<div dir="ltr"><h2></h2><div>
              <h1>Társtalanság és személyes segítés</h1>          
                          <h2>Hajléktalanságról, hajléktalan emberekről, a segítségnyújtás módjáról és lelkületéről beszélgettünk Morva Emíliával, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti vezetőjével.<br></h2>
                                
        
        
          

  
  
  
      <div><span> </span><span>2013. 11. 04. 05:50<br><a href="http://magyarkurir.hu/hirek/tarstalansag-es-szemelyes-segites" target="_blank">http://magyarkurir.hu/hirek/tarstalansag-es-szemelyes-segites</a>        </span>
            
    </div>
  
  
    <div>
    <div>
            <div>
                    <p>Minden év <u><b>november 1-jén kezdődik a téli 
krízisidőszak</b></u>. Mit tehetünk a hajléktalanokért? Mi a felelősségünk és 
meddig tart?<u><b> Morva Emíliával, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 
budapesti vezetőjével beszélgettünk</b></u>.</p>        </div>
        </div>
</div>
<p><b>Közeleg a krízisidőszak. Melyek a legfontosabb teendői ilyenkor a hajléktalanellátásban dolgozóknak?</b><br>

<br>November
 közeledtével kicsit mindig megijedünk,<u> </u>összegyűjtjük az energiáinkat. 
Nem tudunk mindig mindenkin segíteni. Az viszont nagyon fontos, ha 
valakin elkezdünk segíteni, akkor lehetőség szerint vigyük végig a 
folyamatot<b>.</b> November elején számba vesszük a tárgyi eszközeinket; 
megnézzük, van-e elég matracunk, hőtárolós edényünk, műanyag poharunk, 
pokrócunk, téli ruhánk, cipőnk; milyen állapotban vannak az autóink. 
Megnézzük, hány kollégánk van az előttünk álló feladatokhoz. Fontos 
átlátnunk, mely feladatokat tudjuk elvállalni: hosszabb és hétvégi 
nyitva tartások, lábadozó férőhelyek pótlása, fürdők, mozgó orvosi 
rendelők működése. Ilyenkor<u><b> mindig elővesszük az elmúlt évek 
tapasztalatait, azok segítségével vágunk neki a november elsejével 
kezdődő négy nehéz hónapnak.</b></u> Márciusban már melegszik az idő és a 
rigófütty is hallatszik, onnantól kezdve kicsit könnyebb lesz majd. <br><br><u><b>Az új törvénymódosítás mennyiben változtat a helyzeten?</b><br></u><br>Nagyon
<u><b> fontos, hogy a mi életünket ne a jogszabályok változása alakítsa. 
</b></u>Kiegyensúlyozott munkamódszerünk, munkarendünk kell, hogy legyen, 
kiegyensúlyozott hitvallás szerint kell végeznünk a munkánkat.<u><b> Persze az
 objektív körülményektől nem tudunk elvonatkoztatni.</b></u><font size="4"> <u><b>Az új törvény a 
világörökségi területekről kitiltja a hajléktalan embereket: ha valaki 
az Andrássy úton, a Batthyány téren, a Várban folytat hajléktalan 
életformát, a rendőrség jár el ellene. </b></u></font><br><br><b><u>Önnek mi a vélemény</u>e a kérdésben?</b><br><br>Vannak,
 akik azt mondják, hogy nekik állampolgári joguk ott tölteni az 
életüket, ahol jólesik. Vannak, akik szerint viszont másoknak is vannak 
emberi jogaik, és ők nem szeretnék, ha a vár lépcsőjén hajléktalan 
emberek tanyáznának. <u><b>Mi pedig a hajléktalan ember szempontját igyekszünk
 kihangosítani, és azt gondoljuk, hogy neki magának sem jó, hogy ott 
kell élnie.</b><b> Az ő érdeke, hogy egy méltóbb helyre tudjuk őt kísérni. </b></u>Ha 
egy súlyos közúti balesetben egy sérült azt látja, hogy a vele egy 
autóban utazó ember meghalt, azt fogja mondani, hogy hagyják őt is 
meghalni. <u><b>Ilyenkor az egészségügy számára az a prioritás, hogy meg kell 
őt menteni.</b></u></p><p>


<b>Hogyan valósítható ez meg?</b><br><br><u>Amikor
 nekünk egy hajléktalan ember mínusz 15 fokban azt mondja, hogy ott akar
 maradni az utcán, akkor nem biztos, hogy teljesen birtokában van józan 
ítélőképességének.</u> <u><b>Nem jó a hajléktalan embernek, hogy közterületen kell
 töltenie az életét, az éjszakákat.</b></u> Szeretnénk valami jobbat mutatni 
neki. A Máltai Szeretetszolgálat nagy feladata, hogy fel tudjon készülni
 a télre és tudjon jobbat mutatni. Nehéz dolgunk lesz, hiszen<u><b> a hosszú 
ideje utcán élő emberek súlyos, főként pszichiátriai betegségekben 
szenvednek.<font size="4"> A szociális ellátás nem tudja az egészségügyi ellátás 
feladatait felvállalni, ezeket az embereket először gyógyítani kellene.</font></b></u> 
Ez nem azt jelenti, hogy mi lemondunk róluk:<u><b> ha valaki bekerül az 
egészségügybe, mi ezzel párhuzamosan is tudjuk vállalni, hogy ott 
vagyunk mellette, viszünk neki kórházi csomagot, hogy legyen papucsa, 
fürdőköpenye. Meg is látogatjuk, hogy társ is legyen mellette. </b></u>Az 
egészségügytől meg kell kapnia a szükséges kezelést a betegségére, mi 
pedig mellé tesszük azt, amit a szociális betegsége kér tőlünk. <br><br><b>A közbeszéd mintha nem jó irányba tartana&hellip;</b><br><br><u><b><font size="4">A
 hajléktalankérdés az elmúlt két-három évben erősen átpolitizálódott. Ez
 nem jó, mert a szolidaritás erodálódik,</font> és ez nagyon nagy veszteség a 
társadalomnak.</b></u> Most éppen 2-300 embert érintő kérdésről vitáznak: a 
súlyos betegekről, akik a szemünk előtt vannak, és közben beépül az 
átlagember gondolkodásába, hogy mindig velük, a hajléktalanokkal van 
baj. <u><b>Nem jó üzenete van azoknak a vitáknak, hogy a rászoruló ember 
tehet-e a sorsáról vagy sem; kitiltjuk-e valahonnan vagy sem; miért nem 
dolgozik&hellip;</b></u><font size="4"> <u><b>Az ellátó rendszer derekasan helyt áll, minden évben igyekszik
 ellátni a feladatait, ráadásul egyre magasabb színvonalon</b></u>.</font><u><b><br></b></u></p><p><u><b> Ami látszik,
 az a közterületeken élő hajléktalanság. És közben <font size="4">lehet, hogy aki a 
villamoson mellettem ült reggel, éppen hajléktalanszállóról ment 
munkába.</font></b></u><font size="4"> <u><b>Róluk ritkán szól a közbeszéd, pedig nagyon sokan vannak. </b></u><br></font><br><b>Mi az a legfontosabb, amit egy reményvesztett, életkedvét vesztett hajléktalan embernek adhatunk?</b><br>

<br>A
 mi meglátásunk szerint<u><b> csak másodlagos szükséglete, hogy legyen fedele,
 ruhája, élelme. Ha nincs kiért megmosakodnia, nincs kiért felöltöznie, 
ápoltnak lennie, és nincs kiért beköltözni egy szállóra, akkor semminek 
semmi értelme. </b></u>Akkor csak az számít, hogy reggel mihamarabb leigya 
magát, és ne kelljen szembesülni azzal, hogy nincs senkije.&nbsp;<u><b> A 
<font size="4">legnagyobb baj a társtalanság: ilyenkor jövünk mi, mint társak</font>. </b></u>Valaki, 
aki érdeklődik irántuk. Felmerül a szakmai kérdés, mennyire vonódunk be a
 történetükbe. Persze, nem szabad bevonódni, mégis mindannyian 
bevonódunk, vacsorafőzés közben eszünkbe jut, vajon merre lehet most az a
 hajléktalan, akit két napja nem láttunk. Nekünk, segítőknek is sokat 
kell beszélgetnünk egymással, támogatnunk kell egymást. És<u><b> igenis 
társaknak kell lennünk, akire a szegények támaszkodhatnak, akik 
segítenek nekik felállni. Apró lépéseket kell meghatároznunk, kis 
célokat, amelyek elérésében tudunk segíteni</b></u>. Egy hajléktalan ember 
nagyon nehezen tud felállni, sokáig kell mellette lenni. Ha elesik és 
újra kell kezdeni, újrakezdjük. <br><br><b>A lampedusai 
menekülteket Ferenc pápa szimbolikus képként állítja elénk: ők azok, 
akiket a határainkon kívül szeretnénk tudni. <u>A Máltai Szeretetszolgálat 
olyan emberekkel épít kapcsolatot, akiket szintén a 
határainkon/kapuinkon kívül szeretnénk tudni. Mit jelent a keresztény 
ember életében,</u> hogy megnyitja ezeket a kapukat?</b><br><br>Végtelenül
 nagy mélységek vannak egy-egy ilyen kapcsolatban, nagyon sokat lehet 
tanulni egy-egy sorsból. Egy hajléktalan, egy fogyatékkal élő, egy idős,
 egy rászoruló család nagyon meg tud nyitni minket..., ha engedjük.<u><b> 
Karácsony közeledtével különösen sokszor kérdeznek minket az 
akcióinkról. Pedig <font size="4">minden keresztény embernek kellene, hogy legyen 
legalább egy &bdquo;akciója&rdquo;, <font>programja.</font></font><font> </font></b></u>Személyesen legyen ott: <u><b>segítsen egy 
idős embert támogasson anyagilag, kísérjen figyelemmel egy szegény 
családot... </b></u>Minden ember életébe bele kell, hogy férjen egy valami. Nem 
beszélve a plébániákról, a közösségekről: számukra több is bele kell, 
hogy férjen. <u><b>Nem kell félni ezektől a kapcsolatoktól, a megélésük minket
 fog erősíteni</b></u>. Nem mi fáradunk el benne, a befektetett energiát 
sokszorosan visszakapjuk. <br><br><b>Gyakran a kudarctól félünk. </b><br><br>Vannak
 kudarcok is, persze, de sok szép történet is van. Nem világmegváltásról
 szóló, hanem kicsiny történetek: szembejön velem az utcán a kislány az 
új kabátjában, amit az anyuka a mi segítségünkkel vett neki. Látom, 
milyen büszkén viseli. Ha elzárkózunk a megélt személyes történetekről, 
megfosztjuk magunkat ettől a jó érzéstől. Próbáljuk ki személyesen! A 
gyermekeink nagyon nyitottak erre, és kevés ilyen történet van jelen az 
életükben: őket is vigyük bele az akcióinkba! Vigyék be annak a néninek a
 fát, akkor is, ha a néni morcos. Ők még könnyen megélik, hogy jó adni, 
jó odafordulni valakihez kézzel fogható cselekedeteken keresztül.<u><b> Persze
 fontos előbb körülnézni a saját családunkban: ha a nagymamánkat nem 
láttuk két hónapja, akkor először tegyünk rendet a portánkon.</b></u></p><p><a href="http://magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/gyerekhajl_1.jpg" rel="lightbox" target="_blank"><img src="http://magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/gyerekhajl_0.jpg" style="margin:7px auto;display:block" height="272" width="450"></a></p>



<p><b>Nagyon fontos tehát érzékennyé tenni a gyermekeinket és másokat is. </b><br><br>Ez
 a legfontosabb feladatunk,<u><b> a hajléktalanokkal és minden rászorulóval 
szembeni fontos küldetésünk. Érzékennyé kell tenni a körülöttük élőket.</b></u> 
Könnyű ítélkezni arról, amiről nincs is tapasztalatunk. Nézzük meg, 
hogyan lehet ott élni és hogyan lehet ott segíteni. <u><b>Közelebb kell lépni 
ezekhez a nyomorúságokhoz, hogy valóban megértsük.</b></u> <u><b>A keresztény ember 
nem teheti meg, hogy csak tisztes távolságból ítélkezik</b></u>.<u><b> Bátorság kell, 
hogy közelebb lépjünk.</b></u> Sok energiát fektetünk <u><b>a középiskolások kötelező 
önkéntes képzésébe. Nagy kedvvel jönnek a fiatalok, várják a feladatot.</b></u> 
Jó érzés, hogy nem csak a kutyamenhelyekre akarnak menni, hanem 
embereknek is akarnak segíteni.<u><b> Bízunk benne, hogy ezt a segítő 
szándékot tovább tudják majd vinni az életükön keresztül.</b></u> Az ifjúsággal 
való foglalkozás elengedhetetlen, minden pénzt és energiát megér. <br><br>Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír</p><p style="text-align:center"><i style="font-family:Verdana,Tahoma,&#39;DejaVu Sans&#39;,sans-serif;text-align:center"><b><b><b><a href="http://www.facebook.com/pages/Magyar-Kur%C3%ADr/259082760809775" style="line-height:20px;color:rgb(43,57,128);text-decoration:none" target="_blank">Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!</a></b></b></b></i></p>




                                
        
        
          

  
  
  
      </div></div>