<div dir="ltr"><h1 class="">Szent Márton ünnepe</h1>
<div class="">
<span class="">
2013. 11. 11. 09:46</span></div>
<div class="">
<div class="">
<div class="">
<p>Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb
szentje volt. Ünnepéhez, mely gazdasági határnap is volt, számos
népszokás és hiedelem kapcsolódott.</p> </div>
</div>
</div>
<p><u><b>Márton tours-i püspök</b></u> <u><b>Pannóniában született 316 táján, 397-ben halt
meg. <br></b></u></p><p><u><b>Katona volt, mielőtt a seregek Urának hívását meghallotta volna.</b></u>
<u><b>Elbocsátási kérelmé</b></u>t <u><b>a császár gyávaságnak bélyegezte</b></u>. A legenda szerint
Márton erre így válaszolt: „Ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem
hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé és Jézus
nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az
ellenségen." Így is történt.</p><p></p><p><u><b>Márton
kultusza</b></u> bizonyára <u><b>már a honfoglalás előtt is</b></u> virágzott Pannónia
földjén.<u><b> Tiszteletét Szent István is felkarolta</b></u>: zászlaira a hadverő
Márton képét festette. Szent Márton <u><b>Szűz Mária után az ország patrónusa
(patronus regni)</b></u> lett. A szabolcsi zsinat (1093) ünnepét nyilvánossá
tette és háromnapos előkészülettel is hangsúlyozta.</p><p>A magyar
kereszténység bölcsője,<u><b> a pannonhalmi bencés apátság Szent Márton
tiszteletére épült a róla elnevezett hegyen</b></u>, ahol az egyik hagyomány
szerint a szent született.</p><p>A kutatások azóta tisztázták, hogy
Márton <u><b>szülővárosa Savaria,</b></u> vagyis <u><b>Szombathely</b></u>. Az itteni, többszörösen
átépített Szent Márton-templomról, a régebben különálló Szentmárton falu
templomáról bebizonyosodott, hogy egyes részleteiben talán csakugyan
Márton szülőházának alapjaira épült. Az előtte lévő kutat már a
középkorban Szent Márton kútja néven emlegették. Eszterházy Pál szerint
ennek vizével keresztelték meg „dicsőséges Szent Mártonunkat”.</p><p>A
helyi kultusz híre az Udvarba is eljutott. <u><b>II. Ferdinánd Szombathely
városát </b></u>a királyi kincstárnak járó<u><b> minden rendes és rendkívüli adó
fizetése alól </b></u>minden időkre<u><b> fölmentette, de </b></u>egyben<u><b> kötelezte is, hogy
Márton ünnepén gondoskodjék a szegényekről.</b></u></p><p><strong>Márton napja a néphagyományban</strong></p><p>Szent Márton ünnepe jeles nap <u><b>a néphagyományban</b></u> is, hozzá sok szokás, jövendölés kapcsolódott.</p>
<p>A
középkor óta határnap volt<u><b> Márton nap</b></u>ja: <u><b>a gazdasági év kiemelkedő
zárónapja</b></u>.<u><b> A jószág e nap táján került be télre az istállóba</b></u>. <u><b>A
pásztorok, </b></u>főleg az ország nyugati részein, <u><b>ezen a napon számoltak el
szolgálatukkal</b></u>.</p><p><em>„…meghoztam Szent Márton püspök vesszejét”</em></p><p>Szent
Mártont már a középkorban a jószág egyik jeles patrónusaként tisztelték
hazánkban. Ünnepéhez kapcsolódik <u><b>a pásztorjárás és vesszőzés
hagyománya</b></u>, mely főként a Dunántúlon, valamint a szomszédos burgenlandi
és a távolabbi németség körében ismeretes. </p><p>Ennek eredete egy
répcevidéki legendára vezethető vissza, mely szerint egyszer disznóvész
dúlt, és az egyik pásztor bement Szombathelyre Mártonhoz segítségért
könyörögni. Álmában a szent püspök fehér nyírfaágat adott neki, hogy
ezzel vesszőzze meg a beteg jószágot, és így majd meggyógyul.</p><p></p><p><u><b>Márton
napján</b></u> ezért a nyugat-dunántúli falvak<u><b> pásztorai házról házra jártak,
hosszú, lehetőleg dús lombozatú nyírfavesszőkkel. Ezek közül egyet-egyet
a gazdának adtak, akik ezzel hajtották ki tavasszal első ízben a
disznókat a legelőre. Ha sok lomb volt a vesszőn, az jó szaporulatot
ígért.</b></u> A vessző átadásakor köszöntőt mondtak:<em> "Adjon Isten jó estét,
meghoztam Szent Márton püspök vesszejét. Annyi malacuk legyen, mint
ahány ága-boga van. Adja Isten, hogy több Szent Márton-napot is
megélhessünk, s erőben, egészségben eltölthessünk, nem ilyen búval,
bánattal. Több örvendetesebb napokat adjon Isten, adjon bort, búzát,
békességet, s lelkünknek örök üdvösséget!"</em></p><p>A frissen vágott,
zöldellő ág archaikus gonoszűző, termékenységvarázsló eszköz, amelynek
használatával többek között György, Katalin, Borbála és aprószentek
napján is találkozunk.</p><p><u><b>A köszöntő pásztoroknak</b></u> minden háztól<u><b>
szentmárton-rétes vagy mártongaras</b></u> járt. Járandóságát nem egyszerre
szedte össze, hanem beosztotta. Újévig is eltartott, amíg minden háztól
megkapta. A hosszúperesztegi gazdasszony <u><b>azért sütött ezen a napon
rétest, hogy</b></u> – mint a faluban mondogatták – <u><b>Szent Márton köpönyegét
kinyújtsa</b></u>, és így az ő könyörületességéből a család ne szűkölködjék, és
másokon is tudjon segíteni.</p><p><em>„Aki Márton napján libát nem eszik…”</em></p><p>Egy
régi deák mondás szerint <u><b>ludat ettek, bort ittak</b></u> a szent püspök
ünnepén, amely <u><b>az óév utolsó nagy jeles napja</b></u> volt, <u><b>mert adventtel már
az új esztendő kezdődött.</b></u></p><p>A lakomák célja volt, hogy egész
esztendőben bőven ehessenek, ihassanak, illetve az is magyarázza a nagy
áldomásozást, hogy advent a karácsonyt megelőző negyvennapos böjti
időszak volt. Márton napja Bod Péter szerint <u><b>amolyan második farsang i</b></u>s
volt a régieknél: sült ludat ettek és újbort ittak. Ezzel függ össze a
múlt század végén még élő mezőkövesdi matyó hagyomány: <u><b>a lakodalmakat az
igazi nagyfarsang mellett Márton-nap táján ülték.</b></u></p><p></p><p>A<u><b>
Szent Márton lúdja voltaképpen régi római étkezési szokásnak és
hagyománynak későbbi továbbélése</b></u>. Ehhez kapcsolódott a legenda: Márton
alázatból a ludak óljába bújt, hogy ne válasszák püspökké. A libák
azonban hangjukkal elárulták őt.</p><p>Ezért Márton napjának – főleg
Dunántúl – a frissen tömött lúd vált az ünnepi eledelévé. A szombathelyi
egyházmegye kispapjai a szent patrónus napján hagyományosan Márton
lúdját ettek és bort ittak rá. </p><p>Écs falu regulája szerint: „<u><b>Aki
Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik</b></u>." Hasonló Zalalövő
tanítása is: „Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis
éhezik." A mondás azok figyelmeztetésére szolgálhatott, akik nem adták
meg a szentnek az őt megillető tiszteletet. </p><p><u><b><em>„A bornak Szent Márton a bírája”</em></b></u></p><p><u><b>Márton
napjára általában megforr az újbor.</b></u> Ekkor kóstolták meg, ide
kapcsolódik a mondás: A bornak Szent Márton a bírája. A régi céhvilágban
a jól dolgozó egri mesterlegényre mondták: megérdemli a Márton poharát.
A város borából áldomásbor járt neki.</p><p><em>„Márton napján, ha a lúd jégen áll…”</em></p><p><u><b>Márton
napja már a telet jelzi.</b></u> Nemcsak lúdjának mellcsontjából, hanem
ünnepének időjárásából is<u><b> következtettek a télre, jövő évi időjárásra,
termésre.</b></u></p><p>Már Apáczai Csere Jánosnál olvassuk: „Ha a Márton napja
ködös, zűrzavaros tél lészen, ha peniglen hideg, száraz tél. Ha a lúd
mellcsontja világos, hó jön, ha fekete, eső.” Bod Péter szerint a Szent
Márton Napjáról is szoktak jövendölni a parasztok: <u><b>„Ha tisztába mégyen
le a Nap, kemény tél, ha homályba, lágy tél lészen."</b></u></p><p></p><p>A Somlóvidéken erre
a napra várták az első havat. Úgy mondogatták, <u><b>ha Márton fehér lovon
jön, enyhe tél, ha pedig barnán, azaz ha nem esik hó, akkor kemény tél
várható.</b></u> Endrőd népének nyilván kalendáriumi eredetű regulája: <u><b>„Márton
napján, ha a lúd jégen áll, akkor karácsonykor vízben botorkál."</b></u></p><p>Források: Bálint Sándor: <em>Ünnepi kalendárium II.</em>, <em>Magyar Néprajzi Lexikon</em>, <em>Magyar Néprajz VII.</em></p>Magyar Kurír</div>