<div dir="ltr"><h2><a href="http://jezsuita.blog.hu/2013/10/11/ot_perc_teologia_az_anonim_kereszteny_fogalma" target="_blank">Öt perc teológia: az „anonim keresztény” fogalma</a></h2>
<h3>2013.10.11. 19:11 <a href="http://blog.hu/user/172719/tab/data" target="_blank">Satori <br></a></h3><h3><a href="http://blog.hu/user/172719/tab/data" target="_blank">jezsuita.blog.hu</a>
</h3>
<p style="text-align:justify"><img src="http://m.cdn.blog.hu/je/jezsuita/image/anonymous_christian.gif" alt="anonymous_christian.gif" style="margin-right:5px" height="118" width="300">Szeretnék
egy kis teológiát tanítani Nektek! Egy nyúlfarknyi kurzust ajánlok
csupán, talán ha 5-6 perces, lerövidített traktátus: egyetlen
argumentum. Hogy is kezdjem csak… Talán egy kérdésből érdemes kiindulni.
<u><b>Mit gondoltok: mi lesz a halál utáni sorsa, a jövője azoknak, akik nem
keresztények? </b></u>Vajon mindannyian automatikusan a pokolra jutnak? Avagy<u><b>
van valamilyen titkos esély számukra, hogy eljussanak a boldogító
színelátásra? Vajon ők is üdvözülhetnek valamilyen rejtett úton és
módon?</b></u><a name="141cc4b3ed70872d_more5563618"></a></p>
<p style="text-align:justify">Vajon létezik egy sarok – még ha mégoly
eldugott is – a paradicsomban a buddhisták, a hinduk és az iszlám
követői számára? Na jó, l<u><b>ehet, hogy ezek túlságosan egzotikusan hangzó
kérdések (bár ma már egyre kevésbé, ahogy a magyar nagyvárosokban is
lassan egyre hétköznapibb eseménnyé válik a vallásközi találkozás), de
mi a helyzet akkor az ateistákkal?</b></u> <u><b>A nyilvános hittagadók</b></u>ról beszélek,
akik hátat fordítottak hitüknek, nem fizetik az egyházadót, esetleg már
az egyházból is kiléptek (ha ugyan meg voltak keresztelve)!<u><b> Mi lesz az ő
örök sorsuk?</b></u> A pokol mélységes feneke? És ha történetese amúgy jó
emberek voltak, tisztességes életet éltek? Akkor is? És ha nem, akkor <u><b>
vajon hogyan lehet „utat készíteni nekik az üdvösségre”, szóval
„megnyitni számukra a mennyország kapuját”?</b></u> (Mármint képletesen,
szimbolikus nyelven szólva: szóval, teológiailag…)</p>
<p style="text-align:justify">Ez egy érdekesen hangzó kérdés, nem?!
Hogy ne mondjam, egzisztenciális is: lényegbe vágó. Csak hogy rövid
legyek, egyetlen teológiai fogalmat szeretnék most megtanítani nektek
(már annak, aki nem ismeri): <u><b>az „anonim keresztény” </b></u>fogalmát. <u><b>Létezik a
„hivatalos keresztény”, aki hozzátartozik a látható, intézményes
egyházhoz – ez világos.</b></u> Ám létezhet, s nyilvánvalóan <u><b>létezik is olyan
ember (ő volna az „anonim keresztény”), aki anélkül is, hogy valaha
hirdették volna neki az evangéliumot, vagy kifejezetten tanították volna
a keresztény hitigazságokra, Isten kegyelmében él.</b></u> Lehetséges ez? Én
azt hiszem, igen. Ott ugyanis, ahol egy emberi személy bizalommal
elfogadja a sorsát (a betegségekkel és szenvedésekkel, az örömökkel és
ünnepekkel, a derűs és kemény napokkal együtt), <u><b>aki próbálja megtenni a
tőle telhetőt (ami persze nem megy Isten kegyelme nélkül), igazságosan
cselekszik, szereti felebarátját és hűen követi a lelkiismeretét; nos,
az ilyen ember megvalósítja azt, amit „hitnek, reménynek és szeretetnek”
nevezünk, és emiatt elmondható róla, hogy „megigazult”,</b></u> vagyis olyan
ember, <u><b>akiben Isten szent lelke él és aki által Ő cselekszik</b></u>. Nos, az
ilyen ember hitünk szerint <u><b>halála után közvetlenül találkozik Istennel,
azaz az üdvösségre jut</b></u>. Ezt nem én mondom, hanem <u><b>a II. Vatikáni zsinat
tanítja. </b></u>Bár a zsinat nem használja az „anonim keresztény” kifejezést,
de a szavak nem is olyan lényegesek: végül mégiscsak erről van szó.</p>
<p style="text-align:justify">Számomra – mi tagadás – <u><b>ez jó hír! </b></u>
Mindenek előtt azért, mert<u><b> </b><b>így nem kell féltenem a számomra kedves
embereket, akik nem tartoznak a kereszténység „nyájához” </b>(mondjuk, mert
az intézmény szintjén nem tartoznak hozzá); és nem kell féltenem azt a
kilencszázmillió hindut, háromszázötvenmillió buddhistát,
egymilliárdháromszázmillió muszlimot stb. sem, akik nem követik (látható
módon) Jézus Krisztus útját</u>. Isten nagyobb a szívünknél, ő fogja –
általunk nem ismert utakon is – megtalálni az utat számukra az
üdvösségre, ha úgy látja alkalmasnak…</p>
<p style="text-align:justify">Amikor Afrikába mentem, ott elég sok nem
kereszténnyel is találkoztam. XXI. századi misszionáriusként azonban
nem úgy gondolkoztam róluk, hogy „most végre elhoztam hozzátok Istent”;
hiszen Isten – mint hiszem és tapasztaltam – már régóta ott volt velük
az én érkezésem előtt is.<u><b> Legfeljebb nem tudták őt még olyan pontosan
néven nevezni, mint én, hogy Jézus Krisztusról van szó.</b></u></p></div>