<div dir="ltr"><span style="color:rgb(0,0,0)"><span style="font-size:14px;line-height:1.5em"><a href="http://ulrichblog.wordpress.com/2014/02/24/evkozi-8-vasarnap-a-ev/#more-4920">http://ulrichblog.wordpress.com/2014/02/24/evkozi-8-vasarnap-a-ev/#more-4920</a><br>
"Mottó: </span><i style="font-size:14px;line-height:1.5em">A holnap majd gondoskodik magáról! – </i></span><span style="font-size:14px;line-height:1.5em"><span style="color:rgb(0,0,0)">inti
Jézus aggódó tanítványait a hegyi beszédben. Vajon mire gondolhatott?
És <u>hogyan gondoskodik a „holnap” önmagáról?</u> Nekem ez a kérdés, mint
egykori menedzsernek, különösen aktuális. Egyetemista koromban s az
üzleti iskolában arra oktattak tanáraim, hogy a vezető
feladata meghatározni, megtervezni a jövőt. Ezért fizetnek</span>. </span>
<p><span style="font-size:14px;line-height:1.5em"><span id="more-4920"></span></span></p>
<div id="attachment_4922" style="width:310px" class=""><a href="http://ulrichblog.files.wordpress.com/2014/02/mire-nincs-orvossc3a1g_c3a9vkc3b6zi-8-vasc3a1rnap.jpg"><img class="" style="margin: 5px;" alt="Ki ne hagyjak egyet!" src="http://ulrichblog.files.wordpress.com/2014/02/mire-nincs-orvossc3a1g_c3a9vkc3b6zi-8-vasc3a1rnap.jpg?w=300&h=246" height="246" width="300"></a><p class="">
<span style="color:rgb(0,0,0)">Ki ne hagyjak egyet!</span></p></div>
<p><span style="font-size:14px;line-height:1.5em;color:rgb(0,0,0)">Az
ipar, melynek szolgáltam, az egész gazdasági rendszer, arra épült, hogy
gondoskodjunk az ember igényekről: Öltöztettük és etettük az embereket.
És büszkék voltunk az eredményre. A közgazdászok is büszkék, hogy az
utóbbi évtizedekben világszerte <u>csökkent a nélkülözők száma.</u> De <u>vajon
csökkent-e az aggódok száma? </u>Nos, különös, de semmivel sem. Nőtt a
jólét, de nőttek vele az igények is, az igényekkel pedig az aggodalom,
hogy le,- és elmaradunk! Jézus szerint pogányok vagyunk, hisz „mindezt a
pogányok keresik”… Nézhetjük persze nagyobb, makró ökonómiai vagy
történelmi távlatokban, és akkor már nem amiatt aggódom, lesz-e kifli
reggelire, vagy márkás cucc a bulira, hanem amiatt, hogy lesz-e elég
energia, ivóvíz, vagy élettér tíz vagy húsz év múlva. A közgazdaság
ebből él: a hiány félelméből. </span></p>
<p><span style="color:rgb(0,0,0)"><span style="font-size:14px;line-height:1.5em">Sőt,
háborúkat, hideget és meleget, folytattunk és folytattunk és
folytatunk, hogy szükségleteinket holnapra is biztosítsuk. Mindeközben a
zöld forradalom hatálytalanította félelmünket a tömeges éhezés okán, és
készek a technikák, hogy a világűrből gyűjtsünk energiát, de máris
előhozakodunk új aggodalmakkal, új félelmekkel. Mintha a félelem, az
aggódás lenne az állandó egy folytonosan változó képletben.<u> Mindennek a
végső oka: valójába nem bízunk az Atya szerető gondviselésében. Ahogy
egy ismerősöm tömören mondta: </u></span><u><i style="font-size:14px;line-height:1.5em">hittel nem lehet fűteni. És aggodalommal lehet? – kérdeztem. </i><span style="font-size:14px;line-height:1.5em">A kérdés nyitott marad!</span></u></span></p>
<p><span style="color:rgb(0,0,0)"><b>2014. MÁRCIUS 02. "<br></b></span></p></div>