<div dir="ltr"><div class="">
<h2 class="">
Kétségeken át – az egységig
</h2>
<div class="">
2013. november 18. hétfő, 06:24 | Írta: Sytka <a href="http://talita.hu">talita.hu</a><br></div>
</div>
<p><strong><img style="float: left;" alt="religious-dialogue-more-in-common-jm" src="http://talita.hu/images/stories/religious-dialogue-more-in-common-jm.jpg" height="245" width="245"> <br>A
kérdés: <u><span style="background-color:rgb(255,255,0)">mitől lesz végre egység</span> </u>a keresztény felekezetek között –
csontig rágott engem. Ahogy látom, a legtöbben a különféle ökumenikus
rendezvényekben, a közös programokban keresik a választ. Szerintem rossz
helyen próbálkoznak. Egyre inkább <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u>azt hiszem, az egységhez a kétségen
át vezet az út.</u></span></strong></p>
<p> </p>
<p> </p>
<p> </p>
<p>Elismerem, ez furcsán hangzik. De tudom, hogy működik, mert magam éltem át.</p>
<p><u><b>Amikor megtértem, megvolt a saját meggyőződésem az igazságról, és
arról is, hogy a kereszténységen belül sokan nem azt követik.</b></u> <u><b>Kevéske
bibliaismeretemhez radikális hangvétel társult</b></u>. Kisegyházi hívőként
határozottan <u><b>meg voltam győződve arról, hogy bizonyos egyházakkal –
főként a történelmiekkel – jobb elkerülni az érintkezést</b></u>. Kamasz voltam,
aki a fiatal felnőttkor kapujában állt, de láttam, nálam jóval
idősebbek is osztják ezeket a nézeteket – az ő szavuk, ami mögött némi
élettapasztalatot is lehetett feltételezni, megnyugtatott abban, hogy jó
irányba haladok.</p>
<p><u><b>Megmaradhattam volna ilyennek. De Isten, mivel szeret, nem kímélt.</b></u> Az
évek során felhalmozódott ismeretanyag, a rengeteg csalódás, a
gyarapodó élettapasztalat ahhoz vezetett, hogy elkezdtem kételkedni.
Észrevettem magamon, hogy belefáradtam a vitákba, melyekben saját
felekezetem álláspontjait védtem, és a másikét támadtam. Már nem voltam
biztos abban, hogy jó az nekem, ha kapásból egy tucat eretnekséget tudok
felsorolni a történelmi egyházak hitvallásában, de egyet sem, amitől
normális emberként gondolok rájuk. <span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b>Kételkedtem abban, hogy azzal előbbre
jutok, ha a másként gondolkodókat a hátam mögé sorolom. Mások
kritizálása engem mérgezett.</b></u></span> Egyre inkább úgy láttam, az eddig
összehordott felépítményemet ideje lebontanom egészen addig, míg meg nem
érzem a lábam alatt a Kőszikla sima felületét.<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> Jézusig akartam lejutni a
sok rárakódott szemét alatt.</b></u></span></p>
<p>Egyszóval és röviden: megutáltam azt, ami van. Elegem lett. Azt
hiszem, belefáradni az intézményes egyházba – ez az első pont ahhoz,
hogy elkezdjünk a lényegre koncentrálni, és valami igazit építeni. Nem
hiszek abban, hogy a sok ökumenikus és egységkereső rendezvény bármiféle
komoly célt elérhet önmagában. Szervezeti megoldásokkal vagy újabb és
újabb rendezvények előkészítésével nem megyünk semmire. <u><b>Egyre inkább úgy
gondolom, igazi egység ott szövődik a keresztények között, ahol a
kiábrándultságon már átesett, a prekoncepcióktól már valamennyire
megszabadult, a másikban nem katolikust, baptistát vagy pünkösdit, hanem
tökéletlen, de kereső embert látók állnak szóba egymással.</b></u></p>
<p>Manapság az egység hangos, színes, harsány vagy látványos formákban
ölt testet a keresztény szubkultúra színpadain.<u><b> <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Szerintem az egységhez
alapvetően sírás, összetörés és tépelődés kell</span>.</b></u> Kétség saját igazunkban,
kétség a jelenlegi rendszer létjogosultságában.<u><b> Az egységhez a
működésképtelen technikák megkérdőjelezésén át vezethet az út.</b></u></p>
<p>Ez persze nem trendi, és nem is tűnik vonzónak. Végül azonban egy
sokkal vállalhatóbb eredményhez vezet. Csak a kacatoktól megszabadult
ember tud igazán fellélegezni, és mások felé nyitottsággal fordulni.
Továbbra is látni fogja, hol húzódnak az egyes felekezetek demarkációs
vonalai, de ezeket inkább tiszteletben tartja ahelyett, hogy
folyamatosan hangsúlyozza őket.<u><b> Már nem potenciális „áttérítendőt” lát a
másik keresztényben, aki vállalhatatlan doktrinális állásponton van,
hanem<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> partnert a párbeszédhez, akivel normális módon akár meg is tudja
vitatni nézetkülönbségeit.</span></b></u> És igen, még az is lehetséges,<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> <u><b>hogy </b><b>egy idő
után a kiábrándultságból felébredt keresztény szívesen összejár, baráti
lelkülettel egy asztalhoz ül tőle teljesen távol álló nézetek
képviselőivel.</b></u></span></p>
<p>Azt hiszem azonban,<span style="background-color:rgb(255,255,0)"><u><b> mindez az egyén szintjén történik</b></u></span>, és nem is
lehet kollektivizálni.<u><b> Tapasztalatom szerint az egység nem tömegek,
hanem konkrét emberek között, konkrét szituációkban szokott
megvalósulni.</b></u> Felemelő pillanat, amikor megtörténik, de<u><b> sajnos ritka</b></u> is.</p>
<a href="http://aboutmormons.org/files/2013/05/religious-dialogue-more-in-common-jm.jpg"><em><br></em></a></div>