<div dir="ltr"><h1 class="">Ferenc pápa üzenete a hivatások 51. világnapjára </h1>
<div class="">2014. május 10. szombat 10:15<br><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-uzenete-hivatasok-51-vilagnapjara">http://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-uzenete-hivatasok-51-vilagnapjara</a><br>
</div>
<h3 class="">Idén május 11-én, húsvét 4. vasárnapján egyházunk <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u>a
keresztény ember általános hivatásáról, </u>de különösképpen a papi és
szerzetesi hivatások</span>ról emlékezik meg. Ferenc pápa ez évi üzenetében az
igazságról tett tanúbizonyság jelentőségét hangsúlyozza.</h3><p><span style="font-size:16px"><a title="" href="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=52787&img=o_pfwithpriestss.jpg"><img style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" src="http://www.magyarkurir.hu/img.php?id=52787&p=1&img=c_pfwithpriestss.jpg" alt="" border="0"></a></span></p>
<p><span style="font-size:16px">Kedves Testvéreim!</span></p>
<p>1. Az evangélium elmondja:<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b> „Jézus bejárt minden várost és falut...
Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint
pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült. Az aratnivaló sok, de a
munkás kevés – mondta akkor tanítványainak. – Kérjétek hát az aratás
urát, küldjön munkásokat az aratáshoz” </b></u>(</span>Mt 9,35-38). Meglepőek ezek a
szavak, hiszen mindannyian tudjuk, hogy először szántani, vetni kell,
megművelni a földet, hogy amikor eljön az ideje, aratni lehessen a bő
termést. Jézus viszont kijelenti:<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b> „az aratni való sok”.</b></u></span> De ki dolgozott
azért, hogy ilyen bőséges legyen a termés? Csak egy válasz van: Isten.<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>
Egyértelmű, hogy a föld, amiről Jézus beszél, az mi vagyunk, az
emberiség. És a hatékony cselekvés, melynek következménye a „sok
termés”, az az Isten kegyelme, a Vele való közösség</b></u></span> (vö. Jn 15,5). <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Jézus
kérése az egyháztól tehát arra vonatkozik, hogy növekedjen azok száma,
akik Isten országát szolgálják. Szent Pál, aki egyike volt „Isten
munkatársainak”, fáradhatatlanul tevékenykedett az evangélium és az
egyház ügyéért.</b></u></span> Az apostol azzal a tudatossággal emlékezteti a korintusi
keresztényeket, mint aki személyesen megtapasztalta, hogy Isten
üdvözítő akarata milyen kifürkészhetetlen, és hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>minden hivatás a
kegyelem kezdeményezéséből ered: <span style="background-color:rgb(217,234,211)">„ti meg Isten szántóföldje” </span>vagytok
(</b></u></span>1Kor 3,9). Először tehát szívből<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> rácsodálkozunk a bőséges termésre,</b></u></span>
melyet egyedül Isten tud ajándékozni; ezután <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>hála születik meg bennünk
azért a szeretetért, amely mindig megelőz minket; végül pedig az imádás
az általa véghezvitt mű miatt, amely szabad beleegyezésünket kéri a vele
és érte való cselekvésbe.</b></u></span></p>
<p>2. Sokszor imádkoztunk a zsoltáros szavaival: „Ő alkotott minket, az
övéi vagyunk. Az ő népe vagyunk, és nyáj a legelőjén” (Zsolt 100,3);
vagy „az Úr kiválasztotta Jákobot, tulajdonába vette Izraelt” (Zsolt
135,4). Tehát Isten „tulajdonai” vagyunk: ez nem azt jelenti, hogy
birtokol, rabszolgává tesz, hanem <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>egy erős köteléket jelent, amely
egyesít minket Istennel és egymással az örök szövetség szerint, mert
„irgalma örökké tart”</b></u></span> (Zsolt 136). Például Jeremiás próféta hivatásának
elbeszélésében Isten emlékeztet, hogy Ő mindenki felett folytonosan
virraszt, hogy igéje megvalósuljon bennünk. A mandulafa ággal
szemlélteti ezt, mely elsőként virágzik tavasszal, hírül adva az élet
újjászületését (vö. Jer 1,11-12). Minden tőle származik és az ő
ajándéka: a világ, az élet, a halál, a jelen, a jövő, de – teszi hozzá
bátorítólag az apostol – <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>„Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig
az Istené (1Kor 3,23). Így magyarázza meg, hogyan tartozunk Istenhez: az
egyedüli és személyes kapcsolaton keresztül Jézussal, amelyet a
keresztség megadott nekünk az új életre való újjászületésünk kezdetétől
fogva. Krisztus az, aki Igéjével folytonosan arra hív minket, hogy belé
helyezzük bizalmunkat azáltal, hogy</b></u></span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b> „teljes szívünkből, teljes elménkből
és teljes erőnkből”</b></u></span> (Mk 12,33) szeressük őt. Ezért minden hivatás – bár
sokféle útja létezik –<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> azt kéri, hogy lépjünk ki önmagunkból, hogy
létünk középpontjául Krisztust és az evangéliumot tegyük</b></u></span>. Akár a házas
életben, akár a szerzetesi és papi életben felül kell múlni azokat a
gondolkodás- és cselekvésmódokat, amelyek nincsenek összhangban Isten
akaratával. Ez a „kilépés (kivonulás) az Úr imádásához és a testvérekben
való szolgálatához vezet el minket” (vö. beszéd a <span>Szerzetesrendi Elöljárók</span><span> Nemzetközi Konferenciáinak Uniójához,</span> 2013.
május 8.) Ezért mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy szívünkben
Krisztust imádjuk (vö. 1Pét 3,15), hogy megérintsen bennünket az Ige
magvában lévő kegyelem ösztönzése, amelynek növekednie kell bennünk és a
felebarát konkrét szolgálatává kell válnia.<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> Nem kell félnünk: az élet
minden szakaszában Isten szenvedélyesen és gyakorlottan törődik művével,
melyet az ő keze alkotott. Sosem hagy el minket! Szívén viseli a rólunk
alkotott terve megvalósulását, mindazonáltal egyetértésünkkel és
együttműködésünkkel akarja ezt véghez vinni.</b></u></span></p>
<p>3. Jézus ma is itt él és mellettünk van a mindennapi életünk
különböző területein: a legkisebbekkel kezdve Ő mindannyiunkhoz odalép,
hogy meggyógyítsa minden betegségünket. Most azokhoz fordulok, akik
saját hivatásuk megértéséhez készségesen szeretnék meghallani Krisztus
hangját, amely ma újra szól az egyházban. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>Arra hívlak titeket, hogy
hallgassátok és kövessétek Jézust, hagyjátok, hogy szavai – melyek
„lélek és élet” (</b></u></span>Jn 6,63) – <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>átformálják bensőtöket. Mária, Jézus anyja
és a mi édesanyánk, elismétli nekünk is</b></u></span>: <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>„Tegyetek meg mindent, amit
csak mond!” </b></u></span>(Jn 2,5). Jót fog tenni mindannyiótoknak, ha bizalommal
jártok egy közösségi utat: ez a legjobb energiákat tudja felszabadítani
bennetek és körülöttetek. A hivatás egy gyümölcs, amely olyan földön
érlelődik, melyet az egymás szolgálatában kifejeződő kölcsönös szeretet
művel meg a hiteles egyházi élet összefüggésében. Egyetlen hivatás sem
önmagától születik, és nem is önmagáért él. A hivatás Isten szívéből
ered, és a hű nép jó földjében, a testvéri szeretetben hajt ki. Hiszen
nem azt mondta Jézus: <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><u><b>„Arról tudják majd meg rólatok, hogy a
tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt”</b></u></span> (Jn 13,35)?</p>
<p>4. Kedves Testvéreim! A „hétköznapi keresztény életnek ezt a ’magas fokát’ élni” (vö. II. János Pál <em>Novo millennio ineunte</em>
kezdetű apostoli levele, 31.) olykor azt jelenti, hogy az árral szembe
megyünk, és akadályokba ütközünk rajtunk kívül és saját magunkban. Jézus
maga figyelmeztet: <span style="background-color:rgb(208,224,227)"><u><b>a szívekbe vetett jó magot, Isten igéjét, a gonosz
gyakran elrabolja, mert a szorongatás, a világi gondok s a csalóka
gazdagság elfojtják a tanítást (vö. Mt 13,19-22)</b></u></span>. Mindezek <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>a nehézségek
elbátortalaníthatnak minket, és arra indíthatnak, hogy látszólag
kényelmesebb utakon magunkba zárkózzunk</b></u></span>. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>A meghívottak igazi öröme
azonban abban a hitben és annak megtapasztalásában áll, hogy Ő, az Úr
hűséges, és Vele előre tudunk menni, tanítványaiként tudunk élni,
tanúságot tenni Isten szeretetéről és ki tudjuk tárni szívünket nagy
eszmék, nagy dolgok előtt.</b></u></span> „Minket, keresztényeket az Úr nem kicsiny
dolgokra választott ki, menjetek mindig tovább a nagy dolgok felé. Nagy
eszmékre tegyétek fel életeteket!” (homília a bérmálkozási szentmisén,
2013. április 28.). Püspökök, papok, szerzetesek, keresztény közösségek
és családok, tőletek azt kérem, hogy a hivatáspasztorációt ebbe az
irányba helyezzétek. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Kísérjétek a fiatalokat az életszentség útjain,
amelyeken – mivel egészen ’személyreszabottak’ –, „az életszentség
valódi pedagógiájára van szükség, mely képes az egyes személyek saját
ritmusához alkalmazkodni.</b></u></span> Ennek a pedagógiának magába kell építenie
mindazt a gazdagságot, melyet a személyes és csoportos segítségnyújtás
hagyományos formái, illetve azok az újabb formái tartalmaznak, melyeket
az Egyház által elismert különféle társulatok és mozgalmak fogalmaztak
meg” (vö. II. János Pál <em>Novo millennio ineunte</em> kezdetű apostoli levele, 31.)</p>
<p>Készítsük elő tehát szívünket úgy, hogy az „jó föld” legyen: így
hallgassa, így fogadja be az Igét, és így hozzon majd gyümölcsöt.<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> Minél
inkább egyesülni tudunk Jézussal az imádságon, a Szentíráson keresztül,
az egyházban kiszolgáltatott és megélt szentségek által, a megélt
testvériség által, annál nagyobb lesz bennünk az öröm, hogy
együttműködünk Istennel </b></u></span>az irgalom, az igazság, az igazságosság és a
béke országának szolgálatában.<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> És a termés bőséges lesz, arányosan azzal
a kegyelemmel, amelyet készséges nyitottsággal tudtunk magunkba
fogadni</b></u></span>. Ezt kívánva – és kérve, hogy imádkozzatok értem – szívből adom
mindnyájatokra apostoli áldásomat.</p>
<p>Vatikán, 2014. január 15.</p>
<p>Ferenc pápa</p></div>