<div dir="ltr"><a href="http://magyarkurir.hu">magyarkurir.hu</a> sajtószemle<br><div><br>A <b>Heti Válasz</b>ban (24-27.o.) Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nyilatkozik, aki elődjének, Alföldi Róbertnek az <i>István, a király</i>
című rockopera megrendezéséről elmondta: „Ami az üzleti és
marketingstratégiát illeti, sikeresnek mondható. Ugyanakkor István
története kiemelkedően fontos, mondhatnám ’szent’ téma, és azért sejteni
lehetett, hogy Alföldi nem így fogja megközelíteni. Meggyőződésem
persze, hogy a világ nem fehér és fekete, Szent István és kora, ahogy a
mi korunk is, sokkal árnyaltabb. Hiszek azonban abban, hogy nemcsak
mocsok, intrika és gyűlölet létezik a világon, hanem az emberekben fel
lehet fedezni a jót is… Az adott közösség számára fontos, ’szent’ témák
feldolgozása mindig óriási felelősséggel jár. És ez is olyan mű,
amellyel – miközben szembesülünk önmagunkkal, gyengeségeinkkel – meg is
erősíthetjük magunkat. Megerősíthetjük kötődésünket a kereszténységhez,
megerősíthetjük, hogy a magyarság helyes döntést hozott akkoriban,
máskülönben már – nagy valószínűséggel – nem létezne a nyelvünk, a
kultúránk. Persze könnyebb megingatni az embereket, mint lelkierőt adni
nekik. Mindig egyszerűbb megszüntetni a magasztos érzéseket, mint olyan
módon megfogalmazni, hogy abból ne giccses, hanem hiteles előadás
szülessen. A színpadról könnyebb nemeket mondani, mint igeneket. De az
én utam nem az, hogy a mások számára fontos, ’szent’ témákat,
személyeket deheroizáljam, szétzúzzam. Pedig akik ujjongva tapsolnak a
magyar jelképek, értékek kigúnyolásához, érzékenyen reagálnak, ha az ő
’szent teheneikről’ van szó. Egyébként bármely művet ki lehet forgatni,
meg lehet rendezni negatív szemszögből.” A Nemzeti Színház igazgatója
szerint ma nem lehet Európába kimenni azzal a mondanivalóval, hogy „édes
hazám”, „szeretlek, feleségem, hű vagyok hozzád”, s a közbevetésre,
hogy Shakespeare darabjai sem erről szólnak, azt válaszolta:
„Shakespeare-nél – ahogy minden igazi tragédia vagy dráma esetében – a
földi valóság felett mindig tetten érhető az égi, a felsőbb
igazságszolgáltatás. A rengeteg kegyetlenség ellenére a gonosztevő
megbűnhődik, a bűnnek következménye van, és a tiszta, ha elpusztul is,
halálában megdicsőül. E darabok valójában mind arról szólnak, hogy ’édes
hazán, szeretlek…, feleségem, hű leszek hozzád”, ahogy az egész görög
drámairodalom vagy Csehov művei. Persze, a III. Richárdot a legkönnyebb
úgy megrendezni, ha fölmentjük, relativizáljuk őt, mint gonosztevőt.
Vannak, akik azt tekintik európai trendnek, hogy nem lehet határozottan
állítani semmit. De ez csak a látszat, mert valójában fenntartják
maguknak a jogot, hogy kizárólagosan kijelentsék, mi a bűn és mi nem,
ugyanakkor az ettől eltérő felfogást képtelenek tolerálni.” <br></div></div>