<div dir="ltr"><h1></h1>
<h2>Beszélgetés Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbival a holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából</h2>
<div>
<span>
</span><span></span></div>
<div>
<div>
<div>
<p><span style="background-color:rgb(0,255,0)">Kattints a linkre, ha zavar a kiemelés:</span><br></p><p><a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/az-isten-cselekedeteihez-valo-hasonulas-vagya-kozelit-minket-egymashoz">http://www.magyarkurir.hu/hirek/az-isten-cselekedeteihez-valo-hasonulas-vagya-kozelit-minket-egymashoz</a><br>
</p><p>Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit
arról kérdeztük, hogyan élte meg a vészkorszakot, <u><b>hogyan emlékszik
vissza a szörnyűségekre és mindazokra, akik életüket kockáztatásával
életeket mentettek.</b></u></p> </div>
</div>
</div>
<p><b><a href="http://magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Zsuzsa/sch.JPG" rel="lightbox" target="_blank"><img src="http://magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Zsuzsa/sch.JPG" style="margin: 10px auto; vertical-align: middle; display: block;" height="334" width="500"></a>Január
27-én a holokauszt áldozataira emlékezünk. Főrabbi úr hogyan élte meg
ezt az időszakot, a vészkorszakot, amely oly sok ártatlan áldozatot
követelt?</b><br><br>– A holokausztot a német megszállás előzte
meg. Aztán alakult egy olyan kormány, amely a német állam szája íze
szerint hozott rendelkezéseket. A megkülönböztetés külső jele a sárga
csillag volt, a hivatalos megfogalmazás szerint pedig mi voltunk azok,
akik számára kényszerlakóhelyet jelöltek ki. A zsidókra vonatkozó
rendelkezések is így neveztek meg minket: a <i>„</i>kényszerlakóhely kijelölésére kötelezetteknek<i>”</i>
ezt és ezt kell tenniük. Budapesten lefoglaltak bizonyos lakásokat,
ezekből lakóiknak ki kellett költözniük. Képzeljük el, milyen borzalmas
dolog! Én akkor diák voltam, ezt még másképp értékeltem, de amikor egy
felnőttnek azt mondták – és ha ma azt mondanák – egy reggel, hogy itt
van négyszobányi bútor, azt rakja össze egy szobába és menjen el az
otthonából, az szörnyű. <u><b>A borzalmak aztán követték egymást. A zsidókat
előbb megfosztották mindenüktől, végül az életüktől. </b></u>Azt hiszem, erre
maguk a zsidók sem gondoltak. Apám jogász volt, és amikor a németek
bejöttek, azt mondtam neki: „Ezek meg fognak gyilkolni bennünket”. Mire
ő: „Édes fiam, te ezektől a szerencsétlen cseh és lengyel zsidóktól
veszed ezt a rettenetes gondolatot. Magyarország jogállam, itt ilyen
szélsőséges dolgok nem történhetnek meg!” <u><b>A zsidók még akkor is bíztak
abban, hogy Magyarország jogállam, amikor más országokból menekült
társaik elmesélték nekik a velük történt szörnyűségeket.</b></u> Nem hitték el,
hogy megtörténhet az, amit a németek végső megoldásnak hívtak, nem
hitték, hogy erre képes lesz a Sztójay féle kormány.<br><br><u><b>A
közvélemény nagyon fertőzött volt. Egy kolléganőm, akivel együtt jártunk
az egyetemre, felhívott magához, hogy adjon egy használható iratot.
Közben hazajött az apja, aki nagyon szívélyesen üdvözölt, mint a lánya
kollégáját, ám amikor meglátta a sárga csillagot, hihetetlen döbbenet és
ijedelem ült ki az arcára.</b></u> A kolléganő nagyon kedves volt, adott is
valamilyen igazolványt. De a papa nagyon megrémült.<br><a href="http://magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Zsuzsa/schw.JPG" rel="lightbox" target="_blank"><img src="http://magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Zsuzsa/schw.JPG" style="margin-top: 10px; margin-bottom: 10px; vertical-align: middle;" height="336" width="500"></a><br>
<b><u>Sokan
voltak azok is, akik életük kockáztatásával kiálltak a zsidó emberek
mellett, akár életüket áldozva. Mi, katolikusok meghatódva hallgattuk
azt a beszédet, amit Salkaházi Sára boldoggá avatásán mondott,</u> és a
zsoltárt, melyet idézett. Mit jelenthet ma számunkra az ő példája?</b><br><br>–<u><b>
Salkaházi Sára azok közé tartozott, akik valóban menedéket nyújtottak,
akik mindent megtettek, hogy a rettenetet elkerüljük.</b></u> Próbáltak
segíteni, és hatni mások lelkiismeretére is. Az egyházak részéről is
volt olyan kezdeményezés, hogy közös eljárást szorgalmaztak, <u><b>főként
Ravasz László tett sokat a református egyház részéről. Serédi Jusztinián
sokáig váratott a közös lépésre a reformátusokkal</b></u>, aminek sajnos végül
nem is volt sok eredménye. <u><b>Nagy hálával emlékezünk viszont azokra a
rendházakra, amelyek zsidókat bújtattak, és a papokra, lelkészekre, akik
hamis papírokat adtak ki,</b></u> amelyek ideig-óráig megmentettek embereket.
<u><b>„Ha a halál völgyében járok is, nem félek a rossztól, mert Te, Istenem,
ott is velem vagy” – a 23. zsoltár</b></u>t idéztem. Salkaházi Sára, és akik
hasonlóképpen gondolkodtak, valóban jártak a halál völgyében. Velünk
együtt jártak ott. Én nem mondom, hogy nem féltem. Mert <u><b>volt okom félni,
de igyekeztem kikerülni a gonosz karmai közül. </b></u><br><br><u style="background-color:rgb(213,166,189)"><b>Sajnos voltak,
akik másképp gondolkodtak. Imrédy Béla – akit pedig Korniss Gyula, a
kor legnagyobb magyar filozófiai tekintélye, katolikus pap a
legkiválóbb tanítványának tartott – egyszer azt mondta: „Nagy dolog
volt a zsidóktól megszabadulni.”</b></u> Amikor egy i<u style="background-color:rgb(213,166,189)"><b>lyen nagy intelligenciájú
ember ilyen aljasul tud nyilatkozni,</b></u> hogy védtelen gyerekeket,
kiszolgáltatott öregeket a halálba vinni nagy dolog volt, akkor
képzelheti, milyen rettenetes helyzet uralkodott Magyarországon! Ez a
durvaság megelőzte, majd betetőzte a deportálást.<br><br><u><b>Az emberek
természetes reakciója a durvaságra, a kegyetlenségre a félelem volt.
</b></u>Ennek ellenére voltak segítőkész emberek, ezt Izrael állam honorálta,
kitüntetést adott azoknak, akik a vészkorszakban segítséget nyújtottak.
Nem voltak sokan, de annál dicséretesebb, amit tettek. Angelo Rotta és
más semleges államok is adtak ki védleveleket. Ugyanakkor a zsidóknak
nehéz volt hozzájutni ezekhez, mert rettenetes tömeg volt a követségek
előtt, és fennállt a veszély, hogy a nyilasok is odamennek elfogni
őket.<br><br><u><b>Hogyan tudunk ma méltóképpen emlékezni a vészkorszak rettenetére?</b></u><br><br>–
<u><b>Elsősorban úgy, hogy emlékezünk, és nem próbáljuk megváltoztatni a
múltat. Nem szégyelljük bevallani, hogy szörnyű korszak volt. Nem a mai
generáció bűne ez, hiszen a legtöbben a mai emberek közül akkor még
nem is éltek. </b></u>De a történelmet nem szabad kozmetikázni. Szörnyűség
történt, és ez súlyos teher mind a magyar zsidó, mind a magyar
történelmen<u><b>. Fontos a szembenézés, be kell vallani, hogy megtörtént:
</b></u>„Atyám, vétkeztem!” Mindig azon az elven próbáltam lenni, hogy<u><b>
ártatlanokkal szemben nem szabad neheztelést érezni. Ugyanakkor az
emlékezetet nem szabad megváltoztatni. <br></b></u><br><b>Skorka argentin
rabbi azt mondta, hogy Ferenc pápával sok közös álmuk van. Talán az
ellenségeskedést követő párbeszéd és barátság korszaka után közös álmok
korszaka jön el?</b><br><br>– Igen, lehetséges. Elmondhatom, hogy
<u><b>én is beszéltem a pápával. Amikor II. János Pál Magyarországon járt,
volt szerencsém néhány szót váltani vele.</b></u> Franz Rosenzweig nagy zsidó
filozófus teológiájáról és bibliafordításáról beszéltünk. Nagyszerűen
váltott témát, amikor látta, hogy én zsidó teológiáról szeretnék
beszélni vele. Szép volt az is, ahogy végigment a rá várakozók során,
és mindenkinek módja volt néhány szót beszélni vele. <br><br><b>Amikor 90. születésnapján a keresztény felekezetek vezetői köszöntötték Önt 90. születésnapján, <u>Erdő Péter bíboros azt mondta: „<i>A
párbeszéd keresése olyan időkben, amikor vannak, akik azt hiszik, hogy
a feszültségben és a békétlenségben érdekeltek, különösen is fontos,
és emberi nagyságot kíván</i>”</u>. </b><br><a href="http://magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Zsuzsa/erdoschweitzer.jpg" rel="lightbox" target="_blank"><img src="http://magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Zsuzsa/erdoschweitzer.jpg" style="margin-top: 10px; margin-bottom: 10px; vertical-align: middle;" height="250" width="500"></a><br>
<u><b>Nagyon szép volt számomra az a nap. És az <i>Élet menete </i>is,
ahol Erdő Péterrel mindketten felszólaltunk.</b></u> Kulisszatitokként
elmondom, hogy előttünk kapott szót egy egyetemi tanár, aki
védhetetlenül sokáig beszélt. Viszont amíg beszélt, nekünk volt
alkalmunk egymással beszélgetni. Ez a hosszú, kényszerű szünet alapozta
meg, hogy – merem mondani – nagyon jó viszonyba kerültünk egymással és
én a mai napig szívesen emlékszem erre a beszélgetésre. A mai
kapcsolatunkat is igazi jó kapcsolatnak tartom.<br><br><b>Sok
elvárásunk van egymással szemben, de <u>hívő emberként mindannyiunknak azt
kell fürkésznünk, mit vár tőlünk Isten. Mit vár tőlünk,
keresztényektől, zsidóktól?</u></b><br><br>– Komplikált válasz helyett
erre azt mondanám: a Tízparancsolat betartását várja. Nagy útmutató ez.
És ott van Mózes 3. könyvének 19. fejezetében az a rész, amelyet úgy
nevezünk, hogy a szentség törvénye: „Szentek legyetek, mert szent vagyok
én, az Örökkévaló, a ti Istenetek.” <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>A szentséget, amely isteni
fogalom, úgy tudjuk megvalósítani, hogy gyakoroljuk az imitatio Dei-t,
vagyis hogy az Isten szentségéhez igyekszünk hasonlítani, minden emberi
cselekedetünkben igazságosság, megértés, szeretet, korrektség vezessen
bennünket.</b></u> Az Isten cselekedeteihez való hasonulás vágya vezet bennünket
arra, hogy közelebb jussunk egymáshoz. <br><br><b><u>Hogyan hordozza
a korát, hogyan éli meg, hogy fizikailag nem mindig tud olyan messzire
menni, mint lélekben? </u>Melyek a fontos dolgok?</b><br><br>–
Figyelni a világ dolgaira. De miután már idős és nyugdíjas vagyok, csak
akkor szólalok meg, ha nagyon szükségét érzem, vagy valakik nagyon
fontosnak érzik. <u><b>Fontos a jóérzés hangján megszólalni: nem helyeselni a
rosszat, sőt, ellene mondani a rossznak, de igent mondani arra, ami jó.
</b></u>Van elég probléma ma is a mindennapokban, igyekeznünk kell egymás
méltóságának tiszteletben tartásával, tartózkodással, lehetőleg békés
módon megegyeznünk.<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> </span><u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Nem az ellenérzést kell táplálnunk egymásban, mert
az nem fog jót eredményezni. </b></u><br><br><u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Keresni kell azokat a
lehetőségeket, amelyek segítségével közel juthatunk egymáshoz egy-egy
szép kezdeményezés által</b></u>. Ilyen volt az a találkozó, ahol együtt
voltunk Rómában: a vallások közötti béketalálkozó 1996-ban. A
hétköznapok vitáiban sokszor nehezebb közel jutni egymáshoz, ezért kell
keresni az alkalmakat a találkozásra. Annak van értelme, hogy ezt az
utat közösen képviseljük.</p><p><i>Fotók:Thaler Tamás</i><br><br>Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír</p></div>