<div dir="ltr"><h1>Evangelii Gaudium - IV. Az Egyház missziós átalakulása (nr. 19–49)</h1>A Szentszék sajtótermében bemutatták <u><b>Ferenc pápa <i>Evangelii Gaudium </i>kezdetű
apostoli buzdításá</b></u>t, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az
Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi
folytatásokban adjuk közre.<div><div><div> </div>
</div>
</div>
<p>Az
Evangelii Gaudium első fejezete megfogalmazza az egész buzdítás
központi gondolatát: <u><b>az Egyháznak át kell alakulnia, missziós jellegűvé
kell válnia.</b></u> Itt feltárul előttünk Jorge Mario Bergoglio lelkipásztori
programja, amelyet Argentínában már oly sokszor kifejtett papjai és
hívei előtt: <u><b>az Egyháznak „ki kell lépnie”. Mit is jelent ez a
gyakorlatban? „…mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy elfogadjuk [az
Úr] hívását: lépjünk ki kényelmességünkből, és legyen bátorságunk
eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az Evangélium fényére”
(nr. 20).</b></u> Lehet, hogy eközben az „utca sara összepiszkol minket” (nr.
45). Ugyanakkor, ha nem vállaljuk fel ennek veszélyét, abba
belebetegszünk. „Menjünk ki, menjünk ki, hogy mindenkinek felkínáljuk
Jézus Krisztus életét. Az egész Egyház számára <u><b>elis</b><b>métlem itt azt, amit
sokszor elmondtam a Buenos Aires-i papoknak és híveknek: jobban szeretek
egy, az utcára lépéstől balesetet szenvedett, sebesült és
bepiszkolódott Egyházat, mint egy a bezártsága és az önnön
bizonyosságaiba való kapaszkodása miatt megbetegedett Egyházat”</b></u> (nr.
49).</p><p>Ez a látásmód szükségszerű hatással van a
keresztény–katolikus létezés minden vetületére. Nem hihetjük, hogy itt
elsősorban a struktúrák valamiféle „missziós kulcsban” megvalósuló
átszabása lenne az elsődleges feladat. Vannak ugyan szerkezetek és
szervezetek, amelyek megkönnyítik a missziót, de „megújult élet és
hiteles evangéliumi szellem nélkül, »az Egyház saját hivatásához való
hűsége« nélkül az összes új struktúra igen hamar megromlik” (nr. 26).
Ezért<u><b> a lényeg a lelkület megújításában áll, amit a pápa a következő
szavakkal ír le: „kezdeményezni, bevonódni, kísérni, gyümölcsöt hozni és
ünnepelni” </b></u>(nr. 24). Egy mozgásban lévő, a történéseket nem szomorkodva
elviselő, azokhoz így-úgy alkalmazkodó, hanem lendületes és virágzó
Egyház képe áll elénk. A pápa megteremt egy neologizmust is a
spanyolban: primerear – „elsősködni”, vagyis<u><b> magunkhoz ragadni a
kezdeményezést, örömmel venni a változást,</b></u> mert abban felfedezhetjük az
új, a kreatív és spontán cselekvés lehetőségeit.<br><br>Hatalmas <u><b>kihívás
ez a lelkipásztorkodás számára, amely túl gyakran „szimpla
adminisztráció”</b></u> (nr. 25). Itt érhető tetten a „reform” igazi kiterjedése
és távlata: meg kell változtatni „a szokásokat, a stílusokat, az
időbeosztást, a nyelvezetet és minden egyházi struktúrát”, hogy így „a
mai világ evangelizálásának alkalmas csatornái legyenek” (nr. 27). A
plébánián fel kell fedezni annak értékét, hogy ott testközelben lehet
lenni a valósághoz (nr. 28), a helyi egyházaknak pedig tudatosítaniuk
kell magukban, milyen rendkívüli fontosságuk van a misszióban, hisz ők
„az evangelizáció alanyai”, hiszen bennük „jelenik meg konkrét módon az
egyetlen Egyház” (nr. 30).<br><br>Mindez kihat a pápaság intézményére
is. Ferenc utal II. János Pál felhívására (Ut unum sint, nr. 95),
amelyben segítséget kért ahhoz, hogy a primátus gyakorlásában az új
helyzetekre nyitott formákat találjon. „Keveset haladtunk előre ezen a
téren” (nr. 32) – írja Ferenc, majd hozzáteszi: „A pápaságnak s az
egyetemes Egyház központi szervezeteinek is meg kell hallaniuk a
lelkipásztori megtérésre szóló felhívást”. Ennek központi eleme az, hogy
a püspöki konferenciák „konkrét jogkörök alanyai legyenek<u><b>,</b></u> beleértve
ebbe egy bizonyos tanításbeli valódi tekintélyt”. Ez azért fontos, mert <u><b>
„a túlzó centralizáció ahelyett, hogy segítene, csak megnehezíti az
Egyház életét és missziós dinamikáját”</b></u> (uo.)</p><p><i>(A dokumentum ismertetését holnap folytatjuk)</i></p><p>Török Csaba/Magyar Kurír</p></div>