<div dir="ltr"><div class="">
<h2 class="">
Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök: „Sándor Istvánnal a jeltelenség jelét kapjuk”
</h2>
<div class="">
2013. október 19. szombat, 06:00 | Írta: Szerkesztő
</div>
</div>
<p><img src="http://talita.hu/images/stories/sandoristvan.png" alt="sandoristvan" style="float: left;" height="142" width="245"><strong> <br>„A
legfontosabb a mindennapisága, egyszerűsége, az, hogy szentnek lenni
nem jelent valami kirívót, valami különlegeset, utánozhatatlant, nagyon
távollévőt, hanem <u>egy kisváros egyszerű proli gyereke gyenge tanulmányok
után egy úton, ha a hivatását felismeri és azt megéli, akkor igenis
szent lehet.</u>” <u>Ma avatják boldoggá a fiatalon kivégzett Sándor István
szalézi szerzetest.</u><br></strong></p><strong>– </strong><strong style="font-size:12px">Hogyan lett<u> Sándor István, egy szolnoki munkás</u> fiatal szalézi szerzetes testvér?</strong><strong> <br>
</strong>
<p>– Szolnokon nincsenek szaléziak és nem is voltak soha. Családja <u><b>a
ferencesek templomába járt</b></u>. Sándor István <u><b>a Szalézi Értesítőn keresztül
ismerte meg Don Bosco lelkiségét</b></u>. Ez a folyóirat, amit maga Don Bosco
alapított, és azóta is minden szalézi tartományban megjelenik a saját
nyelvén, volt az, ami megismertette Sándor Istvánnal Don Boscót, és ami
lelkesítette őt.</p>
<p><strong>– Mikor lépett be Sándor István a szaléziak közé?</strong></p>
<p>– 1932-ben jelentkezett először, de akkor a szülei még nem adták meg a
beleegyezésüket. <u><b>1936 februárjában lett hivatalosan szalézi szerzetes
jelölt</b></u>, ekkor lépett be hivatalosan az újpesti Clarisseumba.</p>
<p><strong>– Milyen volt akkor a szaléziak magyar tartománya?</strong></p>
<p>– Egy felívelő tartományról beszélhetünk. Nagyon nagy volt a
fejlődés. A szaléziak 1913-ban telepedtek le Magyarországon, ekkor még
csak az első húsz év telt el, de a Clarisseumban már ott volt a Don
Bosco-nyomda, ott működött a tartományfőnökség, egy nagyon jó oratórium;
működött a péliföldszentkereszti, a nyergesújfalui, az óbudai szalézi
rendház is. Mind a helyek, mind a hivatások tekintetében <u><b>egy dinamikus,
nagyon lendületes szerzetesi közösség</b></u> volt.</p>
<p><strong>– Mi volt Sándor István feladata? Egyáltalán, mit jelent az, hogy szerzetes testvér volt?</strong></p>
<p>– Sándor István életében nagyon fontos dimenzió, hogy ő szalézi
testvérként lett vértanú. A Szalézi Családnak több ága van, ebből a
három legfontosabb a szalézi szerzetes, a szalézi nővér és a szalézi
munkatárs, ezt a hármat maga Bosco Szent János alapította. <u><b>Don Bosco
mellett az első szaléziak azokból a fiatalokból kerültek ki, akik vele
együtt, mellette nőttek föl Valdoccóban az Oratóriumban, és ezek a fiúk
Don Boscót látva természetes módon papok lettek. Az első olyan fiú, aki
Don Bosco mellett akart maradni, de nem akart pap lenni, nem érezte
magát erre késznek, képesnek, egy Buzetti József nevű olasz kisfiú volt,
aki viszont mindenáron mellette akart maradni. Don Bosco is azt
szerette volna, hogy vele maradjon. Ez a kapcsolat alakítja ki Don
Boscóban a szalézi testvér képét, a fogalmát. Ezek főleg olyan
mesteremberek voltak, akik Don Boscóval akartak együtt dolgozni, de nem
csak valami távoli munka-kapcsolatban, hanem vele együtt élni, egy
közösségben lenni vele. </b></u>Így alakult ki a szalézi testvér. A szalézi rend
<u><b>alapvetően papi rend, de mégis nagyon fontos a testvéri ág</b></u> jelenléte,
hiszen ők egy gyakorlatiasabb életmóddal tudják kiegészíteni a mi papi
tevékenységünket. <u><b>Sándor Istvánnak is megvolt a maga szakmai háttere.</b></u>
Szolnokon <u><b>egy fémipari szakközépiskolában végzett</b></u>, és a Don Bosco iránti
lelkesedése összekapcsolódik a Rákospalota és Újpest határán levő
Clarisseum Don Bosco Nyomdája iránti lelkesedéssel. Ezért is kerül ő a
Clarisseumba jelöltnek, ahol a saját szakmai kompetenciáját hozzá tudja
adni a szalézi formációjához, és <u><b>így alakul ki Sándor István testvéri
hivatása.</b></u></p>
<p><strong>– Hogyan lett ebből a munkás fiatalból végül vértanú?</strong></p>
<p>– Sándor István <u><b>szalézi életében két nagyon jelentős esemény van a
II. világháború után</b></u>: az <u><b>1948-as államosítás</b></u>, amikor a Don Bosco Nyomdát
is államosítja a kommunista diktatúra, és <u><b>a szerzetesrendek 1950.
júniusi feloszlatása</b></u>. Az államosítás után még próbálták menteni, megóvni
a nyomda értékeit a szaléziak, egy ilyen akció keretében – erről Ádám
László tesz írásban tanúságot <u><b>1950 februárjában </b></u>– lebuktak és bizony
akkor <u><b>már Sándor Istvánt figyelték az ávósok</b></u>. A későbbiekben <u><b>az volt az ő
nagy bűne, hogy együtt tartotta azokat a fiatalokat, akikkel korábban
is foglalkozott</b></u>. Ezekben a csoportokban <u><b>árva, félárva, munkásszármazású
fiatalok</b></u> voltak, <u><b>akiket az akkori diktatúra is kinézett magának, hogy
számára is alkalmas keretlegények lehetnek</b></u>. Amikor besorozták a fiúkat,
akkor Sándor István csoportjából is többeket nem az egyszerű
katonasághoz, hanem az államvédelembe soroztak be, az úgynevezett „kék
ÁVÓ-ba”, akik a pártőrséget is adták. Ilyen volt például a későbbi per
elsőrendű vádlottja, Zana Albert. Ezért is születnek Sándor Istvánék
perében ilyen nagyon súlyos ítéletek: három halálos ítélet,
összességében nagyon sok év börtön, mert a<u><b> pártőrségbe besorozott
fiatalokkal foglalkozó szerzeteseket meg kellett regulázni, meg kellett
fegyelmezni.</b></u> Ha tetszik, <u>példát statuáltak Sándor Istvánék esetében,
hiszen korábban a diktatúra mindig vigyázott arra, hogy azért az
üldözések ellenére nyilvános halálos ítéletek ne legyenek</u>. <u>Az, hogy
megveretnek valakit, beledobnak a jéghideg Tiszába, eltüntetnek
embereket, az inkább volt a diktatúra módszere, mint az, hogy hivatalos
perben valakit elítéljenek</u>.</p>
<p>Egyébként érdekes megjegyezni, hogy Sándor István és a másik három
szalézi – Ádám László, Szitkey Károly és Varga Aladár – mint polgári
személyek szerepelnek a perben, mivel a szalézi szerzetesrendet a
diktatúra ’50-ben feloszlatta, tehát nem ismerte el az ő szalézi
mivoltukat, és így születnek velük szemben ítéletek.</p>
<p><u><b>Sándor Istvánnak lett volna a lehetősége arra, hogy más utat
válasszon. A vértanúság mindig valahol választható és egy személyes
hitbeli döntés alatt születik.</b></u> <u>Ádám László tartományfőnök nagy
szeretettel készítette elő számára több szinten is annak a lehetőségét,
hogy hamis útlevéllel Nyugatra távozzon,</u> Szombathelyen <u><b>már megvolt egy
ember, aki átviszi a határon</b></u>, ha mégis baj lenne,<u><b> ő azonban nem élt
ezzel a lehetőséggel.</b></u> Ez nem volt az engedelmesség megtagadása, hiszen
nem kapta parancsba, hogy neki mennie kell külföldre, hanem úgy döntött,
hogy <u><b>mivel ezek a fiatalok, akik rábízták a sorsukat, akikért ő felelős
volt, itt maradnak Magyarországon, akkor ő is velük marad.</b></u>
Természetesen ekkor sem akart meghalni, hanem élni akart a fiatalokkal
együtt, a fiatalokért, de vállalva ennek a következményeit is, akár a
börtönt vagy a még súlyosabb ítéletet.</p>
<p><strong>– Van-e ebben egy kis vagányság, hogy hiába vannak ott a kék
ávósok, a pártőrség tagjai, ő mégis neveli őket, hitre oktatja őket?</strong></p>
<p>– Ő <u><b>egy szolnoki proli gyerek, aki megtanulta az élet törvényeit,
megtanult küzdeni, a dolgokkal szembenézni, és talán van benne egy kis
Don Boscótól látott fineszesség, egy kis szalézi csínytevés is,</b></u> hiszen
akkor valóban nagyon sokan inkább meghátráltak, inkább feladták, és ezt
is meg lehet érteni, hiszen nem csak a maguk, hanem Sándor Istvánnál
látjuk, hogy mások épségét is kockára tette az, aki ezt vállalta. Ő úgy
gondolta, hogy<u><b> akkor marad hűséges a hivatásához, ha végigviszi ezekkel a
fiatalokkal a kapcsolatot, bármilyen veszély is legyen.</b></u></p>
<p><strong>– Mitől fontos ez a történet az Egyház számára? Mi az, ami miatt boldoggá avatják?</strong></p>
<p>– Eleve minden vértanú mindig fontos, hiszen a szentek tisztelete a
vértanúk tiszteletéből indult el – ezt néha elfelejtjük. Nagyon sok
minden van, amivel ő a ma emberéhez szól. Ha tetszik, az előbb említett
vagányság is, amit úgy is fogalmazhatunk, hogy <u><b>kreatív hűség. Nem a betű
szerintihez ragaszkodik, hanem sokkal spirituálisabb.</b></u> Azt gondolom,
hogy a legfontosabb a mindennapisága, <u><b>egyszerűsége, az, hogy szentnek
lenni nem jelent valami kirívót, valami különlegeset, utánozhatatlant,
nagyon távollévőt, hanem egy kisváros egyszerű proli gyereke gyenge
tanulmányok után egy úton, ha a hivatását felismeri és azt megéli, akkor
igenis szent lehet.</b></u> És ez a szent mindennapiság vagy a mindennapok
szentsége, az egyszerűség eszközeivel. Sándor Istvánnal a jeltelenség
jelét kapjuk. Azt, hogy nem kell kitűnni a tömegből, hanem kiválónak
kell lenni a magunk életében.</p>
<p><strong>– Magyarországon az ötvenes években sok hasonló történet
volt, sok papot, egyházi személyt, püspököt is börtönbe zártak, többet
közülük ki is végeztek. Mi Sándor István példájában az, ami őt mégis
kiemeli?</strong></p>
<p>– <u><b>Rengeteg kitűnő személyisége van a magyar egyháznak, Brenner
Jánostól kezdve Kenyeres Lajoson át nagyon sokak, akiket talán alig-alig
ismerünk</b></u> , <u><b>vagy akit nagyon is ismerünk – gondolok itt Mindszenty
József „fehér vértanúságára”</b></u>. Nem hiszem, hogy bármi is kiemelné ezek
közül Sándor Istvánt. Valamiért most a Jóisten úgy gondolta, hogy ebben a
percben őrá van szükség, és én nagyon bízom benne, és imádkozunk is
érte, hogy a többiekre is sor kerüljön. Mi azt látjuk, hogy az egész
szerzetesrendet, egyházmegyét, közösséget megerősíti az, hogy egy
személyt közülük az Egyház a Szentlélek vezetésével „hitelesít” – hiszen
a boldoggá avatás egy ilyen esemény is. Bízunk benne, hogy ez többször
meg fog történni a közeljövőben.</p>
<p><em><br>A cikk <a href="http://www.szaleziak.hu/sandoristvan/HU/">Lengyel Ákos/Szaléziak.hu</a> interjújának rövidített, szerkesztett változata.</em></p></div>