<div dir="ltr"><h1 class="">VI. Pál pápa életszentsége </h1>

<div class="">2014. május 18. vasárnap 12:01<br><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/vi-pal-papa-eletszentsege">http://www.magyarkurir.hu/hirek/vi-pal-papa-eletszentsege</a><br></div>

<h3 class="">Május 9-én, pénteken délután Ferenc pápa 

magánkihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, és engedélyezte több 

dekrétum, kihirdetését. Ezek közé tartozik az a dekrétum, mely alapján 

október 19-én VI. Pál pápát boldoggá avatják. <u>Kránitz Mihály teológus </u>

írásában <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u>a boldoggá avatás okát, az egykori egyházfő életszentségét 

vizsgálja.</u></span></h3><p><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=53033&amp;img=o_000_arp2291306.jpg"><img style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=53033&amp;p=1&amp;img=c_000_arp2291306.jpg" alt="" border="0"></a></p>

<p>A Szenttéavatási Ügyek Kongregációja az 1993. április 26-án 

megkezdett boldoggáavatási eljárást követően 2012. december 10-én 

elismerte, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>VI. Pál pápa hősies fokon gyakorolta az erényeket. XVI. 

Benedek pápa ezután jóváhagyta azt a dekrétumot, amely által VI. Pál 

megkapta a tiszteletreméltó címet, és megvizsgálták a boldoggáavatásához

 szükséges csodát, amely a közbenjárására történt.</b></u></span> <u><b>Egy kaliforniai 

magzat megmagyarázhatatlan gyógyulásáról van szó. Anyja annak ellenére 

döntött a magzat kihordása mellett, hogy az orvosok abortuszt 

javasoltak, menthetetlennek ítélve a születendő gyermeket. A ma 17 éves 

ifjú anyja akkor VI. Pál pápa közbenjárását kérte imájában. </b></u><br><br><strong>Egy papi hivatás kezdete</strong><br><br><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b><em>Giovanni Battista Montini</em>,

 a későbbi VI. Pál 1897. szeptember 26-án született </b></u></span>az 

észak-olaszországi Concesióban <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>jómódú polgári család</b></u></span>ban. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Gyenge 

egészség</b></u></span>e miatt valamennyi tanulmányát magántanulóként végezte el. 

Alkalmatlannak minősítették a katonai sorozásnál is. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Édesapja <em>Giorgio Montini</em> ügyvéd és politikus</b></u></span> volt, <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>édesanyja <em>Giuditta Alghisi</em>

 Bresciában a Katolikus Nőegyletet vezette</b></u></span>. Két testvére: Lodovico és 

Francesco. A mély katolikus hitet a családjától kapta. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>A papi hivatás 

korán megszületett az ifjúban</b></u></span>, de törékeny alkata miatt otthon végezte 

el a teológiai tanulmányait. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>23 éves korában szentelték pappá</b></u></span>, majd 

Rómában tanult tovább, ahol a helyettes államtitkár <em>Pizzardo</em> segítette és <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>a vatikáni államtitkárságra</b></u></span> került, ahol több mint harminc éven át szolgált XI. Piusz és XII. Piusz pápák alatt.<br>

<br><strong>Érzékenység a társadalmi élet kérdései iránt</strong><br><br>A

 tehetséges fiatal pap életét <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>mély barátságok</b></u></span> jellemezték. Minden 

érdekelte, ami az embereket a világban érintette. A fiatal 

egyetemistákkal, <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>a születő keresztény demokrácia vezetőivel</b></u></span> az 1920-as 

évek végétől megtalálta a hangot és a később tragikus körülmények között

 elhunyt olasz miniszterelnökkel, <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b><em>Aldo Moró</em>val már ekkor szoros

 kapcsolatot tartott. </b></u></span>A vatikáni munkahelyén szinte az egész világ 

problémáival megismerkedett. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Ellenállt a Mussolini vezette fasiszta 

diktatúrának</b></u></span>. A II. Világháború idején a segélyakciók szervezésében 

vette ki a részét. A háború utáni politikai helyzetben a radikalizmus 

helyett <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>a szociális kérdések iránti fogékonyság</b></u></span>ot képviselte. 1954-től 

lett Milánó érseke, ahol eddigi tapasztalatait felhasználva <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>a munkások 

felé fordult</b></u></span>. Itt érte a I<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>I. Vatikáni Zsinat meghirdetése</b></u></span>, melynek első 

ülésen maga is részt vett 1962-ben. Montini pápa veszi át a zsinat irányítását XXIII.

 János a II. Vatikáni Zsinat első ülése után súlyos beteg lett, de 

hamarosan felépült, ám a következő hónapok nem hoztak javulást a pápa 

egészségében. Húsvét és pünkösd között rohamosan csökkent az életereje. 

<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Nyolcvankét évesen, 1963. június 3-án este halt meg</b></u></span>. A „jó János 

pápáról” elmondható, hogy természetéből fakadó nyitottsága és 

szívélyessége megnyerte a püspököket és a püspöki karokat. Az a 

képessége, hogy minden ember szívét megérintse, a XX. század 

legnépszerűbb és legszeretettebb pápájává tette. Egy kérdést azonban 

újra és újra feltesznek a teológusok és az egyháztörténészek: <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>„Vajon 

hosszú távon megvolt-e benne a szilárdság ahhoz, hogy kitűzött céljait 

környezetének befolyásával szemben is érvényesítse?”</b></u></span><br><br>XXIII. János pápával egy időben érlelődött az egyház következő legfőbb pásztorának a személyisége. <em>Giovanni Battista Montini</em>

 milánói érseket 1963. június 21-én választották meg pápának. János pápa

 után most egy Pál pápa következett. Ahogy János apostol lelkesedése 

meghatározta a kibontakozó egyház kezdetét, a tanítás elmélyítése és 

továbbadása azonban Pál apostolra várt, ugyanígy követte XXIII. Jánost 

VI. Pál pápa.<br><br><span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Pápasága kezdetétől VI. Pál teljesen tudatában volt

 szerepének, mely a mindenkori Péter-utód számára kijelöli a hitben és a

 testvéri szeretetben való egység útját. </b></u></span>Sohasem engedte, hogy a 

rábízott kétezer éves katolikus hagyomány bármilyen módon sérülést 

szenvedjen. Továbbvitte az Egyház megújulását kezdeményező XXIII. János 

pápától származó <em>aggiornamento</em>-gondolatot. Ugyanakkor VI. Pál 

bátor magatartását és a hagyományhoz kötődő kitartó hűségét a zsinat 

utáni időkben sokan félreértették. Az igehirdetés újszerű 

megnyilatkozását tévesen „radikális változásként” állították be, s ezzel

 megkérdőjelezték őszinteségét. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Ő maga a „progresszív” fejlődés melletti

 álláspontját mindig az egyházi struktúrák megfiatalításaként 

értelmezte, mely majd képes lesz a kortárs emberrel és más vallási 

felekezetekkel párbeszédet folytatni. VI. Pál és az ökumenikus mozgalom VI.

 Pál pápa 1963. szeptember 29-ével <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>folytatta elődje, a XXIII. János pápa

 által megkezdett II. Vatikáni Zsinatot</b></u></span>, melyet „nagy utazásaival” is 

hangsúlyossá tett. A mind az öt földrészt (Európa mellett India, 

Amerika, Afrika és Ausztrália) bejárt pápa üzenetei beilleszkedtek a 

zsinati gondolatok közé. Az első apostoli útja 1964 januárjában a 

Szentföldre vezetett, ahol <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>találkozott <em>Athénagorasz</em> ortodox pátriárkával</b></u></span> (1886-1972). A két egyházfő találkozására 1964. január 5-én került sor Jeruzsálemben.<br>

<br>Bár

 a keresztény egységtörekvést a XX. században &quot;pánkeresztény&quot; 

mozgalomnak tartotta a katolikus egyházi vezetés, <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>az ökumenizmus 

megítélésében a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) változást eredményezett.

 </b></u></span>VI. Pál pápa beszédeivel, hivatalos megnyilatkozásaival és történelmi 

tetteivel új utat nyitott a katolikus keresztény egységtörekvés előtt és

 a többi egyház irányába megtett közeledésnek.<br><br>Az igazi áttörés katolikus részről akkor következett be, amikor 1964-ben az <em>Unitatis redintegratio</em>,

 a zsinati határozat a zsinat egyik céljaként a többi egyház felé való 

nyitást nevezte meg. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Kimondta, hogy az ökumenizmus „a Szentlélektől 

van”.</b></u></span> Ezzel elhárult az akadály a katolikusok részvétele elől az 

ökumenikus mozgalom rendezvényein. VI. Pál a párbeszéd pápája VI.

 Pál mint utazó pápa <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>elsősorban a párbeszéd pápájaként kívánt 

megjelenni.</b></u></span> A dialógus nála magában foglalta a befogadást, az 

odafigyelést, vagyis mindazt a magatartást, amelyet egy értelmiséginek 

követnie kell. 1964. augusztus 6-án jelent meg <em>Ecclesiam suam</em> 

kezdetű első körlevele, mely körvonalazta a pápának az Egyházról szóló 

meglátásait. Írásának fő gondolata: <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>a párbeszéd az Egyház számára a 

legalkalmasabb eszköz ahhoz, hogy a világ jelen helyzetét és az Egyház 

apostoli küldetését helyesen lássa</b></u></span>. Ebből a nézőpontból kiindulva a pápa

 az Egyház három útját jelölte ki, mint három kört, amelyek egymással is

 találkoznak. Ezek a következők: a „különvált testvérek”, vagyis a nem 

katolikus keresztények, más vallások hívő tagjai és végül a nem hívők. 

<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Az Egyháznak vállalnia kell a párbeszédet azzal a világgal, amelyben él,

 mégpedig a legtávolabbi körtől kezdve mindazzal, ami igazán emberi, 

egészen a katolikus Egyház belső dialógusáig.</b></u></span> Ez a körlevél is mutatja, 

hogy a XXIII. János halálát követő bizonytalanságot áthidalta VI. Pál 

pápa bátorsága és bölcsessége. <span style="background-color:rgb(0,255,0)">A II. Vatikáni Zsinat végén, 1965.

 december 7-én Athénagorasz és VI. Pál egy időben és kölcsönösen 

visszavonták az 1054-es kiközösítést</b></u></span>. A kiközösítés visszavonásának 

tízedik évfordulóján, VI. Pál pápa 1975. december 14-én fogadta a 

konstantinápolyi ökumenikus pátriárka hivatalos küldöttségét Meliton 

metropolitával az élén, s a Sixtus-kápolnában tartott szertartás végén 

lejött az oltártól, <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>leborult Meliton metropolita előtt, és megcsókolta a

 lábát. Mindezt a jelenlévők, és különösen Meliton metropolita 

megdöbbenése kísérte,</b></u></span> akit mélyen megérintett a római főpap rendkívüli 

alázatának a gesztusa.  Az egyház a mai világban VI.

 Pál pápa párbeszédet kezdeményezett a modern világgal, a kor 

társadalmával, más keresztény felekezetekkel és a nagy vallásokkal. 

Érdemben ez visszhangzik <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b><em>Ecclesiam suam</em> (1964) kezdetű első 

körlevelében:</b></u></span> „Az apostolság semmiképpen sem egyezhet bele hitének és 

cselekedeteinek bármilyen kétértelmű kompromisszumába, minthogy 

gyakorlatilag és elméletileg azok határozzák meg és irányítják 

keresztény hitvallásunkat.<span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b> Az úgynevezett irenizmus és szinkretizmus 

alapjában véve nem más, mint az általunk hirdetni kívánt Isten igéje 

hatóerejével és tartalmával ellentétes szkepticizmus.</b></u></span> Egyedül az fogja 

eredményesen betölteni apostoli hivatását, aki teljes hűséggel megtartja

 Krisztus tanítását. Ugyancsak <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>egyedül az tudja magát megóvni az 

elharapózó tévelygések mételyétől, akinek teljesen a magatartásába ment 

át a keresztény tanítás, amit vall.”</b></u></span> A pápa mindezt nyíltan hirdette úgy

 a zsinat alatt, mint a zsinatot követő időkben.<br><br><strong>A zsinat utáni helyzet</strong><br><br>A

 zsinat utáni években (1965–1968) VI. Pál világosan felismerte az 

Egyházon belüli, a helyes úttól való súlyos eltéréseket, amelyek a 

zsinat alatt kidolgozott fogalmak téves értelmezéséből származtak. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>A 

zsinat utáni helyzet nagyon elszomorította VI. Pál pápát és teljesen 

tudatában volt, hogy a viták veszélyeztetik az Egyházat és annak lényegi

 tanítását. </b></u></span><br><br>Amikor az 1968-as év után még súlyosabb kérdések 

merültek fel, bámulatos kitartással őrizte meg és tanította a hit 

elveit, és cáfolta, valamint igazította ki a téves álláspontokat. 

Eltökélt szándéka volt, hogy a római egyházat Krisztusban és a 

hagyományban bármily körülmények között is megtartsa, és a hit fényét 

ragyogtassa fel ott, ahol a tévedés vaksága miatt az elveszett. Ez a 

szándék vezette a <em>Humanae vitae</em> (1968) körlevél 

megjelentetésével is, mely elsősorban az élet védelmét szolgálta. Ennek 

érdekében <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>hirdette meg 1967–1968-ra a Hit Évét 1967. június 29-én a 

Szent Péter-bazilikában ünnepélyes szertartás keretében Szent Péter és 

Pál apostol vértanúságának 1900. évfordulóján</b></u></span>. Az általa írt Isten 

népének Hitvallásában a pápa szándéka az volt, hogy mindenki számára 

érthető módon mutassa be a katolikus hit igazságait.<br><br><strong>Az egészen átadott élet</strong><br><br>A

 sokszor töprengő, de mindig világos elveket valló pápa fáradhatatlanul 

szolgálta az egyházat és vezette az embereket Krisztushoz. Névválasztása

 alapvető szándékát jelezte: Pál apostol példájára örömhírt vinni a 

nemzeteknek. Ezért is hirdette meg az „új evangelizációt” <em>Evangelii nuntiandi</em>

 (1975) kezdetű apostoli buzdításával és szólította fel az egyház 

tagjait a hiteles keresztény tanúságtételre. VI. Pál pápa nemcsak a 

tiarát, a pápai koronát tette le pápasága kezdetén, de egész 

pontifikátusa alatt törekedett az egyszerűségre. <span style="background-color:rgb(0,255,0)"><u><b>Végrendeletében úgy 

intézkedett, hogy holttestét ne balzsamozzák be, és fakoporsóban, földbe

 ásott sírban temessék el a Szent Péter-bazilika altemplomában</b></u></span>. 1978. 

augusztus 6-án, halt meg, és augusztus 12-én temették el elődje, az 

immár Szent XXIII. János pápa mellé. 2014. október 19-én – harminchat 

évvel halála után – joggal várhatja Isten népe, hogy az életszentség 

hírében elhunyt főpásztorát először a boldogok, majd később a szentek 

között tisztelhesse.<br><br>Fotó: Europress/EPU FILES/AFP</p>

<p>Kránitz Mihály/Magyar Kurír</p></div>