<html>
<head>
<meta http-equiv="content-type" content="text/html; charset=ISO-8859-2">
</head>
<body bgcolor="#FFFFFF" text="#000000">
<br>
<div class="moz-forward-container">kaptam, küldöm.....jó.<br>
és megdöbbentő mennyire nem tanították meg a
történelmet.....(legalább is nekem....)<br>
<div dir="ltr">
<div>
<div style="" id="stcpDiv">
<h1 class="" id="page-title">Levél Mesterházy Attilának</h1>
<div id="node-font-size-settings"> <br>
</div>
<div class="">
<div id="block-system-main" class="">
<div class="">
<div id="node-386220" class="">
<div class="">
<div class="">
<div class="">
<div class=""><a moz-do-not-send="true"
href="http://www.magyarhirlap.hu/bayer-zsolt">Bayer
Zsolt</a></div>
</div>
</div>
<div class="">- <span
content="2013-11-08T05:11:45+01:00">2013.
november 8., péntek<br>
</span></div>
<div class=""><span
content="2013-11-08T05:11:45+01:00">MH online<br>
</span></div>
</div>
<div class="">
<div class="">
<div class="">
<div class="">
<p>Elnök Úr!</p>
<p>Varsó egyik külvárosában, pontosabban a
Bieloleka kerületben áll egy emlékmű.
Vörös márványból készült háttér előtt
bronzalak ül: O’sváth László. Kolozsvárott
végezte jogi tanulmányait, majd a
Belügyminisztérium köztisztviselője lett.
1938-ban ő kapta az egyik legfontosabb
feladatot: a menekültek befogadásának,
ellátásának, Nyugatra menekítésének
megszervezését. A varsói emlékmű felirata
így hangzik:</p>
<p>„A magyar–lengyel történelmi barátság
elkötelezettje, több mint 130 ezer lengyel
menekült befogadásának, ellátásának és
Nyugatra segítésüknek megszervezője 1939
és 1943 között, szembeszállva a szélsőjobb
és a szélsőbal erőivel. A közép-európai
kereszténydemokrácia megújulásának
hirdetője. Emlékművén keresztül fejezi ki
a lengyel nemzet köszönetét mindazoknak,
akik a lengyel menekültek megmentését
előmozdították.” És ezután 35 név
olvasható azon az emlékművön, vörös
márványba vésve. Többek között ezek a
nevek: Antall József, Esterházy János,
Horthy Miklós, Kállay Miklós,
Keresztes-Fischer Ferenc, Kudar Lajos,
Teleki Pál, Serédi Jusztinián. Ha
Magyarországon állítanának fel egy ilyen
emlékművet, összeülne az ENSZ Biztonsági
Tanácsa, porokat szedne rettenetes
felháborodásában a Zsidó Világkongresszus,
és önök, Elnök úr, szintúgy mélységesen
fel lennének háborodva. Még hogy emlékmű
örökítse meg Kállay Miklós nevét! Aki
miniszterelnök volt 1942 márciusától
egészen 1944 márciusáig, az ország
megszállásáig és a nyilas puccsig? Hiszen
akkor csak náci lehet, ugye? Vagy
Keresztes-Fischer! Aki belügyminiszter
volt a Károlyi-, Gömbös-, Imrédy-,
Teleki-, Bárdossy- és Kállay-kormányokban?
Hát ez meg micsoda nácifajzat, igaz, Elnök
úr? Hát ez az alak személyesen irányította
a politikai rendőrséget, és volt képe
ahhoz is, hogy a nyilasok mellett a
kommunisták ellen is keresztes háborút
vívjon! Mit számít, hogy amúgy a német
megszállás után Mauthausenbe hurcolták. A
lényeg, hogy a háború után a magyar
kormány háborús bűnösként akarta elítélni,
csak az „imperialisták” nem adták ki, így
ágyban, párnák közt halhatott meg Bécsben.
Hát Kudar Lajos?! Az meg csendőr alezredes
volt! Miképpen lehetséges egy csendőr
alezredes nevét márványba vésni és
példaképül állítani az utókornak? Ráadásul
„ezt a Kudart” Horthy avatta vitézzé. S
nem átallott 1942-ben az Államvédelmi
Központ helyettes vezetője lenni. Igaz
ugyan, hogy Kudar Lajos csendőr alezredes
hamis okmányokkal látta el a politikai
üldözötteket, akik így menekültek meg a
Gestapo és az SS elől; igaz, hogy a nyilas
hatalomátvétel után fegyveres erővel
akadályozta meg, hogy a nyilas állatok a
védett házakból hurcolják el a zsidókat;
igaz ugyan, hogy előre értesítette a
letartóztatandó személyeket, hogy azoknak
legyen idejük és lehetőségük elmenekülni.
Aztán a Nemzeti Számonkérő Szék pribékjei
elhurcolták, és a németek 1945
februárjában agyonlőtték. De akkor is
csendőr volt! A háború után a kommunisták
el is vették özvegyétől a járadékot, sőt
kitelepítették. És én tartok tőle, Elnök
úr, hogy ön még mindig „onnan” szedi
történelmi ismereteit…</p>
<p>Aztán itt ez a Teleki. Ez is olyan
„gyanús alak”, ugye, elnök úr? Cserkész is
volt, miniszterelnök is volt „azokban az
időkben”, szinte lúdbőrözik az ember háta.
Nem csoda, hogy önök és a hazai
„liberálisok” megakadályozták szobrának
felállítását a fővárosban, és Teleki
emlékezetét Boglárra száműzték. De tudja,
mit, Elnök úr? Teleki jó helyen van ott!
Mert Bogláron gyakran találkozhat Serédi
Jusztinián szellemével. Annak a magyar
hercegprímásnak a szellemével, aki Vácott
és Bogláron általános iskolát, gimnáziumot
és kollégiumot alapított a lengyel
menekültek gyermekeinek, illetve a
Lengyelhonból érkező árváknak. És tudja,
kik voltak zömében azok az árvák, Elnök
úr? Lengyel zsidók gyerekei. Zsidó
gyerekek ezrei leltek menedéket
Magyarországon, Elnök úr. Horthy
Magyarországán. Idősebb Antall József
menekültügyi kormánybiztos pedig kiadott
egy körlevelet minden magyar közigazgatási
szervnek, ezzel a szöveggel:
„Magyarországon nincsenek lengyel zsidók,
csak lengyel menekültek!” Nem tudom,
érti-e az Elnök úr… Úgyhogy elmondom ezt
is: Serédi Jusztinián és Glattfelder Gyula
csanádi püspök már 1938-ban az első
zsidótörvény parlamenti vitájában elítélte
a zsidók kollektív büntetését. És Serédi
tudtával és támogatásával rengeteg lengyel
zsidó nyert menedéket magyar
kolostorokban. Tudja, Elnök úr, ez a
„klerikális reakció”. Horthy
Magyarországán, amiről Ungváry Krisztián
így nyilatkozott a Die Weltnek új könyve
megjelenése kapcsán:</p>
<p>„– Ön nagyon plasztikusan írja le, hogyan
vettek fel elszegényedett parasztok
tömegesen minimális hiteleket uzsorásoktól
heti 10 százalékos kamatra, és hogyan
vonszolták őket bíróság elé
fizetésképtelenség miatt és tették
nincstelenné mohó ügyvédek. Az uzsorások
és az ügyvédek mind zsidók voltak, az
áldozatok többnyire magyarok. Áldozatként
nem kellett az embernek szükségszerűen
antiszemitává válnia?<br>
– Ilyen körülmények között nagyon nehéz
volt nem rasszistává lenni. Ennek bizonyos
képzettségi szint lett volna az
előfeltétele, amellyel ezek az emberek nem
rendelkeztek. Sajnos a természetes reflex
az, hogy az embereket a külső attribútumok
szerint ítélik meg, és zsidónak élték meg
azt, aki a hitelt adta, még akkor is, ha
esetleg nem is volt az. Az átlagember
számára túlságosan nagy kihívás volt – és
ma is az –, hogy e mögé a kategorizálás
mögé nézzen.”</p>
<p>Mindez nem ad felmentést a szörnyű
bűnökre – de azért előbbre jutnánk, ha ezt
is meg lehetne vitatni. De addig is, Elnök
úr, ez Horthy Magyarországa. Ezek Horthy
miniszterelnökei, belügyminiszterei, ez
Horthy csendőr alezredese, hercegprímása.
És a lengyelek tudják ezt. És nem
felejtik. Jó, ha magyar emlékezetet,
magyar múltat, magyar históriát kutatunk a
lengyelek fővárosában. Magyar múltat
kutatva, időt tapogatva térjünk most
vissza Varsóba, a Palota térre. Azért,
hogy megálljunk a régi várfalnál egy
pillanatra, idősb Antall József
emléktáblájánál. Kicsit odébb sétálva
pedig az 1944-es varsói felkelés emlékműve
áll elénk. Döbbenetes látvány az
emlékművön ez a gyerekember, kezében
fegyverrel, fején az őhozzá képest óriási
rohamsisakkal. És ennek az emlékműnek is
van magyar vonatkozása, mégpedig óriási
jelentőségű! Mert bár Magyarország a
második világháborúban Németország
szövetségeseként harcolt, a Varsó
környékén állomásozó magyar honvédcsapatok
– a német hatóságok szigorú parancsa
ellenére – élelmet és fegyvert juttattak a
harcoló lengyel felkelőknek és a lengyel
Honi Hadsereg katonáinak. Lengyel Béla és
Szabó László főtisztek tárgyalásokat
folytattak a Honi Hadsereg tisztjeivel,
és kötelezettséget vállaltak arra, hogy
semmiféle harci tevékenységet nem
folytatnak a lengyelek ellen, még német
parancs esetén sem, illetve engedélyezik a
lengyel civilek és felkelő egységek
átvonulását a magyar állásokon keresztül.</p>
<p>Megható pillanatai voltak a
lengyel–magyar barátságnak azok a
vasárnapok is, amikor a magyar katonák és
a lengyel lakosság együtt vett részt a
miséken.</p>
<p>Mi jórészt elfelejtettük mindezt. Mert
elfelejttették velünk, Elnök úr, és
elfelejttették önnel is. A lengyelek
azonban emlékeznek. Erre is.</p>
<p>Jó mindezt észben tartani. Mert
„mélységes mély a múltnak kútja” – és mi
itt a második világháború óta e kút kávája
körül nyargalászunk, és csak azt látjuk,
amit a kommunista történetírás látni
engedélyezett nekünk. Semmi mást. Így
aztán, amikor önök a „történelem átírása
és meghamisítása” miatt panaszkodnak,
akkor csak azt a történelmet féltik, amit
önök már átírtak és meghamisítottak.
Úgyhogy legyen méltányos, Elnök úr. Ön
kiadott egy nyilatkozatot, többek között
ez áll benne: „Horthy Miklós mellszobrának
avatása a mai politikai kurzus
személyikultusz-imádatának egyenes
következménye. A mai politikai légkörben
egy ilyen gyalázatos rehabilitáció
következmények nélkül megvalósítható. A
Fidesz tiltakozása álságos: csak azért
tiltakozik a szoboravatás ellen, mert
attól tart, a külföldi baloldali média
antiszemitizmus címén rossz színben
tünteti fel ismét Magyarországot.” Elnök
úr! Ennek a néhány sornak minden állítása
hazugság. Méltánytalan hazugság. Semmi
szükség arra, hogy ön Gyurcsány Ferenc
szintjére süllyedjen. Inkább utazzon
Varsóba, és kutassa a magyar emlékeket.
Utána töprengjen el azon, vajon a romániai
zsidóságot kiirtó Antonescu marsallnak
miért lehet annyi szobra szerte
Romániában. Azért miért nem őrjöng senki
sem?</p>
<p>Talán, egyszer lesz lehetőség értelmes
szóváltásra minderről. Már ha fontos ez
egyáltalán…</p>
</div>
</div>
</div>
</div>
</div>
</div>
</div>
</div>
</div>
<br>
</div>
</div>
<br>
<br>
</div>
<br>
</body>
</html>