<div dir="ltr"><div>1./ interjú: <a href="http://mno.hu/videok/89405">http://mno.hu/videok/89405</a><br></div>2./ cikk: Helyey László halálára<br><center style="font-size:medium;font-family:'Times New Roman'"><h1>
ÉRTÉK ÉS MÉRTÉK - HELYEY LÁSZLÓ HALÁLÁRA</h1></center><p style="font-size:medium;font-family:'Times New Roman'">
Ha valakitől elveszik a levegőt, megfullad. Egész életében a friss
levegőt kereste, a felszabadító érzést, mely egy hegyi tájon, vagy
csönd-ölelte tóparton keríti hatalmába az embert. Az Universitas, ahol a
főiskola előtt játszott, a szabad tér terepe volt. Ahol az értéket
akkor is fel lehetett mutatni, amikor a hivatásos színházakban ez még
nem volt olyan egyszerű.<br>
<br>A kaposvári indulás is valami újnak, valami lényeginek, valami
tiszta érzésnek a vágya volt. Hiszen 1976-ban a kaposvári színházhoz
szerződni annyit jelentett, hogy közösséget vállalok az értékkel, és a
drámairodalom friss levegőjét szívhatom. Hiszen csak itt engedtek Harold
Pintert játszani, a fiatalok akkor még tömegesen vándoroltak Kaposvárra
a friss élményért. Helyey László azonban nyughatatlan volt, nehezen ült
meg egy helyen. Ha újabb lehetőséget érzett egy új helyen, várakozás
nélkül indult. Hiszen a Nemzeti Színház tagjának lenni, bekerülni a
legendás öregek csapatába nagy kihívás. Megint új feladat. Majd ismét
valami újat érzett, valami új huzatot alapító tagnak hívták a Katona
József Színházba. De csak két év, aztán újra a gyökerekhez, Kaposvárra.
Valószínűleg kiderült, ott és akkor még egyértelműbb volt a helyzet, még
tisztább a szellemi közeg. Majd Pécs, de csak rövid ideig, majd
Szolnok, az is rövid ideig, majd vissza Kaposvárra. Ismét Budapest, a
Kamaraszínház és itt egy kicsit megállt a hosszútávfutó. Akkor már nem
volt szüksége konkrét társulatra. Ő lett A HELYEY , akit mindenki
ismert. Egyedülállóan szép és szinte operaszerű orgánumát mindenki
szeretette, felismerte, de nem mint kuriózumot hanem mint megnyugtató
rezgést. Laci hangja elandalította a szívet, a magyar nyelv ősi hangjai
állhattak össze benne, mintha több ezer éves önmagunkat hallgattuk
volna, ha ő beszélt. Beszélt, de mindig annyit, amennyit kellett. Amikor
más még folytatta volna, ő elhallgatott. Az érték mellett jól ismerte a
mértéket is. Próbákon egyetlen szemvillanásából meg lehetett
állapítani, ha az érték vagy a mérték félrecsúszott.<br>
Jó pár éve kereste már a valódi helyét, az új levegőt. Az Újszínházhoz
is az értékért szerződött. A GYERTYÁK CSONKIG ÉGNEK-ben Henrik szerepét
mintha ráírták volna. Csodálatosan mondott-ívelt mondatok. A költői,
nehéz szöveg megszelídült benne, és ámult, aki hallgatta. Márai Sándor
művének minden szava és igekötője értelmet kapott. De ez nem elég. A
figura szeretetteljes bölcsessége, határozottsága, rejtett líraisága ő
maga volt, Helyey László. Az értékben gazdag színészi pályáknak mindig
jót tesz, ha találkoznak egy összefoglaló szereppel. Ahonnan, mint egy
hegycsúcsról, a jó levegőben körül lehet nézni. Honnan jöttem, merre
mehetek. Ebben a csodálatos alakításban ez megtörtént. Akkor már
játszani is lehetett, jóízű játékot, Mátyás királyt. És senkit nem
érdekelt, hogy a valódi király negyvenes éveiben halt meg, Laci
egyénisége, hitelessége kellett ahhoz, hogy a bennünk élő Mátyás-kép
megvalósulhasson. Kevesen képesek erre. Aztán felkapta vállára a
Bolondok grófját, Jókai szerepét, és ámulva néztük, milyen szeretettel,
milyen jókedvűen viszi az egész előadást. Vagy bejött másnap este, hogy
Dávid Ferenc püspök szerepében a határtalan bölcsességre és
megbocsátásra tanítson minket.<br>
Jókedve, optimizmusa nem hagyta el egész az utolsó pillanatig. Betegség,
fájdalmak között, de lelki békével és jókedvvel lépett át egy másik
társulatba. Ahol majd tovább kutatja az értéket, az újat, az igazit.
Vesz egy új, nagy levegőt.<br>
De csak mértékkel.<br>Az Újszínház társulata egyik meghatározó, legmarkánsabb színész egyéniségét vesztette el. <br>Nagyon-nagyon sokáig fogjuk még hiányolni, keresni őt.<br><br><br></p><br><br></div>