelem, hogy a csillagászat vezető
központjai az Egyesült Államokban vannak, esetleg néhány helyen Európában.
Rosszul tudjuk?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Igen. Az ausztrál csillagászat
világszínvonalú, nem véletlen, hogy van csillagász Nobel-díjasuk is, Brian
Schmidt, aki tizenkilenc évvel ezelőtt épp az Egyesült Államokból vándorolt
be. Rádiócsillagászatban a világ egyik központja, és nagyon erősek a műszerek
fejlesztésében és építésben is. Tízmillió lakosra vetítve, Ausztráliában
háromszor annyi csillagász van, mint nálunk. Arra pedig, hogy hogyan kerültem
oda, nagyon egyszerű a válasz: világot szerettem volna látni. 2002-ben
a Sydney Egyetem meghirdetett egy állást, ami annyira az én szakértelmemről
szólt, hogy éppen csak az nem volt odaírva, hogy a pályázó keresztneve
pedig legyen László. Megpályáztam és megnyertem. Eredetileg kétéves szerződés
volt, s úgy voltam vele, hogy jó, majd csak lesz valahogy, két évre elmegyek,
megnézem a déli féltekét. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Nyilván azért hosszabbíttatta
meg a szerződést, mert jól érezte ott magát. Miért jött haza mégis?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Három okból. Először is,
mert Ausztrália eszméletlenül messze van. Amíg fiatal az ember, azt mondja:
a világ túlfele, 17 ezer kilométer, na és? Ausztrália minden szempontból
nagyon jó hely, de Európába az út 30 óra, Los Angelesbe 14 óra. Nincs az
az ülőgumó, amelyik ne alakulna kockává az ilyen hosszú repülőutakon. Gyűlölöm
már a repülést. A másik ok, amit emigráns magyar barátainknál láttam, hogy
a gyerekeik egymás közt angolul beszélnek, ami nagyon nem tetszett nekem.
Két fiam született Ausztráliában. Nagyon radikális nézeteket vallok a nacionalizmusról,
a legjobb nacionalista a halott nacionalista. Jugoszlávia példája megtanította
nekem, hogy a sovinizmusba átmenő nacionalizmus katasztrófákat okoz. Ettől
függetlenül, magyarnak lenni nekem jelent valamit. Nem tudtam elviselni
a gondolatot, hogy a gyermekeim ezt ne éljék meg, minden jóval és rosszal
együtt. Gyakran udvariatlanok, tahók vagyunk, többen nem szeretjük egymást,
néha úgy érzem, élhetetlen az ország, van mélyszegénység és sok szociális
probléma, de van magyar irodalom, magyar kultúra, van nagyon szép Budapest…
Magyarország alapvetően szép ország, s ez az egyveleg így együtt nagyon
fontos számomra. Nem akartam, hogy a gyerekeim kimaradjanak ebből. Kapják
meg a lehetőségét annak, hogy legalább 18 éves korukig ők is magyarok,
aztán felnőttként adott esetben dönthetnek úgy, hogy „hazamennek” Ausztráliába.
A harmadik ok pedig az volt, hogy a MTA 2009-ben, a most leköszönt Pálinkás
József vezetésével, megalkotta a Lendület Fiatal Kutatók Programot a külföldön
élő fiatal magyar kutatók hazacsábítására. Engem is hazacsábítottak. Nem
bántam meg. </font></font>
</p><p><i><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– És csinálhatta azt,
amit csinálni szeretett volna…</font></font></i>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Csinálhattam azt, amit
távol a világ közepétől – ami egyrészt Európa, másrészt az Egyesült Államok
– kevésbé tudtam csinálni. Itt olyan tudományos együttműködésekben tudok
részt venni napi gyakorisággal, amilyenekben Ausztráliából nem lenne lehetséges.
Ausztrália hiába a világ egyik vezető tudományos nagyhatalma, mégiscsak
egy félreeső sarokban van. Európában a lehetőségek sokkal színesebbek,
gazdagabbak, sokkal merészebben tervezhetek, s ennek az egyik fő oka, hogy
Magyarország az EU tagja. És ez maradjon is így. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>A cikkeinek az idézettsége
is mintha nagyobb lenne, mióta itthon van. </i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Tény, hogy a Lendület Program
segítségével megalapított kutatócsoportom nagyon produktív. Okosak, ügyesek
vagyunk, van, aki szép is a csoportban, de alapvetően arról a szerencsés
helyzetről van szó, hogy a csoport működésének a beindulása egybeesett
a Kepler-űrtávcső megfigyeléseivel. Tehát való igaz, hogy a mutatók megugrottak.
Ez fontos, mert a pályázatok értékelésénél ez akár 50%-ot is jelenthet.
Lehetek én akármilyen okos, ha nem tudom demonstrálni. Nagyon kicsi a határ
a nyerés és a nem nyerés között. Azt kell mondanom, hogy amióta itthon
vagyok, nem panaszkodhatom. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Azt is szerencsének
vehetjük, hogy abban a korban lehet csillagász, amikor hihetetlen technikai
felfutás van. Van egy híres fénykép a Hubble-ról, amint a hidegben ott
kuporog a nagy távcső észlelőjében. Most már egészen mások a technikai
lehetőségek. Ebből a szempontból Magyarországon mi a helyzet? </i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Igen, egészen mások a lehetőségek.
Most elsősorban nem magamról, hanem az intézetünkről beszélek. Több űrtávcső-programban
is benne vagyunk, például Herschel, Kepler K-2, Gaia, CHEOPS, Plato, tehát
benne vagyunk a fősodorban. </font></font>
</p><center>
<p><img src="http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2014/tv1408/l2.jpg" height="300" width="273">
</p><p><i><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">A magyar részvétellel
épülő CHEOPS exobolygó-kutató űrtávcső 2017 végén kerül Föld körüli pályára
(kép: University of Bern)</font></font></i></p></center>

<p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">–<i> De van a piszkéstetői
csillagvizsgáló is, amelyik azért nincs a topon.</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Csoportunknak az egyik
vállalása az is, hogy a műszereinket felújítjuk, modernizáljuk, lecseréljük
a detektorokat, alkalmassá tesszük a távérzékelésre. Éppen azért, hogy
a szegény hallgatók ne fagyjanak szét a kupolában dideregve. Az Akadémia
tett pénzt az infrastruktúrába, nagyon komoly műszerfejlesztések voltak,
illetve vannak jelenleg is. Amit a magyar asztroklíma alól egyáltalán meg
lehet csinálni, azt meg tudjuk csinálni. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Kutatócsoportja az exobolygókkal
foglalkozik…</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– És a csillagok szerkezetével.
A Kepler-űrtávcső nagyon sok mindent „letett az asztalra”. Ha a következő
50 évben valahol találunk életet, az valószínűleg exohold lesz, s nem exobolygó.
Az exobolygók és a körülöttük keringő holdak kimutatásának a lehetősége,
az elméletek kidolgozása, numerikus tesztelése, új műszerek megépítése
a szívem csücske. Egyik posztdoktori kutatónk, Simon Attila, akinek a doktori
értekezése az exoholdak detektálásáról szól, most egy évig a Berni Egyetemen
van, s részt vesz a 2018-ban pályára állítandó CHEOPS-űrtávcső előkészítő
munkálataiban, a detektálás optimalizálásában, a megfigyelési stratégiák
kidolgozásában. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Elképesztően nagy kihívás
lehet a holdakat észlelni, mert azok a bolygóknál sokkal kisebbek.</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Ha egy bolygókorong vonul
a csillagkorong elé, akkor nagyon jellegzetes, téglalap alakú fénycsökkenés
áll elő. Ha a bolygónak van holdja is, akkor a bolygónak is van egy kis
„gödre” a fényességváltozásban, és lesz egy további is, ami sokkal kisebb,
és időben elcsúszik. Ez a holdé. Ennek a felfedezése még nagyobb pontosságot
igényel. Van egy nagyon jó ötlet, most ezen dolgozunk, ebből írunk cikket.
A szegény ember exoföldje, a mi Földünk a Naprendszerből észlelve. Megnéztük,
hogy 2015–2020 között hány olyan jelenség lesz, amikor a Föld és a Hold
egy naprendszeri égitestről nézve elvonul a Nap előtt. És akkor annak az
égitestnek a fényében kereshetjük a Föld és a Hold jelét. 2015 áprilisában
a Massalia kisbolygó felszínéről nézve a Föld és a Hold elvonul a Nap előtt.
A Massalia, amelyik egy kis kődarab, visszaveri a Nap fényét, s mi mérjük
majd, hogy ebben látjuk-e a Földnek és a Holdnak a jelét. Tulajdonképpen
a bolha „alkatrészén” a pattanásnak a kis pörsenő száraz darabkáját nézzük. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Önök találták ki a módszert?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Nem. Az ötletet egy spanyol
csoport cikkéből vettük. Ők éppen Chilében voltak, amikor a Vénusz átvonult
a Nap előtt. Ez onnan nem látszott, de a Hold igen. És azt nézték, hogy
a Napnak a Holdról vis.szavert fényében tudják-e észlelni a Vénusz hatását.
Tudták. Ez adta az ötletet, hogy nézzük meg, hány ilyen jelenség lesz a
közeljövőben. Ezzel a módszerrel tudjuk tesztelni, hogy képesek vagyunk-e
megtalálni a jelet ott, ahol biztosan tudjuk, hogy van. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1"> – <i>A munkájuk tehát
nagyrészt abból áll, hogy ülnek a számítógép előtt és elemzik az adatokat?</i></font></font>
<br><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1"> </font></font>
<br><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Igen, a modern csillagász
ezt csinálja, akár „elméletész”, akár „megfigyelész”, akár csak „adatbuherátorász”.
Olyanok már csak kevesen vannak, akik elvannak a papírral és a tollal.
Annyira bonyolultak az egyenletek, hogy azokat már csak numerikusan lehet
megoldani. Akármilyen rendszert vizsgálunk, számítógép kell hozzá. Most
jön az a korszak, amikor a felfedezésekhez nagy adathalmazok elemzésével
jutunk. Aki a saját távcsövével „mammog” a kupolában, az is digitális detektorokkal
dolgozik, és ha nem is terabájtokban, de gigabájtokban méri az adatait. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">–<i> Ez elképesztő lehetőség.
A Plútót ötven évig keresték, mire 1930-ban megtalálták. Az utolsó egy
év arról szólt, hogy a felfedező, Clyde W. Tombaugh átnézte a fotólemezeket,
amelyek egy négyzethüvelykjén is százezernyi objektum látszott. Mennyi
idő alatt találták volna meg a Plútót, ha létezett volna már a mai technika?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Nehéz megmondani. Tíz év
múlva megépül a Large Synoptic Survey Telescope 8 méteres távcsöve, az
egy hét alatt felfedezné. De ez még nincs meg, azokkal az égbolt-felmérő
programokkal, amelyek most futnak, egy évbe is beletelne, mire kidobná,
hogy hoppá, van itt egy Plútó-szerű égitest. Ez a technika olyan, mint
egy fekete lyuk, egyre több csillagászt szippant magába. Most már nem az
az érdekes, hogy mit csinál egy csillag, hanem az, hogy mit csinál százmillió
csillag, mit csinál százmillió galaxis. Adott esetben ez a százmillió galaxis
föltérképezi számunkra az egész Univerzum tágulását. Amikor egyetemistaként
elkezdtem a csillagászatot művelni, éjszakákat töltöttem azzal, hogy a
távcsővel és valamilyen egyszerűbb műszerrel meredtem az ég egy pontjára.
Azt az egy csillagot néztem és mértem, hogyan változik a fényessége, a
színe, később azt, hogy mekkora a sebessége, milyen a spektruma. Húsz évvel
ezelőtt még egyedi csillagokat vizsgáltam. Ez már senkit nem érdekel. Most
már a struktúrák felé kell orientálódni. Nem egy pulzáló csillag vizsgálata
az érdekes, hanem az, hogy 50 ezer pulzáló csillag hogyan adja ki a Tejútrendszer
szerkezetét.</font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Ha a klasszikus távcsöves
észleléseknek már nincs is akkora szerepük, azért a csillagászhallgatókat
fölviszi a kupolába kicsit fázni?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Mindig „kizavarom” őket.
Vallom, hogy ki kell menni a kupolába, nem azért, hogy ott csinálják a
tudományt, hanem hogy picit beleérezzenek a dolog szépségébe. Nem biztos,
hogy az lenne a jó, ha mindenki úgy szeretné a csillagászatot, mint én.
Sok ilyen bolond nincs, akinek a hobbija is az, ami a munkája. Amikor hazamegyek,
felütöm a laptopot és csillagászati híreket írok a <a href="http://www.csillagaszat.hu">www.csillagaszat.hu</a>
oldalra. Mindenesetre szeretném, ha a diákok nemcsak értelmi, hanem érzelmi
kapcsolatba is kerülnének a csillagászattal. Persze, lehet, hogy valaki
az egyenletek imádatán keresztül jut el az asztrofizikához, és lesz szupertudós,
anélkül, hogy valaha is távcsőbe nézett volna. Enélkül is el lehet végezni
az egyetemet, s a kollégák nagyon nagy hányada úgy is végzi el, hogy nem
nézett távcsőbe. Nekem a legnagyobb gyönyör kiállni az ég alá és szép,
derült, holdmentes, fényszennyezés-mentes, ordibálószomszéd-mentes, ugatókutya-mentes
éjszakán fölnézni, tátott szájjal rácsodálkozni, hogy milyen szép. Rémes
ember vagyok, mert lélekben amatőrcsillagász maradtam. Ha véletlenül derült
ég alá kerülök, akkor viszem a kis távcsövemet és nézelődöm. Egy időben
szerettem kvazárokat keresni. Egy 14–15 magnitúdósat viszonylag könnyű
megtalálni. A legtávolabbi, amit láttam, olyan 5 milliárd fényévre volt.
Ez a 90-es évek közepén történt a Bakonyban. Egy 44 cm-es távcsővel néztem
a fénypontot, majd kifolyt a szemem. Azok a fotonok éppen akkor indultak
el, amikor a Föld kialakult. Ez olyan kozmikus perspektívát ad nekem, amit
nem nagyon tudok mással helyettesíteni. Máig emlékszem arra az éjszakára,
arra a borzongásra. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Azokat a nagy távcsöveket,
például a Chilében levőket, látta?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Szeretném látni. A legnagyobb
távcső, amit használtam, 4 méteres volt. Közvetve használtam 8, sőt 10
méterest is, Chilében azonban még nem jártam. De szeretnék, s ennek – reményeim
szerint – pár éven belül valódi oka is lesz. Az ESO, az uniós országok
nagy csillagvizsgálója Chilében van. És az ESO-ba mi is szeretnénk belépni.</font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Enélkül esélyünk sincs
észlelési időt kapni?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– De igen, a 1997-es év nagy
tavaszi üstökösét, a Hale-Bopp-ot, 14 évvel a nagy napközelsége után, éppen
a chilei 8 m-es nagy VLT távcsővel mérték meg nekünk. Beadtunk egy pályázatot,
és el is nyertünk rá 6 óra távcsőidőt. Egy asszisztens felvette az adatokat,
amiket aztán az interneten elküldött nekünk. Tehát magyar csillagászok
is kaphatnak időt, ha elég ügyesek. Ha tagok lennénk, nagyobb eséllyel
kapnánk, de elsősorban jó tudományt kell csinálni. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Taggá válásunk ügyében
Ön is tud valamit tenni?</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Nem, de a főigazgatónk,
Ábrahám Péter januárban járt nem hivatalos megbeszélésen az ESO vezérigazgatójánál.
Ekkor tudtuk meg, hogy a belépés 2 milliárd forint lenne. Ez annyi, mint
1 kilométer autópálya megépítésének a költsége. Az éves díj pedig 300 millió
forint. Ez alapvetően politikai, csak azután pénzügyi kérdés. </font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– <i>Gondolom, a politikusok
ilyenkor megkérdezik, hogy mi értelme van a csillagászatnak…</i></font></font>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– A döntéshozók mindig megkérdezik,
hogy miért adjunk erre vagy arra pénzt. Nekünk pedig válaszolnunk kell,
mert ha nem tudunk válaszolni, akkor lesöpörnek bennünket. Azt szoktam
mondani, hogy a csillagász akkor tesz fel jó kérdéseket, ha azok megválaszolásához
technológiát kell fejleszteni. Erről szól a csillagászat utolsó 300 éve.
Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a csillagászat az egyetlen ilyen tudomány.
De a csillagászat mindig technológia-generáló erő volt. Amikor a távcsövek
nem voltak elég jók, de szerettük volna élesen látni a csillagokat, francia
optikusok kifejlesztették az akromatikus lencsét. A csillagászok ott bábáskodtak
a radar születésénél, mert korábban felfedezték, hogy léteznek égitestek,
amelyek rádióforrások. A digitális képalkotás technikáját, a hamis színes
képkészítést a 80-as években dolgozták ki. Ezzel működik az összes okostelefonba
épített kamera. Az algoritmusokat hozzá csillagászok vagy részben csillagászok
csinálták. De ilyen a drótnélküli technika, a wifi is. Hosszas pereskedés
után a szabadalmi jog tulajdonosának egy ausztrál rádiócsillagászt ismertek
el, aki dúsgazdag lett belőle. Kidolgozott egy matematikai módszert, amit
ma a routerek egymás közötti kommunikációjában használnak fel. Az eredeti
kérdés az volt, hogyan lehet rekonstruálni egy 3 milliárd fényévre levő
kvazárt, amelyiknek a rádiósugárzása különböző csillagközi felhőket bejárva
más-más úton jut el hozzánk. Aztán az egymástól távol eső rádiótávcsöveket
is össze kellett kapcsolni. Ezt a módszert fejlesztették tovább, hogy ne
kelljen kilométernyi drótokat kihúzni, anélkül is lehessen kommunikálni.
Tehát a tudomány, a csillagászat által felvetett kérdések a nagyközönség
számára többnyire teljesen érdektelenek. Kit érdekel egy tőlünk 3 milliárd
fényévre levő kvazár? De a válaszhoz kifejlesztett technológia igenis bevonulhat
a hétköznapokba. Említhetném az adattömörítést is, aminek a módszerét a
Galileo űrszonda gyorsabb adatátviteléhez fejlesztették ki. </font></font>
</p><p><i><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Érez valamiféle elégedettséget,
illetve örül, amikor egy csillagászati hírt talál az átlagembereknek szóló
médiumokban?</font></font></i>
</p><p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">– Sokszor lehet bosszankodni,
mert borzasztóan sok nagyon rossz hír van. Néha az ember már nem is tudja,
hogy nem a Hírcsárdában olvassa-e őket. De azt mondom, hogy kötelességünk
ezeket figyelni és pozitív, proaktív viszonyt kialakítani a médiával. Ezért
aztán, amikor valami esemény, jelenség kapcsán valamelyik kereskedelmi
tévétől hívnak, hogy jönnének a híradójukhoz forgatni, nem szoktam elzavarni
őket. És nem azért, mert szeretem önmagamat látni a tévében, hanem mert
minket azért tart el az állam, hogy tájékoztassuk az embereket arról, hogy
mivel is foglalkozik a csillagászat. És ennek a fő eszköze a média, akár
tetszik, akár nem. A tudósoknak részt kell venniük a tudományos ismeretterjesztésben.
A magam részéről a proaktivitást annyira komolyan gondolom, hogy szabadidőmben
egy egész csillagászati hírportálnak vagyok a főszerkesztője. Aki ezt olvassa,
rossz ember nem lehet.</font></font>
</p><div align="right">
<p><font face="Arial,Helvetica"><font size="-1">Az interjút készítette: LUKÁCSI
BÉLA</font></font></p></div><br></div>