<div dir="ltr"><br><br><div class="gmail_quote">-<br><div dir="ltr"><div>lehet vitatni pár ponton, de igen korrekt összefoglaló azért..</div><div>Horthynak volt már nem bronz, de szobra a Hazatérésben, erre utal.. .)) nyilvánvaló, hogy kampány van, 2014 vége lőettig egy értelmes vita róla és családjáról megint nem lehetésges - sajnos... -m- </div>
<div> </div><div> </div><div><div></div>
<div>
<div>
<div>
<div>
<div>
<div><a href="http://mandiner.hu/cikk/20131105_agent_ungur_horthy_oroksege_nem_lehet_bronzba_onteni" target="_blank"><font color="#0066cc">Horthy öröksége: nem lehet bronzba önteni</font></a></div>
<div><a href="http://mandiner.hu/tag/agent_ungur/" target="_blank"><font color="#0066cc">Agent Ungur</font></a>, <a href="http://mandiner.hu/tag/szoborallitas/" target="_blank"><font color="#0066cc">szoborállítás</font></a>, <a href="http://mandiner.hu/tag/horthy-szobor/" target="_blank"><font color="#0066cc">Horthy-szobor</font></a>, <a href="http://mandiner.hu/tag/horthy-korszak/" target="_blank"><font color="#0066cc">Horthy-korszak</font></a>, <a href="http://mandiner.hu/tag/horthy_miklos/" target="_blank"><font color="#0066cc">Horthy Miklós</font></a>, <a href="http://mandiner.hu/tag/tortenelem/" target="_blank"><font color="#0066cc">történelem</font></a>, <a href="http://mandiner.hu/tag/belfold/" target="_blank"><font color="#0066cc">belföld</font></a>, <a href="http://mandiner.hu/tag/velemeny/" target="_blank"><font color="#0066cc">vélemény</font></a>.</div>
<div>
2013. november 5. 07:20 </div>
<p>
Nem mellszobrokra, Horthy utcákra és terekre van szükség, hanem a kor és az egész 20. századunk megértésére.
</p>
<div>
<div></div>
</div>
<div></div>
<div>
<p><em>Az, hogy gipszből bronzzá lett Horthy a Szabadság téren, megint előhozta </em><a href="http://mandiner.hu/cikk/20131104_kidobtak_a_zsidolatot_a_horthy_szobor_avatasarol?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201311" target="_blank"><em><font color="#0066cc">a szokásos hisztit</font></em></a><em>a szokásos körökből. Egyik oldalról Horthy Miklóst és Hitlert együtt ábrázoló transzparenseket emeltek a </em><a href="http://index.hu/belfold/2013/11/03/horthy_szoboravatas_nacizassal_es_zsidozassal/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201311" target="_blank"><em><font color="#0066cc">magasba</font></em></a><em>, „együtt
tették tönkre az országot, ebből egyszer már elég volt”, „Horthy Miklós
felelős a jogfosztásokért”, „Horthy Miklós felelős több mint 100 ezer
magyar katona haláláért”. A másik oldal szerint „Horthy Miklós korának
szélsőséges nézeteit figyelmen kívül hagyva, szakrális magyarságtudattal
kormányzott (…) A pengő a legerősebb valuták egyike lett, az első és
második bécsi döntéssel pedig sikerült békésen megoldani a revíziót”.</em></p><p><em>Így, ebben a formában egyik sem igaz.</em></p><p><em>Nem
kis részben azért, mert erősen túldimenzionálják Horthy valós szerepét
az ország és a nemzet sorsának alakításában. Horthy ugyanis nem volt
diktátor, Magyarország sem volt diktatúra. A Horthy-korszakban léteztek
ellenzéki pártok, volt ellenzéki sajtó, ami máris jóval több, amit
Rákosi vagy Kádár-korszakban biztosítottak, persze más geopolitikai
helyzetben, ezt is be kell látni. Horthy személy szerint nem volt se
náci, se kifejezetten németbarát, persze őt is elvakították Berlin
sikerei és a revízió kapcsán érzett hála. Gazdasági kérdéseket (sikert
vagy kudarcot) az ő számlájára írni több mint humoros, de a legfőbb
belpolitikai és külpolitikai kérdésekről sem egyszemélyi döntések
születtek. Másrészt az ország olyan külső kényszerítő erők között
mozgott, hogy rendkívüli ostobaság azt képzelni, Magyarország bármilyen
módon elkerülhette volna a második világháború tragédiáját.</em></p><p><em>Ez
egyszerűen geopolitikai kérdés. Nem Európa perifériáján fekszik az
ország, mint Portugália vagy Írország; nem tud visszavonulni egy
rendkívül jól védhető alpesi erődbe, mint Svájc (bár a németek ennek
ellenére komolyan tervezték Svájc lerohanását); nem akkora méretű mint
Törökország, Svédország, vagy Spanyolország, hogy esetleges megszállása
önmagában komoly probléma legyen. </em></p><p><em>A korban ráadásul nem
egy – mint egyesek képzeletében él –, hanem két agresszívan terjeszkedő
diktatúra volt a szomszédságunkban. Mire Magyarország 1941 júniusában
belépett a világháborúba, a Szovjetunió túl volt két katonai agresszión
(Lengyelország, Finnország), brutális körülmények között megszállta a
három balti államot, Romániától katonai nyomással visszaszerezte
Besszarábiát; és kevésbé közismert, de egy erős, alapvetően támadó
jellegű katonai csoportosítást hozott létre a magyar határon is, nem
csak a Wehrmachttal szemben. A Szovjetunió 1941-ben egy olyan hatalom
volt, amelytől szomszédai ugyanolyan joggal rettegtek, mint
Németországtól. Az más kérdés, és sohasem tudjuk meg, szándékozott-e
Moszkva valójában támadni is, de hogy a hatalmas csoportosítás a
Balti-tengertől a Fekete-tengerig megtörtént, tény.</em></p><p><em>Ettől
utólag még rossz döntés, hogy Magyarország belépett a háborúba. De
döntési szabadság legfeljebb 1941 nyarán volt. Ne képzeljük azt, hogy ez
első nagyobb vereségek után a németek nem kényszerítik ki Magyarország
hadbalépését. Ha pedig ellenáll, nem szállják meg az országot nagyon is
lelkes román és szlovák segítséggel; és nem 1944 márciusától kezdődik az
igazi pokol, hanem évekkel korábban, még súlyosabb következményekkel.
Például a magyar zsidóság teljes deportálása és az ország teljes
gazdasági kirablása, már 1942-től.</em></p><p><em>Horthy, pontosabban a
magyar politikai elit döntéshozói ezzel a dilemmával néztek szembe.
Magyarország sokáig kereste a kiutat a csapdából, Németország halálos
öleléséből; de a mozgástér 1940-ben, Olaszország hadbalépésével nagyon
leszűkült, majd 1941-ben a jugoszláv puccsal és az azt követő német
döntéssel az ország megtámadásáról végképp eltűnt. Teleki Pál önkezével
véget is vetett életének, mert jó döntés ilyen geopolitikai körülmények
közt nem volt.</em></p><p><em>Ezután szinte csak kényszerek maradtak, és
amire Horthy és a magyar vezetés törekedett, a veszteségek
minimalizálása volt. Egyes elméletekkel szemben nem küldték biztos
halálba a 2. hadsereget, az megkapta mindazt a felszerelést, amire az
országnak tellett. Sztálingrádnál ugyanúgy járt, mint két német, két
román és egy olasz hadsereg, semmivel sem rosszabbul. Nem valami
kivételes magyar sors ez, és nem is valami, amire a magyar (olasz,
román, német) erőforrásokkal fel lehetett készülni vagy akár előre
lehetett látni. Budapesten törődtek a hadsereg sorsával, az akkori elit
saját bőrét is kockáztatta. Horthy kiküldte idősebb fiát a frontra, aki
meghalt, mint ahogy sokan azok fiai, családtagjai közül, akik állítólag
tudatosan halni küldték a honvédeket.</em></p><p><em>Az azonban, hogy
Horthy az ún. Horthy-korszak túlnyomó részében nem volt egyszemélyi
vezető, sőt, sokszor a meghatározó súlyú erő sem egyes döntésekben; nem
jelenti azt, hogy ne lett volna olyan történelmi pillanat, amikor nem az
ő személyes képességein és döntésein múlott volna – ha nem is az ország
és a nemzet sorsa (azt jóval nagyobb erők döntötték el) – legalább az,
hogy teljes katonai, politikai és morális vereséget szenvedve száll-e ki
az ország a háborúból, vagy legalább mentve a menthetőt. És ebben ő és
persze a teljes magyar katonai, politikai elit megbukott az 1944
nyarától októberéig tartó időszakban. A kiugrás a német szövetségből nem
sikerült.</em></p><p><em>Hogy Horthy már nem volt szellemi és fizikai
cselekvőképessége csúcsán, egy dolog. Hogy milyen nehezek voltak a
körülmények, egy másik. De még azon a ponton sem tette meg azt, amit
kellett volna, amikor már két egyszerű választása volt. 1944 október
15-én a kitarthatott volna háromszáz fős testőrsége élén a budai várban
és ellenállhatott volna, ameddig tud. Esetleg járhatta volna Teleki Pál
útját. Persze nem csak a saját, hanem a németek által elrabolt fia és
családja élete volt a tét (meg persze a testőröké); de ha akkora
formátumú államférfi lett volna, amekkorává most egyesek magasztalni
akarják, nos, nem kérdés, az ellenállást választja. Akkor másképp nézne
rá ma a történelem, legalább a morális vereséget enyhíthette volna, ha
mást nem is. Ő azonban nem úgy döntött, mint egy államférfi, hanem mint
egy megtört, a családjáért aggódó öregember, kinevezve Szálasi Ferencet
miniszterelnökké.</em></p><p><em>Horthy Miklós végső mércéje persze nem
lehet csak 1944 végzetes októbere. Nem lehet döntéseit, cselekedeteit
kontextusukból kiszakítva, egydimenziósan, pusztán antiszemitizmusa vagy
a nyilas hatalomátvétel alapján értékelni. Élete, tevékenysége több
ennél. Az összkép nem fekete, nem fehér. De aligha tartunk ott, hogy az
árnyalatról bármiféle közmegegyezés legyen, még a józan értékelők
körében sem, nem hogy a hisztériázó egybitesek között. Nem
mellszobrokra, Horthy utcákra és terekre van szükség, hanem a kor és az
egész 20. századunk megértésére.</em></p><p><em>Van még nyolcvanhét évünk a 21. századból, az talán elég lesz rá…</em></p> </div></div></div></div></div></div></div></div>
</div><br></div>