<div dir="ltr"><div>
<h2>
Nagypéntek misztériuma: a Fiú magánya
</h2>
<div>
2014. április 17. csütörtök, 20:01 | Írta: Balogh Attila<br><a href="http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1865:nagypentek-miszteriuma-a-fiu-maganya&catid=43:lelki&Itemid=69" target="_blank">http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1865:nagypentek-miszteriuma-a-fiu-maganya&catid=43:lelki&Itemid=69</a><br>
</div>
</div>
<p><b><img style="float:left" src="http://talita.hu/images/Jezus_arc.jpg" alt="Jezus arc" height="358" width="245"><br><span style="background-color:rgb(213,166,189)"><u>Jézus utolsó percei</u></span> nemcsak fizikai fájdalomban és sötétségben, hanem <span style="background-color:rgb(213,166,189)"><u>teljes lelki, szellemi magány</u></span>ban teltek. <br>
Haldoklott bűnösen és istentelenül.<br><br><br><br></b></p>
<p><b> <br><br><br></b></p>
<p><b><br><br><br><br><br><br><br></b></p>
<p> </p>
<p>„Figyeljetek rám! Hamarosan eljön az idő, sőt,
már itt is van, amikor mindannyian szétszóródtok, ki-ki hazatér az
otthonába, és engem egyedül hagytok. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>De mégsem leszek egyedül, mert
Atyám velem van.” (János 16:32)</b></u></span></p>
János evangéliumának utolsó fele (a 13. fejezettől) végig a kereszt
árnyékában játszódik. Jézus már nem a tömegek felé szolgál, hanem a
hozzá legközelebb állókhoz, <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>a tanítványokhoz szól. Ők voltak azok, akik
mindenüket feladva az egész életüket rábízták erre a názáreti rabbira</b></u></span>,
<u><b>akiről hitték a maguk zavarodott módján, hogy ő Izráel reménysége, aki
helyreállítja Dávid trónját, megalapítja királyságát, és vele együtt
uralkodnak majd.</b></u> <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Három éve követték és próbálták megérteni személyét és
üzenetét – több-kevesebb sikerrel.</b></u></span> Azokban a napokban viszont egyre
többször mondott furcsákat: <span style="background-color:rgb(252,229,205)"><u><b>elmegy valahova, ahova nem követhetik, egy
kis ideig még látják, egy kis ideig aztán nem, szomorúak lesznek, de
bánatuk örömre fordul. </b></u></span>Ami ennél is fájóbb volt, <span style="background-color:rgb(252,229,205)"><u><b>megkérdőjelezte
hűségüket és elkötelezettségüket: árulásról beszélt és arról, hogy
megtagadják őt.</b></u> </span>Egy kicsit paranoiásnak tűnt azokban a napokban.<br>Ha tudták volna…<br><br><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Jézus
azonban tudta, hogy egész életében hűségesen és engedelmesen követte
Atyja minden utasítását, ezért igazából soha nem lesz egyedül, még ha a
leghűségesebb követői hátat is fordítanak neki.</b></u></span> Semmit sem tett, és
semmit sem mondott, amit ne az Atyától látott és hallott volna, élete
nem a sajátja volt: teljesen és tökéletesen alárendelte magát az
Atyának. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Hű volt mindhalálig, addig a bizonyos kereszthalálig. </b></u><u><b>Élete
utolsó óráiban azzal a bizonyossággal tekintett az elkövetkezőkre, hogy
soha nem lesz egyedül, az Atya mindig vele van.</b></u></span><br><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Ha tudta volna…<br></b></u></span><br>Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott:<span style="background-color:rgb(252,229,205)"><u><b> <i>„Éli, éli, lamá sabaktáni!”</i> azaz:<i> „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”</i> (Máté 27:46)</b></u></span><br>
Jézus
a kereszten függött, az Atyának való engedelmessége csúcspontján, azon a
helyen, ahova egész életén át készült: ahol dicsőséget szerezhet az
Atyának. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Mindenki hátat fordított neki, elárulta és megtagadta őt, a
világ kimondta felette ítéletét. Az övéihez jött, de az övéi nem
fogadták be őt: a leggyalázatosabb módon kivégezték, bűnözőkkel,
gyilkosokkal osztozott azon a napon a keresztek egyikén. Meggyalázva,
meztelenül, megverve, megkorbácsolva függött a keresztre szegezve,
ártatlanul, érdemtelenül, </b></u></span>mert ennyire szeretett minket és az Atyát, aki
a mindene volt.<br><br>És ekkor, a legnagyobb fájdalmak és szenvedések
között<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>, amikor leginkább szüksége lett volna arra, hogy az Atya
közelségét érezze, Ő nem volt sehol. Elhagyta őt. Jézus felkiáltása nem
színjáték volt, </b></u></span>nem a betanult szöveg felmondása – valóban megdöbbent,
hogy az Atya elhagyta. A lelke legmélyéből szakadt fel ez a kiáltás,
mert még soha, semmi miatt nem kellett átélnie az Atyától való
elszakítottságot, örök időktől fogva egyek voltak, a szeretet, a
kölcsönös engedelmesség és az öröm örökös körforgásában. Most azonban<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b> az
Atya hátat fordított neki, mert beszennyezte magát: a mi mocskunkat,
lázadásunkat, bűneinket és bűzeinket vette magára.</b></u></span> Ez volt az
engedelmesség poharának utolsó cseppje, az Istentől elszakadt
emberiséggel való azonosulás utolsó lépése: Isten Fia elszakította magát
bűneink által szerető és szeretett Atyjától. Emberfia lett, annak
minden átkával és magányával. <span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Végképp olyanná vált, mint mi:
elhagyatottá, megtörtté, torzzá, egy pokolra tartó halandóvá. Jézus
utolsó percei nemcsak fizikai fájdalomban és sötétségben, hanem teljes
lelki, szellemi magányban teltek.</b></u></span> Haldoklott bűnösen és istentelenül.
<span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Valóban átkozottá lett, valóban a pokol lángjaival nézett szembe,
csakúgy, mint mindenki, akit bűnei elszakítanak Istentől.</b></u></span><br><br><span style="background-color:rgb(234,209,220)"><u><b>Nem maradt semmije,</b></u></span> <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>csak egy halvány remény egy oly távolinak tűnő ígéretben – egy harmadik napról</b></u></span>.<br>
<br><br><i>Forrás: <a href="http://revalve.wordpress.com/2013/11/20/a-fiu-maganya/" target="_blank">Re: valve blog</a></i><br></div>