Játékvarázslat és mesevilág a Millenárison!

csaladhalo.hu

Családháló

2014. 03. 21. 10:48

Utolsó módosítás: 2014. 03 . 21. 11:20

Egész napos CSALÁDÜNNEP

Gyertek el március 22-én, szombaton a Magyar Mesék Kertjébe,
csodáljátok meg Böjte Csaba testvér gondolatihoz készült
fényképkiállítást vagy a kitelepült halászfalut! Játszatok a
csúzlizádban, beszélgessetek dúlákkal, ringassátok babátokat Szalóki Ági
énekére! Mindezt szombaton, a Millenárison. A belépés díjtalan, csak
magatokat és a gyerkőcöket hozzátok. Jó kis nap lesz!

Programok délelőtt 10.00 - 19.00-ig Budapesten, a Millenárison

13.30 - Családháló-díj átadás az életfánál

A díj védnöke: Soltész Miklós államtitkár.

15:00 - CSALÁDI KIKELET – ÉLETFA AVATÓ

Ünnepi beszédet mond:

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

Közreműködik: Bem Folklór
Táncegyüttes és a Garabonciás Gólyalábas Utcaszínház a Családháló.pontok
képviselői szerte az országból

18.00 - ESEMÉNYZÁRÓ

NAPVILÁG, HOLDVILÁG Tavaszba fordult a világ

Közreműködnek: Tűzmadarak - tűzzsonglőrök és tüzes akrobaták

I. Programok időrendben:

10.00 Écsi Gyöngyi felvidéki meseszínháza: Az élet vize (Meseforgó Színpad, Szabadtéri színpad)

10.00 Ringató foglalkozás: "Vedd ölbe, ringasd, énekelj!" (Holdvilág terem, B csarnok, bejárattól jobbra)

10.30 Családterápiás gyakorlatok -
tudatosság szerepe a családi problémák megelőzésében gyakorlatok és
beszélgetés - Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány (Napvilág
terem, B csarnok, földszint színpad mellett)

11.00 Énekesek, táncosok (Családi Színpad, B épület földszint)

11.00 Divat mindenáron? - Domán Melinda stylisttal
beszélget Szám Kati és a közönség (Képmás magazin) A nőiességről, az
öltözködésről, a szépségről. (Holdvilág terem, B csarnok, bejárattól
jobbra)

11.30 Misztrál Együttes: Álomkófic (Meseforgó Színpad, Szabadtéri színpad)

12.00 Gyermek stresszoldás masszázzsal, a
Bach-virágterápia alkalmazása a mindennapokban Lehotkai Krisztina Bach -
virágterepauta, masszőr Szamóca Központ Szamóca Pedagógiai Diagnosztika
és Terápiás Központ (Napvilág terem, B csarnok, földszint színpad
mellett)

12.30 Magyar Népmese Színház: Mese a Napkirályról és Holdkirálynőről (Családi Színpad, B épület földszint)

12.30 Otthon és munkahely - dolgozni anyaként - kerekasztal beszélgetés (Holdvilág terem, B csarnok, bejárattól jobbra). A beszélgetést vezeti: Süveges Gergő

Sembery Tünde - Pro Labora, Soltész Anikó - SEED Alapítvány, Otthon
Segítünk Alapítvány, Ujváry Enikő - Három Királyfi, Három Királylány
Mozgalom, balansz.info, Vida Ágnes - gazdagmami.hu

13.00 Pszichés és emésztőrendszeri problémák a készségfejlesztésben
– Szabó Mónika gyógypedagógus - pszichopedagógus Szamóca Pedagógiai
Diagnosztika és Terápiás Központ (Napvilág terem, B csarnok, földszint
színpad mellett)

13.30 Magonc koncert: Örvendező (Meseforgó Színpad, Szabadtéri színpad)

14.00 Kolompos koncert és táncház (Családi Színpad, B épület földszint)

14.00 Korlátok és szabadság a nevelésben Dr. Pécsi Rita neveléskutató (Holdvilág terem, B csarnok, bejárattól jobbra)

14.00 Környezettudatosan a háztartásban Nemes-Réti Krisztina (Napvilág terem, B csarnok, földszint színpad mellett)

14.30 Mesélő játszótér – Évkerék Társulat: Zöld Péter (Meseforgó Színpad, Szabadtéri színpad)

15.00 Berbencés Vándorszín: Hegyek völgyek csillagok közt (Meseforgó Színpad, Szabadtéri színpad)

15.00 Együttgondolkodás az egészséges nevelésről
segítség a mindennapok izgalmas nevelési kihívásaihoz a
Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében (Napvilág terem, B
csarnok, földszint színpad mellett) http://www.kimondhato.hu/Kiadvany/kimondhato8.pdf

15.30 Szalóki Ági: Gingalló családi koncert (Családi Színpad, B épület földszint)

15.30 Babamasszázs Némethné Gregor Judit, a Magyar Gyermekmasszázs Egyesület elnöke (Holdvilág terem, B csarnok, bejárattól jobbra)

16.00 Hordozóeszközök a gyakorlatban – bemutató a hordozo.hu szervezésében (Napvilág terem, B csarnok, földszint színpad mellett)

16.30 VÁLASZ-UTAK: Amikor nekem van igazam - a Vendég a háznál különkiadása (Holdvilág
terem, B csarnok, bejárattól jobbra). Hogyan pattan ki és valójában
miről szól a vita napról-napra szülők és gyerekek között? Interaktív
kerekasztal Keresztes Ilona szerkesztő és a Kossuth
Rádió VÁLASZ-UTAK c. diákrovatának csapata közreműködésével. Várjuk a
tizenéveseket és szüleiket, illetve mindenkit, akinek erről van
véleménye.

16.30 HolddalaNap Zenekar: Dana-dana-dandala. Családi koncert kicsiknek és nagyoknak csuda lényekről s Isten csudáiról(Meseforgó Színpad, Szabadtéri színpad)

17.00 Muzsikás Együttes koncert és gyerek táncház (Családi Színpad, B épület földszint)

18.00 Mesterségem címere játék és a ReRandi nyereményeinek sorsolása (Családi Színpad, B épület földszint)

18.00 Alta-hangja interaktív családi verskoncert (Holdvilág
terem, B csarnok, bejárattól jobbra). Versek, dalok az Alta-tó
partjáról Szigeti Ildi – Alta: Tódal kötete alapján. Ének, vers: Szigeti
Ildi. Gitár: Schwenk András

II. Programfolyamok:

EGÉSZ NAPOS INTERAKTÍV PRoGRAMOK (B épület) 10.00 – 18.00 között

KIÁLLÍTÁS (B csarnok emeletén) Böjte Csaba: A szeretet bölcsője c. könyvéből
Tizennyolc
mérföld, tizennyolc kő – tizennyolc fejezet az együttélésről, a
szeretetről, az összecsiszolódásról, a családról. Mi vajon a boldog
házasság titka? Van egyáltalán bármiféle titok? S ha van, ki súgja meg, s
ki adja tovább? Váradi Levente fotói, versek és Böjte Csaba gondolatai.

CSALÁDORSZÁG - MESE SZIGET (B csarnok bejárattól balra)

Csigabiga Palota – babák-mamák birodalma. Ölbéli kalandozás a képzelet szárnyán.

Baba-ház Ölbéli játékok,
ringatók. Hempergők, kúszó-mászó- bújócskázó játékok. Csörgők, zörgök
zenesarok… Képességfejlesztő, építő, ügyességi és logikai játékok.
Szerepjátékok: babakonyha, babaszoba, szerelőműhely, boltos játszó,
várjáték, bábparaván…

12.00 Kerekítő foglalkozás - Ölbeli játékok és mondókák

Csodaceruza Rajzsarok és szerkesztőségi műhely

Könyvkuckó – könyvlapozó, gyermekkönyvek, dedikálások

CSALÁDORSZÁG - CSALÁDI SEGÍTŐ SZIGET (B csarnok)

Civil szervezetek a családokért, kiadványok, szolgáltatások, segítség
a mindennapok kihívásaihoz, lehetőség az öröm közösségben való
megélésére. Gyertek, ismerjétek meg programjaitokat, csatlakozzatok ti
is tevékenységükhöz! Az asztaloknál programokat, játékokat kínálnak
kicsiknek és nagyoknak!

CSALÁDORSZÁG – Meghallgat-Lak (B csarnok emeletén) 10.00-17.00 között

Egy sarok, ahol leülhetsz és beszélgethetsz, kérdéseket tehetsz fel
és válaszokat kereshetsz! Életvezetési tanácsadók, pszichológusok, dúlák
várnak!

JÁTSZÓPROGRAMOK AZ EGÉSZ CSALÁDNAK - Helyszín: Park 10.00 – 18.00 között

MESTERSÉGEM CÍMERE – Regélő mese és mesterség kalendárium

„Aki részt vesz a kalandokban csodálatos barangolásnak lehet részese a
mesék és a csillagos ég között.Hűst adó csillagsátor alatt a vándorok
útra kelnek útilapuval, tarisznyával s kiscipóval szerencsét és
mesterséget próbálni. A játék végén inasból mesterekké, királyúrfivá és
királyleánnyá cseperednek, kinek-kinek szíve, esze s szerencséje
szerint...”

A játékos barangolás során jelmezes játékmesterek és céhmesterek
vezérelnek utadon! Kedves vándor! Keresd a cégérrel jelölt helyszíneket!
Szerencsés utat!

A játék végén a Családháló támogatásával értékes
magyarországi kulturális élményt nyerhetsz! Sorsolás a családi színpadon
este 6 órakor.

PASZULY KERENGŐ – Magyar mesék kertje

Magyar népmesei elemeken alapuló interaktív mese és játék öt
játékmesterrel, szellemes ügyességi gyakorlatokkal. Szeretettel várnak a
Bab Társulat játékmesterei.

Családi fotó kalendárium

„erről a képről most senki sem fog hiányozni”

Alkotóműhely – Családi Kézműves Játszóház

Játékok a régmúltból a jövő felé szél úrfiak birodalma, similabda
készítés, nagyanyó ékszeres ládikója, társasjáték készítés, kikelet
műhely

Családi Zenepavilon

Interaktív hangszerkiállítás, hangszerbemutató és hangszerkészítő
műhely. Házigazda a Magyar Hangszer Míves Céh; Szerényi Béla
ezüstkoszorús hangszerkészítő mester és családja

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

A Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai. Biztonságos közlekedésre nevelő közlekedési élményprogram az egész családnak

VÁSÁR – TÉR. Helyszín: Park 10.00 – 18.00 között

Kézművesek, mesterek, halászfalu, csúzlizda, fa körhinta vár ...

APÁRÓL FIÚRA - KÉZMŰVES vásár mesterség-bemutatókkal

MAGYAR CSALÁDI ÍZPORTÁL – gasztronómiai ínyencségek vására

KOMÉDIÁS VÁSÁRTÉR

Hórihorgas gólyalábasok, langaléta garabonciások, velloszipédes
mutatványosok, kézi hajtású fa körhinta, családi csúzlizda. A nagyérdemű
vásári publikum szórakoztatására.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁR A CSALÁDHÁLÓ!

www.csaladhalo.hu

A rendezvényre a belépés díjtalan!