Zseniális magyar találmány - Radosza-gyűrű számoláshoz és íráshoz

http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/zsenialis-magyar-talalmany-radosza-gyuru-szamolashoz-es-irashoz

2014. 03. 18. 14:35

A tervek szerint áprilistól indul annak az új képességfejlesztő
taneszköznek a folyamatos hazai gyártása, amelyet a Rubik-kocka
utódaként is emlegetnek. A Radosza-gyűrű névre hallgató találmány
lényege az olvasás és számolás, valamint az alapvető képességek
fejlesztése játékos eszközökkel.

De miről is van szó pontosan? A Radosza-gyűrű
valójában két gyűrűből áll, amelyek egy pontban metszik egymást. Ez az a
pont, ahol az egymásra merőleges gyűrűkben puzzle-szerűen elhelyezett,
csúsztatható számok, betűk, vagy képek találhatóak - attól függően, hogy
óvodai vagy iskolai szintről beszélünk-e - s ezek kombinációja kiadja a
kívánt eredményt, legyen szó akár matematikáról, akár olvasásról, írásról, akár óvodai készségfejlesztő gyakorlatról.

A találmány a logikus gondolkodást, a térlátást, a memóriát, a kombinációs és a koncentrációs képességet, a finommotorikus mozgást egyaránt fejleszti, de arra is alkalmas, hogy kiszűrje a disgráfiát, a dislexiát, vagy a diskalkuliát.

A Svájcban, Amerikában és Erdélyben nagy sikert aratott gyűrű remélhetőleg itthon is beépül az oktatásba,
és hatékonyan segíti majd az ovisokat, a kisdiákokat a tanulásban.
Radosza Sándor, a gyűrű megalkotója eleinte csak elsősöknek készítette
találmányát egészen addig, amíg szakemberek fel nem hívták rá a
figyelmét, hogy a Radosza-gyűrűt akár már nagycsoportban is lehet alkalmazni. Így született meg a jelenleg kapható háromféle gyűrű: az ovigyűrű, a számológyűrű és az írógyűrű.

Az eredetileg síkban tervezett eszköz végül háromdimenziós, zárt rendszerré alakult, s mára egyre több országban igénylik, rendelik meg,
vagy készítik elő a terepet a gyártására. A fent említett helyeken
kívül Új-Zéland, Ausztrália és Németország is beépítené a Radosza-gyűrűt
oktatási rendszerébe, de érdeklődtek már Indonéziából és Indiából is.

Radosza Sándor találmánya igazi élménnyé, kihívássá, izgalmas időtöltéssé varázsolja a sokszor monoton, unalmas számolást, betűzést.
A Radosza-gyűrűk egyéni és csoportos tanuláshoz, versenyekhez, vagy
csupán kellemes időtöltéshez egyaránt alkalmasak, miközben annyi
kompetenciát fejlesztenek, hogy összeszámolni is nehéz. (Talán egy Radosza-gyűrűvel sikerülne...:)

youtube videó: http://www.youtube.com/watch?v=MvVfQRwy9Sk