<!DOCTYPE HTML PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.0 Transitional//EN">
<HTML xmlns="http://www.w3.org/TR/REC-html40" xmlns:v =
"urn:schemas-microsoft-com:vml" xmlns:o =
"urn:schemas-microsoft-com:office:office" xmlns:w =
"urn:schemas-microsoft-com:office:word" xmlns:m =
"http://schemas.microsoft.com/office/2004/12/omml"><HEAD>
<META content="text/html; charset=iso-8859-2" http-equiv=Content-Type>
<META name=GENERATOR content="MSHTML 8.00.6001.19190"><!--[if !mso]>
<STYLE>v\:* {
BEHAVIOR: url(#default#VML)
}
o\:* {
BEHAVIOR: url(#default#VML)
}
w\:* {
BEHAVIOR: url(#default#VML)
}
.shape {
BEHAVIOR: url(#default#VML)
}
</STYLE>
<![endif]-->
<STYLE><!--
/* Font Definitions */
@font-face
{font-family:"Cambria Math";
panose-1:2 4 5 3 5 4 6 3 2 4;}
@font-face
{font-family:Calibri;
panose-1:2 15 5 2 2 2 4 3 2 4;}
@font-face
{font-family:Tahoma;
panose-1:2 11 6 4 3 5 4 4 2 4;}
@font-face
{font-family:"Comic Sans MS";
panose-1:3 15 7 2 3 3 2 2 2 4;}
/* Style Definitions */
p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal
{margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
font-size:12.0pt;
font-family:"Times New Roman","serif";}
a:link, span.MsoHyperlink
{mso-style-priority:99;
color:blue;
text-decoration:underline;}
a:visited, span.MsoHyperlinkFollowed
{mso-style-priority:99;
color:purple;
text-decoration:underline;}
p
{mso-style-priority:99;
mso-margin-top-alt:auto;
margin-right:0cm;
mso-margin-bottom-alt:auto;
margin-left:0cm;
font-size:12.0pt;
font-family:"Times New Roman","serif";}
p.MsoAcetate, li.MsoAcetate, div.MsoAcetate
{mso-style-priority:99;
mso-style-link:"Buborékszöveg Char";
margin:0cm;
margin-bottom:.0001pt;
font-size:8.0pt;
font-family:"Tahoma","sans-serif";}
span.BuborkszvegChar
{mso-style-name:"Buborékszöveg Char";
mso-style-priority:99;
mso-style-link:Buborékszöveg;
font-family:"Tahoma","sans-serif";
mso-fareast-language:HU;}
span.E-mailStlus20
{mso-style-type:personal-reply;
font-family:"Comic Sans MS";
color:windowtext;}
.MsoChpDefault
{mso-style-type:export-only;
font-family:"Calibri","sans-serif";
mso-fareast-language:EN-US;}
@page WordSection1
{size:612.0pt 792.0pt;
margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt;}
div.WordSection1
{page:WordSection1;}
--></STYLE>
<!--[if gte mso 9]><xml>
<o:shapedefaults v:ext="edit" spidmax="1026" />
</xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml>
<o:shapelayout v:ext="edit">
<o:idmap v:ext="edit" data="1" />
</o:shapelayout></xml><![endif]--></HEAD>
<BODY lang=HU link=blue bgColor=#ffffff vLink=purple>
<DIV><B>Kedves Lista, annak, aki szeretne többet tudni erről a vérfürdőbe
torkolló akcióról, ajánlom figyelmébe a Rubicon 2012/3. számát. </B></DIV>
<DIV><B></B> </DIV>
<DIV><B>Üdvözlettel: Weinzierl Tamás</B></DIV>
<DIV><B></B> </DIV>
<DIV><B>Sent:</B> Monday, February 17, 2014 1:13 PM</DIV>
<DIV style="FONT: 10pt arial">
<DIV><B>Subject:</B> Mi történt 1945.febr.11-én este?</DIV></DIV>
<DIV><BR></DIV>
<DIV class=WordSection1>
<P class=MsoNormal><SPAN
style="FONT-FAMILY: 'Comic Sans MS'"><o:p> </o:p></SPAN></P>
<DIV>
<DIV name="Compose message area">
<DIV>
<DIV>
<DIV>
<DIV>
<DIV>
<DIV>
<DIV>
<BLOCKQUOTE
style="BORDER-BOTTOM: medium none; BORDER-LEFT: #6497ce 1.5pt solid; PADDING-BOTTOM: 0cm; MARGIN: 5pt 0cm 5pt 3.75pt; PADDING-LEFT: 8pt; PADDING-RIGHT: 0cm; BORDER-TOP: medium none; BORDER-RIGHT: medium none; PADDING-TOP: 0cm">
<DIV>
<DIV>
<DIV>
<DIV>
<P style="mso-margin-top-alt: auto; mso-margin-bottom-alt: auto"
class=MsoNormal>: Hátha valaki nem tudja - Mi is történt 1945. február 11-én,
este, úgy 8 óra után?<BR><BR><BR>Hátha valaki nem tudja…<BR><BR>Nincs kerek
évforduló, ezért úgy gondoltam másra hagyom a<BR>megemlékezést. Aztán,
meggondolatlanúl, belelapoztam az „RTV<BR>Részletes” újságba, megnéztem a
február 11-i műsorokat.<BR>Elképedtem! Azon a napon, amikor 1945-ben egy
kisvárosnyi magyar<BR>férfi (nő és gyerek!) halt meg, a közszolgálati
televíziók (az<BR>M-1, az M-2, de a Duna és a Duna-World), de a közszolgálati
rádiók:<BR>a Kossuth, a Petőfi és a Bartók rádió tingli-tangli
vidám<BR>műsorokat sugároznak. Eszükbe sem jut megemlékezni az e
napon<BR>néhány óra alatt elesett hozzávetőleg 20 ezer (!)
magyarról,<BR>hozzávetőleg ugyanannyiról, mint az 1526-ban lezajlott
mohácsi<BR>csatában.<BR><BR> Mi is történt 1945. február 11-én, este, úgy
8 óra után?<BR><BR> Tudjuk, ez évfordulója a Budai-várból 1945. február
11-én<BR>történt kitörésnek, mely során a 1944. Karácsonya óta
a<BR>Budai-várban rekedt magyar és német alakulatok
maradványai,<BR>hátrahagyva a Várhegy pincéiben sebesült és beteg
bajtársaikat,<BR>elkerülendő a semmi jóval nem kecsegtető fogságba
esést<BR>megkísérelték a lehetetlent, azaz egy bravúros rohammal kitörni
a<BR>Vár és Budapest körül kiépített többszörös szovjet gyűrűből.<BR><BR>Mint
tudjuk, a Budapest körüli szovjet gyűrű 1944. Karácsonyán<BR>bezárult, s 1945.
január közepén a magyar és német alakulatok,<BR>feladva Pestet, Budára majd
fokozatosan a Várhegyre, pontosabban a<BR>Budai várba szorultak vissza. A
Hitler által ígért légi<BR>utánpótlás akadozott, majd a szükség-repülőtérként
használt<BR>Vérmező eleste után le is állt. A magyar és német
parancsnokok,<BR>Hindy Iván vezérezredes és Karl
Pfeffer-Wildenbruch<BR>Obergruppenfürer, akik összességében 40-45 ezer ember
–<BR>nagyjából fele-fele arányban magyar és német katonák –
felett<BR>rendelkeztek, s akik minden korábbi kitörési
engedély-kérelemre<BR>Hitlertől elutasító választ kaptak, lőszer és élelem
fogytával<BR>elhatározták a kitörést. Itt is furfanghoz kellett
folyamodniuk,<BR>azaz a Berlin felé küldött rádióüzenet után, miszerint
kitörnek,<BR>összetörték a rádiót, hogy ne vehessék Hitler ismételt
tiltó<BR>parancsát.<BR><BR>Az 1945. február 11-én este 8 óra körül a Bécsi
kapun keresztül a<BR>Várfok és az Ostrom utcán kitóduló magyar és német
csapatokat,<BR>melyek sem tüzérségi támogatást nem kaptak, s
nehézfegyverekkel<BR>sem rendelkeztek, a kitörést már „váró” szovjetek a Széna
és<BR>Széll Kálmán tereken félelmetes golyózáporral fogadták.<BR><BR>Az
egyenlőtlen küzdelem hamar eldőlt: a fáradt, kiéhezett,<BR>lőszerrel alig
rendelkező kitörő sereg, azaz józan becslések<BR>szerint 44 ezer, fele részt
magyar, fele részt német katonából<BR>másnapra hozzávetőleg 700 katona érte el
a magyar-német vonalakat,<BR>(átmenetileg) megmenekült. Azaz 43 ezer katona
egyetlen nap leforgása<BR>alatt halt meg, amiből, ha az arányok helyesek 21-22
ezer volt a<BR>magyar halott.<BR><BR>És itt meg kell állni. Megállni és nem
azt boncolgatni, hogy az<BR>elesettek hány százaléka szimpatizált a német
terjeszkedéssel,<BR>hány százaléka volt náci (szovjet szóhasználat szerint:
fasiszta)<BR>érzelmű, hanem fejet hajtani a katonai esküjükhöz
halálukig<BR>ragaszkodó, hazájuk fővárosát az ellenségtől
(igenis<BR>ellenségtől, mert egy katona számára a felettese, a
parancsnoka<BR>mondja meg ki az ellenség) védő katonák végső
erőfeszítése,<BR>halála előtt. S hogy nem adták meg magukat, az is érthető,
hiszen<BR>már 1944 ősze óta magyar földön tevékenykedik a Vörös Hadsereg,<BR>s
vannak hírek, hogy az elfoglalt területeken mi történik, s mi<BR>történik a
fogságba esett honvédekkel. De tudjuk azt is, hogy a<BR>Várhegy pincéiben
berendezett hadikórházak sebesültjeinek<BR>szenvedését a Várba betörő
szovjetek, nem gyógyszerrel,<BR>kötszerrel és érzéstelenítővel, hanem
lángszóróval<BR>rövidítették le.<BR><BR>Igen! Meg kell állni és eltöprengeni
azon, hogy a mohácsi csatával<BR>azonos emberveszteség, miért nem érdemel meg,
több mint 60 év<BR>után, a hivatalos Magyarországtól kegyeletet. Hogy
egy<BR>tisztességesen megrendezett állami megemlékezésen elsirassuk azt
a<BR>kisvárosnyi életerős magyar férfit, köztük a csupa fiatalból<BR>álló két
Egyetemi Rohamzászlóalj önkénteseit, ahogy ezt tette<BR>Nemeskürty István
1972-ben a doni áldozatokkal a „Requiem egy<BR>hadseregért” című könyvében.
Megemlékezni, s nem azon<BR>fanyalogni, hogy párfős szervezetek miként
emlékeznek meg róluk. S<BR>mellesleg elsiratni azt a Gerhard Schmidhuber német
vezérkari<BR>ezredest, aki egy hónappal korábban még megmentette a
budapesti<BR>gettó maradék 60-70 ezer lakóját, s aki a Lövőház
utcában<BR>ugyanezen harcban esett el.<BR><BR>Igen, ideje már központilag,
államilag felmenteni ezeket az elesett<BR>katonákat a hamisan csengő
„fasiszta” jelző súlya alól, s ezzel<BR>felitatni azt a gyászkönnyet, mely még
ma is legördül ezekben a<BR>hideg februárelejei napokban a hozzátartozók sokat
látott és még<BR>többet tapasztalt barázdált arcán. Ez a feladat a
hatalomban<BR>lévőkre vár!<BR><BR>Mi pedig, civilek, addig is kegyelettel
gondoljunk az elesettekre!<BR>Legyen emlékük áldott!<SPAN
style="COLOR: #888888"><BR><BR></SPAN></P></DIV></DIV></DIV></DIV></BLOCKQUOTE></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></DIV></BODY></HTML>