<div dir="ltr"><b>Mindenkinek vannak céljai az életben. Viszont azon csak kevesen gondolkodnak el, hogy ezek valóban emberi célok-e. </b><br>
<p>“Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg
magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg
akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét
énértem, megmenti azt. Mert <u><b>mit használ az embernek, ha az egész világot
megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?”</b></u> (Lk 9,23-25)</p>
<p>A hittel, kereszténységgel szembeni egyik leggyakoribb kifogás,
hogy Jézus követése nem hagy elég teret az emberi akarat
megvalósulásának. <u>Vagyis aki kereszténnyé lesz, annak szembesülnie kell
azzal, hogy onnantól kezdve nem tehet és valósíthat meg bármit, amit
addig akart. Le kell mondania olyan célokról, amelyek addig fontosak
voltak számára, és olyanokra kell cserélnie azokat, amelyek Isten
akaratával megegyeznek. </u><br><br><u>Mindez csak részben igaz</u>. <b><u>Arról van szó
ugyanis, hogy az Istennel való kapcsolat az ember addigi célkitűzéseit
teljesen más megvilágításba helyezi. </u></b><br><br><b><u>Sokan vannak, akik világi
értékrend szerint rengeteget elértek, de mégsem elégedettek</u></b>. Isten ennek
az elégedetlenségnek az okára nyitja fel a hívő ember szemét. <br>A
teremtésben mindennek meghatározott célja, rendeltetése van, az embernek
is. Ennek a célnak a betöltése adja az élet értelmét. Ha valaki úgy
érzi, hogy a célját nem tudja betölteni, akkor könnyen tartja
értelmetlennek a létezést. <br>Persze nem arról van szó, hogy az
embereknek ne lennének céljaik, nagyon is vannak, nem is kevés. <u><b>A kérdés
az, hogy ezek a célok méltók-e az emberhez, vagyis valójában emberi
célok-e? </b> A média és a közgondolkodás szerint <b>az számít sikeresnek,
akinek minél nagyobb és komfortosabb az élettere, aki minél több
elismerést söpör be, aki hatékonyan csábítja el a másik nem képviselőit,
aki megengedheti magának, hogy ínyencek módjára étkezzen stb</b></u><b>. </b>Viszont
ha egy ember csak ezeket a célokat tűzi ki magának, az nagyon nagy
probléma, és ezt most nem elsősorban erkölcsi oldalról értem. <br><br>A probléma kettős: <br><br>1.<b> <u>Ezek – önmagukban – nem emberi célok</u>. </b><br>Mit
értek ez alatt? <b><u>Volt egy Totó nevű aranyhörcsögöm. Na, őt is nagyjából
ugyanezek a célok motiválták egész élete során</u></b>. Egy ember létezésének
célja nem lehet ugyanez. <br><br>2. Ezek <u><b>mind materiális</b> – következésképp <b>mulandó – célok</b></u>. Egyiket sem birtokolhatjuk véglegesen. <br><br><u><b>Isten
az embert </b></u>nem ilyen célok hajszolására, hanem <u><b>a Vele való örök
közösségre teremtette.</b></u> Ennek az elmúlhatatlan célnak a keresése és
megtalálása az ember életének legfőbb és végső értelme. <u>Isten nem várja
tőlünk, hogy minden földi célunkat megtagadva aszkéta életmódot éljünk.</u> Ő
csak azt akarja, hogy ne ezek a célkitűzések mozgassanak minket, ne
csupán materiális célokért tanuljunk, dolgozzunk, imádkozzunk. <u><b>Legyenek
spirituális céljaink is, amelyek végső rendeltetésünkhöz,
beteljesedésünkhöz vezetnek el.</b></u> <u>Az ilyen célok megfelelnek emberi
méltóságunknak és az Istenhez, Krisztushoz való hasonlóságunknak;
emberségben, hitben és lélekben erősebbé tesznek, így visznek közelebb
Istenhez.</u><br><br></p></div>