<div dir="ltr"><div><b><a href="http://mandiner.hu/cikk/20140113_mi_1914-es_a_monarchia_oroksege_2014_ben" target="_blank">http://mandiner.hu/cikk/20140113_mi_1914-es_a_monarchia_oroksege_2014_ben</a> <br>
</b>
<p>
<br></p><a href="http://mandiner.hu/cikk/20140113_mi_1914-es_a_monarchia_oroksege_2014_ben" target="_blank">Mi 1914 és a Monarchia öröksége 2014-ben?</a></div>
<div><br></div>
<div>
2014. január 13. 10:33 | <b>interjú Romsics Ignác történésszel </b><br><br>1914-ben, az első világháború kitörésével sokak szerint egy
világ omlott össze. De valóban így volt-e? 1914 korszakhatár mivoltáról,
az <b><u><font size="4"> <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Osztrák-</span></font></u></b><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><font size="4"><u><b>Magyar Monarchia elmúlásáról és Magyarorsz</b></u></font><font size="4"><u><b>ág tartós
leszakadásának körülményeiről beszélgettünk Romsics Ignác történésszel</b></u></font></span>;
aki hajlik annak elfogadására, hogy az első világháborút lezáró
békerendszer valójában csak egy fegyverszünetet eredményezett.</div>
<div>
</div>
<div>
<p><b>Kovács Péter: </b>–<b> <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Sok történész
szerint az első világháború kitörésével ért véget valójában a 19. század
eszmeisége</span> és kezdődött a 20. századé.<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> A francia forradalomtól kezdődő
„hosszú” 19. századról és a világháborútól az 1989-es
rendszerváltozásokig tartó „rövid” 20. század</span>ról beszélnek. Ön szerint
<u>mennyire helytálló </u>ez a korszakolás?</b></p><p>Romsics
Ignác: – Igen, valóban sokan alkalmazzák ezt a korszakolást,
legismertebb talán közülük Eric Hobsbawm brit történész. A tetszetős
periodizációnak azonban csak politikatörténeti kategóriákban gondolkodva
van értelme és ott is csak bizonyos megszorításokkal. Ha kilépünk ebből
a perspektívából, és más dimenzióban vizsgáljuk a kérdést, akkor már
nem biztos, hogy releváns. <b style="background-color:rgb(255,255,0)">El lehet gondolkodni azon, hogy vajon a
villamosság, a műanyag vagy a robbanómotor felfedezése a 19. század
utolsó harmadában nem gyakorolt-e nagyobb hatást a 20. századra, mint az
első világháború.</b> <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Hiszen mit is jelentett 1914-18 az USA vagy
Ausztrália lakosainak többsége szempontjából? Gyakorlatilag semmit.</span>
Ugyanez igaz az 1989-es kelet-európai politikai változásokra is. Ahogy a
világ egészére az 1970-es évek olajválsága utáni mikroelektronikai és
energiafelhasználási változások jelentősebb befolyással voltak a
politikainál, ugyanúgy a 19. század utolsó harmadának technikai
fejlődése jóval fontosabb határvonalnak tűnik az emberiség egészének
szempontjából. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Ráadásul erre az időszakra, a 19. század végére esik a
hagyományos kifejezési formák felbomlása is a művészeti életben.</span></p><p style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Tehát nem volt őskatasztrófa az első világháború?</b></p> <p class="MsoNormal">Abban
az értelemben az volt, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)">addig soha nem látott mértékű pusztítással
járt.</span> Közel 10 millió ember halt meg, s több millióra rúgott a
sebesültek száma is, akik egész életükre nyomorékok maradtak. Meg kell
azonban jegyezni, hogy<u><span style> az emberiség már korábban „kipróbálta” az ölés új
és minden korábbinál pusztítóbb technikáit.</span></u><span style> Már</span> a búr háborúban
megjelentek olyan tipikusan 20. századinak tartott eszközök, mint a
géppuska, vagy a koncentrációs táborok. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Annyiban azért mégis más volt a
korábbi konfliktusokhoz képest, hogy a hátországot is mobilizálták, s az
európai férfilakosság nagy részét kivitték a frontokra.</span> A
parasztkatonák számos esetben egészen új, addig nem látott világokkal
ismerkedtek meg. Gondoljon az alföldi magyar bakákra, amint az Isonzo
mögötti magas és meredek hegyekre másznak, Caporetto és Doberdo
közelében. Mindazonáltal nem biztos, hogy ebből az élményből minden 20.
századi folyamat levezethető. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">A bolsevizmus eszméje, az antiszemitizmus
vagy a szélsőjobboldali ideológiák már korábban megjelentek.</span></p> <p class="MsoNormal"><b><br></b></p><p style="background-color:rgb(255,255,0)" class="MsoNormal"><b>Következett viszont az első világégésből a második.</b></p>
<p class="MsoNormal"><br></p><p class="MsoNormal"><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Ezzel
viszont teljes mértékben egyetértek.</span> Hajlok annak elfogadására, hogy a
kortársak által Nagy Háborúnak nevezett első világháborút lezáró
békerendszer valójában csak egy fegyverszünetet eredményezett. A fő
problémát nem oldotta meg, nevezetesen, hogy az eltérő fejlődési ütem
miatt Németországnak és Japánnak, sőt kisebb mértékben Olaszországnak
„nem volt helye a nap alatt”. Legalábbis nem olyan, amilyent ők
elképzeltek maguknak. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">A 19. század végére a nagyhatalmak felosztották
egymás közt a világot, ami az új hatalmak megjelenése következtében
elkerülhetetlenül konfliktusokkal járt</span>. A világ konfliktuszónáinak
egyike volt <span style="background-color:rgb(255,255,0)">a Balkán. Az, hogy itt robbant fel végül a puskaporos hordó,
majdnem véletlen</span>nek tekinthető. Néhány évvel korábban Észak-Afrikában
is felrobbanhatott volna. A két háború kiváltó okainak hasonlósága
mellett ugyanakkor a különbségeket is látnunk kell. Míg <span style="background-color:rgb(255,255,0)">az első
világháborúnál lényegében csak racionálisnak mondható célok</span>at találunk, <span style="background-color:rgb(255,255,0)">a
második világháború területszerzési törekvései kiegészültek a zsidóság
elpusztításának szándéká</span>val, amelyre <span style="background-color:rgb(255,255,0)">nincs racionális magyarázat.</span> A
történelem tehát egyszerre a változásnak és a változatlanságnak a
keveréke. Ebben és más esetekben is. A politikai változások soha nem
alakítják át zsigerileg az embereket.</p> <p class="MsoNormal"><b><br></b></p><p style="background-color:rgb(255,255,0)" class="MsoNormal"><b>Az első világháború sokak szerint megsemmisített egy polgári optimizmust, egy folyamatos fejlődésbe vetett hitet is.</b></p>
<p class="MsoNormal"><br></p><p class="MsoNormal">Legalább
<span style="background-color:rgb(255,255,0)">részben ez is csak utólagos nosztalgia</span>. Nietzsche-re például koránt sem
volt jellemző ez az optimizmus. Másrészt<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> a 20. században is akadtak
jelentős gondolkodók, akik a szörnyűségek mellett fontosnak gondolták az
előrejutás, a fejlődés jeleit is. <span style="background-color:rgb(255,255,255)">A 19. század eszmei irányzatai
egyébként csaknem változatlanul tovább éltek</span></span><span style> a világháború után is.
Gondoljon csak a magyar művészeti élet fol</span>ytonosságára. Amit az 1920-as
években látunk, az mind jelen volt már a századelő kulturális
forradalmában is. Magyarországon is csak az 1930-as évek elején lépett
fel egy új generáció, amelynek legmeghatározóbb áramlatát a népi
mozgalom jelentette. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Minden korszakban akadnak olyan csoportok, amelyek
nosztalgiával gondolnak vissza az előzőre, és olyanok is, amelyek
anti-korszaknak tekintik azt</span>. Előbbiek a „vesztesek”, utóbbiak a
„nyertesek”. A „boldog békeidők” képe a háború, a forradalmak és Trianon
után, egy nagyon nyomorúságos helyzetből visszatekintve formálódott. A
francia forradalom előtti állapotokhoz képest sok konzervatív szemében a
19. század is hanyatlásnak tűnt. Ők a polgári átalakulás előtti
korszakokra gondoltak vissza vágyakozva. A 20. századi liberális
polgárok pedig a 19. századra. A szociáldemokraták és a már említett
népiek szemében ugyanakkor egyik korszak sem tűnt vonzónak, ők új
világot akartak építeni. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Azzal viszont mélyen egyetértek, hogy mentális
értelemben a frontélmények brutalizálták társadalmat. Ez tömeges és
maradandó hatású volt.</span></p><p class="MsoNormal" style="text-align:center"></p> <p class="MsoNormal"><b><br></b></p><p class="MsoNormal"><b><span style="background-color:rgb(255,255,0)">A
mi térségünkben azonban valóban politikai határvonal volt az első
világháború. </span>Soknemzetiségű birodalmak szűntek meg, köztük az
Osztrák-Magyar Monarchia, sőt ezen belül a történelmi Magyarország is.</b></p> <p class="MsoNormal"><br></p><p class="MsoNormal">A
birodalmak születnek, felívelnek, majd hanyatlani kezdenek, és végül
felbomlanak. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Térségünkben és a 19-20. században e folyamat motorja a
nacionalizmus volt.</span> <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Az, hogy a Monarchia felbomlott, multietnikus
jellege miatt egyáltalán nem volt meglepő. </span>Nem nehéz észrevenni, hogy ez
egy <span style="background-color:rgb(255,255,0)">hosszú távú folyamat része </span>volt. Azé a <span style="background-color:rgb(255,255,0)">folyamaté, amely a középkori
eredetű multietnikus birodalmaktól a nemzeti alapon szerveződő kisebb
államok irányába vezetett. </span>A 19. században a térséget három nagy
birodalom uralta. Ezek közül elsőként az Oszmán Birodalom esett szét,
majd a Habsburgoké, végül a 20. század végén az Orosz Birodalom, akkori
nevén Szovjetunió. Sőt, azt is látjuk, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)">ez az átalakulás azóta is
tart</span>, hiszen olyan több-, illetve soknemzetiségű utódállamok, mint
Csehszlovákia és Jugoszlávia sem léteznek ma már. Ez nem véletlen vagy
gonosz összeesküvés eredménye, hanem a közép- és kelet-európai
államfejlődés már-már törvényszerűen érvényesülő trendje. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Az, hogy a
felbomlás mikor következik be, természetesen több tényezőtől is függ.</span>
Ilyen <span style="background-color:rgb(255,255,0)">az államhatalom meggyengülése</span> és<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> az önálló államiságra vágyó
nemzetiségek megerősödése</span>, valamint <span style="background-color:rgb(255,255,0)">a nagyhatalmi akarat.</span> Ez utóbbi
gyorsíthatja vagy lassíthatja a folyamatot, ám megakadályozni nem tudja.
Jól látszott ez Jugoszlávia széthullásánál, amit egyetlen nagyhatalom
sem akart. Az önállósodási törekvéseket mégsem lehetett megállítani. A
Monarchia esetében más volt a helyzet. 1848-49-ban a nagyhatalmak megmentették, 1918-19-ben
viszont a nemzetiségi szeparatizmusban, amikor már a
felbomlás közelébe került, támogatták. Alapvetőnek azonban
ebben az esetben is azt tekintem, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)">50 milliós lakosságából egyetlen
nép sem alkotott többséget. A német és a magyar nyelvűek aránya
együttesen sem érte el az 50%-ot.</span></p><p class="MsoNormal"><br></p> <p class="MsoNormal"><b>A<span style="background-color:rgb(255,255,0)">kkor hibázott a magyar politikai elit, amikor az ország sorsát ehhez a birodalomhoz kötötte?</span></b></p>
<p class="MsoNormal"><b><br></b></p> <p class="MsoNormal"><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Az
1848-49-es magyar elit felismerte a nemzetiségi kérdés sorsdöntő
jelentőségét.</span> A szabadságharc azt is bebizonyította, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)">a magyarság
nem tud sikeresen egyszerre két fronton harcolni:</span> a nemzetiségek és a
birodalmi központ ellen is. Valamelyikkel<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> ki kellett egyezni, s a
többség egy idő után úgy gondolta, hogy ha már így van, akkor a
közép-európai Béccsel köti össze a sorsát, s nem a balkáninak számító
Belgráddal és Bukaresttel, ahogy azt az emigráns Kossuth javasolta. A</span>z
elit úgy vélte, hogy így időt nyer, és<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> lesz elég idő a nemzetiségi
asszimilációra.</span> Ami egyébként a hátország nélküli nép-, illetve vallási
csoportoknál, főleg a németség és a zsidóság esetében <span style="background-color:rgb(255,255,0)">sikeres is volt.</span>
Az sem véletlen, hogy az asszimilációs hatásnak leginkább kitett
szlovákság hányja mostanában szemünkre leginkább a kétségkívül létező
magyarosító törekvéseket. Esetükben, <span style="background-color:rgb(255,255,0)">ha még van 30-40 éve a történeti
magyar államnak, alighanem tömeges lett volna a magyarosodás.</span> De olyan
megerősödő anyaországú nemzetiségeknél, mint amilyen a románság vagy a
szerbség volt, erre már nem mutatkozott esély.</p><p class="MsoNormal"><br></p> <p class="MsoNormal"><b><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Mennyiben
igaz </span>a legenda, <span style="background-color:rgb(255,255,0)">hogy Tisza István magyar miniszterelnök volt az, aki</span>
érezve a háború végzetes voltát Magyarországra, <span style="background-color:rgb(255,255,0)">békésen akarta megoldani
a Ferenc Ferdinánd szarajevói meggyilkolása miatt keletkezett
konfliktust?</span></b></p> <p class="MsoNormal"><br></p><p class="MsoNormal"><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Annyiban, hogy
Tisza teljesíthető feltételeket akart szabni Szerbiának. </span>Tehát <span style="background-color:rgb(255,255,0)">akkor és
ott el akarta kerülni a fegyveres konfliktust.</span> Ám – részben német
nyomásra – <span style="background-color:rgb(255,255,0)">a Monarchia végül olyan ultimátumot adott át a szerb
vezetőknek, amilyent egy szuverén állam nem igen fogadhatott el.
</span>Ráadásul ekkor már Szerbiát tüzelte a háttérből az orosz politika is.
Elkerülhetetlen lett a konfliktus, amelybe azonnal beavatkoztak az
európai nagyhatalmak is.</p><p class="MsoNormal"></p> <p class="MsoNormal"><b><br></b></p><p style="background-color:rgb(255,255,0)" class="MsoNormal"><b>És kezdetét vette a magyarság 20. századi kálváriája, amelyben a leszakadást felzárkózási reformokkal igyekszünk behozni.</b></p>
<p class="MsoNormal"><br></p><p class="MsoNormal">Ma
már kutatások sora bizonyítja, hogy<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> <u>Magyarország a 20. század elején
gazdasági értelemben lényegesen közelebb állt az USA-hoz és az európai
centrum-országokhoz, mint napjainkban</u></span>. Akkor az egy főre jutó
magyarországi nemzeti jövedelem elérte a fejlett országokban mértnek
mintegy 50%- át. Az új évezred küszöbén az USA-hoz képest kevesebb, mint
30, az európai centrumhoz viszonyítva kevesebb, mint 40%-os szinten
álltunk. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">A <u>visszaesés érdekes módon nem Trianon után történt, a két
világháború között még tudtuk tartani a háború előtti szintet.</u></span><u> </u>Ami
persze csak első látásra meglepő, mert ha belegondolunk, hogy Trianonban
a legfejletlenebb peremterületeket vesztettük el, s az új Magyarország
az infrastrukturálisan, iparilag és kulturálisan fejlettebb központi
területeken alakult ki, akkor nem annyira az.<u> <span style="background-color:rgb(255,255,0)">A nagy leszakadás 1945
után és főleg a hetvenes évektől kezdve következett be.</span> És<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> pozíciónk
érdemben a rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban sem javult.</span></u></p> <p class="MsoNormal"><b><br></b></p><p class="MsoNormal"><b>Politikai
értelemben szintén elég vigasztalan a kép, hiszen<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> Trianon tragédiája
máig él. Ha jól értem, akkor a történelmi Magyarország felbomlása is
törvényszerűség volt.</span></b></p> <p class="MsoNormal"><br></p><p class="MsoNormal"><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><b><u>Nagy-Magyarországot
is multietnikus államalakulatként kell felfognunk</u></b>. Tehát mindaz, amit a
birodalmakról mondtam, ebben az esetben is érvényes.</span> Annyiban <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>azonban
mégis más a helyzet,</b></u> hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)">a felbomlás mikéntje valószínűleg egész
másként is alakulhatott volna.</span> <u>Az, hogy a Monarchia 1918 őszén
felbomlott, néhány valóban a birodalomhoz kötődő társadalmi csoporton</u>,
például <u>a katolikus kléruson, a tisztikaron, az arisztokrácia és a
nagypolgárság egyes csoportjain kívül különösebb döbbenetet vagy
sajnálatot nem váltott ki.</u><span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u> </u>A „Monarchia-tudattal” rendelkező csoportok
szám szerint kisebbséget alkottak; a társadalom döntő többsége, <u><b>a
masszív tömegek nemzeti tudatúak voltak</b></u>.</span> <u><b><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Trianon</span></b></u>nal viszont más volt a
helyzet. Ez <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>a közép-és alsóbb rétegek jelentős részét is megrázta.</b></u>
Részben a történelmi beidegződések miatt, részben viszont azért is, mert
a fennen hirdetett nemzetiségi elvet a döntnökök ott sem tartották be,
ahol minden nehézség nélkül betarthatták volna. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Trianon igazi
tragédiája ez:<u><b> több mint 3 millió magyar elszakítása</b></u> </span>úgy, hogy <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>ezeknek
közel fele közvetlenül az új országhatárok mellett élt.</b></u> Ez <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>sem
törvényszerűnek, sem igazságosnak nem nevezhető.</b></u> A felháborodás és a két
világháború közötti magyar külpolitika revizionizmusa tehát
nagymértékben érthető.</p> <p class="MsoNormal"><b><br></b></p><p class="MsoNormal"><b><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Mostanában él
egyfajta nosztalgia a Monarchia iránt, amelyben sokan az Európai Unió
elődjét látják</span>. Valóban az volt és léteznek-e még napjainkig ható,
úgynevezett monarchikumok térségünkben, melyek az összetartozást
erősítik?</b></p><p class="MsoNormal"><br></p><p class="MsoNormal"><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Kissé erőszakolt
párhuzamot vonni az EU és a Monarchia között</span>. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Az EU önkéntes és
demokratikus úton jött létre, míg a Monarchia nem.</span> Előbbiből ki lehet
lépni, az utóbbiból nem lehetett. Az EU nem akar asszimilálni, a
Monarchia, és azon belül Magyarország akart. Ezektől nem lehet
elvonatkoztatni. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Ugyanakkor kétség kívül vannak olyan tárgyi és mentális
emlékeink, amelyek erre a korszakra utalnak.</span> Ilyenek az egységes
arculatú <span style="background-color:rgb(255,255,0)">vasúti indóházak, a kávéházi kultúra vagy akár az operett
</span>műfaja is. De ezek hatása a jövőre nézve elenyésző. A magyar 20. század
nem sikertörténet, de méltósággal lehet és kell elviselni, illetve
kezelni a helyzetet. <b><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Az első világháború után elvesztett területek
visszaszerzésének semmi lehetősége nincs, viszont kulturálisan, szellemi
és tudományos téren példa lehetnénk a térségben.</span> </b><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Egy olyan térségben,
ahol az államok közötti határok jelentősége egyre kisebb. Az Európai
Unió nekünk, magyaroknak ebből a szempontból is a legjobb megoldás</span>.</p> <p class="MsoNormal"><b><br></b></p><p style="background-color:rgb(255,255,0)" class="MsoNormal"><b>A kulturális példaadás közel áll a klebersbergi gondolathoz.</b></p>
<p class="MsoNormal"><br></p><p class="MsoNormal">Igen.
Vállalhatóan. De nem csak hozzá, hanem más 20. századi gondolkodóinkhoz
is. Hogy mást ne mondjak, <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Bibó Istvánhoz is. Látja, ilyen értelemben
sem érdemes ragaszkodni a merev korszakhatárokhoz.</span></p> </div></div>