<div dir="ltr"><h3 class="" itemprop="name">Néptáncoktatás: ennél aktuálisabb nem is lehetne</h3>
<h5>Interjú Balatoni Katalinnal és Kovács Henrikkel</h5>
<div class="">
<div class="">
<div class="">
<strong>Gyarmati Orsolya</strong><br>
Forrás: <a href="http://mno.hu/csaladhalo/www.csaladhalo.hu" target="_blank">Családháló</a><br>
2014. május 17., szombat 09:57 </div>
</div>
</div>
<div class="" itemprop="description">Vajon miért fontos a néptáncot, a népzenét beépíteni a kisgyerekek mindennapjaiba?</div>
<p>Épphogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>megjelent az óvodásokkal, kisiskolásokkal foglalkozó
pedagógusoknak íródott Így tedd rá! 2. című, a néptáncot, a népdalt, a
népi kultúrát a mindennapokba integráló módszertani könyv</b></u></span>, máris
elfogyott. Sőt már a második kiadás is lassan hiánycikk. A hiánypótló
kötet születéséről és fontosságáról beszélgettünk a szerzőkkel, Balatoni
Katalinnal és Kovács Henrikkel.</p>
<p><em><strong>– A könyv komoly hiánypótlás a néptánc-pedagógiai kiadványok terén, évtizedek óta nem jelent meg hasonló kötet. Mi ennek az oka?</strong></em><br>Kovács
Henrik:<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> Régen az embereket nem kellett tanítani táncolni, mert tudtak.</b></u></span>
Maga a néptánc-pedagógia azonban az utóbbi évtizedek terméke. Csúnya
szóval élve magának a néptáncnak a „felhasználása” is változik. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A
néptánc mindig is azért létezett, hogy az ember jól érezze magát. </b></u></span>Amikor
1931-ben a Gyöngyösbokréta-mozgalom elindult, a néptánc színpadra
került, és a táncházmozgalom megjelenéséig mindössze színpadi műfajként
élt az azt nem művelő emberek tudatában. A néptánc-pedagógia is
leginkább ezt szolgálta: hogy a színpadon jól mutasson a produkció.
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Sok-sok idő eltelt, amíg<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> a néptáncnak újra megjelenhetett az
önszórakoztató funkciója.</span></b></u></span> Ez a szemlélet viszonylag újnak számít.<em><strong></strong></em></p>
<p><em><strong>– A néptánc pedagógiai módszerként való alkalmazása mióta van jelen?</strong></em><br>– K. H.: Ez akár egy doktori disszertáció témája is lehetne…<br>Balatoni
Katalin: <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A néptáncoktatás több mint százéves múlttal rendelkezik. </b></u></span>Bár
Henrik említette a Gyöngyösbokrétát, eredeztethetjük az 1896-os
millenniumi ünnepségtől is. Az oktatás területfüggő volt, és azért már a
1930-as években is létezett gyermektánckönyv, ami abban az időben
módszertani kiadványnak számított. Folyamatosan jellemző volt azonban
az a <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>konfliktus is, hogy a néptánc produkció-központú legyen vagy sem.</b></u></span>
Emiatt nem tudott a néptánc gyökeret verni intézményes szinten az
oktatásban. <u><b>Ez a kérdés egyébként a mai napig nem tisztázott és most is
okoz még feszültséget.</b></u><em><strong></strong></em></p>
<p><em><strong>– Ma is van, aki azt mondja, hogy a néptánc kizárólag színpadra való?</strong></em><br>–
B. K.: Nem azt mondja, hanem úgy alkalmazza. Rengetegen vannak
ilyenek. Nagyon sok pedagógus, akiket igyekszünk megszólítani, úgy
közelít a témához, hogy hogyan tudna megfelelni az elvárásoknak,
például egy szüreti felvonuláson, Luca-napon stb., és sajnos a sok
fellépésre való készülés közben nem jut idő arra, hogy a szabad játékot
biztosítsák.<em><strong></strong></em></p>
<p><em><strong>– A szülők is inkább szereplésorientáltak, vagy megértik,
milyen jótékony hatással lehet a néptánc a gyerek mindennapjaira az
élete minden területén?</strong></em><br>– K. H.: Is-is. Azt azért
fontos hangsúlyozni, hogy sok pedagógus azért helyezi előtérbe a
fellépéseket, mert így nevelték őket. 20-30 évvel ezelőtt mi is úgy
nőttünk fel, hogy a koreográfia, a külföldi út, a fellépés lebegett a
szemünk előtt. Az amatőrmozgalomban és a Magyar Táncművészeti Főiskolán
Lévai Péter volt az első olyan tanárom, aki úgy tanított táncot, hogy
<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>mindenkit hagyott rögtönözni, ami egyébként a népi kultúra lényege.</b></u></span><br>–
B. K.: Amikor elkezdünk azon gondolkodni, hogy mit csináljunk, és mi mi
után jöjjön, mindig megvan annak a lehetősége, hogy próbálkozzunk, és
ezzel együtt akár hibázzunk is. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A pedagógusok életéből ez nagyon
hiányzik: hogy felvállalják, hogy lehet hibázni.</b></u></span> Pedig mennyire jó,
hogy például kirakunk egy ugróiskolát, de nem „jön be” a gyerekeknek,
nem lehet letáncolni, ezért változtatni kell rajta. És <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>itt lép be a
kreativitás: hogy hagyjuk a pedagógusokat és a gyerekeket alkotni,
teremteni.</b></u></span> Mi nem azt mondjuk, hogy itt egy ugróiskola, csak így
rajzolhatod fel, csak így lehet rajta végigugrálni. Egy
gondolkodásmódot szeretnénk megtanítani, hogy hogyan lehet azon
túllátni, hogy ez vagy az a néptánc most épp jó-e az anyák napi műsorba
vagy sem.<strong></strong></p>
<p><em><strong>– Hogyan született meg a könyv ötlete? Azt gondolták,
hogy kell egy ilyen kötetet írni, és majd lesznek emberek, akik erre
nyitottak, vagy már igény mutatkozott rá, és annak igyekeztek
megfelelni?</strong></em><br>– K. H.: Kata, akinek a tanára voltam a
Magyar Táncművészeti Főiskolán, felkért, hogy legyek a konzulense a
szakdolgozatánál, amit arról írna, miket tapasztalt az elmúlt évek
során az óvodai néptáncoktatás terén, milyen módszereket fejlesztett
ki. A dolgozatból könyv lett (Az Így tedd rá! első kötete – a szerk.),
amit aztán még egyszer átgondoltuk, és végül Kata csinált egy
harmincórás akkreditált képzést.<br>– B. K.: Nagyon sokat jártunk
pedagógusok közé, és rengeteget tanultunk a gyerekektől. Aki két éve
volt nálunk képzésen, ma már egészen mást tapasztalna, mint akkor, mert
annyira sokat fejlődött a dolog, és ezt a fejlődést a második kötettel
próbáltuk megmutatni. Felmértük az igényeket, hogy mire van szükség,
hogyan tudunk utat mutatni és ezt foglaltuk össze.<em><strong></strong></em></p>
<p><em><strong>– Milyen ez a képzés?</strong></em><br>– B. K.: A 30
órás akkreditált képzésünkön egy nap a gyerekjátékokról szól, egy a
táncról, egy pedig a folklórral foglalkozik, a végén pedig összegezzük a
tanultakat. Van lehetőség arra is – és erre egyre nagyobb az igény –,
hogy intézmények hívnak meg minket, és az a legnagyobb eredmény és
élmény, amikor egy egész kollektíva, egy munkaközösség látja az egészet,
mert akkor sokkal jobban tudnak egymásnak segíteni, együtt dolgozni.<em><strong></strong></em></p>
<p><em><strong>– <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u>Milyen következménye lehet a színpad-, a szereplésorientált látásmódnak?</u></span></strong></em><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b><br>–
K. H.: A gyerekeket próbáljuk úgy nevelni, hogy a játékon keresztül
juttassuk őket a tánc élményéhez.</b></u></span> Ez azért jó, mert <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>sokszor
tapasztaljuk a negatív előítéletet a tánccal kapcsolatban</b></u></span>, s ezt
<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>igyekszünk kiiktatni, átírni</b></u></span>. Sajnos sokszor olyanok állítanak táncot
színpadra, akik nem értenek hozzá. A néző éppen ezért azt nem élvezi,
unja, látja, hogy szenvednek a fellépők, és az a képzet alakul ki
benne, hogy ez a néptánc, főleg akkor, ha először lát ilyet.<br>– B.
K.: <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>A tanárok sokszor nem tudják felmérni a gyerekek életkori
sajátosságainak megfelelő tananyagot, s olyan elvárásokat támasztanak,
amik az adott korosztályban megvalósíthatatlanok.</b></u></span> Mi pedig<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> azt
szeretnénk, ha a tánc élményt jelentene a gyerekeknek.</b></u></span><br>– K. H.: Az
előítélet oka lehet az is, hogy valaki olyan oktatási rendszerben nő
fel, ahol a néptánc kötelező elemként jelenik meg, de hozzáértő
pedagógus nincs hozzá. Aki így nő fel, az a gyerekét sem küldi majd
néptáncolni. Sajnos <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a teljesítménycentrikusság itt is megjelenik: nem az
a lényeg, hogy élvezze a gyerek, hanem hogy fellépjen mindenféle
rendezvényen.</b></u></span><em><strong></strong></em></p>
<p><em><strong>– Árral szemben úsznak?</strong></em><br>– K. H.: Inkább
úgy mondanám, hogy mi vagyunk a forrás. Sokan gondolkodnak hozzánk
hasonlóan, de nem tudnak kitörni az adott keretek közül.<br>– B. K.:
Alapvetően azért ez egy új szemléletmód, abban az értelemben, hogy a
néptánctanítás gyerekközpontú legyen – pontosabban: amennyire régi,
annyira új. Szokták kérdezni, miért. Pontosan azért akarjuk integrálni
az oktatás minden területébe, mert ez egyszer már nagyon jól működött.
Jelenleg a projektmódszer és a kompetenciaalapú tanítás áll az élen az
oktatásban, és a mi módszerünk mind a kettőhöz remekül csatolható.
Mivel gyerekeknek és gyerekekről szól, ennél aktuálisabb nem is
lehetne.<em><strong></strong></em></p>
<p><em><strong>– Milyenek a visszajelzések?</strong></em><br>– B. K.:
Akik használják, azoktól nagyon jókat kapunk folyamatosan, a
tanítványainktól is és a szülőktől is, mert egyre inkább rácsodálkoznak
az eredményre: hazamennek a gyerekek, és este megállás nélkül éneklik
az új népdalokat, gyakorolják a lépéseket, játsszák a játékokat.<em><strong></strong></em></p>
<p><em><strong>– Az egész életre kihat egy ilyen szemléletű oktatás?</strong></em><br>–
B. K.: <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Annak idején, amikor megszületett egy gyerek, a nagymama, az
anyuka az ölébe vette, ölbéli játékokat játszott vele. Ettől a
gyereknek fejlődött a testtudata, az énképe, fontos volt ez a kötődés
minél szorosabbá válása szempontjából is</b></u></span>. Ez már rögtön három olyan
dolog, ami az egész életre kihat. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Az Így tedd rá! programnak is ez az
eredeti pedagógiai funkciója: a gyerekek társas kapcsolatokba kerülnek
bele a játékok során, megtapasztalják, hogy a döntéseiknek milyen
következményeik vannak.</b></u></span></p>
<p><em><strong>– A népi kultúrában ezt mindenki belülről tudta és
érezte, most pedig körülvesszük magunkat szakemberekkel,
szakkönyvekkel, akik, amik megmondják, mi a jó a gyereknek. Nagy a
szakadék…</strong></em><br>– B. K.: Ez egy civilizációs probléma.<br>–
K. H.: Vagy üzlet… Szerintem a népi kultúra „kitermelte” a szakértőket: a
pszichológust, a pedagógust, a drámapedagógust, a fejlesztőpedagógust,
csak ezeket összevonta a néptáncba, a népi játékba, a zenébe, a
közösségi együttlétekbe. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Egy falubeli táncházban az egyén is fejlődött
és a közösség is,</b></u></span> tehát nem arról szólt a dolog, hogy úgy legyen nekem
jó, hogy a másiknak nem az. Mi abban vagyunk újak, hogy a hagyományt egy
más meggondolásból visszük vissza a tanításba, és nem azért, mert ez
régi dolog, meg jaj de szép, hanem mert <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>hasznos és szükség van erre a
világban, mert <span style="background-color:rgb(234,209,220)">nincsenek meg a fogódzók.</span></b></u></span><br>– B. K.: És már ott is
vagyunk a pozitív látásmódnál. A gyerekjátékokban nagyon sokszor
előfordul, hogy az egyik gyerek látszólag „kilátástalan” helyzetbe
kerül, mondjuk amikor már mindenki fogóvá válik, és mindenki őt akarja
elkapni. Benne viszont mégsem az fogalmazódik meg, hogy feladja és
kimegy, hanem az utolsó pillanatig benne van az a remény, hogy nem
fogják elkapni. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A népmeséink is ilyenek: van bennük egy életút, ami
nehéz, de a hősnek eszébe sem jut, hogy feladja, és végül eléri, amit
szeretne.</b></u></span> Ezért lenne fontos, hogy a gyerekek életének része lehessen a
néptánc.<em><strong></strong></em></p>
<p><em><strong>– Akkor az Így tedd rá! nem csak pedagógusoknak szól, hanem mindenkinek…</strong></em><br>–
B. K.: Épp most merült fel igény arra, hogy szülőknek tartsunk
előadásokat, azt hangsúlyozva, hogy milyen jó, hogy az óvodában csak
játszanak a gyerekek. Sajnos sokan kritizálják az olyan óvodákat, ahol
„csak” játszanak, pedig ennél jobb nem történhet velük!</p>
<p><em><strong>– Hogyan próbálnak eljutni az emberekhez?</strong></em><br>–
K. H.: <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Nagyon sok munkával, minden fórumon és szinten igyekszünk
megszólítani a pedagógusokat. Szerencsére most már rengetegen ismerik
az Így tedd rá! programot, és nagyon sokan jelentkeznek rá.</b></u></span> Hamarosan
indulunk az Amerikai Egyesült Államokba, ahová egy magyar közösség
pedagógusai hívtak meg minket.</p></div>