<div dir="ltr"><table border="0" cellpadding="0" cellspacing="10" width="600"><tbody><tr><td colspan="2" align="center"><font face="impact,chicago" size="6">Megtalálod életedben a valódi kincset?</font><br></td></tr><tr><td colspan="2" style="color:rgb(33,48,67);font-weight:bold;font-size:10px">
</td></tr><tr><td valign="top" width="580"><div align="justify"><blockquote><div align="justify"><p><img src="http://uvhirlevel.i-design.hu/images/uploaded/133722.jpg" align="right" height="164" hspace="5" vspace="5" width="290"></p>
</div><p><font color="#000000">...<u><b>vannak
tehát javak, kincsek, melyek nem veszendők, de nem is a mennyországba
utalnak.</b></u> Hisz <u>mi, a többség, <b>földi szabadság</b>ra vágytunk.</u> S hiába szólt
az intés: "<u><b>A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly, és nem
marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok!" </b></u>(Mt 6,
20)</font></p><p><font color="#000000"><u><b>Akkor hol is a szíved?</b></u> Szent Máté
tovább segít, hisz így folytatja: "A test világa a szem. <u><b>Ha szemed ép,
egész tested világos."</b></u> (Mt 6, 22) De jó a szemünk? Kétlem. Mert a
fényszennyezés korában a sok vakítófénytől nem látjuk pislogni a szív
mécsesét. <u><b>Szemünk ma</b></u> nem elsötétül, hanem ijedten <u><b>hunyorog</b><b> a sok
látványtól </b></u>megbénítva. Igaz, ez a hangzavarra is áll, <u><b>fülünket is egész
zajseregek ostromolják</b></u>. A szemlélődést a mai ember, ha egyáltalán képes
rá, kelet misztikus szeánszokra tartja fenn. Világosulj meg negyed óra
alatt – szül az abszurd ígéret. Mert szemünk és fülünk mellett<u><b> az
időérzékünk is szenved.</b></u></font></p><p><font color="#000000">Honnan legyen akkor kincsünk? (...)</font></p><p><font color="#000000"><u><b>A
valódi kincs sokszor el van rejtve.</b></u> "A mennyek országa hasonlít a
szántóföldön elejtett kincshez." (Mt 13, 44) Szent Máté nem mondja meg,
emberünk hogyan talált rá. De ott, ahol őseink éltek, mindig kincsek
rejtőznek a föld alatt. Van kincs, melyet a halottal együtt temettek el.
Van, melyet a közelgő ellenség elől rejtettek el, és a rejtegető már
nem térhetett vissza kincséhez. Nagyberuházásoknál midig találnak régi
érmeket, ékszereket, de legalább is cserepeket a földben. Mi azonban, és
a régészek, Attila kincsét, vagy Tutennhamun sírját keressük. S ha
megtaláltuk? Mi lesz a sorsa? Múzeumba kerül vitrinbe. Ez aligha Isten
országa. </font></p><p><font color="#000000"><u><b>Ha ugyanis kincsed igazi,
azt arról tudni, hogy "amikor egy ember megtalálta, újra elrejtettem
aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, s megvette a
szántóföldet"</b></u> (Mit 13, 44). Érdekes, de a megtaláló egyszerűen ember!
Nem régész, nem kincskereső, nincs varázsvesszeje, látszólag véletlen a
lelet. De öröme és radikalizmusa árulkodó: tudja, hogy erre érdemes
feltenni mindent. </font></p><p><font color="#000000"><u><b>Van persze, aki
nem vár a véletlenre</b></u>. Van, aki foglalkozásszerűen kincskereső, mint a
gyöngykereskedő. Ő <u><b>igazgyöngyöt keres. Egész életében. </b></u>De képes megválni
tőle, eladja. S újat vesz. Nem ragaszkodik hozzá rendezetlenül, ahogy
Szent Ignác mondaná. Addig a napig, amíg egy nagyon értékeset talál:
"eladta mindenét, amije csak volt, és megvette." (Mt 12, 46)</font></p><p><font color="#000000">S <u><b>mondd barátom, félretettél eleget, hogy megvehesd az igazgyöngyöt, ha rábukkansz?</b></u></font></p><p><u><b><font color="#000000">Vagy felélted tőkédet?</font></b></u></p>
<p><font color="#000000"><i>Kiss Ulrich SJ</i></font></p></blockquote></div></td></tr></tbody></table></div>