<div dir="ltr"><a href="http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1682:magas-barna-ferfi-szakadt-telikabatban-bibo-istvan-forradalma&catid=34:ittesmost&Itemid=58" target="_blank">http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1682:magas-barna-ferfi-szakadt-telikabatban-bibo-istvan-forradalma&catid=34:ittesmost&Itemid=58</a><div class="">
<div class=""><div class=""><div class=""><div class=""><div class=""><table class=""><tbody><tr><td valign="top"></td></tr><tr><td valign="top"></td></tr></tbody></table></div></div></div></div><div class=""><div class="">
<div class=""><div class=""><table class=""><tbody><tr><td valign="top"></td></tr><tr><td valign="top"></td></tr></tbody></table></div></div></div></div></div><div class=""><div class=""><div class=""><div class=""><div class="">
<div class="">
2013. október 23. szerda, 06:08 | Írta: Kóczián Mária <a href="http://talita.hu">talita.hu</a>
</div>
</div>
<div class="">
<div class=""><p><b><img style="float: left;" alt="bib_kolzsvrott" src="http://talita.hu/images/stories/bib_kolzsvrott.jpg" height="336" width="245"> <br>Sokféle
cím kavargott bennem: „Bibó István elviselhetetlen szabálytalansága”,
„Bibó – ’56 balekja vagy hőse?”, „Hogyan menjünk házhoz a halálos
ítéletért?”<u> </u>Mindaz, ami Bibó István ’56-os szerepét, elítélését és
összességében egész életét jellemzi, magában hordoz valami különös,
tiszteletreméltó abszurditást. Valamit, amire mostanában is nagy
szükségünk lenne.</b></p>
<p> </p>
<p> </p>
<p><b>Határok és határátlépések vonzásában</b></p>
<p><u><b>Vidéki származású középosztálybeli polgári családba született
Budapesten</b></u>, 1911-ben. <u><b>Édesapja református volt, édesanyja katolikus, de a
családban soha nem okozott gondot a felekezeti különbség</b></u>. A tehetséges
református fiú <u><b>Szegeden a piaristáknál érettségizett</b></u>, <u>Sík Sándor volt
egyik kedves tanára</u>. <u><b>Jogot tanult a szegedi egyetemen</b></u>, majd egy-egy
tanulmányi évet töltött <u><b>Bécs</b></u>ben és <u><b>Genf</b></u>ben. A <u><b>jogtörténet és jogelmélet
mellett</b></u> mindig is <u><b>érdekelte a történelem és a politika</b></u>, s ezek
határterületei.</p>
<p><u><b>Két szegedi jó barátja volt Erdei Ferenc és Reitzer Béla</b></u>. <u><b>Erdei makói
parasztcsaládból </b></u>származott, <u><b>Reitzer pedig zsidó kispolgárok gyermeke</b></u>.
Kapcsolatuk egyben elvbarátság is volt. <u><b>Magyarországon a legnagyobb
problémának a szociális igazságtalanságot látták</b></u>, amit a lakosság <u><b>több
mint kétharmad részét kitevő szegényparasztság helyzetének
megváltoztatásával kívántak volna orvosolni</b></u>. Bibó részt vett a Márciusi
Front megalakulásában is, de hamar ráébredt, hogy elképzeléseiket nem
tudják politikai síkra terelni, s így megvalósítani sem.<u> Reitzer Béla
munkaszolgálatosként halt meg a Szovjetunióban 1943-ban. Erdei Ferenc
pedig egyre közelebb került a kommunistákhoz.</u></p>
<p><img style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" alt="bib_erdei" src="http://talita.hu/images/stories/bib_erdei.jpg" height="253" width="400"></p>
<p style="text-align:center"><i>Bibó istván, Tomori Viola, Erdei Ferenc, id. Erdei Ferenc</i></p>
<p><u><b>Bibó 1940-ben</b></u>, barátai megrökönyödésére,<u><b> feleségül vette Ravasz
Boriskát</b></u>,<u> Ravasz László református püspök lányát</u>. <u><b>1944-ben</b></u> – kihasználva
azt, hogy az <u><b>Igazságügy Minisztériumban dolgozik </b></u>– <u><b>igazolásokat
állított ki menekülő zsidóknak</b></u>, amiért október 16-án<u><b> a Gestapo
letartóztatta.</b></u> Csak minisztériumi <u><b>feletteseinek közbenjárására engedték
el</b></u> néhány nap után. Nem lehetett szem előtt, apósa <u><b>a Ráday utcai
református teológia épületének pincéjében bújtatta.</b></u></p>
<p><u><b>A háború végén</b></u> Erdei Ferenc a debreceni ideiglenes kormány
belügyminisztere lett, s ő hívta <u><b>Bibót a belügyi tárca közigazgatási osztálya
élére</b></u>. Bibó ezen a poszton <u><b>a választások előkészítésével foglalkozott</b></u>,
<u><b>kétségbeesetten látta a svábok kitelepítését, de hiába emelte fel a
szavát</b></u> érdekükben. Ezután a <u><b>szegedi egyetem professzora</b></u> lett, <u><b>a
Kelet-európai Intézet elnöke, az Akadémia tagja</b></u>. Karrierje emelkedése
ellenére – a Nemzeti Parasztpárt tagjaként – nagyon is <u><b>jól érzékelte,
hogy a demokrácia súlyos veszélyben van</b></u>. <u>Rákosi hatalomra jutása után
mind professzori állását, mind elnökségi posztját elvesztette, s
akadémiai tagságában is <b>visszaminősítették</b></u>. <u><b>1949-től nem vett részt a
közéletben</b></u>. Az Egyetemi Könyvtárban dolgozott <u><b>könyvtáros</b></u>ként.</p>
<p><u><b>1953-ban súlyos tragédia</b></u> érte a családot, három gyermekük, István
(1941), Anna (1945) és Borbála (1949) közül <u><b>a középső gyermek, Anna meghalt</b></u>. <u><b>
Szinte teljes visszavonultságban éltek.</b></u></p>
<p><br><b>Nem mintha miniszter akart volna lenni…</b></p>
<p><u><b>1956.</b></u> október 23-án Bibó István munkahelyéről hazamenet meghallgatta
Nagy Imre beszédét a Kossuth téren, amit nagyon elhibázottnak tartott.<u><b>
Egészen október utolsó napjaiig nem vett részt az eseményekben, de
próbálta azokat írásban értelmezni.</b></u> Azután elment a Nemzeti Parasztpárt
(Petőfi Párt) újjáalakulására, sőt,<u><b> amikor Nagy Imre harmadik kormányába
két minisztert kértek a pártból</b></u>, a párt elnöke mellett rá esett a
választás. Nem mintha Bibó szeretett volna miniszter lenni, de mégis úgy
érezte,<u><b> el kell vállalnia a feladatot.</b></u> <u><b>Közben már érkeztek az aggasztó
hírek a szovjet bevonulásról</b></u>. Bibó nagyon sürgetőnek érezte, hogy az
ország forduljon a nyugati nagyhatalmakhoz és az ENSZ-hez, de Nagy Imre
csak november 4-én hajnalban küldetett érte.</p>
<p><u><b>Bibó István távoli ágyúdörgés és puskaropogás zaja mellett érkezett a
Parlamenthez, ahol csak Tildy Zoltán és Mindszenty József volt jelen</b></u>.
Miután mindenki tanácstalan volt, <u><b>Bibó István úgy érezte, hogy ő a
kormány egyetlen cselekvőképes tagja</b></u>. Átsétált az amerikai követségre, és egy <u><b>üzenetet
küldetett Eisenhowernek, amelyben kérte a Nyugat és az ENSZ erkölcsi és
politikai segítségét Magyarország számára.</b></u></p>
<p class="">„Rendkívül ágrólszakadt benyomást kelthettem,
mert egy majdnem, hogy rongyos télikabát volt rajtam, talán egyik gombja
hiányzott is. Ott, úgy látszik, ébren volt az egész társaság, mind az
előtérben ácsorogtak, közöttük valaki, akit a követnek néztem. Közöltem
velük, hogy szeretnék a kormány nevében az amerikai kormányhoz egy
átiratot intézni…” (Bibó István visszaemlékezései)</p>
Majd <u><b>visszasétált az Országházba, berendezkedett egy irodában, s egészen
november 6. reggeléig onnan próbálta tartani a nyugati kapcsolatokat.</b></u>
<u><b>Megfogalmazta híres kiáltványát, amelyben felhívott a szovjet csapatok
elleni minden lehetséges passzív ellenállásra</b></u>. Az épületet elfoglaló
szovjet katonák nem nagyon értették, hogy ő kicsoda, nem törődtek vele.
<p><u><b>Megfogalmazott egy kompromisszumos tervet a lehetséges magyar
kibontakozásról</b></u>, holott nagyon hamar megértette, hogy a Nyugat nem
segít, a Szovjetunió pedig egyértelműen a visszarendeződésre és
megtorlásra törekszik. <u><b>Miközben tudta, hogy akármikor lefoghatják,
megírta a Magyarország helyzete és a világhelyzet című tanulmányát,
amelyben a forradalom történelmi és politikai mérlegét vonta meg</b></u>. A
kéziratot <u><b>külföldre jutatta </b></u>azzal, hogy <u><b>jelenjen meg egy semleges
országban angol nyelven.</b></u></p>
<p><img style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" alt="bib.preview" src="http://talita.hu/images/stories/bib.preview.jpg" height="182" width="401"></p>
<p style="text-align:center"><i>Bibó István és Ravasz Boriska</i></p>
<p><b>„Jézusa kezében kész a kegyelem”</b></p>
<p><u><b>Az írás végül 1957 szeptemberében jelent meg németül Bécsben</b></u>, a Die
Presse hasábjain.<u><b> Ekkor Bibó már három hónapja börtönben</b></u> volt. <u><b>A
kihallgatások alatt mindent vállalt, mindent elmondott magáról, semmit
nem bánt meg</b></u>. Egy elveszett kéziratának tartalmát a történészek az erről
szóló kihallgatási jegyzőkönyv alapján rekonstruálták. Perét 1958.
augusztus 2-án fejezték be. <u><b>A záró tárgyalás </b></u>néhány órája <u><b>alatt
változtatták meg az ítéletet kötél általi halálról életfogytiglanra </b></u>– ma
már tudjuk,<u><b> Nehru, az indiai miniszterelnök személyes közbenjárása
nyomán</b></u>.</p>
<p class="">Letartóztatása előtt pár nappal attól az ügyvéd
barátjától, akit védelmére akart felkérni, s akivel addigra sok mindent
megbeszélt, pótlólagos <u><b>üzenetet kapott</b></u>: ha a legsúlyosabb ítéletet
kapná,<u><b> feltétlenül folyamodjon kegyelemért</b></u>, hogy az ezzel nyert idő
alatt közbenjárásra lehessen kérni külföldi politikai erőket. Ő egy
híres magyar vers mondatával<font size="4"> </font><u><b><font size="4">(„Jézusa kezében kész a kegyelem”</font> –</b></u> Arany
János: Szondi két apródja) azt üzente vissza: <u><font size="4"><b>nem fog kegyelmet</b></font><b><font size="4"> kérni</font>.</b></u>
(Ifj Bibó István visszaemlékezései)</p>
<u><b>Hat évet volt börtönben. 1963-ban amnesztiával szabadult.</b></u> <i><u>Miután
tapasztalta, hogy a perében elítélt két vádlott-társa (egyikük Göncz
Árpád) nem szabadult ki, azonnal beadványt írt az érdekükben</u></i>. <i><u>Minden
lehetséges évfordulót kihasznált arra, hogy olyan ismerőseinek
amnesztiát kérjen (három emberről volt szó), akiket nem politikai, hanem
köztörvényes bűnökért ítéltek el, és ezért nem részesedtek az 1963-as
közkegyelemben</u></i>. Egy esetben sikerrel is járt.
<p>A sors fintora, hogy Erdei Ferenc – aki 1957-től az Akadémia
főtitkára volt – és Ortutay Gyula segítségével jutott álláshoz, <u><b>a
Központi Statisztikai Hivatal könyvtárának munkatársa lett</b></u>. Ezt a
munkáját is odaadással, nagy szakértelemmel végezte, miközben saját
kutatásait is igyekezett szabadidejében folytatni.</p>
<p><u><b>1967 nyarán, egy infarktus után</b></u> –<u><b> veszélyeztetve</b></u> azt, <u><b>hogy lebukás
esetén visszaesőként nagyon súlyos büntetésre számíthat</b></u> –, <u><b>levelet írt
és küldött külföldre, amelyben baloldali értelmiségieket kért arra, hogy
memorandumban forduljanak a Szovjetunióhoz a még börtönben lévő kb.
négyszáz ’56-os elítélt ügyében</b></u>. <u><b>Jean Paul Sartre azonban, akit az akció
vezetőjének szeretett volna megnyerni, még csak nem is reagált a
levélre</b></u>.</p>
<p><font size="4"><u><b>Bibó </b>azon kevesek közé</u> tartozott, akik <u><b>nem egyeztek ki a
Kádár-rendszerrel</b></u> –<u><b> vállalva az egzisztenciális nehézségeket is</b></u></font>. Élete
utolsó éveiben, betegségek közepette, a lassan formálódó <u><b>hazai ellenzék
és több fiatal történész példaképe</b></u> lett.</p>
<p><u><b>1979</b></u>. május 10-én, felesége halála után három héttel, <u><b>szívrohamban hunyt el</b></u>.</p></div></div></div></div></div></div></div><br>
</div>