<div dir="ltr"><h1 class="">„Egyetlen batyunk botunk fegyverünk az anyanyelv”</h1>
<div style="background-color:rgb(255,255,0)" class="">
<div class="">
<div class="">
<p><u><b>Kányádi Sándor költővel beszélgettünk az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából.</b></u></p> </div>
</div>
</div>
<p><a class="" href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/kanyadi3.JPG" rel="lightbox"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/kanyadi3.JPG" style="margin: 10px auto; display: block;" height="334" width="500"></a><strong></strong></p>
<p style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><strong>Február 21-én ünnepeljük az anyanyelv nemzetközi napját. Kányádi Sándornak, a költőnek mit jelent az anyanyelv?</strong></u></p><p>–
<u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Nekünk egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv. </b></u>Mi ebbe a nyelvbe
csomagolva jöttünk több évezreden át, és érkeztünk meg ide. Elkezdtük
fölvenni a hitet, hogy beilleszkedjünk ide Európába. De úgy, hogy
már-már a nyelvünk is ráment. És akkor egy vagy több szerzetes – például
Pannonhalmán – körmére égő gyertyával (innen ez a szép kifejezésünk)
nekiállt lefordítani egy temetkezési beszédet, mert különösen temetkezés
alkalmával sajdult bele ezekbe a fiatal papokba, barátokba az, hogy az
Úristennek se lehet tetsző, hogy olyan nyelven ajánljuk a magyar halott
lelkét az Egek Urának, amit a végtisztességtevők nem értenek. Ezért
fordították le ezt a beszédet.</p><p>Ezt annak idején így írtam, Lőrincze Lajos emlékére: <em>„porában
is áldott kiért / és ezerszer áldott ki által / akár a szív fölött a
vért / szembefeszült a másvilággal // meg akkor váltódott e nép / és
küldetését akkor kapta / mikor a röggel az igék / magyarul hulltak a
halottra // hazánkká akkor lett örökre / ez a sokszor ege-se-földje /
töredékes nyelvünk-honunk // s a jövendőbe glóriával / léptünk a nyitott
síron átal / mondván por és hamu vagyunk”</em>.</p><p>És ebből
következik <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>a nemzet célja.</b></u> Mondhatjuk: a nemzet célja, <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>hogy
megmaradjunk. De mi végre maradjunk meg? Hogy átörökítsük.</b></u> Mit
örökítsünk át?<u style="background-color:rgb(0,255,0)"><b> A magyar Isten kiválasztott népe. A magyar nyelv Isten
kiválasztott nyelve a magyarok számára</b></u>. Az Írások szerint a zsidó nép
Isten választott népe. Így van: <u style="background-color:rgb(224,102,102)"><b>a zsidó nép Isten kiválasztott népe, a
zsidó nyelv Isten kiválasztott nyelve a zsidó nép számára</b></u><span style="background-color:rgb(224,102,102)">.</span> A <u style="background-color:rgb(0,255,255)"><b>román Isten
kiválasztott népe és nyelve…</b></u>és <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>fölsorolhatnánk minden népet és nyelvet.</b></u></p><p style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Mi
tehát egy nemzetnek a célja? Hogy az Isten által csak számára
kiválasztott nyelvet az emberiség, az emberi lét legvégső határáig
továbbvigye, gazdagítsa, gyarapítsa, éljen vele és benne, mindannyiunk
örömére és Isten nagyobb dicsőségére. Addig vagyunk magyarok, amíg
magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk. </b></u></p><p><a class="" href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/kanyadi6.JPG" rel="lightbox"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/kanyadi6.JPG" style="margin: 10px auto; display: block;" height="334" width="500"></a></p>
<p><strong><em>Apáczai</em> című prózaversének végén olvassuk: „egyetlen batyunk botunk fegyverünk az anyanyelv”. </strong></p><p>–
Batyu, melyet őseink hoztak magukkal, s mi visszük tovább. A bot, amire
támaszkodhatunk, és amivel védekezni is lehet. És a fegyverrel is
védekezünk. Ez mind az anyanyelv.</p><p>És olyan csodálatos, hogy a <em>Halotti beszéd</em>et, amely lassan ezer éves lesz, még mindig értjük.</p><p>És
itt van most <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>a hódítás legnagyobb lehetősége: a televízió, a rádió</b></u>. A
hazát a magasban meg lehetne teremteni. Szó szerint: a magasból lehetne
sugározni. Hiszen elérhető az egész világ az internet segítségével –
Argentína, Brazília, Észak-Amerika, Ausztrália.</p><p>De <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>ráférne a
nyelvújítás a nyelvre ma is.</b></u> Óriási dolog volt a 18-19. század
fordulóján a nyelvújítás. Ilyen nyelvi beavatkozás nem volt Európában,
mint a miénk. És az ősi szavakból újítottunk. Például az ipar szó:
mindenki más azt mondja, hogy industria. De itt van egy ember, aki
iparkodik. Ebből az igéből lett az ipar szavunk. A tudásból a tudomány.
Most is kellene. Mondtam, hogy ne szörfözzenek a neten, hanem <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>a pók
mintájára póklásszunk a hálón.</b></u> Ne bóklásszunk, hanem póklásszunk.
Próbálkoztam, de elakadt.</p><p style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><strong>Milyen a magyar nyelv zeneisége, dallama, muzsikája? Hogyan lehet jellemezni?</strong></u></p><p>–
Erre <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>azért nehéz válaszolnom, mert más nyelvet nem tudok.</b></u> Tudogatok, de
az nem tudás. Mikor találkoztam Tudor Arghezi, nagy román költővel,
megkérdezte tőlem az öreg úr, tudok-e románul. Tudok, mondtam, de hát
úgy a hátam mögül jött a hangom, reszkettem. És azt válaszolta: „Én is
tudok kicsit magyarul. Emberek vagyunk, megértjük egymást.” És
beszélgettünk, magyarázgattam, hogy nem tudok jól románul. Mondta, ő se
tud jól franciául, pedig élt Svácjban, a francia részen. Így mondta: „Az
ember befogózik egyetlen nyelv igájába, elég teher egész életen át azt
húzni.”</p><p>A fordítással kapcsolatban azt mondta:<u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> „A vers olyan lakat
a nyelven, hogy nem biztos, hogy egy másik nyelven kulcsot lehet
találni hozzá.”</b></u> Álkulccsal ne is próbálkozzunk, teszem hozzá.<u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> Magyarra a
világirodalom színe-java le van fordítva</b></u>. És óriási szerencsénk az,
hogy nagy költőink fordítottak. Lehetséges, hogy a Kosztolányi
fordította Rilke-vers jobban hasonlít Kosztolányira, mint Rilkére, de
nem Pityipalkóra. És ez a nagy dolog.</p><p><a class="" href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/kanyadi5.JPG" rel="lightbox"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/kanyadi5.JPG" style="margin: 10px auto; display: block;" height="320" width="500"></a></p>
<p><strong>Van-e Kányádi Sándor szerint legszebb magyar vers vagy legszebb magyar verssor?</strong></p><p>–
Biztosan mindenki szerint más. De elmondok egy történetet. 1956
novemberének elején, amikor itthon lőttek, Jerevánban, Örményország
fővárosában voltam romániai írószövetségi delegáció tagjaként.</p><p><u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Petőfi
örmény fordítója, egy örmény költő (oroszból fordította Petőfi verseit)
arra kért, mondjak valamit magyarul – Petőfit, sajátot vagy mást –, a
hangzásért. És akkor én azt mondtam: jó, de itt vagyunk együtt, orosz,
örmény, bolgár, román kollégák, én egyedül magyar. Mindenki mondjon egy
verset az anyanyelvén. Ennek fantasztikus sikere volt.</b></u> Amikor rám került
a sor, egy pohár pezsgőt töltöttem, és azt mondtam: „Most elmondok egy
verset, nem Petőfi versét, nem sajátomat, hanem szerintem a legnagyobb
magyar vers egyetlen strófáját.</p><p>Nem tudom, örményül megvan-e, oroszul igen: <em>Sztarij
cigány. A vén cigány. „Húzd rá cigány, megittad az árát, ne lógasd a
lábadat hiába; / Mit ér a gond kenyéren és vizen, / Tölts hozzá bort a
rideg kupába. / Mindig igy volt e világi élet, / Egyszer fázott, másszor
lánggal égett; / Húzd, ki tudja meddig húzhatod, / Mikor lesz a nyűtt
vonóbul bot, / Sziv és pohár tele búval, borral, / Húzd rá cigány, ne
gondolj a gonddal.”</em></p><p style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Elmondtam az első strófát, és már csak
arra emlékszem, hogy repülök, dobálnak föl a levegőbe. Ilyen sikere volt
a magyar versnek és Vörösmarty Mihálynak Örményországban.</b></u></p><p><strong>És a szép magyar szavak...Lehet-e beszélni legszebbekről?</strong></p><p>–
Mindig a helyzet adja. Minden magyar szó szép. Ahogy a virágok
gyönyörűek. Hányféle bokrétát lehet kötni belőlük! Az alkalom, az
időjárás… a termés is meghatározza.</p><p><a class="" href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/kanyadi2.JPG" rel="lightbox"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/kanyadi2.JPG" style="margin: 10px auto; display: block;" height="306" width="500"></a></p>
<p style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><strong>Hogyan lehet közelebb vinni az emberekhez a költészetet, a versek szeretetét? </strong></u></p><p>–
Egyszer Kolozsváron kérdezték gyerekek: „Sándor bácsi, a mai modern
magyar költészetből ki a példaképe?” Mondani akartam: Weöres Sándor. De
ránéztem azokra a drága fiatalokra, és mondtam: Petőfi Sándor. Mert az
igazi költő esetében – én még soha az életben nem mondtam magamról, hogy
költő vagyok, ez egy bizonytalan foglalkozás – csak halála után derül
ki teljes bizonyossággal, hogy az volt-e, aminek hitték őt, aminek hitte
olykor maga is magát. Akkor derül ki, hogy az unokák, dédunokák
érdemesnek tartanak-e valamit kézbe venni – most már nem is azt mondom,
hogy elolvasni, meghallgatni esetleg, mert lehetséges, hogy egy hangzó
és analfabéta magaskultúra jön létre. Ma többen hallgatnak verset, mint
ahányan olvasnak. Ez biztos.</p><p><u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Kértek már arra is, hogy szerettessem meg Arany Jánost középiskolásokkal. </b></u>Mert a Toldival bajba vagyunk, mondták. <em>„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja, // Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta.”</em> Nem értik a diákok. Elmagyaráztam nekik. Akkor azt mondták: „Sirály!” Vagy Petőfi <em>Hazámban</em> című verse, amely így kezdődik: „<em>Arany
kalásszal ékes rónaság, / Melynek fölötte lenge délibáb / Enyelgve űz
tündér játékokat, / Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad! // Rég volt,
igaz, midőn e jegenyék / Árnyékain utószor pihenék, / Fejem fölött míg
őszi légen át / Vándor darúid V betűje szállt…” </em>Ezt tizenkilenc éves korában írta! Na – mondtam – gyerekek, ilyet csak Shakespeare Vilmos írt jobb óráiban. De gondolhatunk az <em>Itt van az ősz, itt van újra</em> című versre. Gyönyörű, ahogy nemzedékek tudják együtt szavalni Vancouvertől Buenos Airesig. </p>
<p><a class="" href="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/kanyadi7.JPG" rel="lightbox"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Heni/kanyadi7.JPG" style="margin: 10px auto; display: block;" height="334" width="500"></a></p>
<p style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b><strong>Kik a példaképei? </strong></b></u></p><p><u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>–
Olyan szerencsés vagyok, olyan atyai jóbarátaim voltak, mint Tamási
Áron, Kós Károly, Nagy Imre zsögödi festőművész, Illyés Gyula és Márton
Áron püspök.</b></u> Az íróasztalom fölött <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Arany János és Petőfi Sándor mellett
</b></u>az ő arcképeiket őrzöm a falon. Édesapámnak és nekik köszönhetem olyan
amilyen emberré válásomat. Sokat tanultam tőlük.</p><p style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><strong>Mit jelent Erdély az Ön számára? </strong></u></p><p><em>– </em>Ahogyan a <em>Mikor szülőföldje határát megpillantja</em> című versemben megfogalmaztam: <em>a
szívem kolumbusz árbockosárból / kiáltó matróza mikor / idáig érkezem
// minden más táj csak óceán / ez itt a föld / a föld nekem.</em></p><p class="">1999-ben
az UNESCO közgyűlése február huszonegyedikét az anyanyelv nemzetközi
napjává nyilvánította, hogy felhívja a figyelmet a Föld nyelvi
sokszínűségére és gazdagságára.<em> <br></em>A dátum háttere: <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>1952
február 21-én Banglades (akkori nevén: Kelet-Pakisztán) fővárosában,
Dakkában egyetemisták tüntettek a bengáli nyelv, anyanyelvük hivatalossá
tétele mellett, s a rendőri sortűz következtében többen meghaltak.</b></u><em></em></p><p>Fotó: Thaler Tamás</p>Magyar Kurír</div>