<div dir="ltr"><h2>Elégtelen önkontroll, elégtelen önfegyelem séma - Pál Feri atya előadása</h2>
<div>
<div><a href="http://csaladhalo.hu" target="_blank">csaladhalo.hu</a></div><div>Komlósi Ferenc</div>
<div>2013. 10. 11. 16:00</div>
</div>
<div> </div>
<div>
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr>
<td>
<div>
</div>
<br></td>
<td>
<div>
</div>
<br></td>
</tr></tbody></table>
</div>
<div>
<div>
<a href="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/nagy-kep/cikk/2013/10/uid-11/palferi.jpg" rel="lightbox[2]" title="" target="_blank"><img src="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/cikk-kep/cikk/2013/10/uid-11/palferi.jpg" alt="" title=""></a>
</div>
</div>
<p>Feri atya a 11. sémával folytatta a sémák világának részletezését. <u><b>Ha
valaki úgy éli az életét, hogy nem fegyelmezi magát, nem kontrollálja
magát, nem is tudatosítja magában azt, hogy amit tesz, milyen hatással
van a környezetére, valószínűsíthető hogy az elégtelen önkontroll,
elégtelen önfegyelem sémával él.</b></u></p>
<hr>
<p><b>Őszinteség</b></p>
<p>Az ilyen sémával élő emberek nem tanulnak az élettapasztalataikból,
hanem <u><b>idealizálják magukat, pl: „Én egy őszinte ember vagyok</b></u>, ami a
szívemen, a számon!” <u><b>Ez nem őszinteség, hanem az önkontroll hiánya</b></u>.
Vagyis, a szükségleteit, az impulzusait, késztetéseit, érzéseit,
érzelmeit ő kontrollálatlanul fröccsenti rá a környezetére. Ebből
nehézségei származnak, de odáig se lát, hogy az egészet perspektívában
átlássa, átgondolja és változtasson. Ha kisebb a sérülés, talán érzi,
hogy valami nem stimmel, talán még el is határozza, hogy változtat
(legközelebb 10-ig számolok, mielőtt kinyitom a számat), de sajnos ez
mindig csak utólag jut eszébe. <u><b>Tulajdonképpen egy öt éves gyerek
szintjén működik: késztetést közvetlenül cselekvés követi, hiányzik a
folyamatból a gondolkodás.</b></u></p>
<p><b>Spontaneitás és intuíció</b></p>
<p><u><b>Azzal is idealizálják még, hogy azt mondják, ez spontaneitás!</b></u> Vagy
azt mondják, <u><b>tudod, én olyan intuitív alkat vagyok</b></u>. Sokan ezt
<u><b>szabadságnak vélik. </b><b>Ez nem spontaneitás nem intuíció, nem szabadság,
hanem az önkontroll, az önfegyelem hiánya.</b></u> Pl. ha egy segítő intuitív
választ ad, amögött egy egész szakirodalom ismerete áll, meg a másik
ember ismerete, meg a reflexió, meg a szupervízió , meg sok minden, és
ha ez mind-mind ott van, akkor megengedheti magának, ha van egy jó belső
érzéke, hogy adott esetben valamit lépésről lépésre ne gondoljon át,
hanem az intuíciójára támaszkodva spontán mondjon valamit, mert tudja,
hogy az illeszkedik egy teljes rendszerbe, ami megalapozott és
átgondolt.</p>
<p><b>Cselekvésmódok</b></p>
<p>Ha cselekvésmódokat nézzük, az első lépés, hogy akit elborít ennek a
sémának a világa, mindig azt csinálja, ami éppen jól esik. Ezt ő
érezheti hitelességnek: <u><b>„Én milyen hiteles vagyok, mindig kifejezem, ami
bennem van” Hát nem pusztító, ha valaki mindig kifejezi, ami benne van?
Pl. ha van benne bosszú fantázia? Márpedig azt nagyon nehéz elkerülni,
hogy időnként ne jelentkezzen.</b></u></p>
<p>Második cselekvési minta, hogy <u><b>megpróbál minden felelősséget, minden
konfliktust, akár minden olyan munkát, tevékenységet eltávolítani
magától, ami kitartást igényelne, ahol késztetéseit kontrollálni,
ösztönimpulzusait fékezni kellene</b></u>. Pl. arra hivatkozva nem házasodik,
mert azt mondja, én nem állok jót magamért.</p>
<p>A harmadik <u><b>a túlkompenzálás</b></u>. <u><b>Folyamatos túlzott önkontroll, túlzott
önfegyelem, s közben egy állandó rettegés, hogy mi lesz, ha elvesztem a
kontrollt. </b></u>Érdemes megkülönböztetni egymástól, amikor valaki úgy fél
ettől, hogy vannak olyan élményei, hogy ő valóban elvesztheti a
kontrollt, ez ennek a sémának a megnyilvánulása. Mert vannak, akik úgy
félnek ettől, hogy az nem reális. Ehhez a sémához járulékosan
társulhatnak a különböző szenvedélybetegségek is.</p>
<p><b>Az Isten tenyerén </b></p>
<p><u><b>A pozitív pszichológia nem arról szól, hogy mindig mindenhol jól kell
éreznünk magunkat</b></u>. <u><b>A kínlódásból, szenvedésből sokszor valami jó tud
megszületni. </b></u>Ha egy gyereket agyon kényeztetünk, elvesszük tőle a
növekedés esélyét. <u><b> Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, kell valamennyi
unalom, valamennyi frusztráció, hogy megedződjünk, némi szenvedés, hogy
meg tudjuk becsülni, amikor jó az élet</b></u>. <u>Viktor Frankl</u>-tól kérdezték 4 év
koncentrációs tábor után, hogy mi a boldogság? Azt felelte:<u> „A
boldogság mind az a rossz, ami nem történt meg velem.</u>” Ez egy kreatív
válasz a szenvedésre. Az én központú spiritualitást jellemzi a
nyugalomra való törekvés. „Isten adj nyugalmat!” „Azért érdemes hívőnek
lenni, mert akkor nyugi van. Van egy oltalmazó kéz, tart, simogat...”</p>
<p>Valaki ezt úgy mondta: <u><b>„Tényleg Isten tenyerén vagyunk, de azért Isten néha tapsol.”</b></u></p>
<p>Mindenki, aki az isten-kapcsolatából valamit kihozott, vagy valami
abból született, olyasmi miatt tudott nyugtalan lenni, ami miatt az
átlagember nem volt az. <u><b>Tehát Isten hoz lelki békét, és hoz olyan
nyugtalanságot, ami gondolkodásra, döntésre, cselekvésre késztet</b></u>.
Viszont, aki az elégtelen önkontroll sémával él, az impulzusokat mindig
cselekvésre fordítja, és valamiféle érzelmi minőséget mindig fenn akar
tartani, hogy jól érezze magát.</p>
<p><b>Egyszerűbb gyerekkor</b></p>
<p><u><b>John Payne</b></u> Kambodzsában, Dzsakartában legdurvább ázsiai
menekülttáborokban működött segítőként. Ezrével találkozott <u><b>poszttraumás
szindrómával élő gyerekek</b></u>kel. Szorongtak, agresszívek voltak,
kényszercselekvésekkel próbáltak valamilyen külső biztonságot teremteni a
belső bizonytalanságban. Később Angliában középosztálybeli gyerekekkel
találkozott, akik hasonlóan viselkedtek. Megvilágosodásként érte a
felismerés, hogy a különböző életkörülmények ellenére mi okozhatja a
hasonlóságot. Felismerte, hogy a közös vonás az, hogy mindkettőjüknek
<u><b>elvétetett a gyerekkoruk</b></u>. Túl hamar kerültek be a felnőtt világba. A
válaszreakció arra, ami nekik már sok volt. A menekülttáborokban a
gyerekek traumatizálódtak, az angol középosztálybeli gyerekek pedig ezt
sok éven át apró adagokban kapták meg. Ez a tárgyalt séma szempontjából
is érdekes, mert összefügg annak kialakulásával. <u><b>A túl sok stresszre,
túl sok ingerre, túl bonyolult életre adott válasz</b></u> hosszú távon ugyanaz
lett. Az<u><b> „Egyszerűbb gyerekkor”</b></u> című könyvében írj le hogy <u><b>a gyerekeknek
a nehézséget a túl sok tárgy, a túl sok választási lehetőség és
kényszer, a túl sok információ és a túl nagy sebesség okozza. Ha ez a
négy huzamosabb ideig együttesen fennáll, valójában nem felel meg a
gyerek igényeinek, ahol ő fejlődni tud. Ha normalizáljuk a környezetet,
normalizálódnak a gyerekek. A gyerekeink életét le kellene
egyszerűsíteni, hogy valódi gyerekkoruk legyen, és kreatív, egészséges
önértékelésű, magabiztos felnőttekké érhessenek.</b></u></p></div>