<div dir="ltr"><div>
<h2>
Hová vezet a parttalan kételkedés? – Carl Sagan: Korok és démonok
</h2>
<div>
2013. október 25. péntek, 06:17 | Írta: Sytka <a href="http://talita.hu" target="_blank">talita.hu</a><br></div>
</div>
<p><b><img style="float:left" alt="korok_es_demonok" src="http://talita.hu/images/stories/korok_es_demonok.jpg" height="384" width="245"><br><u><a href="http://hu.wikipedia.org/wiki/Carl_Sagan" target="_blank">Carl Sagan</a>
beült egy taxiba, a sofőr pedig félénken megkérdezte: ha már egy ilyen
utast szállít, szabad-e tudományos kérdésekről beszélgetnie vele? Sagan
megörült az ajánlatnak, de annál kevésbé a folytatásnak.</u> </b></p>
<p> </p>
<p><u><b>Tudományról nem volt szó, csak megfagyott földönkívüliek tetemeiről
(melyeket a kormány természetesen eltitkolt), a szellemidézés
technikájáról, az elsüllyedt Atlantiszról.</b></u></p>
<u><b>A „Korok és démonok” című könyve a babonák, tévhitek és áltudományos
okoskodások ellen íródott</b></u>. Nem tagadható, hogy ez a kezdés remek
felütés a könyv elején. Sagan taxis története egy pillanat alatt
létrehozza azt az atmoszférát, amiből bizonyos szempontból a végéig sem
enged, miszerint <u><b>az olvasó a szkeptikus, precíz és a tényekhez hű
tudomány, valamint az emberi butaság és hiszékenység kontrasztjáról
kaphat átfogó panorámát</b></u>. <br>Néhány oldal, és benne vagyunk a könyvben,
egyetértően bólogatunk Sagan-nal, amikor részletezi, miért nincsenek
csatornák a Marson és tulajdonképpen milyen okok miatt képzelünk arcot a
vörös bolygó egyik sziklájába, holott azt csak természeti folyamatok
alakították. <br>Szerzőnk kiválóan vezeti végig, milyen gyengéi vannak
az „emberrablós” sztoriknak, amikor állítólagos földönkívüliek
mindenféle kísérletek céljából éjszaka űrjárműveikre hurcolnak bénult
embereket – ennek kapcsán pedig éppen úgy olvashatunk az alvási
paralízisről, mint a lehetséges pszichikai és társadalmi
mozgatórugókról, melyek nagyon is valószínűvé teszik az ilyen
fantasztikus történetek képtelenségét. <br><br><u><b>A sok negatívum mellett
Sagan felsorakoztatja érveit a tudományos gondolkodás mellett</b></u>,
megmutatja, <u><b>mit nyerhetünk vele és mit veszíthetünk nélküle</b></u>, á<u><b>ttekintve a
történelem sok-sok elborzasztó buktatóját, amikor a tudomány értelmes
hangját elnyomták a fikciók, megérzések, szubjektív élmények, sötét
babonák</b></u>. <br>Nem hallgatja el azt sem – <u><b>nagy bánatunkra</b></u> – hogy <u><b>a magyar
származású Teller Ede hogyan lett a hidrogénbomba megszállottja</b></u>, és a
hozzá hasonló kutatók felfogása <u><b>milyen visszaélésekre ad módot a
tudomány fehér köpenyé</b></u>be bújva.<br><br> De eljön a pillanat, amikor <u><b>az
olvasó orrát megcsapja valami bűzféleség is</b></u>, valami olyan szag, ami nem
illik a gondosan kigazolt és karbantartott kert illataihoz, ahol eddig
Sagan olyan szépen körbevezetett bennünket. <u><b>Ez a bántó szag</b></u> <span style="font-size:12px">– </span><span style="font-size:12px">bár részben abból származik, hogy a könyv néhol elég unalmas fejtegetésbe szalad az amerikai politikai helyzetről és milliőről </span><span style="font-size:12px">–</span><span style="font-size:12px"> <u><b>alapvetően
a vallás felől érkezik, amiről mélyen ledorongoló kritikákat
olvashatunk</b></u>. Ami azonban rosszabb, hogy <u><b>ezek a kritikák nem információn,
hanem információhiányon és részrehajlóan szelektív
történelemértelmezésen alapulnak. </b></u><br><u><b>Sagan szkepszise csak a rosszat
képes citálni az elmúlt évezredekből</b></u>. <font><u>Ne tagadjuk, volt miből
válogatnia, hiszen az egyháztörténelem tele van negatív dolgokkal.</u></font> De
amikor arról ír, hogy a keresztényeket halálosan üldözték, mivel </span><span style="font-size:12px">– </span><span style="font-size:12px">félreértve <u><b>az eucharisztia</b></u> jelentését </span><span style="font-size:12px">– </span><span style="font-size:12px"><u><b>azt
pletykálták a keresztényekről, hogy vért isznak</b></u> (utalva itt a bor szimbolikájára,
ami Krisztus kiontott vérének jelképe), ehhez <u><b>annyit tesz hozzá: </b><b>úgy
kell Jézusnak, minek választott ilyen jelképet, magának kereste a bajt.</b></u>
Ehhez hasonlóan<u><b> a rabszolgaság intézménye kapcsán</b></u> <u><b>Sagan csakis azt</b></u> emeli
ki, <u><b>hogy sokan a Bibliára hivatkozva helyeselték</b></u> ezt a gyalázatos
intézményt. Azt <u><b>csak <a href="http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1676:hova-vezet-a-parttalan-ketelkedes-carl-sagan-korok-es-demonok&catid=49:kultura&Itemid=72#" style="text-decoration:underline" title="Click to Continue > by CouponDropDown" target="_blank">egyetlen<img style="display:inline;vertical-align:super;margin:0px 0px 0px 3px;padding:0px;border:0px none;width:auto;min-height:10px" src="http://cdncache1-a.akamaihd.net/items/it/img/arrow-10x10.png"></a>
mondatban említi, hogy persze a kereszténység is sokat tett végül a
rabszolgaság megszüntetéséért</b></u> (enyhén fogalmaz!), <u><b>azt pedig egy szóval
sem, hogy a bibliai idők rabszolgasága össze sem vethető azzal, ami a
későbbi korszakokban előfordult</b></u> – még akkor sem, ha hivatkozni próbáltak
rá. <br><br><font><u><b>Sajnos az egész könyvön érezhető: Carl Sagan szívből gyűlölte a kereszténységet, ám nem sokat tudott róla. </b></u></font><br><font><u><b>Elfogult </b></u></font>volt – és ezzel részben saját hálójába is keveredett, hiszen éppen azt a hibát követte el, amiért másokat bírált. <br>
<br><u><b>A
szkepticizmus persze nem feltétlenül rossz, de csak akkor, ha meder
épül köré, ami sodrásban és kordában tartja.</b></u> <u><b>Sagan azonban parttalanul
kételkedő</b></u> ember volt, és ez minden bizonnyal <u><b>olyan dolog, ami hosszú
távon megbosszulja magát.</b></u><br></span><span style="font-size:12px">A
könyv egy pontján eszméletlen baromságot is képes volt leírni, amikor
már a Star Trek televíziós sci-fi sorozaton is számonkérte, miért nem
nyújt egzaktabb tudományosságot a sok fantázia helyett. (Ez különösen
annak fényében furcsa, hogy maga Sagan számos tudományos-fantasztikus
művet alkotott…) <br><br><u><b>Hívő emberként is azt mondom, úszni a
szkeptikusság medrében, nem feltétlenül rossz. Igaz, a kételkedés
megbontja a világ egyensúlyát, rést üt a meggyőződés falán, ami
fájdalmat okoz, ám őszinteségre, a dolgokkal való szembenézésre és
továbblépésre is motivál</b></u>. Azonban <u><b>a parttalan szkepszis, a mindennel
szemben áradó állandó bizalmatlanság, amely még az irodalom és művészet
világától is a hideg precizitást várja el, véleményem szerint már nem
normális</b></u>, sőt <u><b>kifejezetten beteg.</b></u> Rossz vele együtt élni, mert kiheréli
az embert belülről, és gyanakvóvá, kiégetté tesz.<br> <br>Ha már a
vallás szóba került, bár nem vagyok katolikus, mégis <u><b>II. János Pál egyik
enciklikája jutott erről eszembe</b></u>: <u><b>Fides et ratio</b></u>. <u><b>Értelem és hit. </b></u>Úgy
is mondhatnánk: <u><b>a kételkedés által motivált, fürkésző tekintet, ami
igényli a megértést, illetve az e mellé társított bizalom, ami megőriz
saját magunk megmérgezésétől.</b></u> <u><b>Remek páros</b></u>, mindenkinek ajánlani tudom:
olyan megoldás, <u><b>ami segít egyensúlyban tartani a mérleg mindkét oldalát.</b></u></span></div>