<div dir="ltr"><a href="http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20140203_sebeket_kell_most_bekotozni_beszelgetes_az_abortusz_hu_alapitojaval/fullsite" target="_blank">http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20140203_sebeket_kell_most_bekotozni_beszelgetes_az_abortusz_hu_alapitojaval/fullsite</a><br>
<br><div class="gmail_extra"><div class="gmail_quote"><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex"><div dir="ltr"><div>
2014. február 24. 11:32
| <b>Írta: Mirk Klara </b> </div>
<p>
<u style="background-color:rgb(213,166,189)"><b>Az, hogy a testem felett én rendelkezem</b></u>, <u><b>az egyik legnagyobb
téveszme</b></u> – <u><b>mondta a Mandinernek Olaj Anett, az <a href="http://abortusz.hu" target="_blank">abortusz.hu</a> alapítója és
szerkesztője</b></u>. Anett maga is átélt egy abortuszt, majd sok évvel később
megtért és családot alapított. Azóta<u><b> küldetésének érzi, hogy elmondja,
miért az abortusz a legrosszabb választás.</b></u> Ítélni senki felett nem akar,
csupán a saját tapasztalatát szeretné megosztani. Interjúnk.
</p>
<div>
</div>
<p><u><b>Nemrég nagy port kavart Spanyolországban az abortusztörvény </b><a href="http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20131223_szigoruan_korlatozna_az_abortuszt_a_konzervativ_spanyol_kormany?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402" target="_blank"><b>szigorításának</b></a></u><b><u>
kérdése</u>, amely <u>a konzervatív kormány választási ígéretei közt
szerepelt</u>. Számos tüntetést szerveztek a szigorítás ellen, Budapesten a
Nők Szövetsége vonult a spanyol nagykövetség elé, mert <a href="http://nokszovetsege.hu/2014/01/11/level-jose-barroso-az-europai-bizottsag-elnokenek-kepes-beszamolo-a-demonstraciorol/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402" target="_blank">szerintük</a> <i>„minden
nőnek elidegeníthetetlen joga, hogy eldöntse, akar-e gyereket vagy sem.
Nincs joga ebbe se az egyháznak, se a kormánynak beleszólni”.</i>Követed az abortusszal kapcsolatos híreket? </b></p><p>A
legelején, amikor az életvédelembe belecsöppentem, nagyon elfogult
voltam és viszonylag harciasan fogtam fel az egész dolgot. Úgy
gondoltam, hogy alapvetően fontos a törvényi szabályozás és
hangoztatnunk kell a véleményünket, de azóta ez sokat tompult bennem.
Egyre jobban kezdem megismerni a dolog lelki hátterét, és azt gondolom,
hogy sokkal inkább ez utóbbin múlik az abortusz kérdése a nőkben és a
férfiakban is. Persze, <u><b>valahol meg kell mutatni, hogy van egy másik
oldal, hogy az emberek ne csak azt hallják a médiában:<i> „<span style="background-color:rgb(234,209,220)">a testem fölött én rendelkezem”</span></i>.
Hiszen ez<span style="background-color:rgb(213,166,189)"> az egyik legnagyobb téveszme</span>, </b><b>de elsősorban mégsem a
tüntetéseken fog múlni, hogy egy lány elmegy abortuszra vagy sem. </b></u></p><p><b>Mit értesz az alatt, miszerint téveszme, hogy a saját testünkkel rendelkezünk?</b></p><p>A
testünket (és a lelkünket) Istentől kaptuk valamire, azaz konkrét
funkcióval és céllal. Amikor nem erre használjuk, látszólag szabadon
döntünk, de éppen ilyenkor vagyunk <u><b>teljes rabságban: az önérdek, a
gonosz lélek által keltett illúziók</b></u>at kergetjük. Így tehát <u><b>nem magunk
döntünk a testünk felett, hanem</b></u> <u><b>átadjuk az irányítást az egónak, aki a
„másik oldal” eszköze.</b></u> <u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>Szabad döntés helyett hazugságot cselekszünk.</b></u> A
várandósság esetére pedig leszögezhetjük: egyértelmű, hogy <u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>egy másik
ember nem lehet az én tulajdonom, mint egy tárgy, aminek a létéről
dönthetek</b></u>. <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>A gyerek bennem egy ajándék Istentől, egy valós személy, akit
az első naptól kezdve ugyanúgy tisztelnem kell, mint bármelyik, már
megszületett felebarátomat.</b></u> Uzsalyné Rita szavaival: a gyereket kedves
ajándékként „kihelyezte” Isten hozzám egy időre, amíg felnevelem, de nem
az én tulajdonom.</p><p><u><b>Miért indítottad az <a href="https://hu-hu.facebook.com/johiroda?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402" target="_blank">abortusz.hu</a>-t?</b></u></p>
<p>Nem
az információátadáson van a hangsúly, tehát nem abban akar segíteni,
hogy az ember minél többet megtudhasson az abortuszról és dönthessen;
hanem úgy is mondhatnánk, hogy az oldal amolyan „lelki fröccs” akar
lenni. Ezért <u><b>van több videó is, direkt le is fordítottuk, feliratoztuk
őket, hogy bárkinek segítségül szolgáljanak.</b></u> Amikor <u><b>abortusz előtt áll
egy nő,</b></u> olyankor egy iszonyatosan zárt állapotban van az agya és a
szíve, és <u><b>nagyon-nagyon fél</b></u>. Ez a félelem eluralkodik rajta, és nem
igazán fogadja be a külvilág ingereit. Ebbe az állapotba szeretnénk
mégis valahogyan betörni azzal, hogy picit megmutatjuk a pozitív oldalát
a gyerekvállalásnak. <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Megpróbáljuk az anyákban azt a részt megszólítani,
amit éppen elnyomni próbálnak, de – mivel ez a lényegünk – azért ez
mégis letagadhatatlanul ott van</b></u>. Mindemellett persze én is tervezem
leírni, hogy pontosan mi a hivatalos procedúra, ha az ember abortuszra
készül vagy ha éppen meg akarja tartani a kisbabát, de szerintem ezzel
nagyon sok szervezet foglalkozik már Magyarországon. Van már sok
információ arról is, <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>hogyan lehet örökbe adni vagy miként lehet
anyaotthonba kerülni. </b></u>Nekem viszont az a célom, hogy akik tényleg
tervezik az abortuszt, tehát még nem döntötték el, hogy megtartják-e a
babát, azokat esetleg megindítsam abba az irányba, hogy vajon jó-e ez a
döntés. </p><p><b>Az, hogy ilyen <u style="background-color:rgb(255,255,0)">őszintén <a href="http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1765&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402:mire-jo-egy-abortusz&catid=43:lelki&Itemid=69" target="_blank">beszélsz</a>
a múltadról, az abortuszodról, tudatos döntés volt?</u> Hogy kell ezt
elképzelni, egyik pillanatról a másikra úgy döntöttél, hogy, ezt nem
lehet máshogy, <u style="background-color:rgb(255,255,0)">nem lehet ködösíteni, ki kell állni és el kell mondani
azt az egészet úgy ahogy volt, szóról szóra?</u></b></p><p>Igen. Persze nem egyik pillanatról a másikra hoztam meg a döntést. Átéltem azt az élményt, amiről a <a href="http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1765&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402:mire-jo-egy-abortusz&catid=43:lelki&Itemid=69" target="_blank">tanúságtételemben</a>
beszélek, és aminek hatására <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>teljesen meggyógyultam</b></u>; mégis, ez egy
annyira <u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>nagy szégyen és annyira belém ivódott az elmúlt tizenöt évben,
hogy erről nem beszélünk (anyukámnak sem beszéltem róla, tavaly tudta
meg ő is)</b></u><span style="background-color:rgb(234,209,220)">,</span> hogy <u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>ebbe a hazugságba belekényelmesedtem</b></u>. Ez egy kicsit
ördögi dolog: olyan, mint amikor már nem veszi észre a szemed a
rendetlenséget, ha hosszú ideje uralkodik a szobádban. Ugyanez volt
velem még hónapokig az „élményem” után, de közben már éreztem, hogy
nekem erről beszélnem kéne és aztán ezt el is kezdtem.</p><p><b>Kik állnak a honlap mögött rajtad és a férjeden kívül? Van egy csapat, aki segíti a munkátokat? </b></p><p><u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>A
férjem és én kezeljük a honlapra beérkező leveleket és a telefonokat,
de két tágabb csapat is van, akikkel kapcsolatban állunk, és akik adott
esetben segítenek nekem. Az egyik egy életvédő egyesület, melynek nem
vagyok tagja, és akik ugyanígy válságterhes anyákkal foglalkoznak.</b></u> Ők
ezt már évek óta csinálják, úgyhogy nagy tapasztalatuk van, így nagy
segítséget tudnak nyújtani. A másik szervezet pedig Böjte Csaba
budapesti irodája, a „<a href="https://hu-hu.facebook.com/johiroda?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402" target="_blank">Jóhíroda</a>”.</p>
<p><b>A
saját missziódból kezdtél bele ebbe az egészbe. Nem érzed úgy, hogy
nagy fába vágtad a fejszédet, <u>nem félsz a politikai, ideológiai
támadásoktól? </u></b></p><p><u><b><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Remélem, mindig elég pici tudok maradni
ahhoz, </span><span style="background-color:rgb(234,209,220)">hogy belekerüljek valami fölösleges, magasröptű ideológiai
harcba.</span></b></u><span style="background-color:rgb(234,209,220)"> </span>De valóban értek már támadások és biztos fognak is még, erre
fokozatosan kezdek rájönni. Tudom, hogy fel kell vérteznünk magunkat,
ezért tettem is egy olyan elhatározást az elején, hogy ha egy kicsit is a
család rovására megy ez az egész, akkor abba fogom hagyni. Annyi
bizonyos, hogy<u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> ez egy nagyon nagy darázsfészek.</b></u> Ráadásul eddig
Magyarországon nem nagyon beszéltek a témáról az emberek. Nyugaton már
vannak erre külön szervezetek, ahol szó esik az abortusszal való
tapasztalatokról, Magyarországon ez tabu még mindig, így mondhatni
úttörő vagyok. <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Alapvetően 99 százalékban pozitív fogadtatásban van
részem </b></u><u style><b>annak ellenére, hogy</b></u><u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> a legsúlyosabb bűnÖMről mesélek.</b></u> De jelen
van az az<u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> 1 százalék, amelyik megpróbál bántani,</b></u> illetve nyilván egy-egy
kudarc a munkámban is egyfajta támadásként fogható fel. Hiszen <u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>
előfordul, hogy eljön hozzám egy lány, akinek már megvan a „dátuma” és
próbálok a lelkére beszélni, felvillantani előtte a jó dolgokat, és
mégis elmegy abortuszra. Ha pedig több ilyet átélek, akkor azt nagyon
nehéz feldolgozni. </b></u>De összegezve: <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>a legfontosabb az, hogy a család
maradjon az első. Ehhez önkontrollra van szükségem, mert legszívesebben
„ide nekem az oroszlánt”-alapon mennék mindenhova, de az bolondság
lenne.</b></u></p><p><b>Hogy néz ki, mikor megkeres téged valaki? Akkor is
ebben a kis irodában, a Sziklakápolna mellett ülteted le a téged
megkeresőket? </b></p><p>Nem, általában kávézókban találkozunk vagy
sétálni szoktunk, vagy sokan csak telefonon keresnek fel és akkor úgy
beszélgetünk. Mindenkinél az a fontos, hogy el tudja mondani a
problémájá,t mert abban ott rejlik a megoldás is. A lány körül a gyermek
apja, az anyós, a tágabb család mindig belekezd a maga verziójába;
pedig szerintem az a legfontosabb, hogy végig kell hallgatni a lányt és a
kétségeit. Csak utána lehet megpróbálni őt elindítani a gondolkodásban
valamilyen irányba, ami persze nagyon nehéz. </p><p><b>Nagyon nehéz
lehet meghúzni a határokat, hiszen elég nagy hatást gyakorolsz ezzel az
illető életére. Ha valaki megtartja a gyermeket, még mindig számos
nehézség áll előtte.<u> Nem terveztek utólagos lelkigondozást?</u> Nem
akarjátok esetleg valahogyan nyomon követni ezeket az embereket, vagy<u>
erre valamiféle terápiát kidolgozni? </u></b></p><p>Ez valóban nagyon
fontos. Igazából ilyenkor számítok a megismert életvédő szervezetek
segítségére, hiszen ők ezzel foglalkoznak: babakelengyét adnak a
lánynak, nyomon követik, hogy mikor érkezik el a szülés ideje, kis
ajándékkal készülnek, figyelik, hogy mi a helyzet a gyerekkel,
meglátogatják a kórházban. Természetesen mindezt én is meg szeretném
tenni személyesen; de nyilvánvaló, hogy<u><b> ha sok ilyen anya lesz, már nem
fogom bírni.</b></u> Ez azért is nagyon fontos, mert az apa, ha „dilemma van”,
és végül a lány a gyerek mellett dönt; akkor nagyon sokszor kilép a
képből, és több esetben a lány szüleire sem lehet számítani.
<u><b>Mindenképpen szüksége van a fiatal anyának a támaszra, már csak
egzisztenciálisan is. </b></u></p><p><b>Talán lehetne ennek az egésznek egy prevenciós oldalt is csinálni, esetleg elgondolkodtatni, <u>megismertetni a fiatalokat a <a href="http://www.testteo.hu/testunk/mi-a-test-teologiaja-/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402" target="_blank">test teológiájával</a>. Mintha ezen a téren nem tennének meg eleget, még egyházi oldalról sem.</u> Te látsz ilyen irányú törekvéseket?</b></p>
<p>Egyrészt<u><b> látok, például a <a href="http://www.parazskozpont.hu/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_kereszteny_201402" target="_blank">Parázs Pasztorációs Központ</a> (a
Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye ifjúsági és családpasztorációs
központja)</b></u> régóta üzemel Kecskeméten. Ők több ezer diákhoz jutnak el egy
évben, van egy kis csapatuk és az életvédelemről, a családtervezésről, a
nővé válásról tartanak előadássorozatokat a diáklányoknak általános
iskolástól középiskolásig. Emellett én is szeretnék persze tenni valamit
e téren. Ahogy az anyaotthonokkal és más életvédőkkel beszélgettem,
egyértelművé vált, hogy<u><b> valójában nem a válságterhesek azok, akikkel el
kellene kezdeni a missziót.</b></u> Persze, egy nem várt terhesség esetén
elveszhet egy kisbaba és egy anyának a lelke, ha rossz irányba indul.
Viszont<u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> ha elmennék egy iskolába és ott elmondanám egy egész osztály
előtt a történetemet, és ezt hallja az a két-három lány, aki az
osztályból a közeljövőben esetleg teherbe esik, esetleg visszatartaná
őket az abortusztól.</b></u> Így még több embert érhetnék el. Viszont itt jön be
ismét a családommal töltött idő kérdése; de azért a megelőzést is
fölvettem a teendők listájába. El is fog indulni valami idén, mert talán
ez a legfontosabb.</p><p><u><b>Hogyan fogod meg azokat, akik nem vallásosak? </b></u></p><p>Ez
szintén nagyon nehéz, ráadásul <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>az én tanúságtételemből nem lehet a
Jóistent kihagyni, hiszen az egész róla szól, de ebben is segítséget
nyújtanak Ferenc pápa gondolatai.</b></u> Ő azt mondta az egyik beszédében, hogy<u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>
fölöslegesen és idő előtt ne moralizáljunk</b></u>. Ha például egy leányanya
elmegy a templomba, megtartotta és kihordta azt a gyermeket, azaz
mellette döntött és megküzdött érte, és kéri, hogy kereszteljék meg a
babát; akkor ne kezdjük el vizsgálgatni, hogy meg lehet-e keresztelni a
gyermekét, hanem inkább a Szentlélek bölcsességével mérlegeljünk és
esetleg kereszteljük meg. És majd utána, <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>ha ez az anya azt látja, hogy a
bűnei ellenére van egy befogadó, szeretetteli fogadtatás a templomban,
akkor majd valószínűleg felnő a hithez a doktrínák szintjén is</b></u>. Ezt
Ferenc pápa úgy fogalmazta meg, hogy<u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> <i>„a sebeket kell most bekötözni”</i>.
Kötözzük be a sebeket szeretettel, és utána beszélhetünk a teológiai
témákról. </b></u>Én is igyekszem úgy közvetíteni a szeretetet, hogy az illető
azt lássa: van valaki, aki őt megérti és elfogadja. És a végén csak
annyit teszek hozzá, hogy imádkozni fogok érte, hiszen azon múlik
minden.</p><p style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Te hogyan találkoztál a vallással? Eleve ilyen neveltetésben részesültél? </b></u></p><p><u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Nem;
a férjemen keresztül tértem meg. </b></u>Ő kezdettől fogva katolikus, én csak
elvileg voltam az: megkereszteltek, de nem jártunk templomba a
szüleimmel; viszont ha például a nagymamáimnál voltam, akkor azért
mentünk. Kaptam Bibliát és imádkozgattam otthon gyerekkoromban is, azt
tartottam, hogy én katolikus vagyok. Aztán <u><b>mikor elkerültem filozófia
szakra, akkor végképp eltávolodtam ettől, hiszen ott teljesen máshonnan
vizsgáltuk ezeket a kérdéseket. </b></u>Ráadásul <u><b>elkezdtem keleti filozófiákat
tanulmányozni, és emlékszem arra a kijelentésemre, hogy „<i>én nem vagyok vallásos, de ha választanék, akkor biztosan buddhista lennék”</i>.
Ez volt szerintem a mélypont.</b></u> <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Nemsokára viszont találkoztam a leendő
férjemmel, és ő a második randinkon (vasárnap volt) megkérdezte, hogy
elmennék-e vele szentmisére. Szerelmesek voltunk, én a felsliccelt
szoknyámban rávágtam, hogy persze, menjünk</b></u>, <u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>ismerem én a szentmisét, de
attól még nem fogok csinálni semmit a templomban. </b></u>Nem térdelek, nem
állok föl. Így volt hónapokig, jártunk minden vasárnap, aztán egyszer
csak elkezdtem sírni, sírni, egész miséket végigsírtam hónapokon
keresztül. V<u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>égül rájöttem, hogy hoppá, én már nem a szerelmem miatt
vagyok itt, hanem mert már tudtam, hogy van Isten, Aki nagyon jó. </b></u>Persze
ezt megírtam a nagymamáimnak is, úgyhogy nagy volt a boldogság.</p><p><b>És a férjed meg tudott győzni téged, egy filozófust? Hogy csinálta? Észérvekkel vagy érzelmekkel?</b></p><p>Nekem
<u><b>az a tapasztalatom, hogy észérvekkel legtöbbször csak eltávolítani
tudod az embert a hittől, hiszen a hit elsősorban nem az észben működik.
</b></u> Jézus se kezdett el hosszasan és bonyolultan magyarázni<u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>. A templom
közege hozta el számomra a megtérést</b></u>. A leendő <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>férjem</b></u> részéről az volt,
ami közelebb vitt engem Istenhez, hogy soha nem ítélt meg. Ő nagyon <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>
betartja a szabályokat és még kamasz korában, amikor a leglázadóbb volt,
akkor is ment minden vasárnap szentmisére, nekem mégsem szólt semmit,
hogy én miért nem állok föl, miért nem térdelek, miért nem imádkozom.</b></u>
Egyszerűen elfogadott. Toleráns volt és ez hatott rám. Gondolom, ha
megpróbált volna meggyőzni, akkor dacot hozott volna elő belőlem, de így
nem. Végül nyilván Jézus jelenléte volt az, ami teljesen megváltoztatta
a szívemet. És amilyen megtéréstörténeteket eddig hallottam, úgy látom,
ez számít. Vagy az emberektől egy szeretetgesztus, ami elindítja a
másikban a kis kukacot, hogy hoppá, vajon miért ilyen jó ő; vagy a
templomi közeg, azaz Isten kézzelfogható közelsége; vagy esetleg valami
nagy törés és szenvedés – sajnos ez a leggyakoribb. </p><p><b>Elég
nagy falat, hogy valakit szemtől szemben megpróbáljunk meggyőzni egy
ilyen súlyos témában; akkor is, ha saját tapasztalatainkból
táplálkozunk. Készültél erre pszichológiai vagy mentálhigiénés
előtanulmányokkal?</b></p>Nagyon nehéz feladat ez, és én nem is
érzem magam erre feljogosítva, hiszen nincsenek pszichológiai
előtanulmányaim. Viszont olvastam jó pár könyvet ebben a témában, olyat
is, ami pontosan azt járja körül, hogy hogyan kell a válságterhes nőkkel
beszélgetni. Terveim között szerepel egy tanfolyam elvégzése, mert van
erre egy szerintem nagyon jó módszer. De azért próbálom az eredeti
kiindulóponthoz tartani magam, hogy <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>engem nem hívott többre a Jóisten,
mint hogy elmondjam a történetemet másoknak. Már tapasztaltam, hogy ez
több embernek segít. Nem akarok dönteni helyettük, </b></u>nem akarom őket
tudományosan megközelíteni, vagy a saját hatáskörömet túllépni.
Egyszerűen remélem, hogy azzal, hogy megosztom valakivel a saját
tapasztalataimat, tudok rajta segíteni</div>
</blockquote></div><br></div>
<br>
</div>