<div dir="ltr"><p class="MsoNormal"><span style="background-repeat:initial initial">„... (… mert egy katona számára a felettese, a
parancsnoka</span><br>
<span style="background-repeat:initial initial">mondja
meg ki az ellenség) ...”</span></p><p class="MsoNormal"><span style="background-repeat:initial initial"><br></span></p>
<p class="MsoNormal"><span style="background-repeat:initial initial">K. Lista,
harmadik napja rágódom a fenti zárójeles szövegrészleten. Sajnálom, ha ezidő
alatt bármelyikőtök azt gondolhatta: erre én is rábólintok. Elnézést, hogy csak
késedelmesen jelzem: engem ez így kétségbe ejt. Nyomaszt, mintha én lennék a
zárójelek közé zárva.</span></p><p class="MsoNormal"><span style="background-repeat:initial initial"><br></span></p>
<p class="MsoNormal"><span style="background-repeat:initial initial">Hacsak nem
értünk egyet abban, hogy katonaként is, civilként is egyetlen parancsnok hangja
maradhat mérvadó a számunkra: és ez a saját lelkiismeretünk. Fájlalnám, ha
további napokat kéne töltenem a fölös aggodalomban: ti nem ugyanígy gondoljátok.
Ezért most közlöm, közösséget csak azokkal vállalhatok, akik megerősítenek a
szándékban, hogy felelős cselekedetért mindenkor és kizárólag ehhez a feletteshez:
a saját lelkiismeretemhez forduljak eligazításért. Ép lelkiismeretre persze
csak a mások lelkiismeretével tartott kapcsolat vezethet, a másokra való
tekintet. E másokra vetett tekintettel az én lelkiismeretem engem eleve a
többiekkel egy kalap alá véve, többes számú második személyként szólít meg. Napiparancsa
pedig most és mindörökké azt mondja: szeressétek ellenségeiteket!</span></p><p class="MsoNormal"><span style="background-repeat:initial initial"><br></span></p>
<p class="MsoNormal"><span style="background-repeat:initial initial">Üdv: </span></p>
<p class="MsoNormal"><span style="background-repeat:initial initial">KM.</span></p></div><div class="gmail_extra"><br><br><div class="gmail_quote">2014. február 17. 16:02 Dr. Weinzierl Tamás írta, <span dir="ltr"><<a href="mailto:dr.weinzierl@t-online.hu" target="_blank">dr.weinzierl@t-online.hu</a>></span>:<br>
<blockquote class="gmail_quote" style="margin:0 0 0 .8ex;border-left:1px #ccc solid;padding-left:1ex"><u></u>
<div lang="HU" link="blue" bgcolor="#ffffff" vlink="purple">
<div><b>Kedves Lista, annak, aki szeretne többet tudni erről a vérfürdőbe
torkolló akcióról, ajánlom figyelmébe a Rubicon 2012/3. számát. </b></div>
<div><b></b> </div>
<div><b>Üdvözlettel: Weinzierl Tamás</b></div>
<div><b></b> </div>
<div><b>Sent:</b> Monday, February 17, 2014 1:13 PM</div>
<div style="FONT:10pt arial">
<div><b>Subject:</b> Mi történt 1945.febr.11-én este?</div></div>
<div><br></div>
<div>
<p class="MsoNormal"><span style="FONT-FAMILY:'Comic Sans MS'"><u></u> <u></u></span></p>
<div>
<div name="Compose message area">
<div>
<div>
<div>
<div>
<div>
<div>
<div>
<blockquote style="BORDER-BOTTOM:medium none;BORDER-LEFT:#6497ce 1.5pt solid;PADDING-BOTTOM:0cm;MARGIN:5pt 0cm 5pt 3.75pt;PADDING-LEFT:8pt;PADDING-RIGHT:0cm;BORDER-TOP:medium none;BORDER-RIGHT:medium none;PADDING-TOP:0cm">
<div>
<div>
<div>
<div>
<p class="MsoNormal">: Hátha valaki nem tudja - Mi is történt 1945. február 11-én,
este, úgy 8 óra után?<br><br><br>Hátha valaki nem tudja…<br><br>Nincs kerek
évforduló, ezért úgy gondoltam másra hagyom a<br>megemlékezést. Aztán,
meggondolatlanúl, belelapoztam az „RTV<br>Részletes” újságba, megnéztem a
február 11-i műsorokat.<br>Elképedtem! Azon a napon, amikor 1945-ben egy
kisvárosnyi magyar<br>férfi (nő és gyerek!) halt meg, a közszolgálati
televíziók (az<br>M-1, az M-2, de a Duna és a Duna-World), de a közszolgálati
rádiók:<br>a Kossuth, a Petőfi és a Bartók rádió tingli-tangli
vidám<br>műsorokat sugároznak. Eszükbe sem jut megemlékezni az e
napon<br>néhány óra alatt elesett hozzávetőleg 20 ezer (!)
magyarról,<br>hozzávetőleg ugyanannyiról, mint az 1526-ban lezajlott
mohácsi<br>csatában.<br><br> Mi is történt 1945. február 11-én, este, úgy
8 óra után?<br><br> Tudjuk, ez évfordulója a Budai-várból 1945. február
11-én<br>történt kitörésnek, mely során a 1944. Karácsonya óta
a<br>Budai-várban rekedt magyar és német alakulatok
maradványai,<br>hátrahagyva a Várhegy pincéiben sebesült és beteg
bajtársaikat,<br>elkerülendő a semmi jóval nem kecsegtető fogságba
esést<br>megkísérelték a lehetetlent, azaz egy bravúros rohammal kitörni
a<br>Vár és Budapest körül kiépített többszörös szovjet gyűrűből.<br><br>Mint
tudjuk, a Budapest körüli szovjet gyűrű 1944. Karácsonyán<br>bezárult, s 1945.
január közepén a magyar és német alakulatok,<br>feladva Pestet, Budára majd
fokozatosan a Várhegyre, pontosabban a<br>Budai várba szorultak vissza. A
Hitler által ígért légi<br>utánpótlás akadozott, majd a szükség-repülőtérként
használt<br>Vérmező eleste után le is állt. A magyar és német
parancsnokok,<br>Hindy Iván vezérezredes és Karl
Pfeffer-Wildenbruch<br>Obergruppenfürer, akik összességében 40-45 ezer ember
–<br>nagyjából fele-fele arányban magyar és német katonák –
felett<br>rendelkeztek, s akik minden korábbi kitörési
engedély-kérelemre<br>Hitlertől elutasító választ kaptak, lőszer és élelem
fogytával<br>elhatározták a kitörést. Itt is furfanghoz kellett
folyamodniuk,<br>azaz a Berlin felé küldött rádióüzenet után, miszerint
kitörnek,<br>összetörték a rádiót, hogy ne vehessék Hitler ismételt
tiltó<br>parancsát.<br><br>Az 1945. február 11-én este 8 óra körül a Bécsi
kapun keresztül a<br>Várfok és az Ostrom utcán kitóduló magyar és német
csapatokat,<br>melyek sem tüzérségi támogatást nem kaptak, s
nehézfegyverekkel<br>sem rendelkeztek, a kitörést már „váró” szovjetek a Széna
és<br>Széll Kálmán tereken félelmetes golyózáporral fogadták.<br><br>Az
egyenlőtlen küzdelem hamar eldőlt: a fáradt, kiéhezett,<br>lőszerrel alig
rendelkező kitörő sereg, azaz józan becslések<br>szerint 44 ezer, fele részt
magyar, fele részt német katonából<br>másnapra hozzávetőleg 700 katona érte el
a magyar-német vonalakat,<br>(átmenetileg) megmenekült. Azaz 43 ezer katona
egyetlen nap leforgása<br>alatt halt meg, amiből, ha az arányok helyesek 21-22
ezer volt a<br>magyar halott.<br><br>És itt meg kell állni. Megállni és nem
azt boncolgatni, hogy az<br>elesettek hány százaléka szimpatizált a német
terjeszkedéssel,<br>hány százaléka volt náci (szovjet szóhasználat szerint:
fasiszta)<br>érzelmű, hanem fejet hajtani a katonai esküjükhöz
halálukig<br>ragaszkodó, hazájuk fővárosát az ellenségtől
(igenis<br>ellenségtől, mert egy katona számára a felettese, a
parancsnoka<br>mondja meg ki az ellenség) védő katonák végső
erőfeszítése,<br>halála előtt. S hogy nem adták meg magukat, az is érthető,
hiszen<br>már 1944 ősze óta magyar földön tevékenykedik a Vörös Hadsereg,<br>s
vannak hírek, hogy az elfoglalt területeken mi történik, s mi<br>történik a
fogságba esett honvédekkel. De tudjuk azt is, hogy a<br>Várhegy pincéiben
berendezett hadikórházak sebesültjeinek<br>szenvedését a Várba betörő
szovjetek, nem gyógyszerrel,<br>kötszerrel és érzéstelenítővel, hanem
lángszóróval<br>rövidítették le.<br><br>Igen! Meg kell állni és eltöprengeni
azon, hogy a mohácsi csatával<br>azonos emberveszteség, miért nem érdemel meg,
több mint 60 év<br>után, a hivatalos Magyarországtól kegyeletet. Hogy
egy<br>tisztességesen megrendezett állami megemlékezésen elsirassuk azt
a<br>kisvárosnyi életerős magyar férfit, köztük a csupa fiatalból<br>álló két
Egyetemi Rohamzászlóalj önkénteseit, ahogy ezt tette<br>Nemeskürty István
1972-ben a doni áldozatokkal a „Requiem egy<br>hadseregért” című könyvében.
Megemlékezni, s nem azon<br>fanyalogni, hogy párfős szervezetek miként
emlékeznek meg róluk. S<br>mellesleg elsiratni azt a Gerhard Schmidhuber német
vezérkari<br>ezredest, aki egy hónappal korábban még megmentette a
budapesti<br>gettó maradék 60-70 ezer lakóját, s aki a Lövőház
utcában<br>ugyanezen harcban esett el.<br><br>Igen, ideje már központilag,
államilag felmenteni ezeket az elesett<br>katonákat a hamisan csengő
„fasiszta” jelző súlya alól, s ezzel<br>felitatni azt a gyászkönnyet, mely még
ma is legördül ezekben a<br>hideg februárelejei napokban a hozzátartozók sokat
látott és még<br>többet tapasztalt barázdált arcán. Ez a feladat a
hatalomban<br>lévőkre vár!<br><br>Mi pedig, civilek, addig is kegyelettel
gondoljunk az elesettekre!<br>Legyen emlékük áldott!<span style="COLOR:#888888"><br><br></span></p></div></div></div></div></blockquote></div></div></div></div></div></div></div></div></div></div></div>
<br>_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" target="_blank">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
<br></blockquote></div><br></div>