<div dir="ltr"><h2>Pál Feri atya</h2><h2><font><a href="http://csaladhalo.hu" target="_blank">csaladhalo.hu</a></font></h2><h2><font>2013. 09. 27. 08:59</font></h2><div><div>
</div>
<div>
<div> </div>
<div>
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0"><tbody><tr>
<td>
<div>
</div>
<font><br></font></td>
<td>
<div>
</div>
<font><br></font></td>
</tr></tbody></table>
</div>
<div>
<div>
<div>
<a href="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/nagy-kep/cikk/2013/09/uid-11/palferi_0.jpg" rel="lightbox[2]" title="" target="_blank"><img src="http://csaladhalo.hu/system/files/imagecache/cikk-kep/cikk/2013/09/uid-11/palferi_0.jpg" alt="" title=""></a>
</div>
</div>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Életünk legnagyobb kérdéseire sokszor nem kapunk kézzel fogható
választ.</span> Ha tovább akarunk lépni, érdemes ezt elfogadnunk, és inkább
arra összpontosítani, mire akar tanítani minket az élet, mit tehetünk
ebben a helyzetben. Feri atya az előző alkalomhoz hasonlóan ma is az
írásban feltett kérdésekre reagált, egy-egy kérdés esetében a
megszokottnál nagyobb részletességgel.<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> Ezek közül szeretnék néhányat</span>
felidézni. </p>
<div><div>
<div><div style="margin-left:0px;text-align:center;margin-top:15px;clear:both">
</div>
</div>
</div>
</div>
<hr>
<p style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>Édesanyám hosszú évekig gyógyíthatatlan beteg volt.
Szenvedéseit édesapámmal és öcsémmel együtt sajnos tehetetlenül kellett
végignéznünk. Testvérem 10, én 13 éves voltam, amikor örökre itt hagyott
bennünket. Kérdésem, mindenféle harag nélkül, csupán a megértés
szándékával az lenne, hogy Istennek mi célja lehet az ehhez hasonló
esetekkel.</b></p>
<p>Klasszikus kérdés, ha a témát nézzük. Az a benyomásom, hogy ennek a
13 éves kori élménynek nem történt meg a fölülírása. A múltunk
eseményeit később más hangsúlyokkal, más összefüggéseket, távlatokat
látva idézzük föl, de itt az a benyomásom, hogy a kérdésben ott feszül,
hogy ezt a kérdést én most valójában úgy teszem föl, mint 13 évesen,
legföljebb van bennem egy felnőtt, aki erre az egész helyzetre
reflektál. A felnőtt most kérdezi, hogy most mit kellene ezzel a 13 éves
kislánnyal kezdeni?</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Az egyik szál: Van bennünk egy késztetés, hogy megértsük az életet.
Ez nem azonos azzal, hogy értelmes életet éljek, tehát lehet úgy is
értelmes életet élni, hogy valamit nem értünk benne.</span> Nem mindenkiben van
meg élményszerűen ez a tudás, ezért aztán természetes, hogy újra és
újra gyűrjük ezt a kérdést, s a vívódás során felsejlik egy-egy
számunkra személyes válasz. <span style="background-color:rgb(255,242,204)">A fájdalomban, a sötétségben felsejlik
valami fény. Ez a belső folyamat szükséges hozzá, a kívülről érkező,
megfogalmazott válaszok nem pótolhatják azt a belső munkát, aminek
gyümölcseként a te személyes válaszaid megszületnek,</span> esetleg valami kis
kapaszkodót, megerősítést adhatnak ahhoz, hogy van esélyem továbblépni.</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,0)">A másik szál: az összes olyan kérdésre, hogy Isten mért engedi, Isten
miért hagyja, a legrövidebb válasz az, hogy én nem tudom. <span style="background-color:rgb(255,255,255)">Nem tudom Pál
Feriként,</span> nem tudom papként, nem tudom keresztényként</span>, ezért nem akarom
megválaszolni, mert nem akarok úgy tenni, mintha tudnám.</p>
<p>A legszívbemarkolóbb kérdéseinkre sokszor nincs szavakban válasz,
hanem tettekben van válasz. Ha valami nagyon fáj, és nem értem, hogy
miért. De valaki jön, és azt mondja: <span style="background-color:rgb(255,255,0)">„megértem, hogy ez milyen nehéz
neked.” Ezzel nem adott választ, de azzal, hogy velem volt, hogy mellém
állt,</span> hogy volt benne együttérzés, mégiscsak adott valamit.</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Nézhetjük úgy is</span> ezeket a kérdéseket, hogy <span style="background-color:rgb(255,255,0)">most nem én kérdezek rá az
életre, hanem úgy tekintem, hogy <u><b>az élet most rám kérdezett</b></u>:</span> „Na most
ebben a helyzetben <u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b>hogyan reagálsz?</b></u>” <u><b><span style="background-color:rgb(255,255,0)">Erre a tetteinkkel adhatunk
választ. </span></b></u>Akár annak tudatosításával, hogy kérdezhetném én is tovább az
életet, de valószínűleg annak sosem lenne vége. Ezt összeköthetem úgy a
hittemmel, hogy Isten éppen ezt akarta, hogy az élet legnagyobb
kérdéseire ne is lehessen szavakkal válaszolni. Vagyis, hogy
cselekednünk kelljen.<u style="background-color:rgb(255,255,0)"><b> Fogadjuk el, hogy nincs válasz, és inkább azt
keressük, mit tehetünk.</b></u></p>
<p>Egy apuka kérdezte tőlem mit mondjak az 5 éves kisfiamnak, akinek már
napok óta fáj a torka, és köhög, és azt kérdezi, hogy Isten miért nem
gyógyít meg? A kérdés mögött valójában arra kérdez rá, hogy a világ
biztonságos hely-e, hogy lesz-e segítség, hogy egyedül hagytok-e, hogy a
bajban van-e, aki mellém áll, hogy a jó valóban erősebb-e, mint a
rossz, hogy van-e oltalom, van-e gondviselés, hogy Isten tényleg jó-e?
Ezt<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> ő 5 évesen úgy fogalmazza mag, hogy „Isten miért nem gyógyít meg?”,
de mi tudhatjuk, hogy <b><u>valójában filozófiai kérdései </u></b>vannak. </span>Ha mi erre
filozófiai válaszokat adunk, vagyis csak szövegelünk, pl: „Tudod
kisfiam, Isten nem akarja a rosszat, de megengedi. De Isten nagyon
szeret mindannyiunkat, mert ő Gondviselő mennyei Atya.” Bár ez igaz,
mégsem jelent segítséget a gyereknek. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">A gyereknek a valódi válasz a
segítség: a kapcsolatból származó, érzéseket, érzelmeket kifejező,
konkrét, gyakorlatias megnyilvánulások. pl. „Nagyon siettem haza, hogy
vagy?”, „Hadd adjak egy puszit!” „Meg fogsz gyógyulni!” „Mire van
szükséged?” „Mi itt vagyunk, csak szólj!” „Egy mesét mondjak neked?”</span> Ez a
válaszunk arra a kérdésre, hogy Isten miért nem gyógyít meg. A szülők
tettekben választ adnak a gyerek ki nem mondott kérdéseire, de főképpen
arra a világra, ami a ki nem mondott kérdés mögött van, az pedig az ő
teljes ember volta, hogy bizonytalanul, szorongva, aggódva éli meg azt,
hogy ez majd el fog múlni. De <span style="background-color:rgb(255,255,0)">a gyerek átéli, hogy apa ott ül az ágya
mellett, hogy szeret és a világ biztonságos hely akkor is, ha nem
gyógyulok meg gyorsan. Ez a legfontosabb üzenet! </span>Az apa, ha elég ügyes,
nem szavakkal, hanem a tetteivel, össze tudja kötni a hitével: „Isten
egy-egy dolgot nem konkrétan intéz el itt a világban, hanem minket küld.
Engem, meg anyucit, hogy mi tegyünk meg mindent azért, hogy te
meggyógyulj.” S<span style="background-color:rgb(255,255,0)"> bár a kimondott kérdésére nem kapott választ, de választ
kapott onnan, ahonnan a valódi kérdés származott és ezt azért tudja
összekötni a hitével, mert látja, hogy az apja is ezt teszi.</span></p>
<p><b><span style="background-color:rgb(255,0,0)">Mit lehet tenni, ha valaki 25 évet úgy élt le a nagyon durván
nárcisztikus házastársa mellett, hogy maximálisan alkalmazkodott,
folyton engesztelte, s ezt annyira megszokta a házastársa, hogy nem
változik. Ha elválok, lehet-e egy ilyen embertől úgy elválni, hogy
hajlandó legyen a gyerekek érdekét a maga érdekei elé helyezni, és a
válást ne arra használja, hogy bosszút álljon a házastársán? Ha nem
válok, hogyan lehet együtt maradni úgy, hogy a házastárs emberi
méltósága megmaradjon és a rossz minta ne menjen tovább? </span></b></p>
<p>A válasz: ezt vagy lehet vele, vagy nem. <span style="background-color:rgb(255,0,0)">Ha nagyon sérült, nem fog
tudni lemondani azokról a rövid távú előnyökről, hogy bosszút áll, hogy
téged hibáztat, hogy te leszel a bűnbak.</span> <span style="background-color:rgb(234,153,153)">Ha kevésbe sérült, akkor van
esély, mert akkor fáj neki, az a veszteség, hogy nem leszel a felesége</span>.
Ha elég mély a veszteségérzet, mondhatja, hogy ezt nem akarom
elveszteni, mert te fontos vagy, a házasság fontos. <span style="background-color:rgb(255,153,0)">Az emberi
méltóságunkat úgy tudjuk legjobban érvényesíteni, hogy kifejezzük.
Határokat húzunk: ezt nem teheted meg velem. Sokszor a fordulat kulcsa
pont az, hogy végre már ki tudom mondani: „Ezt már nem teheted meg
velem! A tegnapi nap volt az utolsó!”</span> Ez a határozottság lehet az
egyetlen erő, ami a másikat arra készteti, hogy most már nekem is kell
valamit tenni a kapcsolatért. Amíg mindig csak te teszel, addig semmi
nem fog változni.<span style="background-color:rgb(255,153,0)"> Arra viszont nincs biztosíték, hogy a határozottságra
nem ismét egy nárcisztikus választ fog adni.</span> De hogy élhetünk
mindannyian teljes emberi méltóságunk tudatában, kifejezve azt, az
egészen biztos. <span style="background-color:rgb(255,255,0)">Az is egészen biztos, hogy Isten nem akarja, hogy mi
áldozatként, mások elé vetve magunkat éljünk.</span></p></div></div></div></div>