<div dir="ltr"><h1>Halottak napja: a szeretet erősebb a halálnál</h1>
<h2>Beszélgetés Papp Miklós morálteológussal</h2><p><b>részletek a beszélgetésből<br></b></p><p><b>Miért fontos a halottak napja?</b></p><p>Ezek a napok<u><b>
nem csak az emlékezésről szólnak, hanem a valódi találkozásról.
Találkozni megyünk a sírokhoz</b></u>. Hisszük, hogy<u><b> élnek</b></u>, s Krisztuson mint
tolmácson keresztül <u><b>ma is szólnak hozzánk, közbenjárnak értünk, mi pedig
értük.</b></u> Akire csupán emlékeznek, az tényleg meghalt. Az tényleg
hátramaradt az élet futóversenyében. Mi hisszük, hogy továbbra is
összetartozunk, közbenjárunk egymásért, s hogy találkozunk még, mert a
szeretet erősebb a halálnál.<br><b></b></p><p><b></b><b>Miben segítenek a rítusok?</b></p><b></b><p><u><b>A
rítusok, a szimbólumok azért fontosak, mert támaszt, vigasztalást
adnak</b></u>. A halállal való küzdelem megfoghatatlan, homályos, sötét valami, s
a gyászoló ilyenkor kapaszkodókat keres. Olyan kapaszkodókat, melyek
megőrzik a halállal való küzdelmében, nem hagyják elveszni,
belebetegedni, s amelyek máris előre nyúlnak, a túlvilág vigaszát
közvetítik. <u><b>A régi ember gyásza ezért volt kevésbé beteges, cinikus.</b></u>
<u><b>Amikor ma kilúgozzuk a szimbólumokat,</b></u> akkor egy nagyon fontos támasztól, <u><b>vigasztól, végső soron az igazságtól
fosztjuk meg a modern embert</b></u>. <u><b>„Tartsd meg a rítusokat, a rítusok
megtartanak téged” –</b></u> mondhatnánk.</p><p><b>A család halottak napján együtt megy a temetőbe. A gyerekek szembesülnek a halál tényével. Hogyan válaszoljunk kérdéseikre? </b><br><br><u><b>A
gyerekek igaz bevonása nagyon fontos</b></u>. A gyerek is tud a halálról, a
gyerek is gyászol. Éretlen szülői hozzáállás, ha lesöpörjük a gyerek
kérdéseit, és nem foglalkozunk a gyászával. <u><b>A gyerek ilyenkor elkezd
szorongani, hiszen egyszer csak „eltűnt” a nagypapa, akit szeretett,</b></u> s
senki sem ad magyarázatot. Holnap <u><b>ugyanúgy „eltűnhet” anya is, meg én
is?</b></u> Valamit tud arról, hogy „elássák a gödörbe”, s képes felnagyítani a
tisztítótűz és a pokol kínjait. Ezért mindenképpen azt javasoljuk, hogy a
gyereket a maga szintjének megfelelően <u><b>be kell vonni a gyászba. </b></u>Ha
kérdez, akkor vissza kell kérdezni: „Te hogy gondolod?” – s amit jól
gondol, abban megerősíteni, amit tévesen, azt kijavítani. Nem kell
ráönteni az egész tanatológiát, csak az éppen őt izgató kérdésekre kell
az ő szintjén válaszolni. Ha nyugodt hangnemben válaszolunk, akkor
megnyugtatja, bátorítva érzi magát a további kérdezésre. A beszélgetésen
túl vonjuk be őket a szimbólumok, rítusok világába: <u><b>hozhatja a virágot,
gyújthat mécsest, imádkozzunk együtt</b></u>. A jó szimbólumok által lehet
növekedni, ezek egy életen át elkísérnek. Pont ezért kell szóvá tenni az
halloween-„kultuszt”, ami játéknak tünteti fel a halált és a gyászt,
nem ad valódi vigasztalást. Nem is sejtik a szülők és az
iskolaigazgatók,<u><b> milyen vigaszt lopnak el a gyerekektől, amikor a gyász
igaz kultúráját, keresztény szimbólumait veszik el, s helyette egy
idétlen halloween játékot adnak</b></u>. Pont <u><b>ott hagyják magára a gyereket,
ahol a legjobban szorong: a halál közelében, a gyászban</b></u>. Mit ér a
halloween összes kelléke, ha kiderül a 10 éves gyerek számára, hogy
halálosan beteg ő vagy az édesanyja? Használjuk ezeket a kellékeket, és
közben a valódi vigasztalást nyújtó, keresztény szimbólumokat
kilúgozzuk, ezzel pedig cserbenhagyjuk a gyerekeket. <br><br><b>Korunk azt tanítja: éljünk a pillanatnak. A hitünk által megfogalmazott "memento mori"-gondolat mit jelent a ma embere számára?</b><br><br>
A
haláltudat lényegileg az emberléthez tartozik. Nem egyszerűen a halál
küszöbén fogjuk fel halandóságunkat, hanem már 4-5 évesen, amikor
döglött békát mustrálunk vagy katicabogarat temetünk. <u><b>A haláltudat így
végig jelen van az életünkben, de nagyon nehéz a szemébe nézni. Ezért
könnyebbnek tűnik elfordítani a fejünket, s a fiatalságot bálványozni.
Ma a fiatalság bálványozása történik: könnyedén élni, döntéseket nem
hozni vagy könnyedén felcserélni, a lehető legtöbb élvezetet megélni,
magunkat állandóan fiatalítani</b></u> – s közben mindent, ami a halálra
emlékeztet, azt eldugni. A betegséget, az öregedést, a halált. <u><b>A
fogyasztó és hedonista világ mögött valójában a halál előli menekülés
problémája van.</b></u> Mintha elvenne valamit vagy szomorúvá tenne, ha a
haláltudattal foglalkoznánk. Pedig ha mélyen <a href="http://www.magyarkurir.hu/hirek/halottak-napja-szeretet-erosebb-halalnal#" style="text-decoration:underline;border:0px none;outline:0px none" title="Click to Continue > by CouponDropDown" target="_blank">találkozik<img src="http://cdncache1-a.akamaihd.net/items/it/img/arrow-10x10.png" style="display:inline;vertical-align:super;margin:0px 0px 0px 3px;padding:0px;min-width:0px;width:auto;min-height:10px;float:none;border:0px none;outline:0px none"></a>
az ember a halállal, akkor az érleli őt. Megérleli az élethez való
viszonyunkat, az értékeket megrostálja, összeszedettebben fogjuk az
időt, kerüljük a súlyos bűnöket, őszintébben keressük az Istennek
nevezett Valakit. A haláltudat egy csodaszép életre érlel meg, s ettől
fosztja meg magát, aki le akarja söpörni a halál kérdését. Persze nagyon
fáradtságos annak a hazugságnak a fenntartása, mintha időmilliomosok
lennénk, mintha Isten kérdését el lehetne nyomni, vagy az
elmúlás-elbúcsúzás fájdalmát meg lehetne spórolni. Ezek<u><b> a hazug
manőverek sokba kerülnek a léleknek, sokkal jobb őszintén találkozni a
halállal és engedni, hogy megtisztuljunk</b></u>. Keresztény hitünk szerint nem
egyedül kell az élet útján és a halál kapuján átmennünk, hanem Krisztus
végig velünk jön. Aki a saját halálával vagy gyászával kínlódik, annak
nem okosságokat akarok mondani, hanem csak annyit: <u><b>forduljon befelé, s
engedje, hogy megszólaljon ott belül Krisztus. Ki fog mondani néhány
szót, melyeknek páratlan erejük lesz életünkben, gyászunkban,
halálunkban.</b></u></p></div>