<div dir="ltr"><h1>Evangelii Gaudium - VI. A lelkipásztori munkatársak kísértései (nr. 76–109)</h1>
<div> <span></span>November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápa <i>Evangelii Gaudium </i>kezdetű
apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az
Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi
folytatásokban adjuk közre.</div><div><div><div> </div>
</div>
</div>
<p><u><b>Az
evangelizáció elé nem csak a külvilág s annak számos torzulása állít
nagy kihívást, de az Egyházon belüli viszonyok: a nagy krisztusi
misszióban munkálkodók magatartásformái is</b></u>. Épp ezért Ferenc pápa,
amikor megköszöni sokak elkötelezett munkáját (nr. 76), utána rögtön
utal a fennálló nehézségekre, <u style="background-color:rgb(255,0,255)"><b>a „kísértések</b></u>re”, amelyeknek forrása nem
egyszer a kortárs globális kultúra, <u><b>amely hat a hívő emberre is, s
gyakorta „teljességgel megbetegít minket”</b></u> (nr. 77). Ezt már csak azért
sem feledhetjük el, mert – bár imádkoznak – az evangelizáció számos
munkatársában megjelenik a korunkra jellemző <u style="background-color:rgb(255,0,255)"><b>individualizmus, az
identitás krízise s a lelkesedés lelohadása</b></u>, emellett kialakul bennünk
<u style="background-color:rgb(255,0,255)"><b>egyfajta kisebbrendűségi komplexus is (relativizáljuk keresztény
öntudatunkat)</b></u><span style="background-color:rgb(255,0,255)">, </span>illetve egy olyan gyakorlati hozzáállás, amelyben –
minden elvi hitbeli állásfoglalás ellenére – „Isten mintha nem is
létezne” (nr. 78–80).<br><br>Egy második nagy problémakör az <u style="background-color:rgb(255,0,255)"><b>önző
restség, kedvetlenség</b></u>. Nem egyszer előfordul, hogy közösségek vagy
személyek szűnni nem akarva állandóan szervezkednek, de közben nem
érződik bennük, rajtuk az igazi lelkesültség. „Nem mindig az aktivitás
hiánya jelenti a problémát, hanem sokkal inkább a <u style="background-color:rgb(255,0,255)"><b>rosszul megélt
aktivitások, amelyekben nincs jelen a megfelelő motiváció, lelkiség,
amely átjárná a cselekvést és kívánatossá tenné azt</b></u><span style="background-color:rgb(255,0,255)">”</span> (nr. 82). Így
megszületik az egyházi pragmatizmus,<u><b> a közösség élete puszta hivatali
cselekvés lesz – s a keresztényeket a temetők lelkiállapota borítja el,</b></u>
múmiákká téve őket (nr. 83). Ez a mentális állapot kart karba öltve jár a
terméketlen pesszimizmussal, amelynek hangjai már a II. Vatikáni
Zsinatot is ostromolták, s ma is erőteljesen jelen van a <u style="background-color:rgb(255,0,255)"><b>panaszkodó,
vádoló, tulajdonképpen pozitív cselekvéseket végbe nem vivő, de mások
cselekvését szüntelenül kritizáló kereszténység</b></u><span style="background-color:rgb(255,0,255)">b</span>en. Ám a pápa bölcsen
int: „Aki bizalom nélkül indul neki, már előre elvesztette a csata
felét, s elássa talentumait” (nr. 85).<br><br><u><b>Ahhoz, <span style="background-color:rgb(255,255,0)">hogy kitörjünk
ezekből az ördögi körökből</span>, arra van szükség, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)">újfajta személyesség
szülessen meg</span> bennünk</b></u> a Jézussal való találkozás révén.<u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> Ha őt befogadjuk
életünkbe, képesek leszünk leküzdeni a bizalmatlanságot, az
elszigetelődést</b></u>. Ferenc pápa itt is utal a<u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> népi jámborság fontosságára
</b></u>(mint egyébként sok más helyen is a dokumentumban), szinte
„rehabilitálja” ezt a „művelt, érett katolikusok” által néha lenézett
vallásosságot. Róma püspöke azonban rámutat, hogy – bár ezekben is jelen
vannak veszélyek és kísértések –, mégis csak <u><b>azt az <span style="background-color:rgb(255,255,0)">elevenség</span>et,
<span style="background-color:rgb(255,255,0)">személyességet, Istennel és embertárssal harmonizáló energiá</span>t mutatják
meg, amely a keresztény hit megtestesüléséből, népi kultúrába való
belenövéséből támad (nr. 90).</b></u><br><br>Ezután már olyan pontok
következnek, amelyek kifejezetten<span style="background-color:rgb(234,209,220)"> </span><u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>az Egyházon belüli viszonyaink hibáir</b></u>a
mutatnak rá. Első helyen áll az <u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>elvilágiasodott lelkiség</b></u>, amely olykor a
„vallásosság és egyházszeretet” képébe bújik, ám valójában az ember
dicsőségét és javát szolgálja. Megjelenik <u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a gnószticizmus varázsa (az
önközpontú hitismeret, az észt dicsérő érvelés istenítése</b></u>), de egy<u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>
újpelagianizmus is (az ember csakis a saját erejére épít</b></u>). „A
feltételezett doktrinális vagy egyházfegyelmi biztonság teret nyit <u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>a
nárcisztikus és tekintélyelvű elitizmus</b></u> előtt, ahol <u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b>az evangelizáció
helyett csak elemzik és kategorizálják a többi embert</b></u>. Ahelyett, hogy
megkönnyítenék a kegyelem munkálkodását, a kontrollra pazarolják el az
energiákat” (nr. 94). Ez az a vallási létmód, amelyben már csak az ember
áll a középpontban. Innentől kezdve nem csodálkozhatunk azon, hogy az
Egyházon belül is megjelennek<u style="background-color:rgb(234,209,220)"><b> az egymás ellen vívott csaták és a
veszélyes alá-fölérendeltségi szemlélet</b></u>. Ennek kapcsán a pápa felhív a
világi hívek, különösen a nők szerepének újragondolására (nr. 103–104),
hiszen „egy nő, Mária, fontosabb a püspököknél”. Ugyancsak jelentős
feladat a fiatalok aktivizálása az Egyházban, amelynek szép példáira is
utal a pápa (nr. 106).</p><p><i>(A dokumentum ismertetését holnap folytatjuk)</i></p><p>Török Csaba/Magyar Kurír</p><p>Az Evangelii Gaudium teljes szövege a Vatikán hivatalos honlapján különféle nyelveken elérhető:</p>
</div>