<div dir="ltr"><h1 class="">„Így változtatom meg az egyházat”</h1>
<h2 class="">Részletek Ferenc pápa La Repubblica-beli interjújából</h2>
<div class="">
<div class="">
<div class="">
<p>Ferenc pápa La Repubblicában megjelent interjúja
részleteinek fordítását az Új Ember jelentette meg. Az írást a Kiadó
engedélyével változtatás nélkül közöljük.</p> </div>
</div>
</div>
<p style="text-align:center"><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Gergo/Francisinteget.jpg" style="vertical-align: middle;" height="312" width="500"></p><p>(…)
„Ezekben az években a világ legsúlyosabb baja a fiatalok
munkanélkülisége és a magukra hagyott idős emberek magánya. Az öregeknek
gondozásra és társaságra, a fiataloknak pedig munkára és reményre van
szükségük, de egyik sincs nekik, s az a baj, hogy már nem is keresik. Ki
vannak dobva a jelenbe. Mondja meg: lehet-e így élni, kidobva a
jelenbe? A múltra irányuló emlékezés nélkül, a vágy nélkül, hogy
megvalósítsak egy tervet, jövőt építsek, családot alapítsak? Lehet így
tovább élni? Szerintem ez a legsürgetőbb probléma, amellyel az egyháznak
szembe kell néznie.”<br><br><strong>La Repubblica (LR): (…) ez
elsősorban politikai és gazdasági kérdés, amely az államokra, a
kormányokra, a pártokra, a szakszervezetekre tartozik.</strong><br><br>„Nyilvánvalóan
igaza van, de az egyházra is tartozik, sőt főleg az egyházra, mert ez
az állapot nemcsak a testet, hanem a lelket is megsebzi. Az egyháznak az
emberek lelkéért és testéért egyaránt felelősnek kell éreznie magát.”</p><p style="text-align:center">*</p><p style="text-align:justify"><strong>LR: Arra kell ebből következtetnem, hogy az egyház nincs tudatában ennek a problémának, és ön ebbe az irányba tereli?</strong><br>
<br>„Nagyjából
megvan ez a felelősségtudat, de nem eléggé. Szeretném, ha erősebb
lenne. Nem ez az egyetlen előttünk álló probléma, de ez a legsürgetőbb
és a legdrámaibb.”</p><p style="text-align:justify">„Az erőszakos
térítés [prozelitizmus] bődületes szamárság, nincs értelme. Inkább meg
kell ismerni, meg kell hallgatni egymást, igyekeznünk kell egyre jobban
megismerni a körülöttünk lévő világot. Előfordul velem, hogy egy
találkozás után ismét szeretnék találkozni, mert új gondolatok ébrednek,
új igények fogalmazódnak meg bennem. Ez a fontos: megismerni egymást,
meghallgatni egymást, tágítani a látókörünket. A világot átszelő utak
közelítenek egymáshoz és távolodnak egymástól, de az a fontos, hogy a Jó
felé vigyenek.”<br><br><strong>LR: Szentatya, a Jónak csak egyféle felfogása lehetséges? És ki állapítja meg, hogy mi a jó?</strong><br><br>„Mindnyájunknak megvan a maga felfogása a jóról és a rosszról. Az a feladatunk, hogy haladjunk az általunk jónak vélt jó felé.”</p>
<p style="text-align:center">*</p><p style="text-align:justify"><strong>LR:
Ugyanakkor Jézus arra hívja fel a figyelmünket, említettük az előbb,
hogy a felebarátunk iránti szeretet egyenlő értékű az önmagunk iránti
szeretettel. Tehát az, amit sokan narcizmusnak hívnak, jogos, pozitív,
ugyanolyan mértékben, mint a másik fajta szeretet. Sokat vitatkoztunk
erről a témáról.</strong><br><br>„Nekem (…) a narcizmus szó nem tetszik,
mert az önmagunk iránti eltúlzott szeretetet jelenti. S az nem jó.
Nemcsak az érintett személy lelkét károsíthatja súlyosan, hanem
megmérgezheti a többiekkel, a környezetével való kapcsolatát is. Az az
igazi baj, hogy azok, akiket ez érint - ami voltaképpen egyfajta
elmezavar -, olyan emberek, akiknek nagy hatalom van a kezében. A vezető
emberek gyakran narcisztikusak.”<br><br><strong>LR: Számos egyházi vezető is az volt.</strong><br><br>„Tudja,
mit gondolok erről? Az egyház vezetői gyakran narcisztikusak voltak,
udvaroncaik hízelegtek nekik, és rossz hatással voltak rájuk. Az udvar a
pápaság leprája.”<br><br><strong>LR: (…) De mi az udvar? Talán a kúriára gondol? (…)</strong><br><br>„Nem,
a kúriában előfordulnak olykor udvaroncok, de a kúria a maga egészében
más tészta. A kúria az, amit a katonaságnál hadbiztosságnak hívnak, a
Szentszéknek nyújtott szolgálatokat működteti. Van azonban egy hibája,
mégpedig az, hogy Vatikán-központú. A Vatikán érdekeit figyeli és
szolgálja, amelyek még - nagy részben - világi érdekek. Ez a
Vatikán-központú szemléletmód elhanyagolja a bennünket övező világot.
Nem értek egyet e szemlélettel, és mindent elkövetek, hogy
megváltoztassam. Az egyház Isten népének közössége, vagy újra azzá kell
válnia, a papok, a plébánosok és a püspökök a lelkek gondozásával Isten
népének szolgálatában állnak. Az egyház ez, s nem véletlenül más szóval
is jelöljük, mint a Szentszéket, melynek fontos funkciója van ugyan, de
az egyház szolgálatában áll. (…)</p><p style="text-align:center">*</p><p style="text-align:justify"><strong>LR: Igaz, nem vagyok antiklerikális, de azzá válok, amikor találkozom egy klerikálissal.</strong><br><br>Elmosolyodik,
és így szól: „Velem is előfordul: ha egy klerikális áll előttem, azon
nyomban antiklerikálissá válok. Nem szabadna, hogy a klerikalizmusnak
bármi köze is legyen a kereszténységhez. Az első, aki megtanította ezt
nekünk, Szent Pál volt, aki elsőként fordult a pogányokhoz, a más
vallásban hívőkhöz.</p><p style="text-align:center">*</p><p style="text-align:justify">„Ignác
az a szent, akit érthető okokból jobban ismerek a többinél. Ő
alapította a rendünket. Emlékeztetném arra, hogy ebből a rendből való
volt Carlo Maria Martini is, aki előttem is, ön előtt is igen kedvelt
személy. A jezsuiták voltak, ha nem is az egyedüli, de talán a
leghatékonyabb kovásza a katolicitásnak (és még mai is azok), ide
tartozik a kultúra, a tanítás, a missziós tanúságtétel, a pápához való
hűség. De Ignác, a Jézus Társaságának alapítója, reformátor és misztikus
is volt. Főleg misztikus.”<br><br><strong>LR: És úgy látja, a misztikusok fontosak voltak az egyház számára?</strong><br><br>„Alapvető fontosságúak. Egy misztikusok nélküli vallás nem más, mint merő filozófia.”</p><p style="text-align:center">
*</p><p style="text-align:justify"><br>„(…)
Nagyon szeretem a misztikusokat; Ferenc is - életének több aspektusát
is látva - az volt, de én nem hiszem, hogy nekem az lenne a hivatásom;
máskülönben figyelembe kell venni ennek a szónak a mély jelentését is. A
misztikusnak sikerül levetkőznie a cselekvést, a célkitűzéseket, az
eredményeket, sőt még a missziós lelkipásztori igyekezetet is, és
egészen odáig emelkedik, hogy eléri a Boldogságokkal való egyesülést.
Rövid időszakok ezek, mégis betöltik az egész életet.”<br><br><strong>LR: Előfordult valaha önnel?</strong><br><br>„Ritkán.
Például amikor a konklávé pápává választott. A választás elfogadása
előtt kértem, hadd vonuljak vissza pár percre a térre néző erkély
melletti szobába. Az elmém teljesen üres volt, és nagy szorongás fogott
el. Hogy megszabaduljak a szorongástól és elengedjem magam, becsuktam a
szemem, és akkor minden gondolat eltűnt, az is, hogy elutasítsam a
megbízatás elfogadását, amit egyébként a liturgia menete lehetővé tesz.
Becsuktam a szemem, s megszűnt minden szorongásom vagy nyugtalanságom.
Egyszer csak nagy fény árasztott el, csak egy pillanatig tartott, de
nekem nagyon hosszúnak tűnt. Aztán a fény eloszlott, felpattantam, s
elindultam a terem felé, ahol a bíborosok vártak rám, meg az asztal a
megválasztást elfogadó irattal.” (…)<br><br></p><p style="text-align:center">*</p><p style="text-align:justify">(…)
Akit nem érintett meg a kegyelem, lehet egy félelem és gáncs nélküli
lovag, ahogy mondani szokás, de sosem lesz olyan ember, akit megérintett
a kegyelem. Ez Ágoston felismerése.”<br><br><strong>LR: Ön a kegyelemtől megérintettnek érzi magát?</strong><br><br>„Ezt
senki sem tudhatja. A kegyelem nem része a tudatunknak, hanem olyan
fénymennyiség a lelkünkben, amely nem a bölcsességből, s nem az
értelmünkből származik. Ön is lehetne - anélkül, hogy tudná -
kegyelemtől megérintett.”<br><br><strong>LR: Hit nélkül? Nem hívőként?</strong><br><br>„A kegyelem a lélekkel áll kapcsolatban.”<br><br><strong>LR: Én nem hiszek a lélek létezésében.</strong><br><br>„Nem hisz benne, de van lelke.”</p>
<p style="text-align:center">*</p><p style="text-align:justify">„Ferenc
egy kolduló és vándorló rendet akart. Misszionáriusokat, akik
találkozni, meghallgatni, párbeszédbe elegyedni, segíteni, hitet és
szeretet terjeszteni szeretnének. Főként szeretetet. És egy szegény
egyház után sóvárgott, olyan után, amely gondját viseli másoknak, amely,
ha anyagi segítséget kap, azt mások támogatására fordítja anélkül, hogy
szemernyit is aggódna magáért. Azóta nyolcszáz év telt el, sok minden
meg is változott, de a misszionárius és szegény egyház eszménye ma
legalább annyira érvényes. Mindenesetre ez az az egyház, amelyről Jézus
és tanítványai beszéltek.”</p><p style="text-align:center">*</p><p style="text-align:justify">„Mindig
is kisebbségben voltunk, de ma nem ez a probléma. Személyesen úgy
vélem, az, hogy kisebbségben vagyunk, egyenesen erőt ad. Életet és
szeretet növelő kovásznak kell lennünk. A kovász végtelenül kisebb
mennyiség a megkelt tészta, a magasba szökő fák, kinyílt virágok és
bőséges gyümölcsök mennyiségéhez képest. Azt hiszem, mondtam már
korábban, hogy a mi célunk nem hívők toborzása [a prozelitizmus], hanem
az emberek szükségleteinek, vágyainak, csalódásainak,
elkeseredettségének, reményének a meghallgatása. Újra reményt kell
öntenünk a fiatalokba, fel kell karolnunk az öregeket, meg kell nyílnunk
a jövő felé, és árasztanunk kell a szeretetet. Szegényekként a
szegények között. Be kell fogadnunk a kirekesztetteket, s hirdetnünk
kell a békét. A II. vatikáni zsinat - János pápától és VI. Pál pápától
ihletet merítve - úgy döntött, hogy modern szellemben tekint a jövőbe és
megnyílik a modern kultúrára. A zsinati atyák tudták, hogy a modern
kultúrára való megnyílás vallási ökumenizmust és a nem hívőkkel
folytatott párbeszédet jelent. Azóta nagyon kevés előrelépés történt
ebben az irányban. Megvan bennem az alázat és az igyekezet: szeretnék
tenni ennek érdekében.”</p><p style="text-align:center">*</p><p style="text-align:justify"><strong>LR: Jézus, ahogyan ön felidézte, azt mondta: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Úgy látja, hogy ez megvalósult?</strong><br>
<br>„Sajnos nem. Az önzés növekedett, a mások iránti szeretet csökkent.”<br><br>LR:Ez
tehát az a célkitűzés, amely egyesít minket: legalább egyenlő
intenzitásúvá tenni ezt a kétféle szeretetet. (…) Azt gondolom, az e
világi hatalom iránti szeretet még nagyon erős a Vatikán falai között és
az egyház egész intézményes rendszerében. Úgy látom, az intézmény
fölényben van az ön által vágyott szegény és misszionárius egyházzal
szemben.<br><br>„A dolgok valóban így állnak, és ezen a téren nem
várhatunk csodákat. Hadd emlékeztessem arra, hogy a maga korában
Ferencnek is sokat kellett tárgyalnia a római hierarchiával és a
pápával, hogy elismertesse rendjének reguláját. Végül megkapta a
jóváhagyást, ám jelentős változtatásokkal és kompromisszumokkal.”<br><br><strong>LR: Önnek is ugyanezt az utat kell járnia?</strong><br><br>„Nyilván
nem vagyok Assisi Szent Ferenc, nincs meg bennem az ő ereje és
szentsége. De Róma püspöke és a katolikus egyház pápája vagyok. Első
lépésként eldöntöttem, hogy tanácsadó testületemként létrehozok egy
nyolcfős bíborosi csoportot. Nem udvaroncokat, hanem olyan bölcs
embereket, akiket ugyanazok az érzések vezérelnek, mint engem. Ez annak
az egyháznak a kezdete, amelynek nemcsak vertikális, hanem horizontális
felépítése is van. Amikor Martini bíboros erről beszélt, s hangsúlyozta a
zsinatok és szinódusok szerepét, világosan látta, milyen hosszú és
fáradságos utat kell még ebben az irányban végigjárni. Körültekintően,
ám határozottan és eltökélten.”</p><p style="text-align:center">*</p><p style="text-align:justify">„(…)
a politika az első a polgári tevékenységek közül, és megvan a maga
tevékenységi területe, mely nem a vallásé. A politikai intézmények per
definitionem világiak, és független közegben működnek. Ezt mondta minden
elődöm, legalábbis a tág értelemben vett közelmúltban, még ha eltérő
hangsúlyokkal is. Hiszem, hogy a politikai életben részt vevő
katolikusok magukban hordják vallásuk értékeit, de azzal az érett
tudattal és szakértelemmel is rendelkeznek, hogy érvényre juttassák
őket. Az egyház nem lép túl azon feladatán, hogy kifejezze és terjessze
értékeit, legalábbis amíg én itt leszek.”<br><br><strong>LR: De az egyház nem mindig így működött.</strong><br><br>„Szinte
sohasem így. Igen gyakran az egyházat mint intézményt az e világiság
uralta, sok tagjának és magas rangú katolikus képviselőjének
érzésvilágát még ma is ez uralja. (…)”<br><br>„Én pedig hiszek Istenben.
Nem egy katolikus Istenben; nem létezik katolikus Isten; Isten létezik.
És hiszek Jézus Krisztusban, az ő megtestesülésében. Jézus az én
mesterem és az én pásztorom, de Isten, az Atya, az Abba a fény és a
Teremtő. Ez számomra a Lét. Hogy látja, nagyon távol állunk egymástól?”</p><p style="text-align:center">*</p><p style="text-align:justify">„(…)
A magam részéről megjegyezném, hogy Isten fény, amely megvilágosítja a
sötétséget, még ha nem is oldja fel azt teljesen, és ennek az isteni
fénynek egy szikráját mindnyájan magunkban hordozzuk. A levélben,
amelyet önnek küldtem, emlékszem, azt írtam, hogy a mi fajunk is ki fog
halni, de Isten fénye nem alszik ki sohasem, hanem azon a ponton minden
lélekre kiárad, s minden lesz mindenkiben.”</p><p style="text-align:justify">(…)
a társadalomban és a világban, amelyben élünk, az önzés sokkal nagyobb
lett, mint a mások iránti szeretet, a jóakaratú embereknek pedig azon
kell munkálkodniuk, kinek-kinek a saját erejével és szakértelmével, hogy
a mások iránti szeretet egészen addig növekedjék, mígnem egyenlő
mértékű lesz az önmagunk iránti szeretettel, s ha lehet, meg is haladja
azt.”<br><br><strong>LR: Ebben a politikának is megvan a maga feladata.</strong><br><br>„Minden
bizonnyal. Meglátásom szerint az úgynevezett vad liberalizmus nem tesz
mást, mint az erőseket még erősebbé, a gyengébbeket még gyengébbé és a
kirekesztetteket még kirekesztettebbé teszi. Nagy szabadságra van
szükség, semmiféle hátrányos megkülönböztetésre, semmilyen demagógiára,
de sok-sok szeretetre. Szükség van viselkedési szabályokra és közvetlen
állami beavatkozásokra is - ha szükség lenne rájuk - a legtűrhetetlenebb
egyenlőtlenségek megszüntetésének érdekében.” (…) <br><br><em>Fordította: Tőzsér Endre piarista szerzetes. Megjelent az Új Emberben.</em></p></div>