<div dir="ltr"><h1 class="">Ferenc pápa: hagyjuk-e megszentelni magunkat?</h1>
<div class="">
<div class="">
<div class="">
<p>Október 2-án, szerdán, az általános kihallgatáson
Ferenc pápa folytatta katekézisét a hitvallásról. Ez alkalommal az
Egyház szentségéhez fűzte gondolatait.</p> </div>
</div>
</div>
<p><img src="http://www.magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Judit/Judit8/fpapa1_1_0.JPG" style="float: left; margin: 3px 7px;" height="126" width="180"><u><b>Az Egyház szent mivolta jelen van az első keresztények tudatában, már a kezdetektől fogva. A keresztények egyszerűen csak <em>szenteknek </em>nevezték
magukat</b></u>, (vö. ApCsel 9,13.32.41; Rm 8,27; 1 Kor 6,1), mivel bizonyosak
voltak abban, hogy Isten, a Szentlélek cselekedete szenteli meg az
Egyházat.</p><p><u><b>Milyen értelemben mondhatjuk, hogy az Egyház szent, ha
látjuk, hogy a történelmi Egyház az évszázadok során számos nehézséggel,
problémával nézett szembe, sötét pillanatokat élt át?</b></u> Hogyan lehet
szent egy Egyház, amely <u><b>emberekből, bűnösökből áll</b></u>? – vetette fel a
Szentatya a kérdést.</p><p>Három pontban válaszolt a kérdésre:</p><p>Idézett Szent Pál Efezusiakhoz írt leveléből: <em>„<u><b>Krisztus szerette az egyházat, és föláldozta magát érte, hogy…. megszentelje”</b></u></em><u><b>
</b></u>(5,25-26). Krisztus szerette az Egyházat és önmagát adta értünk a
kereszten. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az Egyház szent, mert
Istentől származik, aki szent, aki hűséges Egyházához, és nem hagyja,
hogy a halál és a gonosz hatalmában tartsa. <u><b>Szent, mert Jézus Krisztus,
Isten Szentje felbonthatatlan kapcsolattal egyesül vele. Szent, mert a
Szentlélek vezeti, aki megtisztít, átalakít és megújít</b></u>. Nem a mi
érdemeink teszik szentté, hanem Isten. Az Egyház szent mivolta a
Szentléleknek és ajándékainak a gyümölcse – mondta a pápa.</p><p>Így
folytatta: „Azt mondhatnátok, hogy <u><b>az Egyházat bűnösök alkotják, ezt
minden nap látjuk. Ez igaz: bűnösök Egyháza vagyunk; mi, bűnösök arra
kaptunk meghívást, hogy hagyjuk magunkat átalakítani, megújítani,
megszentelni </b></u>Isten által. A történelem során néhányak részéről felmerült
a kísértés, és azt állították, hogy az Egyház csak a tisztáké, azoké,
akik teljes mértékben következetesen élnek, a többieket el kell
távolítani. Nem. <u><b>Az Egyház, amely szent, nem utasítja vissza a
bűnösöket; éppen ellenkezőleg, befogadja őket, nyitva áll a legtávolabbi
személyek előtt is, mindenkit hív, </b></u>hogy hagyja magát átölelni az Atya
irgalmassága, gyöngédsége, megbocsátása által.</p><p>Az Atya mindenkinek
felkínálja a lehetőséget, hogy találkozzon vele, hogy az életszentség
felé haladjon. De Atyám, én bűnös vagyok, súlyos bűnöket követtem el,
hogyan érezhetem magam az Egyház részének? Kedves fivérem, kedves
nővérem, <u><b>éppen ezt akarja az Úr, hogy te ezt mondd neki: 'Uram, itt
vagyok bűneimmel együtt. Bocsáss meg nekem, segíts, hogy előre haladjak,
alakítsd át a szívemet!'</b></u></p><p><u><b>Nem egy kegyetlen ítélőbíró az az Isten,
akivel az Egyházban találkozunk, hanem az evangéliumi példabeszéd
Atyja.</b></u> Lehetsz olyan, mint a fiú, aki elhagyta az atyai házat, és
megérintette az Istentől való távolság legmélyebb pontját. Amikor van
elég erőd ahhoz, hogy elhatározd: haza akarok menni, nyitott kapukra
találsz. Isten eléd jön, mert mindig vár rád, átölel, megcsókol és
ünnepel téged.</p><p>Az Úr azt akarja, hogy olyan Egyházat alkossunk,
amelyik kitárt karokkal mindenkit befogad, amelyik nem kevesek, hanem
mindenki otthona, ahol szeretete mindenkit megújíthat, átalakíthat,
megszentelhet: a legerősebbeket és a leggyengébbeket, a bűnösöket, a
közömböseket, azokat, akik elbátortalanodtak és elveszettnek érzik
magukat. <u><b>Az Egyház mindenkinek felkínálja a lehetőséget, hogy
végighaladjon az életszentség útján, amely a keresztény útja: lehetővé
teszi, hogy találkozzunk Jézus Krisztussal a szentségekben, különösen a
gyónás és az áldozás szentségeiben;</b></u> <u>közli velünk Isten Szavát, arra
buzdít, hogy karitatív cselekedetekkel, Isten mindenki iránti
szeretetében éljünk.</u></p><p>Tegyük fel magunknak a kérdést: hagyjuk-e
megszentelni magunkat? Olyan Egyház vagyunk, amelyik tárt karokkal
befogadja a bűnösöket, amelyik bátorságot, reményt ad, vagy egy önmagába
zárkózó Egyház vagyunk? <u><b>Olyan Egyház vagyunk, amelyben megéljük Isten
szeretetét, amelyben figyelemmel vagyunk egymás iránt, amelyben
imádkozunk egymásért?</b></u></p><p>Mit tehetek én, aki gyengének, törékenynek,
bűnösnek érzem magam? Isten azt mondja neked: ne félj az
életszentségtől, ne félj attól, hogy magasra állítsd a mércét, hagyd,
hogy Isten szeressen és megtisztítson, ne félj attól, hogy a Szentlélek
vezessen téged. <u><b>Hagyjuk, hogy Isten szent mivolta áthasson bennünket.
Minden keresztény meghívást kapott az életszentségre</b></u> (vö. Lumen gentium,
39–42).</p><p>Az életszentség nem azt jelenti, hogy rendkívüli dolgokat
kell végrehajtanunk, hanem azt, hogy hagyjuk Istent működni magunkban.
Gyengeségünk találkozása kegyelmének erejével, az, hogy bízunk
cselekedetében, amely lehetővé teszi, hogy szeretetben éljünk, hogy
mindent örömmel és alázattal csináljunk Isten dicsőségére,
embertársainkat szolgálva.”</p><p>A Szentatya végül idézte <u><b>Léon Bloy
francia író híres mondatá</b></u>t, aki élete utolsó pillanataiban így szólt:<u><b>
„Csak egy szomorúság van, ha az ember nem szent”.</b></u></p><p>Ne veszítsük el
az életszentségbe vetett reményt, mindnyájan haladjunk végig ezen az
úton. Szentek akarunk lenni? Mindnyájan? Éljük meg örömmel hitünket,
hagyjuk, hogy az Úr szeressen bennünket, imádkozzunk Istenhez ezért az
ajándékért magunk és a többiek számára – mondta szerda délelőtti
katekézisében Ferenc pápa.</p><p>Vatikáni Rádió/Magyar Kurír</p></div>